Ugrás a tartalomhoz

Fellner Simon

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fellner Simon
Született1846. január 23.
Buda
Elhunyt1884. február 9. (38 évesen)
Budapest
Foglalkozásavasúti felügyelő
SablonWikidataSegítség

Fellner Simon (Buda, 1846. január 23.Budapest, 1884. február 9.) vasúti felügyelő.

Élete

[szerkesztés]

Atyja tehetős molnármester volt, ki fiát kereskedelmi intézetbe adta. A Heller-, Becker- és Röser-féle intézet tanfolyamait végezte. Atyja tehetséges fiában méltó utódot látott virágzó üzlete vezetésére; ily célból utazásra kelt Fellner, s beutazta Németországot, Franciaország egy részét és meglátogatta Párizst. Utazása, mely hat évig tartott, 1869-ben ért véget. Visszatérve, anyjának ösztönzésére lisztkereskedést vezetett, de csak rövid ideig; mert már 1870-ben a tiszavidéki vasút szolgálatába lépett, honnét 1871 novemberében előnyösebb állásba, a magyar királyi államvasutakhoz lépett át; itt fokozatosan előléptetve felügyelői rangot nyert. 1881-ben a közmunka s közlekedési miniszterium újjászervezésekor, Fellnert a miniszterium tarifaosztályába hívták meg. Akkor azon helyes s eredményben sikeres szándék vezérelte az intéző köröket, hogy az állami befolyást a közgazdaság és a társadalmi érdekek szempontjából intenzivebben érvényesítsék. Fellner lelkes munkása lett ez iránynak. Túlfeszített munkásságának alkalmasint része van abban, hogy java férfikorában elhunyt. Hivatalos teendőin kívül egyetlen ambíciója volt a hazai vasutak tarifa-ügyeinek vizsgálása elvi szempontok alapján.

Munkái

[szerkesztés]

A vasúti tarifák reformálásának kérdéséhez. Bpest, 1884. (Különnyomat a Nemzetgazdasági Szemléből.)

Cikkei: A magyar vasutak tarifái az osztrák vasuti tarifa-enquęte IX. csoportjának tárgyalásaira és javaslataira. Hajózási vállalataink tarifális viszonyai, különös tekintettel az első cs. kir. szab. dunagőzhajózási társulatra (Vasuti és Közlekedési Közlöny 1883.)

Források

[szerkesztés]