Gyula város díszpolgára
A Gyula város Önkormányzatának Képviselő-Testülete által adományozott, „Gyula Város Díszpolgára” kitüntető cím a város megbecsülését kifejező elismerés.
A kitüntetés részletes leírás
[szerkesztés]A díszpolgári címet kizárólag olyan nem gyulai lakóhellyel rendelkező, magyar vagy külföldi állampolgár kaphatja, aki Gyula város érdekében kiemelkedő teljesítményt nyújtott, munkásságával hozzájárult a város hírnevének gyarapításához, illetve élete során tevékenységével gazdagított az egyetemes civilizáció értékeit. A díszpolgári cím nem csak élő, hanem elhunyt személyek részére is adományozható (posztumusz).
A díszpolgári címmel jár egy 14 karátos, 15 grammos, a város címerével ellátott arany pecsétgyűrű, illetve egy díszoklevél, mely tartalmazza az adományozás keltét, a polgármester aláírását, valamint Gyula Város Önkormányzatának pecsétlenyomatát. A díszpolgárok nevét közzé kell tenni Gyula város hivatalos honlapján, díszes albumban, valamint Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-Testülete által meghozott határozatban. A díszpolgári cím átadására önkormányzati ciklusonként egy alkalommal, március 15-e tiszteletére rendezett ünnepi testületi ülésen vagy egyedi eseményhez kötötten kerül sor.
Díszpolgárok
[szerkesztés]A díszpolgári cím adományozásának éve | Kitüntetett személy | Kitüntetett személy foglalkozás | A díszpolgári cím adományozásának indokolása |
---|---|---|---|
2014 | Bognár Levente[1] | Arad város alpolgármestere | a Gyula-Arad testvérvárosi kapcsolatok elmélyítésében, valamint a „Kézfogások” rendezvény új alapokra helyezésében kifejtett kimagasló tevékenységéért |
2008 | Csiki József[2] | a Gyulai Húskombinát volt vezérigazgatója | a gyulai húsipar megtartásáért, fellendítéséért végzett elkötelezett munkálkodásáért, a Gyulai Húskombinát létrehozásában és fejlesztésében elért múlhatatlan érdemeiért, mellyel Gyula város fejlődését szolgálta |
2008 | M. Szabó András[3] | Gyula város volt polgármestere | a múlt század derekán, a haza függetlensége, Gyula város biztonsága, rendje érdekében kifejtett tevékenységéért, helytállásáért |
2006 | Zoltai Dénes[4] | zeneesztéta, filozófiatörténész | több évtizedes kiemelkedő tudományos munkásságáért, mellyel hozzájárult a város hírnevének gyarapításához, és gazdagította az egyetemes civilizáció értékeit |
2005 | Stéberl András (posztumusz) | volt hentesmester | a gyulai szárazárugyár alapítója, volt vezetője részére, Gyula városának európai hírnevet eredményező munkássága elismeréséül |
2003 | Annus Adrián[5][6] | sportoló | Gyula városért végzett kiemelkedő munkássága elismeréseként |
2003 | Dr. Supka Magdolna | művészettörténész | Gyula városért végzett kiemelkedő munkássága elismeréseként |
2002 | Dr. Habsburg Ottó[7] | a Páneurópai Unió tiszteletbeli elnöke | az európai egység megteremtése érdekében végzett több évtizedes tevékenységéért, a magyarság érdekeinek állandó és megalkuvást nem ismerő képviseletéért, Gyula város hírnevének gyarapításáért, az egyetemes civilizáció értékeinek gazdagításáért |
2002 | Dr. Bene Lajos (posztumusz) | főorvos | Gyula városért végzett több évtizedes kiemelkedő munkásságáért, a város hírnevének gyarapításáért |
1999 | Dr. Bónis Ferenc | zenetörténész | n.a. |
1999 | Dr. Ivány János | kandidátus | n.a. |
1999 | Gerhard Stengel | Bad Vilbel önkéntes tűzoltóságának parancsnoka, Frankfurt 5. számú hivatásos tűzoltó-parancsnokságának helyettes vezetője | a városnak juttatott önzetlen adományaiért |
1998 | Dr. Halmos Béla | népzene kutató | n.a. |
1998 | Berczik Zoltán | asztalitenisz edző | n.a. |
1996 | Alfred Fögen | Ditzingen város főpolgármestere | n.a. |
1996 | Cesari Giorgio | Budrio város volt alpolgármestere | n.a. |
1996 | Kiss György | szobrászművész | n.a. |
1995 | Kósa László | történettudomány professzora | n.a. |
1995 | Pintér Miklós | orvos-professzor | n.a. |
1992 | Nádházi János[8] | politikus | a város életében betöltött kiemelkedő politikai tevékenységéért |
1991 | Simonyi Imre | költő | művészi munkásságáért, a város szellemi életében betöltött kiemelkedő szerepéért |
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ http://www.aradihirek.ro/hatar-mente/gyula-diszpolgara-lett-bognar-levente-frissitett
- ↑ http://hir6.hu/cikk/19393/080926_gyula_diszpolgara_lesz_csiki_jozsef
- ↑ Gyula – Díszpolgári címet kapott az ’56-os polgármester Gyulán - Gyula Online. gyula.bekesmegye.com. [2016. október 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 24.)
- ↑ Archivált másolat. [2016. október 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 24.)
- ↑ http://www.alon.hu/node/251
- ↑ kormend.hu: Annus Gyula díszpolgára. www.kormend.hu. (Hozzáférés: 2016. október 24.)
- ↑ Mácius (sic!) 15. díszpolgára Habsburg Ottó | Hetek Archívum. Hetek Archívum. (Hozzáférés: 2016. október 24.)
- ↑ Nádházi János | 1956 Október 23. Alapítvány. oktober23alapitvany.hu. (Hozzáférés: 2016. október 24.)
Források
[szerkesztés]- Gyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének a képviselő-testület által adományozható elismerésekről szóló 13/2015. (VI.1.) számú rendelete
- Gyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által adományozható kitüntetésekről és díjakról 11/2004. (II. 20.) számú rendelete
- Gyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének a„Gyula Város Díszpolgára” kitüntető cím adományozásáról szóló 11/2000. (III.31.) számú rendelete