Ugrás a tartalomhoz

Nomosz

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
spt
D24
Alsó-Egyiptom nomoszai
Felső-Egyiptom nomoszai

A nomosz közigazgatási egység volt az ókori Egyiptomban. Az országot összesen 42 nomoszra osztották, ebből huszonkettő volt Felső-, húsz Alsó-Egyiptomban. A beosztás nagyjából változatlanul maradt fenn háromezer éven át.

A nomosz kifejezés a görög Νομός, azaz 'kerület' szóból ered, és a ptolemaida korban terjedt el az óegyiptomi szepat (= határ) kifejezés helyett. A későbbi kutatók számára elérhetőbbek voltak a görög nyelvű feljegyzések, így a szakirodalomban nomoszként terjedt el. A nomosz élén a kormányzó (nomarkhosz vagy nomarkhész) állt.

Története

[szerkesztés]

Egyiptom nomoszokra való felosztása a predinasztikus korra vezethető vissza (i. e. 3100 előttre). Eredetileg önálló városállamokként léteztek, a hagyomány szerint egyesítésüket Meni fejezte be.[1] A nomoszok területe és rendje háromezer éven át meglepően stabil maradt: a deltabeli Khaszet és a felső-egyiptomi Khent nomoszt például már az V. dinasztia idejére datálható palermói kő említi, de az először csak később említettek (például Bubasztisz) közt is mindegyiket említik már az Újbirodalom előtt. Még korábbi Nehen körzetének említése, amely az első átmeneti korban még mindig fontos szerepet játszott, és Anhtifi nomarkhész önálló katonai ereje döntőnek bizonyult néhány konfliktusban.

Alsó-Egyiptom húsz nomosza körül az első Memphisz és Szakkara (nagyjából a mai Kairó) környékén terült el, a többit nagyjából délről észak felé számozták, először a nyugatiakat, azután a keletieket.

Felső-Egyiptomot huszonkét nomoszra osztották, az első Egyiptom és Núbia határánál, az első kataraktánál (nagyjából a mai Asszuán környékén) terült el. Innen észak felé haladva számozták a nomoszokat; Uaszet (később Théba, ma Luxor) a negyedik, Ahet-Aton (ma el-Amarna) a tizennegyedik, Mejdúm a huszonegyedik nomoszban feküdt.

A nomosz élén a nomarkhész (kormányzó) állt. Pozíciója időnként örökletes volt, máskor a fáraó jelölte ki őket; utóbbi főként akkor volt jellemző, amikor a királyi hatalom erős volt, mikor azonban gyengült, az egyes nomoszok több függetlenségre tettek szert és a nomarkhoszi poszt örökletessé vált. Az ilyen helyi uralkodók közti konfliktus gyakori volt például az első átmeneti korban, mikor a központi hatalom nagy mértékben meggyengült.

A nomoszok a görög-római korig fennmaradtak, kisebb változásokkal: egyes nomoszokat átneveztek, például a ptolemaidák Krokodilopolisz nomoszt Arszinoéra nevezték át, Hadrianus pedig új nomoszt hozott létre, Antinoopoliteszt, Antinoopolisz fővárossal. A római korban a nomoszok saját pénzt adtak ki, és megtartották fontosságukat egészen az adminisztráció Diocletianus és I. Constantinus alatt történt átszervezéséig.

