Hekaib (VI. dinasztia)
| Pepinaht[1] | |||||||||||
|
| Hekaib[2] | ||||||
|
Hekaib (Pepinaht) ókori egyiptomi hivatalnok, a felső-egyiptomi 1. nomosz, Ta-Szeti kormányzója volt a VI. dinasztia uralkodásának vége felé, II. Pepi uralkodása alatt. Hadjáratokat is vezetett Núbiába.
Pályafutása
[szerkesztés]Valódi neve Pepinaht volt, amely bazilofór (uralkodója nevét magában foglaló) név, jelentése: „Pepi erős”.[1] Katonatisztként legalább három hadjáratot vezetett, melyeket Kubbet el-Hawa-i sírja homlokzatán örökített meg, címeinek hosszú sora után. Első hadjárata során Núbia területét, Wawatot és Irthetet támadta meg meglepetésszerűen, sok harcost lemészárolt és foglyokat is ejtett, akiket a fáraó udvarába vitt. Második hadjáratán, mikor ugyanide küldték vissza, törzsfőket is elfogott és ismét zsákmányt szerzett. Harmadik hadjáratán egy bizonyos Enenhet holttestét kellett elhoznia; azzal bízták meg, hogy építsen hajót és menjen Punt földjére, de az életrajzában „homoklakókként” említettek megölték, kíséretével együtt. Életrajza hirtelen véget ér ott, ahol a homoklakókat támadja, de valószínű, hogy ezt a küldetését is sikerült teljesítenie.[3]
Képességeinek és karizmájának köszönhetően kapta a Hekaib („Aki uralja a szívét”) ragadványnevet, és azt, hogy halála után hamar istenként kezdték tisztelni.[4] Mindez azt is mutatja, mekkora hatalomra tettek szert a helyi kormányzók ebben az időszakban, ami már előrevetíti az első átmeneti kort, a királyi hatalom meggyengülését és az állam összeomlását.[5] Úgy tűnik, pozíciójában fia, Szebni követte.[4]
Egy Elephantinéban feltárt hivatali épületben számos, helyi tisztségviselők nevével ellátott faládát találtak. Az egyiken Hekaib neve áll. [6] A ládákat valószínűleg a rajtuk említett személyek halotti kultusza során használták.
Öröksége
[szerkesztés]
Nem sokkal halála és istenné válása után Hekaibot, afféle helyi szent emberként, nagy számban kezdték imádni az emberek, eleinte Kubbet el-Hawa-i sírja előtt, később egy külön erre a célra épített szentélyben. A hívek által itt hagyott különféle dokumentumok tanúsága szerint többjüket is Hekaibról nevezték el. Még fáraókról is tudni, hogy hagytak itt neki szentelt tárgyakat: I. Montuhotep (posztumusz), II. Antef, III. Szenuszert, V. Amenemhat, I. Noferhotep és I. Szobekemszaf szobra is előkerült innen, III. Antefről pedig tudni, hogy elrendelte a szentély felújítását.[4]
Hekaib távoli, a Középbirodalom idején élt leszármazottai, I. Szarenput, II. Szarenput és III. Hekaib kibővítették a szentélyt a Hekaib és saját maguk számára épített szentélyekkel. A zűrzavaros második átmeneti kor beköszöntével azonban a szentélyt fokozatosan elhagyták. A törmelékkel megtelt szentélyt Edouard Ghazouli fedezte fel 1932-ben, majd ő és Labib Habachi tárták fel.[4]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Ranke, Hermann. Die ägyptischen Personennamen, Band 1 [archivált változat]. Glückstadt: Augustin (1935). Hozzáférés ideje: 2018. november 17. [archiválás ideje: 2013. január 29.]
- ↑ Ranke, op. cit. p. 256.
- ↑ Breasted, James H.. Ancient Records of Egypt, vol 1. Chicago: The University of Chicago Press (1907)§§ 355-360
- ↑ a b c d Habachi, Labib. Heqaib, Lexikon der Ägyptologie. Band II. Wiesbaden: Otto Harrassowitz, 1120–22. o. (1977). ISBN 3-447-01876-3
- ↑ Grimal, Nicolas. A History of Ancient Egypt. Oxford: Blackwell Books (1992)
- ↑ Andreas Dorm: Elephantine XXXI, Kisten und Schreine im Festzug, Hinweise auf postume Kulte für hohe Beamte aus einem Depot von Kult- und anderen Gegenständen des ausgehenden 3. Jahrtauseends v. Chr. (Archäologische Veröffentlichungen 117), Wiesbaden 2015, ISBN 978-3-447-10481-4, p. 166-175
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Heqaib című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Külső hivatkozások
[szerkesztés]
- Habachi, Labib. Elephantine IV: The Sanctuary of Heqaib. Mainz am Rhein: von Zabern (1985). ISBN 3-8053-0496-X