Groó Diana
Groó Diana | |
Született | 1973. szeptember 10. (51 éves) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása | filmrendező, forgatókönyvíró |
Iskolái |
|
A Wikimédia Commons tartalmaz Groó Diana témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Groó Diana (Budapest, 1973. szeptember 10. –) magyar filmrendező, forgatókönyvíró.
Pályája
[szerkesztés]Anyai ági felmenői Lengyelországban éltek; a VII. kerületben, a Kazinczy utca környékén nőtt fel. Filmjeiben rendszeresen megjelenik a közép-európai zsidóság, mint téma. Származását élete fontos momentumának vallja. „A zsidóság – életem része; a származásom miatt, és mert izgat ez a kultúra, illetve a még meg nem mutatott területe – »ahogy én látom« - perspektíva.”[1]
A Radnóti Gimnázium angol–orosz fakultációjára járt, érettségi után jelentkezett a filmművészetire, de nem vették fel. Egy ideig Szegeden francia szakon, majd 1992-1995 között az ELTE bölcsészkarán francia–hebraisztika szakon tanult.
1993-tól a Hunnia Filmstúdióban és a Budapest Filmstúdióban volt asszisztens. 1995-2001 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem TV és Filmrendező szakán Simó Sándor osztályában szerzett diplomát. 1997-től a Balázs Béla Stúdió tagja. Egykori osztálytársaival, Erdélyi Dániellel, Fazekas Csabával, Fischer Gáborral, Hajdu Szabolccsal, Pálfi Györggyel, Miklauzic Bencével, Török Ferenccel közösen 2004-ben hozták létre a Madzag Filmegyletet, majd később a Madzag TV-t.
1996-ban készítette Trapé címmel a 70 éves egykor SS-tiszt légtornászról, Erwinóról és a vándorcirkuszok életéről szóló dokumentumfilmjét, mely számos fesztiválon indult és több díjat is nyert.
1999-ben a Kazinczy utca című kisjátékfilmje szintén több díjat is nyert, francia, kanadai, dán és finn televíziók is műsorukra tűzték.
A 2001-ben készült Córesz című dokumentumfilm arról szól, mit kezd a holokauszt utáni harmadik nemzedék a származásával, a zsidóságával, húszas, harmincas éveikben járó zsidó fiatalok beszélnek identitásról, keresésről, gyökerekről. A filmet a Duna TV 2002-ben sugározta.
2000 óta készíti a festők művészi világát életre keltett festmények segítségével bemutató, Tarka képzelet című művészettörténeti kísérleti kisjátékfilm-sorozatot, mely Peter Greenaway, Derek Jarman és mások filmjei mellett része lett a haifai egyetemen oktatott tananyagnak, valamint a sorozattal nyitott 2005-ben az Izraeli Modern Művészetek Múzeum Párbeszéd a Klasszikusokkal című kiállítása és 2007-ben a Magyar Nemzeti Galéria a Múzeumok Éjszakáján. A sorozat eddig megjelent utolsó része „A Tarka képzelet – A virágünnep vége – Gulácsy álmai” című kisfilm képzeletbeli utazás 14 festményen keresztül Gulácsy Lajossal Na’Conxypan álom-birodalmába.
2004-ben elkészült első nagyjátékfilmje, a Csoda Krakkóban, részben önéletrajzi ihletésű a lengyel fiú és a magyar lány története. Az Előttem az élet című dokumentumfilm a Pető Intézet felkérésére készült 2006-ban, a cél a Pető-módszer bemutatása volt.[2]
A 41. Magyar Filmszemlén mutatták be Vespa című filmjét, amely egy 12 év körüli roma kisfiúról szól, aki egy csokipapírral nyer egy robogót. A borsodi fiúcska egyedül indul a fővárosba, hogy átvegye nyereményét. A meseszerű road movie a fiú kalandos napját meséli el, amint álmokkal és büszkeséggel telve elindul, hogy a motorral visszatérve, azt megmutathassa a falubélieknek.[3][4][5][6][7][8][9] 2012-ben Groó Diana rendezett egy epizódot "Gaya – Picasso gyermeke" címmel a Hegyek és tengerek között című hatrészes dokumentumfilm-sorozatban, amely a magyarországi diákok előítéletességét vizsgáló szociológiai kutatás részeként készült el.[10][11]
2013 júliusában díjat nyert a jeruzsálemi nemzetközi filmfesztiválon a világ első rabbinőjéről szóló alkotásával, a Regina című filmmel. A zsűri indoklása alapján „az egyetlen fennmaradt fényképre épített dokumentumfilmben Groó Dianának sikerült a legminimálisabb nyomokból egy kutató kíváncsiságával újra életre keltenie Regina Jonas, a világ első felszentelt nő rabbijának figyelemre méltó személyiségét. Archív felvételek, levéltöredékek, emlékirat-részletek és saját találékonyságának segítségével Groó visszahozta régmúlt szellemét, és ennek révén mindannyiunkat megismertetett egy bátor és teljesen egyedülálló nővel." A film producere George Weisz, az Oscar díjas színésznő, Rachel Weisz édesapja.[12][13][14]
Groó 2013-tól "Az ügyvéd" munkacímű filmen dolgozik, mely a tiszaeszlári perben eljáró Eötvös Károly életét fogja bemutatni.[15]
Filmek, díjak
[szerkesztés]- 1992: Annuska (rövidfilm)
- 1996: Zsiga bácsi (dokumentumfilm)
- 1996: Trapé (dokumentumfilm)
- Legjobb ifjúsági dokumentumfilm díja, Mediawave 97