Nomoszok

[szerkesztés]
Felső-Egyiptom
Száma Neve Neve jelentése Főváros Főváros görög neve Főváros mai neve
1 Ta-Szeti Az íj földje Abu Elephantiné Asszuán
2 Wetjesz-Hór Hórusz trónja Dzseba Apollónopolisz Magna Edfu
3 Ten (Nehen) Szentély Nehen Hierakónpolisz el-Kóm el-Ahmar
4 Uaszet Jogar Niut-reszit/Uaszet Théba Karnak
5 Herui Két sólyom Gebtu/Kubti Koptosz Kift
6 Meszeh (Iker) Krokodil Junet/Tantere Tentüra Dendera
7 Szeses Szisztrum Szeses Dioszpolisz Parva Hu
8 Ta-wer Nagy föld Tjeni Thinisz
9 Min Min Apu/Henmin Panopolisz Ahmím
10 Uadzset Kobra Dzsuka/Tjebu Aphroditopolisz Ifteh
11 Széth (Sa) Széth állata Saszhotep Hüpszelisz Sutb
12 Dzsu-fet Viperahegy Hut-Szehem-Szenuszert Antaeopolisz Kau al-Kebír
13 Nedzsefet-Hentet Felső-szikomorfa és vipera Szauti Lükopolisz Aszjút
14 Nedzsefet-Pehet Alsó-szikomorfa és vipera Keszi Kuszae Kuszijja
15 Wenet Vadnyúl Hemenu Hermopolisz Magna el-Asmúnein
16 Ma-hedzs Kardszarvú antilop Hebenu (?) el-Kóm el-Ahmar
17 Anpu Anubisz Szaka Künopolisz Kajsz
18 Nemti (Szep) Széth Teudjoi / Hutneszut Alabasztronopolisz el-Hiba
19 Wabui Két jogar Per-Medzsed Oxyrhynchus el-Bahnasza
20 N'aret-hentet (Atef-hent Déli szikomor Henen-neszut/Hahninszu Hérakleopolisz Magna Ihnászijja al-Madína
21 N'aret-pehtet (Atef-pehu) Északi szikomor Senakhen / Szemenuhor Krokodilopolisz, Arszinoé Madínat al-Fajjúm
22 Medenit (Maten) Kés Tepihu Aphroditopolisz Atfíh
Alsó-Egyiptom
Szám Név Neve jelentése Főváros Főváros görög neve Főváros mai neve
1 Inebu-hedzs Fehér falak Inebu-hedzs / Men-nefer Memphisz Mít Rahína
2 Henszu (Hepes) Tehéncomb Khem/Szehem Létopolisz Auszím
3 Amentet Nyugat Imu Kóm el-Hiszn
4 Szap-resz (Nit-reszet) Déli pajzs Ptkheka Tanta
5 Szap-meh (Nit-mehtet) Északi pajzs Zau Szaisz Sza l-Hagar
6 Haszet (Haszu) Hegyi bika Khaszu Xoisz Szaha
7 Hui-gesz Amenti Nyugati szigony Hermopolisz Parva, Metelisz Damanhúr
8 Hui-gesz Aabti Keleti szigony Tjeku / Per-Atum Heroonpolisz, Pithom Tell al-Maszhúta
9 Andzseti Andzseti Dzsed Buszirisz Abu Szir Bána
10 Ka-kem (Kem-wer) Fekete bika Hut-heri-ib Athribisz Banha (Tell Atrib)
11 Ka-heszebu Heszeb bika Taremu Leontopolisz Tell al-Mukdam
12 Tjeb-ka (Tjeb-netjer) Tehén és borjú Tjebnetjer Szebennütosz Szamannúd
13 Hek-Aat (Heka-Redzs) Hatalmas jogar Iunu Héliopolisz al-Matarijja (Kairó külvárosa)
14 Henti-abet Legkeletibb Tjaru/Dzsanet Szile, Tanisz Tell Abu Szefa
15 Dzsehuti (Tehut) Íbisz Ba'h / Weprehui Hermopolisz Parva Baklijja
16 Hatmehit (Ha) Halak közt első Dzsedet Mendész Tell ar-Rub
17 Behdet (Szemabehdet) A trón Szemabehdet Dioszpolisz Inferior Tell el-Balámún
18 Amti-Henti Dél fejedelme Per-Basztet Bubasztisz Tell Baszta (Zagázíg mellett)
19 Amti-Pehu Észak fejedelme Dzsanet Leontopolisz, Tanisz Tell Nebesa vagy Szán al-Hagar
20 Szopdzsu Tollas sólyom Per-Szopdu Szaft al-Henna

Források

[szerkesztés]
  1. Hérodotosz: Euterpé, 2.4.1 and 2.99.1ff.

Külső hivatkozások

[szerkesztés]