Harmath Andrea
Harmath Andrea | |
Született | nem ismert nem ismert |
Elhunyt | 2014. január 17. nem ismert |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | színész |
Iskolái | Színház- és Filmművészeti Főiskola (1974–1977) |
Színészi pályafutása | |
Aktív évek | 1977–2014 |
Híres szerepei | Szilvia Kálmán Imre: Csárdáskirálynő Odette Kálmán Imre: A Bajadér Denise Hervé: Nebáncsvirág Lili Huszka Jenő: Lili bárónő Sybill Jacobi Viktor: Sybill Maya Fényes Szabolcs: Maya |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Harmath Andrea (? – 2014. január 17.[1]) magyar színésznő.
Életpálya
[szerkesztés]Tizenöt évig zongorázni tanult, mellette tánc- és énekórákra is járt.[2] 1974 és 1977 között a Színművészeti Főiskola operett-musical szakának hallgatója. Osztályvezető tanárai Kazán István és Versényi Ida voltak. Gyakorlati idejét a Budapesti Gyermekszínházban töltötte. Diplomás színésznőként 1977-ben szerződött a Szegedi Nemzeti Színházhoz. Dunajevszkij Szabad szél című operettjében, Pepita szerepében debütált, majd játszott – egyebek mellett – a Luxemburg grófjában, a Bob hercegben, A mosoly országában. Mozgáskultúrájára jellemző, hogy például Szegeden, A Bajadér című operettben, a darab koreográfusa Veöreös Boldizsár, kimondottan a kedvéért – ismerve Harmath Andrea tánckészségét – egy új táncot is beiktatott.[2] 1987-ben szerződött Szegedről Budapestre. Később szabadfoglalkozású művészként lépett színpadra, különböző zenés műsorokban. Kiváló zenei adottságokkal bíró, sokoldalú, ragyogó, színpadra termett egyéniség volt. 2014. január 17-én hunyt el.
Fontosabb színházi szerepei
[szerkesztés]- Alexandre Dumas – Mark Rozovszkij: A három testőr... Constance Bonacieux, a királynő bizalmasa
- William Schwenck Gilbert – Arthur Sullivan: A mikádó... Yum-Yum
- Száraz György: II. Rákóczi Ferenc... Batthyányné
- Nóti Károly: Nyitott ablak... Gréti
- Barnassin Anna – Madarász Iván: Messze még a holnap... Munkásegyleti lány
- Kálmán Imre: Csárdáskirálynő... Szilvia
- Kálmán Imre: A bajadér... Odette Darimonde
- Kálmán Imre: A Montmartre-i ibolya... Violetta
- Iszaak Oszipovics Dunajevszkij: Szabad szél... Diabolo Pepita
- Leo Fall: Sztambul rózsája... Midili
- Hervé: Nebáncsvirág... Denise de Flavigny (Nebáncsvirág)
- Jacobi Viktor: Sybill... Sybill
- Fényes Szabolcs: Maya... Maya
- Ábrahám Pál: Bál a Savoyban... La Tangolita, brazil táncosnő
- Huszka Jenő – Szilágyi László: Mária főhadnagy... Mária
- Huszka Jenő – Martos Ferenc: Lili bárónő... Lili bárónő
- Huszka Jenő – Bakonyi Károly – Martos Ferenc: Bob herceg... Annie
- Lehár Ferenc – Gábor Andor – Szenes Iván: Luxemburg grófja... Angéle
- Lehár Ferenc: A mosoly országa... Mi
- Emil Sautter – Robert Gilbert – Paul Burkhard: Tűzijáték... Anna
- Franz Schubert – Berté Henrik: Három a kislány... Hédi
Filmek, tv
[szerkesztés]- A 78-as autóbusz útvonala (1974)
- Simon és Clotilde (1977)... Clotilde
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Archivált másolat. [2017. december 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 20.)
- ↑ a b Pesti Műsor XXIX. évfolyam 16. szám 1980. április 16-23. 62. o. Bajadér: Harmath Andrea
Források
[szerkesztés]- Színházi adattár. Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. (Hozzáférés: 2024. december 21.)
- Elhunyt Harmath Andrea
- ÉVKÖNYV a 2013/2014-es színi évadra
További információk
[szerkesztés]- Harmath Andrea az Internet Movie Database-ben (angolul)