Hervé Bazin
Hervé Bazin | |
Született | Jean Pierre Marie Hervé-Bazin 1911. április 17. Párizs, Franciaország |
Elhunyt | 1996. február 17. (84 évesen) Angers, Franciaország |
Álneve | Jean Marbolivien |
Állampolgársága | francia[1] |
Nemzetisége | francia |
Házastársa | Odile Hervé-Bazin (1987. augusztus 8. – 1996. február 17.)[2] |
Szülei | Jacques Hervé-Bazin |
Foglalkozása | |
Tisztsége | elnök (1973–1996, Goncourt Akadémia) |
Iskolái | Faculty of Arts of Paris |
Kitüntetései |
|
A Wikimédia Commons tartalmaz Hervé Bazin témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Hervé Bazin (Angers, 1911. április 17. – Angers, 1996. február 17.) francia író volt, akinek legismertebb regényei a tinédzserlázadás és a diszfunkcionális családok félig önéletrajzi témáit dolgozták fel.[5]
Élete
[szerkesztés]Bazin, született Jean-Pierre Hervé-Bazin a franciaországi Angers-ben (Maine-et-Loire), nagypolgári katolikus családból származott. René Bazin író[6] unokaöccse volt.[5] Apja bíró volt, akit feleségével együtt Kínába küldtek, hogy diplomáciai állást töltsön be. Hervé és testvére a nagyanyjuknál nevelkedett az ősök otthonában, a Le Patys kastélyban. Amikor az asszony meghalt, édesanyja vonakodva tért vissza Hanoiból. Bazint különböző egyházi intézményekbe küldte, majd a katonai akadémiára, a Prytanée de la Fleche-re , ahonnan alkalmatlanság miatt eltanácsolták.[7] Szembeszállt tekintélyelvű anyjával, tizenéves korában többször megszökött, és elutasította a katolikus tanításokat. Húszéves korában szakított a családjával.
Otthonát elhagyva Párizsba költözött, és a Sorbonne-on irodalomból diplomázott. Tizenöt év alatt, amíg kevés sikerrel verseket írt, Bazin számos kisebb munkán dolgozott. Ebből az időszakból nevezetes munkái közé tartozott egy költői folyóirat, a la Coquille (A kagyló, csak nyolc kötet) alapítása, amely a középkori költő-koldusokról, a Villon korabeli coquillard-okról kapta a nevét[7], valamint az À la poursuite d'Iris című 1948-as műve. Első verseskötetéért, a Jourért 1947-ben elnyerte a Prix Apollinaire-t.
Paul Valéry tanácsára elhagyta a költészetet, hogy a prózára összpontosítson.[7]
Az édesanyjával való gyermekkori konfliktusok inspirálták 1948-ban a Vipere au poing című regényét. A regény a Folcoche (a francia „folle” (őrült) és „cochonne” (disznó) szavakból) becenevű anya és gyermekei – köztük az elbeszélő Jean Rezeau, akit „Brasse-bouillon”-nak hívnak – közötti gyűlöletet mutatja be. A könyv óriási sikert aratott a háború utáni Franciaországban, és a La Mort du Petit Cheval és a Le Cri de la Chouette követett trilógiaként. Más műveiben Bazin visszatért a család témájához. A regények mellett novellákat és esszéket is írt.
Bazin 1958-ban lett az Académie Goncourt tagja, Francis Carco helyére. 1973-ban lett az elnöke, majd halála után Jorge Semprún váltotta fel, míg az elnöki tisztséget François Nourissier kapta meg.
Politikailag Bazin a Mouvement de la Paix-hez tartozott[8], amely a kommunista párttal állt kapcsolatban, amelynek szimpatizánsa volt. 1979-ben Lenin-békedíjat kapott. Ez Roger Peyrefitte-t arra késztette, hogy tréfásan azt mondja: „Hervé Bazinnak két olyan díja volt, amelyek illettek egymáshoz: a Lenin-békedíj és a fekete humor díj”.[9]
1995-ben kéziratait és leveleit Nancy város nyilvántartó hivatalának adta át, amely már a városból származó Goncourt testvérek archívumát is birtokolta. Bazin Angers-ben halt meg.
