Ugrás a tartalomhoz

Gergelyi Ottmár

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gergelyi Ottmár
Született1919. szeptember 28.
Busóc
Elhunyt1995. március 13. (75 évesen)
Nyitra
Állampolgárságacsehszlovák
Foglalkozásalevéltáros
SablonWikidataSegítség

Gergelyi Ottmár (szk. Otmar Gergelyi; Busóc, 1919. szeptember 28.Nyitra, 1995. március 13.) szlovákiai levéltáros.

Élete

[szerkesztés]

Gergelyi György fia, a népiskola 4 osztályát, illetve a hatosztályos reálgimnáziumot Késmárkon végezte, ahol többször megbukott. Apja halála után 1938-ban Pozsonyba költöztek, ahol középiskolai tanulmányait befejezvén, a Szlovák Egyetem Bölcsész karán, történelmet, német és más nyelveket tanult. 1942-től a régészeti szemináriumának könyvtárában segédkezett, majd könyvtárosa lett, illetve Budaváry professzor asszisztense. Részt vett több ásatáson és konzervátor kurzuson is. 1944-ben letartóztatták a szlovák nemzeti felkelésben való szerepe miatt, majd a front áthaladtával az NKVD tartóztatta le.

Már 1947-ben beadta felvételi kérelmét a (Szlovák) Mezőgazdasági Levéltárhoz, melyet Jan Eisner, Alexander Húščava és Vojtech Budinský-Krička is támogatott, amikor az még de facto nem is létezett. 1948-ban Homonnára helyezték át az Andrássy család homonnai könyvtárának rendezésére és a Mezőgazdasági Levéltár Kerületi fiókjának létrehozására. Míg ez nem történt meg a kassai fiók alá tartozott. 1950-től a kastély gondozásával is megbízták. Az év májusában ideiglenesen a kassai fiók vezetésével is megbízták. 1952-ben a homonnai kastély a csehszlovák hadsereg tulajdonába került, mely után a Mezőgazdasági Levéltár nyitrai fiókját vezette, mely Bajmócon székelt. 1956-tól a levéltári rendszer átszervezésével a Nyitrai Állami Levéltárhoz került. Itt dolgozott egészen 1965-ig. Ekkor egészségügyi okokból átkerült a nyitrai Mezőgazdasági Múzeumhoz és itt nyugdíjba vonulásáig mint történész tevékenykedett. 1959-től a Műemlékvédelmi Hivatalnak is dolgozott külsősként, 1976-1983 között pedig a pozsonyi Zeneművészeti Főiskolán oktatott külsősként. Mindkét helyen organológiával és hangszertörténettel (orgona) foglalkozott.

Neve Otmar, Othmar és Otomar formában is megjelenhet.

Művei

[szerkesztés]
  • 1949 Hornád v praveku so zvláštnym zreteľom na územie ČSR.
  • 1962 Z minulosti bojnických kúpeľov. In: Vlastivedný sborník Horná Nitra I, 49-53.
  • 1965 Z dejín tlače v Nitre. Hlas Nitrianskeho okresu VI (XV)/ 39, 1 29. sept. 1965.
  • 1965 Dejiny obcí okresu Nitra. Hlas Nitrianskeho okresu VI (XV), No. 115.
  • 1965 Ako sa hospodárilo na nitrianskom biskupskom panstve v roku 1800? Agrikultúra 4, 79-93.
  • 1968 Stará slovenská poľnohospodárska literatúra. Kiállításvezető.
  • 1975 Historische Orgeln und Gehäuse in der Mittelslowakei. Acta Organologica 9. Berlin, 113–165. (tsz. Karol Wurm)
  • 1980 Historische Orgeln und Gehäuse in der Westslowakei. Acta Organologica 14. Berlin, 11–172. (tsz. Karol Wurm)
  • 1982/ 1989 Historické organy na Slovensku. Bratislava. (tsz. Karol Wurm és Roman Bunčák)
  • 1991 Historische Orgeln und Gehäuse in der Ostslowakei. Acta Organologica 22. Berlin, 13–104. (tsz. Karol Wurm)
  • Urbar hradného panstva Levice 1544.

Források

[szerkesztés]
  • 1981 Agrikultúra 18, 187-198.
  • 1989 Slovenská archivistika XXIV/2, 209-210.
  • 1995 Fehér Sándor: Dr. Gergelyi Ottmar halálára. Hét 40/ 16, 21.
  • 1998 Významné osobnosti Nitry. Nitra, 45-47.
  • Fukasová, Daniela 2011: "Pripomínam, že neide o aprílový vtip! Gergelyi." - Pracovné zápisky archivára z Humenného. Bratislava.

További információk

[szerkesztés]
  • ŠA Nitra, osobný fond PhDr. Otmara Gergelyiho
  • Peter Keresteš: Otmar Gergelyi ako archivár v Bojniciach a Nitre (1952-1965). Zborník Spoločnosti slovenských archivárov 2019-2020