- Fődíj (ON THE ROAD): V. International Art Film Festival 97, Szlovákia
- Megosztott dokumentumfilm kategória díj: 29. Magyar Filmszemle, 1998
- Filmkritikus-díj 2000 (Az év legfiatalabb dokumentumfilmesének díja)
- 1997: Valahonnan valahová (rövidfilm)
- 1997: Ottavio (dokumentumfilm)
- Fődíj: Motuvum filmfestival, Horvátország, 1997
- 1998: A Kékszemű (TV)
- 1999: Kazinczy utca (kisjátékfilm)
- 2001: Tarka képzelet – Vityebszk felett – Chagall álmai (kísérleti kisjátékfilm)
- A 9. Art film fesztivál Szlovákia, 2001
- Nemzetközi filmklubok szövetségének (FICC) díja
- A 9. Art film fesztivál igazgatójának Peter Hladik díja
- Best European Video Award, Eurovideo 2001, Malaga
- II. díj Nemzetközi Képzőművészeti Filmek Fesztiválja, Szolnok, 2002
- Fődíj – legjobb kísérleti kisjátékfilm: Fike Filmfestival, Portugália, 2002
- A 9. Art film fesztivál Szlovákia, 2001
- 2001: Córesz (dokumentumfilm)
- Dialektus Filmszemle zsűrijének elismerő oklevele
- 2003: Tarka képzelet – Renoir álmai (kísérleti kisjátékfilm)
- 34. Magyar Filmszemle, 2003
- Legjobb kísérleti film rendezői díja
- Legjobb kísérleti kisjátékfilm diákzsűri különdíja
- Legjobb kísérleti film: Antalya International Filmfestival, Törökország, 2003
- Illyés közalapítvány díja: Alternativ Filmfestival, Marosvásárhely, Románia, 2003
- Ezüst remi díj: Worldfest, Houston, USA, 2004
- 34. Magyar Filmszemle, 2003
- 2004: Tarka képzelet – Flamand közmondások – Bruegel álmai (kísérleti kisjátékfilm)
- 2004: Tarka képzelet – Rousseau álmai (kísérleti kisjátékfilm)
- Nagydíj: Plovdiv nemzetközi televíziós filmfesztivál, Bulgária, 2004
- 2004: Csoda Krakkóban (nagyjátékfilm)
- Eureka Euro-Scriptwriting Proof-reading díja, 2001
- Arany remi díj: Worldfest, Houston, USA, 2005
- Produceri díj: 36. Magyar filmszemle, 2005
- 2006: Urlicht (rövidfilm)
- 2006: Előttem az élet (dokumentumfilm)
- 2006: Tarka képzelet – A virágünnep vége – Gulácsy álmai (kísérleti kisjátékfilm)
- 2010: Vespa
- UNICEF különdíj – Terra di Sienna Filmfestival 2010
- Reflet d'Or Legjobb rendezői díj – Cinema Tous Écrans, Genf, 2010
- Dialóg Díj – Német Külügyminisztérium díja – Cottbus Filmfestival, 2010
- Legjobb Film – Los Angeles Hungarian Filmweek, 2010
- Legjobb eredeti filmzene – 41. Magyar Filmszemle, 2010
- Színészi különdíj: Tóth Sándor – 41. Magyar Filmszemle, 2010
- Legjobb fiatal színész díj: Tóth Sándor – Olympia Nemzetközi Ifjúsági Filmfesztivál, 2011
- 2010: Eldorádó (rövidfilm)
- 2012: Gaya – Picasso gyermeke – Hegyek és tengerek között sorozat (dokumentumfilm)
- 2013: Regina
- Lia van Leer díj "Jewish experience" kategória, Jerusalem Film Festival
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Filmkultura.hu [1] Archiválva 2008. szeptember 15-i dátummal a Wayback Machine-ben Beszélgetés Groó Dianával a filmkultura.hu oldalon
- ↑ https://index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/2007/11/12/groo_diana_kulondijat_kapott_a_verziom
- ↑ https://www.youtube.com/watch?v=8ABF-QL8JaE
- ↑ Archivált másolat. [2010. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 21.)
- ↑ http://variety.com/2010/film/reviews/vespa-1117942133/
- ↑ Archivált másolat. [2019. január 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 21.)
- ↑ http://hvg.hu/kultura/20100208_41_magyar_filmszemle_bibliotheque_pascal
- ↑ Archivált másolat. [2012. május 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 21.)
- ↑ http://www.filmunio.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2572:dijes-a-magyar-filmeknek&catid=78:hirek-2010&Itemid=125&lang=en[halott link]
- ↑ Archivált másolat. [2013. február 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 23.)
- ↑ https://www.youtube.com/watch?v=24Bo3gjTHsE
- ↑ Archivált másolat. [2013. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 23.)
- ↑ http://nol.hu/kult/20130422-szurrealis_valosag_a_hitleri_berlinbol?ref=sso
- ↑ Archivált másolat. [2013. június 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 21.)
- ↑ Archivált másolat. [2013. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 23.)
Források
[szerkesztés]- Beszélgetés Groó Dianával a filmkultura.hu oldalon. [2008. szeptember 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. augusztus 16.)
- Filmunió.hu. [2008. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. augusztus 16.)
- Varga Mihály: PR Herald cikk, 2007. február 19. [2010. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. augusztus 17.)
- Magyar film a világ első női rabbijáról. [2013. március 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. március 24.)
Külső hivatkozások
[szerkesztés]- Csoda Krakkóban
- Madzag TV
- Groó Diana az Internet Movie Database oldalon (angolul)
- Előttem az élet – film