Egy jogi zűrzavar miatt az első házasságából származó hat gyermeke az utolsó házastárs és az utolsó fiú akarata ellenére elérte, hogy 2004. október 29-én a Hôtel Drouot-ban elárverezzék az archívumot. A kerületi hatóságok segítségével az angers-i egyetemi könyvtárnak sikerült elővásárolnia a hagyaték majdnem teljes egészét, azaz 22 kéziratot és mintegy 9000 levelet, amelyeket a szerző kívánságának megfelelően a kutatóközösség rendelkezésére bocsátottak.
Helyesírás és írásjelek
[szerkesztés]Az 1966-os Plumons l'Oiseau („Szedjük le a madarat”) című esszéjében:[10] egy közel fonémikus ortográfiát javasolt a francia nyelv számára, amelyet „l'ortografiǝ lojikǝ” (logikai ortográfia) néven emlegetett.
Betű Név Név (IPA) Note a a (wvèr) /a~ɑ/ (/u.vèʁ/) (á) a fèrmé /a~ɑ/ /fɛʁ.me/ opcionális e e /ə/ é é /e/ è è /ɛ/ œ œ (wvèr) /œ~ø/ (/u.vèʁ/) (œ́) œ fèrmé /œ~ø/ /fɛʁ.me/ opcionális o ɔ (wvèr) /ɔ/ (/u.vèʁ/) ó ó (fèrmé) /o/ (/fɛʁ.me/) szükséges i i /i/ u u /y/ w w /u/ ou magánhangzó ã ã /ɑ̃/ ẽ ẽ /ɛ̃/ õ õ /ɔ̃/ œ̃ œ̃ /œ̃/ b bé /be/ k ké /ke/ d dé /de/ f fé /fe/ g gé /ge/ mindig kemény h hé /ʃe/ lágy ch j jé /ʒe/ l lé /le/ m mé /me/ n né /ne/ ñ ñé /ɲ/, /ŋ/ p pé /pe/ r ré /ʁe/ s sé /se/ soha nem hangzott el t té /te/ v vé /ve/ z zé /ze/ y yé /je/ u͐ u͐e /ɥe/ w͐ w͐e /we/ ɔ le siñə dur /lə siɲ dyʁ/ /h/ szükség esetén ə le siñə mw /lə siɲ mu/ néha néma /e/ × le siñə du pluryèl ɛ̃sonor /lə siɲ dy ply.ʁjɛl ɛ̃.sɔ.nɔʁ/ néha néma többes szám (pl. femmes → fam×) ◌̇ le point de différenciation homofonok jelölője (e.g. ça → ṡa, whereas sa → sa)
Írásjelek
[szerkesztés]Hat új „intonációs pontot” (írásjeleket ) is javasolt:[11][12]
Példák:[13]
Művei
[szerkesztés]- Jour, poems, 1947
- A la poursuite d'Iris, poems, 1948
- Vipère au poing (Viper in the Fist), autobiographical novel, 1948
- La Tête contre les murs, novel, publié en 1949
- La Mort du petit cheval, autobiographical novel, 1950 [14]
- Le bureau des mariages, short stories, 1951
- Lève-toi et marche, novel, 1952
- Humeurs, poems, 1953
- Contre vents et marées, 1953
- L'Huile sur le feu, novel, 1954
- Qui j'ose aimer, novel, 1956
- La fin des asiles, essay, 1959
- Au nom du fils, novel, 1960
- Chapeau bas, short stories, 1963 : Chapeau bas, Bouc émissaire, La hotte, M. le conseiller du coeur, Souvenirs d'un amnésique, Mansarde à louer, La Clope
- Plumons l'oiseau, essay, 1966
- Le Matrimoine]], novel, 1967
- Les bienheureux de La Désolation, account, 1970 [15]
- Le Cri de la chouette, autobiographical novel, 1972[16]
- Madame Ex, novel, 1975
- Traits, 1976
- Ce que je crois, 1977
- Un feu dévore un autre feu, 1978
- L'Église verte, novel, 1981
- Qui est le prince?, 1981
- Abécédaire, 1984
- Le Démon de minuit, 1988
- L'École des pères, novel, 1991
