Giottino
| Giottino | |
 | |
| Született | 1324[1] Firenze |
| Elhunyt | 1372 (47-48 évesen)[1] Firenze |
| Állampolgársága | olasz[2] |
| Szülei | Stefano Fiorentino |
| Foglalkozása |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Giottino témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Giottino, Tommaso vagy Maso di Stefano művészneve (Firenze, 1324 k. – Firenze, 1372 k.) az itáliai trecento festője.
Élete és munkássága
[szerkesztés]A kevés információ, amivel rendelkezünk róla Giorgio Vasari Életrajzainak köszönhető, amelybe azonban számos hiba csúszott.
A festészet alapelveit már kiskorában megtanulta apjának, a titokzatos Stefano Fiorentinónak köszönhetően, aki maga is híres festő volt.
Egyike volt Giotto sok követőjének (protogiotteschi), képességei miatt a Giottino becenevet kapta, és az volt a közvélekedés, hogy Giotto fia.
Vasari és Ghiberti tévesen Giottinónak tulajdonította a firenzei Santa Croce-bazilikában található San Silvestro-kápolna vagy Bardi di Vernio kápolna freskóit, amelyeket valójában Maso di Banco festett.
Ezenkívül a kortárs művészetkutatók ugyanannak a művésznek tulajdonítják a Strozzi család temetkezési kápolnájának falfestményeit a Santa Maria Novella-bazilikában a Cappellone degli Spagnoli alatt.
Egy bizonyos alkotás az Uffiziben őrzött 1350 körüli Pietà (195x134 cm). Ebben a művében a Scrovegni-kápolnában a Halott Krisztus siratásának immár ötven éves sémáját vette át, megható fiziognómiai hűséggel ábrázolja a figurákat: Bűnbánó Magdolna kifejező sírását, János apostol összekulcsolt kezével kifejezett megdöbbenését, a jobb oldalon álló szent gyászát.
Vasari Giottinónak tulajdonítja Assisi alsó-bazilikájában, pontosan a Sant'Antonio-kápolnában (más néven del Sacramento) található Szent Miklós élete című freskóit is.
Számos alkotást tulajdonítottak a művésznek, mint például a Szűzanya megjelenése Szent Bernátnak, vagy a firenzei Piazza Tassón álló Fenség tabernákulumát; néhány rajza, amely az athéni herceg 1343-as kiűzését ábrázolja Firenzéből, valamint egy márványszobrot Giotto firenzei harangtornyán. Ezenkívül a San Pancrazio-templom két freskójának töredékét szentek fejével tulajdonították neki, amelyeket jelenleg a Museo degli Innocentiben őriznek.[3]
Vasari különösen dicséri Giottinót a chiaroscuro „nagyon édes és nagyon egységes modorú” használatáért.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b mutualart.com. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ mutualart.com
- ↑ Luciano Bellosi, Giotto e la sua eredità, 2007, 376–377. o.
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Giottino című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk
[szerkesztés]- Pierluigi De Vecchi és Elda Cerchiari: Il tempo dell'arte, 1. kötet, Bompiani, Milánó, 1999
- Ada Labriola: GIOTTO di maestro Stefano, detto Giottino, 55. kötet, Istituto dell'Enciclopedia Italiana, Róma, 2001 (letöltve 2016. július 26-án)
Szótári meghatározások a Wikiszótárban
Kézikönyvek a Wikikönyvekben
Idézetek a Wikidézetben
Forrásmunkák a Wikiforrásban
Képek a Commonsban
Hírek a Wikihírekben