Henri Becquerel
Antoine Henri Becquerel | |
Nadar felvétele | |
Életrajzi adatok | |
Született | 1852. december 15. Párizs, Franciaország |
Elhunyt | 1908. augusztus 25. (55 évesen) Le Croisic, Bretagne, Franciaország |
Sírhely | manoir de Pen Castel |
Ismeretes mint | A radioaktivitás felfedezője |
Nemzetiség | francia |
Állampolgárság | francia |
Házastárs | Louise Désirée Lorieux |
Szülei | Alexandre Edmond Becquerel |
Gyermekek | Jean Becquerel (1878–1953) |
Iskolái |
|
Iskolái | |
Felsőoktatási intézmény | Műszaki Egyetem Természettudományi Múzeum |
Pályafutása | |
Szakterület | fizika, kémia |
Kutatási terület | foszforeszkálás, fluoreszkálás |
Tudományos fokozat |
|
Munkahelyek | |
Muséum national d'histoire naturelle | professzor (1892–) |
Műszaki Egyetem | tanár (1876–1895) / professzor (1895–) |
Más munkahelyek | Híd- és útügyi minisztérium főmérnöke (1894–) |
Szakmai kitüntetések | |
| |
Akadémiai tagság |
|
Hatással voltak rá | Wilhelm Conrad Röntgen |
Hatással volt |
|
Antoine Henri Becquerel aláírása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Antoine Henri Becquerel témájú médiaállományokat. |
Antoine Henri Becquerel (ejtsd: antoán anri bekerel) (Párizs, Franciaország, 1852. december 15. – Le Croisic, Bretagne, Franciaország, 1908. augusztus 25.) francia fizikus. Becquerel 1903-ban megosztott fizikai Nobel-díjat kapott Pierre és Marie Curie-vel a radioaktivitás felfedezéséért.[1] Egyike azon 72 tudósnak, akiknek neve szerepel az Eiffel-torony oldalán.
Élete
[szerkesztés]Párizsban született. Apja, illetve nagyapja is fizikus volt, sőt, mindketten vezették is a párizsi Természettudományi Múzeum fizika tanszékét,[2] majd fia, Jean is az lett. Az École polytechnique-en tanult általános tudományokat, majd az École nationale des ponts et chaussées-én szerzett mérnöki diplomát.
1890-ben vette el feleségül Louise Désirée Lorieux-t. 1878-ban született fiuk, Jean.
Munkássága
[szerkesztés]Kezdetben főleg a poláros fény tulajdonságait vizsgálta:
- a polarizációs sík elfordulását mágneses térben,
- a Zeeman-effektust stb.
Viszonylag sokat foglalkozott kristályok abszorpciós színképeivel.
A radioaktivitás felfedezése
[szerkesztés]Miután 1896 elején Wilhelm Conrad Röntgen publikálta első cikkét a később róla elnevezett sugárzásról és annak fluoreszkálást kiváltó hatásáról, a világ minden pontján számos fizikusban merült fel a kérdés, hogy a napsugárzás hatására természetes körülmények között világító anyagok is kibocsátanak-e egyúttal efféle sugarakat – nagy erővel kezdték meg a foszforeszkálás kutatását. Becquerel először azt vizsgálta meg, hogyan reagálnak a gyűjteményében meglévő ásványok a napfényre. Megállapította, hogy a kálium-uranil-diszulfát – K2(UO2)(SO4)2 – a napsütés hatására nemcsak foszforeszkál, de még a két réteg fekete papírba csomagolt fotólemezt is elszürkíti.
