Ugrás a tartalomhoz

Hámori Péter (fotográfus)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hámori Péter
Született1953. szeptember 25. (71 éves)[1]
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
SzüleiHámori Gyula és Skultéty Erzsébet
Foglalkozásafotográfus
SablonWikidataSegítség

Hámori Péter (Budapest, 1953. március 25. –) magyar fotográfus, fényképészmester

Családja, tanulmányai

[szerkesztés]

Apja, Hámori Gyula és édesanyja, Skultéty Erzsébet, mindketten fényképészmesterek voltak. Testvére Hámori Attila költő, irodalmár.

1972-ben a híd- és vízműépítő technikusi szakma megszerzése után fordult érdeklődése a hivatásos fényképészet felé, bár már gimnazista kora óta sok fotófelvételt készített. 1972-ben édesanyja és mestere vállalkozásában kezdte meg a fényképész szakma ismereteinek az elsajátítását. 1974-ben kapta meg a szakmunkás oklevelét, majd 1977-ben tette le a mestervizsgát. 1980-ban a svájci Sinar(wd) Photography AG. MTI-ben tartott továbbképzésén Sinar diplomát nyert, 1986-ban a videófelvételkészítő képzettséget is megszerezte.

Pályafutása

[szerkesztés]

1972 és 1988 között édesanyjának a Hámori Gyuláné fényképészmester, majd Hámori Erzsébet fényképészmester néven, a Majakovszkij utca 78. alatt működő fotóműtermében volt alkalmazott.

1988-ban önálló iparengedélyt váltott ki, Hámori Erzsébettel, édesanyjával közös műterme változatlan telephellyel, de már Hámori Fotó Videó Digitális Stúdió, 1068 Budapest Király u. 78. cégnéven működött 2013-ig, megszűnéséig.

Felvételei folyamatosan szerepeltek a folyóiratok, havi- és hetilapok oldalain, így például már 1971-től, majd a 2000-es években is megjelentek a Természet Világa,[2], a Nemzeti Sport,[3] valamint egyéb szakmai és kulturális témájú lapokban.

A Hungarhotels, a Danubius szállodák és a Taverna Szálloda Rt. prospektusai részére készített épület- és riportfelvételeket. A Magyar Tudományos Akadémia rendezvényeit, tanácskozásait, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ), a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetségének (MOTESZ) kongresszusait, eseményeit örökítette meg. Fotói online láthatóak a Hámori Foto-Video Digitális Stúdió honlapján.[4]

2013-tól az MTA Bölcsészettudományi Központ Művészettörténeti Intézet munkatársaként az építészeti örökség fotózása került előtérbe itteni munkásságában. E felvételek szintén megjelentek több folyóiratban is.[5][6]

A Lechner Év (2014) alkalmából a MTA BTK Művészettörténeti Intézet honlapján az intézet fotósaként Hámori Péter (illetve két épület – Iparművészeti Múzeum és Szekszárdi szálló – esetében Sisa József) fényképeiből hozott létre egy szabadon felhasználható Lechner-fotógalériát.[7] A képadatbázis 19 budapesti, 3 szegedi, 1 nagybecskereki, 1 szekszárdi, 2 pozsonyi, 1 kecskeméti Lechner tervezte épület homlokzati és részletfotóit tartalmazza több száz képpel.[8]

Ugyancsak Hámori Péter fotóival készült a Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Művészettörténeti Intézet „Lipótváros” elnevezésű, egyre bővülő képadatbázisa, mely a nevezetesebb épületek homlokzati és részletfotóit az utcanevek ABC rendjében, azon belül házszámozás szerint jeleníti meg. Ez az adatbázis még az előbbinél is több fényképet tartalmaz.[9]

A Művészettörténeti Intézet fotógalériája a „Magyar Tudományos Akadémia székházának” külső, belső átnézeti és részletfelvételeiből, amelyet web-lapján szintén közzétett, Hámori Péter fotográfus 2015-ben készített 152 felvételéből áll.[10]

Tárgyfotózási tevékenysége (festmények, régészeti leletek stb.) is jelentős. Főként a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet számára végezte nagy mennyiségben egyes ásatások során fellelt tárgyak, töredékek műtermi fotózását.[11][12][13]

Munkaterületei a riport,- műtermi portré-, reklám- és műszaki felvételek, prospektusok készítése, szerkesztése, festményreprodukció, tárgyfotó, régi képek digitális felújítása, összedolgozása voltak, ezen kívül a szakírás, szakoktatás, szakmai és mestervizsgáztatás területén is működött.

Szakmai-közéleti tevékenység

[szerkesztés]

1989–2009 között másodállásban ügyvezető igazgató volt a Fényképészek- Videofelvételkészítők Országos Ipartestületében (1077 Budapest, Wesselényi u. 73.). 2007 óta a Budapesti Fényképész Mestervizsga Bizottság elnöki tisztét töltötte be. Ilyen minőségében folyamatosan részt vett a szakmai oktatás és követelmények fejlesztésében (tankönyvlektorálások, kerettantervek, vizsgakövetelmények kialakítása, modernizálása). 2012-től a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara VI. kerületi Tagcsoport elnökségi tagja volt.

