Földes Péter Mihály
Földes Péter Mihály | |
Született | 1924. augusztus 22.[1] Budapest[2][3] |
Elhunyt | 1977. március 29. (52 évesen)[4][2][5][6][7] Párizs[2][3] |
Állampolgársága | |
Foglalkozása |
|
Iskolái |
|
Sablon • Wikidata • Segítség |
Földes Péter Mihály (Peter Foldes, esetenként Peter Foldès, illetve Peter Földes) (Budapest, 1924.[8] augusztus 22. – Párizs, 1977. március 29.) magyar származású brit animációs filmrendező, festőművész, a számítógépes animáció úttörője.
Életrajza
[szerkesztés]Földes (Feldman) Aladár (1892–1967) tüdőgyógyász és Révész Gabriella gyermekeként született. Anyai ágon kereskedőcsaládból származik.[9][10]
Rajztehetsége korán megmutatkozott, gyermekként különböző röntgen-fotólemezekre karcolt figurákat. Tizenhárom évesen díjat nyert egy európai ifjúsági rajzversenyen. Örkényi Strasser Istvánnál kezdte képzőművészeti tanulmányait. Beíratták a Mintaiskolába, de ezzel párhuzamosan tovább látogatta Örkényi szabadiskoláját és az Iparrajziskola esti tanfolyamát.[11]
1942-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakos hallgatója lett, ahol három év múlva mestere, Szőnyi István tanársegédként fogadta maga mellé.[12] Műveit az OMIKE 1942-43-as csoportos kiállításain mutatták be, nagy sikerrel. Származása és a háború miatt diplomát nem szerezhetett, 1946-ban pedig elhagyta az országot; Párizs érintésével Londonba ment, ahol letelepedett.[13]
Tanulmányait a University of London művészettörténetre szakosodott Courtauld Institute of Art intézet hallgatójaként folytatta; ezzel párhuzamosan a Slade Art School-ban festészetet és kifejezetten 19–20. századi művészettörténetet is tanult.
Ebben az időszakban képei szürrealista és absztrakt elemekkel tűzdelt posztkubista stílusjegyeket viseltek. 1948-ban a Gimpel Fils művészeti galériában szervezték első egyéni kiállítását, nagy sikerrel: a kiállított huszonnégy alkotásból húszat megvásároltak.[11]
Időközben érdeklődése az animációs film felé fordult. Halász János (John Halas) The Magic Canvas című rajzfilmjének háttereit festette. Miután elhagyta a Halas and Batchelor stúdiót, eladott képeinek árából filmkamerát vett és hajdani egyetemi társával, majd feleségével, Joan-nal (1924) filmkészítésbe kezdett. Kísérletező kedve már ekkor megmutatkozott: különösen érdekelte a festészet és a film kölcsönhatása. Első, huszonkét perces alkotásuk, a teremtő természet és az ember által alkotott világ erejét egyetlen kozmikus vízióban ábrázoló Animated Genesis (Élő Genezis) felkeltette Korda Sándor figyelmét, akinek vezető produceri munkájával készült egy 35 mm-es változat. A rövidfilmet kijuttatták az 1952-es cannes-i filmfesztiválra, ahol elnyerte a legjobb színes technika díját. A következő esztendőben az Brit Filmakadémia is különdíjjal ismerte el.[14] Ezt követően az alkotópáros néhány kisfilmet és reklámfilmet készített.
1955-ben készítették el utolsó közös alkotásukat A Short Vision (Rövid látomás) címmel, amely hátborzongató szürreális képeivel a saját vesztébe rohanó emberiséget figyelmezteti.[12][15] Az atomháború apokaliptikus pusztítását bemutató, valójában Földes Budapest ostroma idején átélt emlékeire építő 6 perces színes animáció híven tükrözi az 1950-es évek közepén a nyugati világban felerősödött világvége hangulatot, melyet egy nukleáris háborútól való félelem okozhat, s mely az Egyesült Királyságban gyorsan az atomfegyverek leszerelésért indított kampányhoz vezetett. A rövidfilm elnyerte a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját. Az Amerikai Egyesült Államokban az Ed Sullivan Show-ban mutatták be főműsoridőben,[16] miután a gyerekeket kiküldették a szobából.[17][18] Sokkoló hatása így is nagy volt: állítólag ez a film váltotta ki a legnagyobb reakciót Orson Welles Világok harca című elhíresült hangjátéka óta.[19] [20]
1956-ban egy hosszabb New York-i tartózkodás után Párizsban telepedett le, ahol két éven át visszavonultan festett. 1959-ben a Galerie Rive Droite-ban mutatta be kollázsokkal gazdagított festményeit. Ezt követően festészete új irányt vett: szakított „a színek és anyagok kis boszorkánykonyhájaként” értelmezett absztrakt felfogással, és csatlakozott az 1960-as évek francia modernizmusának egyik alternatív kompozíciós módszerével, az úgynevezett „elbeszélő ábrázolásnak” (figuration narrative) nevezett elvek szerint dolgozó ORA-csoporthoz.[21][12] Festményeivel több egyéni és csoportos kiállításon szerepelt.