- Le grand méchant doux, 1992
- Le Neuvième jour, 1994
Magyarul megjelent
[szerkesztés]- A Rezeau család (Vipere au poing, La mort du petit cheval, Cri de la chouette) – Európa, Budapest, 1979 · ISBN 9630722089 · fordította: Somogyi Pál László (Viperát markolva), Szávai János (A kiscsikó halála), Görög Lívia (Bagolyhuhogás)
- Exfeleség (Madame Ex) – Európa, Budapest, 1984 · ISBN 9630734028 · fordította: Somogyi Pál László
- Asszonyok hatalma (Le matrimoine) – Európa, Budapest, 1987 · ISBN 9630742454 · fordította: Somogyi Pál László
- Akit szeretni mertem (Qui j'ose aimer) – Európa, Budapest, 1992 · ISBN 9637394036 · fordította: Nagy Péter
- A kilencedik napon (Le neuvième jour) – Európa, Budapest, 1996 · ISBN 9630758709 · fordította: Nagy Péter
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ LIBRIS, 2012. október 24. (Hozzáférés: 2018. augusztus 24.)
- ↑ születési anyakönyvi kivonat
- ↑ 43-44
- ↑ PREX9412574D
- ↑ a b Hervé Bazin. Encyclopædia Britannica. (Hozzáférés: 2013. január 23.)
- ↑ René François Nicolas Marie Bazin (1853. december 26. – 1932. július 20.) francia regényíró.
- ↑ a b c Kirkup, James: Obituary: Herve Bazin. The Independent, 1996. február 23. (Hozzáférés: 2013. január 23.)
- ↑ A Mouvement de la Paix egy olyan szervezet, amely az ENSZ által kezdeményezett békekultúrát támogatja.
- ↑ Peyrefitte, Roger. L'illustre écrivain : roman (francia nyelven). Éditions Albin Michel, 434. o. (1982). ISBN 978-2-226-01482-5. OCLC 252393996.
- ↑ Bazin, Hervé (1966), Plumons l'oiseau, Paris (France): Éditions Bernard Grasset, p. 142
- ↑ Revised preliminary proposal to encode six punctuation characters introduced by Hervé Bazin in the UCS. ISO/IEC JTC1/SC2/WG2, 2012. február 28. (Hozzáférés: 2024. június 25.)
- ↑ Crezo, Adrienne: 13 Little-Known Punctuation Marks We Should Be Using. Mental Floss, 2012. október 5. (Hozzáférés: 2013. január 23.)
- ↑ Bazin, Hervé (1966), Plumons l'oiseau, Paris (France): Éditions Bernard Grasset, p. 192/190
- ↑ A "Vipère au poing" folytatása
- ↑ Az 1961-es vulkánkitörést követően Tristan da Cunha (más néven „La Désolation”) szigetének teljes lakossága kitelepítésének története, az angol fogyasztói társadalom elutasítása, ahová áttelepítették őket, és az a vasakarat, hogy visszatérjenek a szigetükre, és újra benépesítsék a világ egyik legnehezebb helyét, és saját ideáljuk szerint éljenek. Published in English as Tristan: A Novel.
- ↑ A „Vipère au poing” és a „La mort du petit cheval” folytatása.
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Hervé Bazin című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk
[szerkesztés]- Jean-Louis de Rambures , „Comment travaillent les écrivains”, Párizs 1978 (interjú Hervé Bazin-nal, franciául).