Ugrás a tartalomhoz

Homokay Pál

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Homokay Pál
Született1900. január 7.[1][2][3]
Dés[4][2][3]
Elhunyt

Kaposvár[4][2][3]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
IskoláiOrszágos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia (–1922)
Halál okaszívinfarktus

SablonWikidataSegítség

Homokay Pál (Dés, 1900. január 17.Kaposvár, 1969. június 19.[5]) színész, színházi rendező, színigazgató, a kaposvári Csiky Gergely Színház alapító tagja.

Életpályája

[szerkesztés]

1922-ben végzett a Színházművészeti Főiskola hallgatójaként. Színészi pályáját 1922-ben kezdte Nagyváradon. Az 1920-as évek végén Szentiványi Béla Országos Művész Színházának színésze és rendezője volt, majd a Pécsi Nemzeti Színházban rendezett. 1937–1938 között Bánky Róbert színházának, 1938-tól Sziklai Jenő szegedi társulatának, 1939-től Inke Rezső társulatának színésze és rendezője volt. 1940–1941 között a Fővárosi Operettszínház tagja volt. 1941-től színházigazgató volt (Budafok, Kőszeg, Szentes, Veszprém, Békés, Csepel, Orosháza, Rákosszentmihály). 1942-től Veszprém és Keszthely, majd 1943–1945 között Ungvár, Beregszász, Munkács és Sátoraljaújhely, 1948–1949 között Székesfehérvár, Békéscsaba, Kaposvár, Pápa, Gyula és Szentes voltak főbb állomáshelyei. 1950-től a Kecskeméti Katona József Színházban szerepelt és rendezett. 1955–1966 között a kaposvári Csiki Gergely Színházban szerepelt és rendezett. 1966-ban nyugdíjba vonult.

Családja

[szerkesztés]

Szülei: Homokay Géza és Fey Hermina voltak. Első feleségétől megözvegyült, majd 1930. május 22-én, Budapesten feleségül vette Radványi Gabriella színésznőt[6], akitől 1944-ben másodszor is megözvegyült. 1946-ban Sátoraljaújhelyen feleségül vette Mészáros Jolán színésznőt. Gyermekei: Ágnes (1946–) és Pál (1954–).

Színházi szerepei

[szerkesztés]
  • William Shakespeare: Hamlet – Polonius
  • Schiller: Ármány és szerelem – kancellár
  • Wilder, Th.: A mi kis városunk – Mr. Gibbs
  • Miller A.: Az ügynök halála – Willy Lornan
  • William Shakespeare: Rómeó és Júlia – Rómeó
  • Choinski: Éjszakai történet – Ellenőr

Színházi rendezései

[szerkesztés]
  • Priestley: A váratlan vendég
  • Mikszáth–Bondi: Az eladó birtok

Filmjei

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Petőfi Irodalmi Múzeum névtér, 2022. június 7., PIM58340
  2. a b c d FamilySearch Historical Records. (Hozzáférés: 2024. augusztus 4.)
  3. a b c Színházi Kislexikon, 187
  4. a b Magyar életrajzi lexikon (magyar nyelven). Akadémiai Kiadó, 1967. (Hozzáférés: 2022. június 7.)
  5. Halálesete bejegyezve a kaposvári állami halotti akv. 544/1969. folyószám alatt.
  6. Házasságkötése bejegyezve a Bp. VII. ker. állami házassági akv. 738/1930. folyószám alatt.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • T. I.: A színház törzstagjai. Ceruzasorok H. P. (Somogy megyei Néplap, 1965. nov. 11.).
  • Péterné Fehér Mária-Szabó Tamás-Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, Kecskeméti Lapok Kft.-Kecskemét Monográfia Szerkesztősége, 1992. (Kecskeméti Füzetek 4.)
  • Kötő József: Közhasznú esmeretek tára. Színjátszó személyek Erdélyben (1919-1940). Kolozsvár, Polis, 2009.
  • Mudrák József - Deák Tamás: Magyar hangosfilm lexikon 1931-1944. Máriabesnyő-Gödöllő, Attraktor, 2006.
  • Révai új lexikona X. (Hom–Kac). Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 2002. ISBN 963-927-280-9  
  • Veszprém megyei színházművészeti lexikon. Szerkesztette: Poór Ferenc. Veszprémi Petőfi Színház, Veszprém, 2008.