Az új kompozíciós módszer filmjeiben is megjelent. Mivel az animációt a festészet továbbfejlesztésének tartotta, kísérletezésbe kezdett, új nyelv és eszköztárt keresett. Így talált rá a számítógépes animációra, amelynek úttörője lett. Az 1960-as években Földes a Francia Rádió és Televízió Kutató Szolgálatának [22] is dolgozott. Több animációs filmet készített, részt vett televíziós produkciók gyártásában, s itt készült el 1972-ben egyetlen, egyedi hangvitelű, digitális trükköket alkalmazó játékfilmje, a Je, tu, elles… (Én, te, ők…) Rendszeres vendége a cannes-i filmfesztiváloknak. Alapító tagja volt az 1967-es montreali világkiállításon szerveződő Mov’Art-csoportnak.
1972-ben Kanadában telepedett le és a Kanadai Nemzeti Filmhivatal [23] három évvel korábban Montréalban létrehozott kísérleti komputer-animációs műtermében dolgozott. Elsőként készített lyukkártyával vezérelt animációs filmet. Gyártott saját kisfilmeket és közreműködött számos alkotás komputergrafikáinak elkészítésében. Az 1974-ben elkészült Éhség az 1974-es cannes-i filmfesztiválon a rövid film kategóriában elnyerte a zsűri díját, a következő évben a legjobb animációs film BAFTA-díját és Oscar-díjra jelölték a legjobb animációs rövidfilm kategóriában.
Földes a második világháború alatt sok megpróbáltatáson ment keresztül, aminek hatása alól sosem tudott szabadulni, robbanástól feszülő, tragikus világú alkotásaiban újra és újra felszínre törtek, s kihatottak életére is.[11] Feleségétől elvált, gyermekük, Mathieu az anyjával maradt.[24] Korai halála Párizsban következett be.
Kiállítások
[szerkesztés]Egyéni kiállítások
[szerkesztés]- 1948 : Gimpel Fils (galéria), London
- 1949 : Hanover Gallery, London
- 1953 : Hanover Gallery, London
- 1954 : National Art Gallery, Sidney
- 1959 : Galerie Rive Droite, Párizs
- 1959 : Galleria La Bussola, Torinó
- 1960 : Alexander Iolas Gallery, New York
- 1960 : International Art Gallery, Washington
- 1961 : Galerie Rive Droite, Párizs
- 1961 : Galerie Isis Clert, Párizs
- 1961 : Seattle Art Museum, Seattle (USA)
- 1962 : Galerie J, Párizs
- 1963 : McRoberts & Tunnard Gallery, London[25]
- 1989 : Galerie Yves Gastou, Párizs[26]
- 1990-2000 : Párizs.
Válogatott csoportos kiállítások
[szerkesztés]- 1942 : OMIKE Képzőművészeti Csoport III. (téli) tárlata
- 1943 : Nemzeti Szalon XVIII. kiállítása, Budapest
- 1943 : OMIKE Képzőművészeti Csoport IV. (tavaszi) tárlata, Budapest
- 1943 : OMIKE Képzőművészeti Csoportjának V. (őszi) tárlata, Budapest
- 1945 : Képzőművészeti Főiskola karácsonyi kiállítása, Budapest
- 1960 : Salon de Mai, Párizs
- 1962 : École de Paris, Galerie Charpentier, Párizs
- 1964 : La figuration narrative, Grand Palais, Párizs[27]
- 1964 : Mythologie quotidienne, Musée d'art moderne de la Ville de Paris
- 1965 : La figuration narrative dans l’art contemporain, Galerie Creuze, Párizs
- 1965 : Figuration narrative, Musée des arts décoratifs de Paris
- 1966 : 17e Salon de la Jeune Peinture, Musée d’art moderne de la Ville de Paris.