A jelenség további vizsgálatához meg kellett várnia, hogy újra kisüssön a nap. 1896 február végén előkészítette, kétszeresen becsomagolta a fényképlemezt, lenyomtatta a papírt egy rézből készült kereszttel, a tetejére helyezte a kristályokat tartalmazó tálat, majd az egészet betette a szekrénybe, és várta a napos időt, ami azonban csak nem akart eljönni. Afféle unaloműzésként előhívta az "üres" fényképlemezt, és óriási megdöbbenéssel vette észre, hogy azon tisztán kirajzolódik a kereszt. Gyorsan kiderült, hogy az újfajta sugárzásnak – amit a fémkereszt leárnyékolt, a papír pedig nem – nincs köze a foszforeszkáláshoz, mivel a sugárzás előzetes megvilágítás nélkül származott az uránból.[3]
Az újonnan felfedezett sugárzás (amit eleinte Becquerel-sugárzásnak neveztek) magyarázata komoly probléma elé állította a fizikusokat, mivel sejtelmük sem volt róla, hogy miből származik, látszólag megsértve az energia megmaradásának elvét. Maga Becquerel még 1896-ban, a Comptes Rendus folyóiratban ezt a következőképp fogalmazta meg:
- „… még senki sem tudott rájönni, hogy az uránon belülről pontosan honnan ered ez az energia, amelyet ez az anyag ilyen állhatatosan kisugároz”.
A radioaktivitással kapcsolatos kutatómunkát a Curie-házaspár folytatta. Becquerel 1903-ban megosztott fizikai Nobel-díjat kapott Pierre és Marie Curie-vel a radioaktivitás felfedezéséért.[4]
Becquerel 1900-ban elsőként ismerte fel, hogy a béta-részecskék elektromos töltése és tömege is ugyanakkora, mint a katódsugarak részecskéié, sebességük pedig a fényéhez közeli.[5]
Emlékezete
[szerkesztés]- Róla nevezték el a radioaktivitás SI származtatott egységét.
- Nevét a Holdon és a Marson is őrzi egy-egy kráter (Becquerel-kráter).
- A becqerelite egy urántartalmú ásvány. Kémiai képlete: Ca(UO2)6O4(OH)6·8(H2O)
- Becquerel-jelenségnek (Becquerel-effektusnak) két dolgot is neveznek, ezeket azonban nem Henri Becquerelről, hanem apjáról, illetve nagyapjáról nevezték el.
- Becquerel-sugárzásnak a radioaktivitást nevezték a kezdeti időkben, amikor annak fajtáit még nem különböztették meg.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ The Nobel Prize in Physics 1903. nobelprize.org. (Hozzáférés: 2017. március 19.)
- ↑ Richard Rhodes, 1986: Az atombomba története. Park Könyvkiadó, Budapest, 2013. ISBN 978-963-530-959-7 p. 50.
- ↑ John Gribbin: 13,8. A Világegyetem valódi kora és a mindenség elmélete nyomában. Icon Books, London, 2015. Magyarul: Akkord Kiadó, 2016. Talentum Könyvek, p. 68. ISBN 978 963 252 093 3; ISSN 1586-8419
- ↑ John Gribbin: 13,8. A Világegyetem valódi kora és a mindenség elmélete nyomában. Icon Books, London, 2015. Magyarul: Akkord Kiadó, 2016. Talentum Könyvek, p. 68–69. ISBN 978 963 252 093 3; ISSN 1586-8419
- ↑ Ernest Rutherford - Nobel Lecture
Források
[szerkesztés]- Novum általános képes enciklopédia. 1. kötet; Tudomány és technológia, Művészet és kultúra, Kontinensek. (Főszerk. James Hughes. Szerk. Gyenge László · Gellér Tibor · Kovács Mária) Szeged, cop. 2003. ISBN 963-9334-44-8
- Henri Becquerel a Nobelprize.org hivatalos oldalán
- Révai nagy lexikona III. kötet (Béke–Brutto). Budapest: Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság. 1911. 756. o.
- Magyar nagylexikon III. (Bah–Bij). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1994. 437. o. ISBN 963-05-6821-7
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Henri Becquerel című spanyol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk
[szerkesztés]- B. L. Jacot–D. M. B. Collier: Marconi, az éter varázslója / Zakariás János: A magyar rádió fejlődésének története; Singer-Wolfner, Bp., 1940 k.