Hundsgugel
Az ún. kutyaszájú sisak a zárható sisakok legkorábbi változata. A kúpos sisakból (bacinet) alakult ki a 14. század közepén.
Névváltozatok:
de: Hundsgugel, en: hunskull
Nagyjából 1420-ig volt használatban. (Az arcvédős és anélküli bacinetek viselése a 14. század végén, a 15. elején volt a leginkább elterjedve.) Az arc védelmét a vizir biztosította, mely a sisak homlokrészére ("klappvisor" főleg Németországban) egyetlen pánttal, esetleg oldalt (főleg Itáliában) csuklósan egy-egy pántal felerősített arcvért. Előbb hárömszögű, majd teljesen zárt, oldalt el nem mozdítható volt. Az arcvédőt a csuklópánt peckének kihúzásával egyszerű módon le lehetett szerelni, amit főleg a kézitusánál alkalmaztak.
Divatossá vált az egyre jobban előre ugró, "kutyaszájra" emlékeztető arcvért, mely hosszúkás látónyílással, kisebb légzőnyílásokkal volt ellátva. Alatta könnyebb sisakféleséget, a koponyavédőt viselték. Az arcvédő kialakítása a számszeríj arcra irányuló lövedékeit térítette lefelé és el a sisakról. A 15. század első felében több torokvédő pántot adtak a sisakhoz, amivel létrejött az ún. "nagy bacinet". A korabeli ábrázolásokon ez a sisakfajta a leggyakoribb. A fejrész és a sisakrostály idővel jobban lekerekedett, kevésbé szögletes lett, míg a 15. század elején-közepén a nagy bacinetből ki nem alakult az armet. A 15. század második felében a kutyaszájú sisakot a saller szorította ki.