- 1967 : ORA-csoport, Galerie Jacqueline Ranson, Párizs
- 1967 : Bandes dessinée et Figuration narrative, Musée des arts décoratifs, Párizs
- 1996 : A Nova Figuração, Galeria Jean Boghici, Rio de Janeiro
- 2009 : MűvészetMalom, Szentendre; Helikon Kastélymúzeum, Keszthely [28]
- 2010 : Maison de la culture Notre-Dame-de-Grâce, Montréal; Saint John Arts Center, New Brunswick [29]
Filmjei
[szerkesztés]A filmek többsége animációs rövidfilm; az eltérés zárójelben jelezve. Az egyes források a kisebb filmek, filmbetétek miatt erős eltérést mutatnak.[30][31]
- 1952 : Animated genesis
- 1953 : On Closer Inspection
- 1956 : A Small World (dokumentumfilm)
- 1956 : A Short Vision
- 1964 : Un appétit d'oiseau
- 1965 : Plus vite
- 1965 : Un petit monde
- 1965 : Agression
- 1965 : Whizzzz! Whoosh! Whaaamm!
- 1965 : Un garçon plein d'avenir
- 1965-1967 : Dim Dam Dom (tévésorozat egyes jelenetei)
- 1967 : Électrorythmes
- 1967 : Bongo fuego
- 1967 : Forms
- 1967 : Petit matin
- 1967 : Éveil
- 1968 : La belle cérébrale (rövidfilm)
- 1968 : Épatozoïdes
- 1969 : Visages de femmes
- 1971 : Metadata
- 1971 : Narcissus
- 1972 : Je, tu, elles... (nagyjátékfilm)
- 1974 : Éhség (La faim/Hunger)[32]
- 1975 : Visage[33]
- 1975 : „Antenne 2”, „Stade 2” stb. adásai (technikai közreműködőként)
- 1976 : Au-delà du temps (befejezetlen)
- 1976 : Algorythme blues (befejezetlen)
- 1977 : Rêve
Díjak és jelölések
[szerkesztés]- Oscar-díj
- 1974 jelölés: legjobb animációs rövidfilm – Éhség (La faim/Hunger)
- César-díj
- 1978 díj : legjobb animációs film – Rêve
- Brit Filmakadémia díja
- 1953 díj : különdíj – Animated Genesis
- 1975 díj : legjobb animációs film – Éhség (La faim/Hunger)
- Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál
- 1952 díj : legjobb színes technika díja – Animated Genesis
- 1968 jelölés : Arany Pálma (rövidfilm) – La belle cérébrale
- 1974 díj : zsűri díja (rövidfilm) – Éhség (La faim/Hunger)
- 1974 jelölés : Arany Pálma (rövidfilm) – Éhség (La faim/Hunger)
- 1974 jelölés : Arany Pálma (rövidfilm) – Visage[33]
- Velencei Nemzetközi Filmfesztivál
- 1955 díj – legjobb kísérleti film díja [34] – A Short Vision
- Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál
- 1965 díj – zsűri különdíja – Un garçon plein d'avenir
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ The Fine Art Archive. (Hozzáférés: 2021. április 1.)
- ↑ a b c Who's Who in Animated Cartoon (2006 Applause Theatre & Cinema Books ed.), Foldes, Peter
- ↑ a b Internet Movie Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2022. október 16.)
- ↑ BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
- ↑ Foldès, Peter, B00065628
- ↑ RKDartists (holland nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ szerk.: Gelencsér Gábor: Magyar filmesek a világban - Hungarians in Film. Budapest: Magyar Filmunió (1996)
- ↑ Orosz Márton: Vissza a szülőföldre Több forrás Földes Jolán írónőt tünteti fel anyjaként, azonban Orosz Márton (Bp. 1979) művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum Fotó és Média gyűjteményének kurátora pontosította az életrajzi adatokat Földes özvegyével, Joan Clifford Collins-szal, és kiderült, az írónő nem volt rokona a művésznek.
- ↑ Földes Aladár és Kertész Gabriella házasságkötési bejegyzése a Budapest IX. kerületi polgári házassági akv. 330/1922. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2024. november 20.)
- ↑ a b c Artportal.hu szócikke (Földes Péter Mihály)
- ↑ a b c Orosz Márton: Vissza a szülőföldre
- ↑ Szülei később követték őt. (Orosz Márton id. mű )
- ↑ The Big Cartoon Database
- ↑ CONELRAD-blog A filmmel kapcsolatban a következőket írta Joan Foldes 2009. április 28-án Bill Geerhart-nak: „A Short Vision ötlete Péteré volt. Odajött hozzám a hajón, amely Ausztráliából hozott vissza bennünket 1954. októberében. Megkérdezte, mit gondolok róla. Azt mondtam, ezt meg KELL csinálni. Ő volt az alkotóművész, ugyanúgy, mint az Animated Genesis esetében is. Én a lámpastatív beállításában, az egyes figurák kiválasztásában, az animációs világítás befényelésében, és az animáció könnyebb részében segédkeztem.”
