Finkey József

Finkey József
Született	1889. november 27. Sárospatak
Elhunyt	1941. április 7. (51 évesen) Sopron
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Foglalkozása	bányamérnök, egyetemi tanár
Iskolái	Sárospataki Református Kollégium (–1907) Selmeci Akadémia (1907–1911)
A Wikimédia Commons tartalmaz Finkey József témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Finkey József (Sárospatak, 1889. november 27. – Sopron, 1941. április 7.) magyar bányamérnök, az MTA tagja, az érc- és szénelőkészítés első egyetemi tanára. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület alelnöke.

Tanulmányai

Szülővárosában a nagyhírű és népszerű Sárospataki Református Kollégium-ban 1907-ben fejezte be középiskolai tanulmányait, még ebben az esztendőben a selmecbányai Akadémiára nyert felvételt. Itt nemcsak a tanulmányaiban tüntette ki magát, hanem a laboratóriumok kísérleti munkáiban is. Egyetemi tanulmányait 1911-ben fejezte be.

Gyakorlati munkája

1911-től a Krassó-Szörény vármegyében fekvő Drenkova kőszénbányájába került gyakornoknak, majd 1913-ban sikeres államvizsga után ugyanitt bányamérnöknek osztották be. Tudományos érdeklődése miatt hamarosan visszakerült az Akadémiára.

Oktatási tevékenysége

1914 évben az új tanévben már a bányaműveléstani tanszéken tanársegédi feladatokat látott el. A háborús események miatt egy év katonai szolgálatot látott el. A tanulási, oktatási, tudományos és gyakorlati munkát személyénél nem lehet elválasztani. 1916-ban jelent meg első tudományos értekezése Bányatelepek tervezésének gazdasági alapelvei címmel. Korán felismerte, hogy a bányaművelés területén egyre jelentősebb és attól elválaszthatatlan az érc- és szénelőkészítés. A háború befejezése után 1918-tól már egyetemi adjunktusként kísérletek sorozatát végezte és törekedett a minél hatékonyabb eljárások kidolgozására. Ezt a törekvését elősegítette az a körülmény, hogy a békeszerződés következtében az ország jelentősebb érc és kőszénbányái az elcsatolt területen voltak, a megmaradt szerényebb lehetőségek jobb kihasználása elengedhetetlenné vált. 1923-ban az akkor megalapított Érc és Szénelőkészítési Tanszék vezetésével bízták meg és rövid időn belül 1926-ban főiskolai rendes tanárnak, majd 1934-ben egyetemi nyilvános rendes tanárnak nevezték ki. Az 1929-1930-as tanévben a bányászati osztály dékánja, míg 1934-1935 tanévtől kezdődően a Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki kar dékánja volt. Az egyre nagyobb jelentőségű Érc és Szénelőkészítési Tanszéket vezette korai haláláig, szorgalmazva az ott folyó kísérleti munkát, aminek közvetlen gyakorlati hasznai is rövid időn belül jelentkeztek.

Tudományos munkája

1924-ben jelent meg németül Berlinben a Nedves uton való ércelőkészítés tudományos alapjai című munkája, amit rövid időn belül lefordítottak angolra. Ezen munkája az Amerikai Egyesült Államok Missouri szövetségi államának egyetemén Rollában 1930-ban már hivatalos tankönyv lett. 1932-ben lefordították orosz nyelvre és Harkovban is kiadták a helyi bányászati egyetem tankönyvének. Ezen munkája alapján 1934-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, ahol 1940-ben rendes tag lett. 1941-ben könyvét spanyol nyelven is kiadták. Legfontosabb feladatának és kutatásai fő témájának a hazai barna kőszenek nemesítésének és hazai alapanyagokkal való brikettezésének gyakorlatban megvalósítható megoldását tekintette, amire technológiákat és gépkonstrukciókat is kidolgozott. Nagy hangsúlyt kapott munkájában a hazai bányák érceinek minél jobb fémkihozatala is, amire 1920-ban kidolgozta a nedves flotációs (úsztató) eljárás különleges módját. Ezzel az eljárással Recsk ércbányájában termelt aranytartalmú pirit és az ott előforduló más rézércek esetében elérték, hogy az 1913 évi 4,3 kg aranytermelés, a trianoni békeszerződés után 150–180 kg-ra növekedett. Ezért a legmagasabb állami kitüntetésben részesült. Kísérleteket folytatott eredményesen az úrkúton előforduló mangánércek dúsításával. Foglalkozott a Gyöngyösoroszi ércelőfordulás komplex érceinek flotációs eljárásával. Mágneses eljárást dolgozott ki a Bagamér és Nagyléta környékén található gyepvasércek dúsítására. Eredményesen szabadalmaztatta a szénelőkészítést, a koksz-szén alapanyag kinyerést forradalmasító pneumatikus légszér berendezést és az ahhoz kapcsolódó eljárást sok államban elfogadták. A flotálás tárgykörében is több szabadalmát tudta érvényesíteni eljárásokban és gépszerkezetekben és berendezésekben is. Több éven át volt alelnöke az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek. Hamvait a Kerepesi úti sírkertben helyezték örök nyugalomra.

Fontosabb szakirodalmi munkái

• Bányatelepítések tervezése. 1918
• A recski kékpala flotálása. 1920
• Nedves úton való ércelőkészítés tudományos alapjai. 1924. Németül: 1924, angolul: 1930, oroszul: 1932, spanyolul: 1941
• Ércelőkészítés. 1925
• Szénelőkészítés. 1927
• Ásványszenek brikettezése. 1930
• Légszér szabadalom. 1931
• Szénbrikettek hazai kötőanyaggal. 1935
• A flotációs ásványelőkészítési eljárás. 1937
• A pneumatikus szénelőkészítés mechanikai alapjai. 1938. Németül: 1939
• Redukált bauxitok mágneses szeparálása. 1939

További információk

• Bányászati és Kohászati Lapok. LXXIV. Évfolyam. 9. szám. 1941. május
• Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig. Főszerk. Nagy Ferenc. Budapest: Better; MTESZ; OMIKK. 1997. 301–302. o. ISBN 963-85433-5-3