Publikációk, kiállítások (válogatás)

[szerkesztés]

Előbbi interneten elérhető, vagy kötetekben megjelent felvételein kívül fotói megtalálhatók közgyűjtemények fotótáraiban is.

Díjak, kitüntetések

[szerkesztés]
  • Aranykéz kitüntetés (Budapesti Kézműves Kamara), 2002
  • Aranykoszorús mester, 2002 (IPOSZ)
  • Oklevél a „Digitális technika szakmai körökben történő megismertetéséért”. 2005 (BKIK)
  • Magyar kézművességért díj arany fokozata, 2007 (IPOSZ)
  • Főigazgatói Elismerés, 2016, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b https://web.archive.org/web/20241122134251/http://users.atw.hu/hamorifoto/page12.html
  2. 1. A Nemzetközi Neurokémiai Társaság III. Nemzetközi Nagygyűlése. Julius Axelrod Nobel-díjas a „A noradrenalin neurokémiája” címmel tartott megnyitó előadást (Fotó: Hámori Péter). Természet Világa, 1971-08-01, 8. szám; 2. Rotary-ösztöndíj, Természettudomány ösztöndíj tanároknak. (Díjkiosztó). Természet Világa, 2001-11-01 / 11. szám; 3. Gács János: Az ember megalkotja magának a megoldásokat. Beszélgetés Oláh György Nobel-díjas professzorral. Természet Világa, 2002-08-01, 8. szám, 340–341. o. 3 felvétel; 4. Harmadszor adták át a Rotary Clubok ösztöndíjait. Természet Világa, 2003-11-01, 11. szám, 175–176. o., 4 felvétel; 5. Az újjáéledt Bolyai-díj. Saharon Shelah szubjektív bemutatása. Természet Világa, 2003, I. Különszám, Bolyai emlékszám, 112–113. o. 2 felvétel; 6. Magyar Örökség-díj a Természet Világának – 2004. Díjátadó ünnepség. Természet Világa, 2004-05-01, 5. szám; 7. Akadémiai díjak átadása. Természet Világa, 2009-06-01, 6. szám
  3. Tamura Nobujosi(wd) sensei, a nyolcdanos aikidó mester Budapesten. Nemzeti Sport, 1996-01-25, 24. szám
  4. Hámori Fotó–videó Digitális Stúdió, 1068 Budapest, Király utca 78. honlapja Archiválva: [1]
  5. Kő, 2015. 3. szám, 9. o.; 11. o.
  6. Egy magyar géniusz, Lakáskultúra, 2016-08-01, 8. szám
  7. Lechner-épületek. HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Művészettörténeti Intézet
  8. Galamb Zsuzsa: Egy elfelejtett géniusz: Lechner az alkotó géniusz. Műemlékvédelem, 2015 / 4. szám
  9. Lipótváros. HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Művészettörténeti Intézet
  10. https://mi.abtk.hu/hu/digitaliak/digitalis-keptar/a-magyar-tudomanyos-akademia-szekhaza A Magyar Tudományos Akadémia székháza. HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Művészettörténeti Intézet]
  11. Tószegi Zsuzsanna (szerk.): Egy hivatás 120 éve – a Magyar Királyi Szabadalmi Hivataltól a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivataláig (Budapest, 2016) – Mechwart-féle hengerszék. Az Országos Műszaki Múzeum letétje a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában (34. o.); – Az ISZT üléseinek helyszíne a hivatal Garibaldi utcai székházában (211. o.); – Ablak ólomüveg berakással a Garibaldi utcai székházból 212–213. o.; – A hivatal Garibaldi utcai székházának homlokzata (253. o.)
  12. Hatházi Gábor–Kovács Gyöngyi: A csókakői vár régészeti kutatása, 2014–2017. In: Szilasi Ágota, H.: Örökségünk védelme és jövője 5. Váraink. Múlt, jelen, jövő. A Dobó István Vármúzeumban 2019. április 25–26-án megrendezett Tudományos Konferencia tanulmánykötete. Studia Agriensia 38. (Eger, 2019)
  13. Bondár Mária: Késő rézkori különleges temetkezések Balatonlelléről (Somogy megye). In: Juhász Magdolna (szerk.): A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményei 7. (Kaposvár, 2020)
  14. Hámori Péter írásai a Foto Art Magazin 2001 és 2003 közötti számaiban
  15. Cikke címeit lásd: HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Művészettörténeti Intézet honlapja. Hámori Péter fényképészmester. Publikációk
  16. Creating a new architecture: Ödön Lechner in Hungary. Apollo. The international art magazine, 13 November 2015
  17. A kötet előzetes bemutatója, 35 o.
  18. Hungarian Rewiew, 2016. Vol. VII. No 1.
  19. Ars HUngarica, 2016. 1. szám címlapja Hámori Péter fotója
  20. Művészettörténeti Értesítő, 2018. 2. szám, 189–220. o.
  21. A kötet bővebb ismertetője a Lira.hu oldalán

Források

[szerkesztés]