- ↑ 1956. május 27., vasárnap 20:00 (ismétlés: 1956. június 10., vasárnap, 20:00)
- ↑ A Short Vision – BFI-adatlap
- ↑ CONELRAD-blog
- ↑ A Cyber Hermit ismertetője A bejegyzés Dr. Christophe Dupin francia származású filmtörténész, a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége ügyvezetőjének, a Brit Filmintézet korábbi kurátorának, a University of London egykori kutatóasszisztensének egy sokat idézett kijelentésére hivatkozik forrásmegjelölés nélkül. Tekintettel a szerző kutatásaira a forrás minden valószínűség szerint: „Early Days of Short Film Production at the British Film Institute: Origins and Evolution of the BFI Experimental Film Fund (1952-1966)”, Journal of Media Practice, 4:2 (2003) p 77-91.
- ↑ A British Film Institute Experimental Film Fund produkciójában készült apokaliptikus mű sejtelmes zenéjét Halász János rajzfilmrendező filmzene-írója, az ugyancsak Angliában élő Kodály-tanítvány, Seiber Mihály szerezte. (Orosz Márton id. mű )
- ↑ A csoport munkáját az elnevezést is kitaláló Gérald Gassiot-Talabot művészetkritikus fogta össze.
- ↑ Service de Recherche de l’Office de radiodiffusion télévision française (ORTF)
- ↑ Office national du film du Canada / National Film Board of Canada
- ↑ Mathieu Foldes zeneszerző két film zenéjét komponálta, több kisfilmben hangtechnikusként, mixerként működött közre.
- ↑ Peter Foldes: Narrative Paintings
- ↑ Peter Foldès, Peintures Narratives
- ↑ Ezen a kiállításon léptek első alkalommal a nagyközönség elé a „narratívok”.
- ↑ Kortárs Kanadai Magyar Művészek Kiállítása
- ↑ Expositions des artistes canadiens-hongrois contemporains / Exhibition of Contemporary Canadian-Hungarian Artists
- ↑ IMDb
- ↑ Les Fiches de Monsieur Cinéma
- ↑ A kisfilm főcíme és feliratai kétnyelvűek.
- ↑ a b A 30. cannes-i filmfesztivál adatbázisában ezen a címen szerepel, míg más forrásokban Visages vagy Faces, az IMDb adatbázisában pedig Envisage címen jelzik.
- ↑ Premio per il miglior sperimentale
Források
[szerkesztés]- ↑ Artportal.hu szócikke (Földes Péter Mihály): Cserba Júlia: Földes Péter Mihály. lexikon – Művészek. Artportal.hu, 2011. [2012. szeptember 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. szeptember 15.)
- ↑ Orosz Márton: Vissza a szülőföldre: Orosz, Márton. Vissza a szülőföldre! / Back to the Homeland! [archivált változat] (PDF), angol fordító: Balai Judit, anyanyelvi lektor: Thomas Cooper (angol, magyar nyelven), Kecskemét: Mikulás Ferenc, fesztiváligazgató (Kecskeméti Animációs Filmfesztivál), 41-46. o. (2011. június). ISBN 978-963-08-1576-5. Hozzáférés ideje: 2012. szeptember 15. [archiválás ideje: 2012. szeptember 13.]
- ↑ A Short Vision – BFI-adatlap: Brooke, Michael: Short Vision, A (1956) (angol nyelven). Screenoline. British Film Institute, 2011. április 20. [2010. május 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. szeptember 15.)
- ↑ CONELRAD-blog: Bill Geerhart: A SHORT VISION: Ed Sullivan’s Atomic Show Stopper (angol nyelven). CONELRAD.com, 2011. június 26. (Hozzáférés: 2012. szeptember 15.)
- ↑ The Big Cartoon Database: Animated Genesis (angol nyelven). Cartoons. The Big Cartoon Database, 1999. (Hozzáférés: 2012. szeptember 15.)
- ↑ A Cyber Hermit ismertetője: A Short Vision by Peter and Joan Foldes (angol nyelven). Cyber Hermit, 2011. június 29. (Hozzáférés: 2012. szeptember 15.)
- ↑ Les Fiches de Monsieur Cinéma: Peter Foldes (francia nyelven). Les Fiches de Monsieur Cinéma 39/24. Éditions Images & Loisirs. (Hozzáférés: 2012. szeptember 15.)
Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés]További információk
[szerkesztés]- ↑ IMDb: Földes Péter Mihály (Peter Foldes) az Internet Movie Database oldalon (angolul)
- Will Schofield: Foldes (angol, francia nyelven). 50watts.com, 2011. június. (Hozzáférés: 2012. szeptember 15.)