Európai vaddisznó

Európai vaddisznó
	Természetvédelmi státusz
	Nem fenyegetett;
	Magyarországon nem védett
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata);
Főosztály:	Négylábúak (Tetrapoda);
Osztály:	Emlősök (Mammalia);
Alosztály:	Elevenszülő emlősök (Theria);
Csoport:	Eutheria;
Alosztályág:	Méhlepényesek (Placentalia);
Öregrend:	Laurasiatheria;
Csoport:	Scrotifera;
Csoport:	Ferungulata;
Csoport:	Patások (Ungulata);
Rend:	Párosujjú patások (Artiodactyla);
Csoport:	Artiofabula;
Alrend:	Disznóalakúak (Suina);
Család:	Disznófélék (Suidae);
Alcsalád:	Suinae;
Nemzetség:	Suini;
Nem:	Sus;
Faj:	Sus scrofa; Linnaeus, 1758
Alfaj:	S. s. scrofa;
Tudományos név
	Sus scrofa scrofa; Linnaeus, 1758
Szinonimák
Szinonimák
	Sus scrofa anglicus Reichenbach, 1846; Sus scrofa aper Erxleben, 1777; Sus scrofa asiaticus Sanson, 1878; Sus scrofa bavaricus Reichenbach, 1846; Sus scrofa campanogallicus Reichenbach, 1846; Sus scrofa capensis Reichenbach, 1846; Sus scrofa castilianus Thomas, 1911; Sus scrofa celticus Sanson, 1878; Sus scrofa chinensis Linnaeus, 1758; Sus scrofa crispus Fitzinger, 1858; Sus scrofa deliciosus Reichenbach, 1846; Sus scrofa domesticus Erxleben, 1777; Sus scrofa europaeus Pallas, 1811; Sus scrofa fasciatus von Schreber, 1790; Sus scrofa ferox Moore, 1870; Sus scrofa ferus Gmelin, 1788; Sus scrofa gambianus Gray, 1847; Sus scrofa hispidus von Schreber, 1790; Sus scrofa hungaricus Reichenbach, 1846; Sus scrofa ibericus Sanson, 1878; Sus scrofa italicus Reichenbach, 1846; Sus scrofa juticus Fitzinger, 1858; Sus scrofa lusitanicus Reichenbach, 1846; Sus scrofa macrotis Fitzinger, 1858; Sus scrofa monungulus G. Fischer von Waldheim, 1814; Sus scrofa moravicus Reichenbach, 1846; Sus scrofa nanus Nehring, 1884; Sus scrofa palustris Rütimeyer, 1862; Sus scrofa pliciceps Gray, 1862; Sus scrofa polonicus Reichenbach, 1846; Sus scrofa sardous Reichenbach, 1846; Sus scrofa scropha Gray, 1827; Sus scrofa sennaarensis Fitzinger, 1858; Sus scrofa sennaarensis Gray, 1868; Sus scrofa sennaariensis Fitzinger, 1860; Sus scrofa setosus Boddaert, 1785; Sus scrofa siamensis von Schreber, 1790; Sus scrofa sinensis Erxleben, 1777; Sus scrofa suevicus Reichenbach, 1846; Sus scrofa syrmiensis Reichenbach, 1846; Sus scrofa turcicus Reichenbach, 1846; Sus scrofa variegatus Reichenbach, 1846; Sus scrofa vulgaris (S. D. W., 1836); Sus scrofa wittei Reichenbach, 1846;
Elterjedés
	Őshonos (zöld), betelepített (kék)
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Európai vaddisznó témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Európai vaddisznó témájú kategóriát.

Az európai vaddisznó (Sus scrofa scrofa) vagy másként a közép-európai vaddisznó az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a disznófélék (Suidae) családjába tartozó vaddisznó (Sus scrofa) egyik alfaja. Ez az alfaj Közép-Európában él, és ebből az állatból származnak keresztezések révén a mai magyar jellegű sertéseink, így a szalontai, bakonyi és a mangalica.

Előfordulása

A leggyakoribb és legelterjedtebb vaddisznó. Eredeti elterjedési területe Franciaországtól Oroszország európai részéig húzódik, déli határa pedig az Ibériai-félsziget és az Alpok. Betelepítették Svédországba, Norvégiába, az USA-ba és Kanadába is.

Hazánkban legnagyobb számban a Dunántúlon, az Északi-középhegységben és a Pilisben található meg, de gyakran előfordul az Alföldön is. Élőhelye főként a nedves talajú lomberdőkben van, kedveli az ingoványos, mocsaras dús aljnövényzetű területeket, a cserjés, nádas vidékeken is megtalálható sőt a tűlevelű erdőkben is.

Jelentősége

Ebből az alfajból tenyésztették ki a „magyar jellegű” sertéseket (szalontai, bakonyi, mangalica). Vadászatilag nagyon értékes faj, trófeája különösen fejlett szemfoga, vagyis az agyara.

Megjelenése

A vaddisznó és az európai vaddisznó között nem nagy a különbség. Közepes méretű, sötétbarna szőrzetű alfaj. A kelet-, és közép-európai egyedek nagyobbak, mint délen élő társaik, testtömegük kanok esetében elérheti akár a 227 kg-ot is, a kocáké a 150-et.^[1]

Életmódja

Kedveli a sűrű aljnövényzetet, nappal szívesen húzódik fatörzsek alá, szürkületkor indul éjszakai táplálékszerző körútjára. Szívesen felkeresi a nedves, sáros helyeket, és azokban dagonyázik.

Táplálkozása

Miként fajtársainak az európai vaddisznónak is táplálékul szolgálnak az erdők alján található növények, különösen kedveli az elhullott makkot, de elfogyasztja a gerincteleneket , hüllőket, madártojásokat, sőt, a kisebb rágcsálókat, nyulfiakat is megeszi. Ősz végén és télen gyakran behúzódik az emberlakta települések közelébe és károkat okoz a mezőgazdasági területeken.

Szaporodása

Az európai vaddisznó rendszerint évente két almot vet. Párzása a novembertől februárig terjedő időszakra tehető. A kocák 4 hónapnyi vemhességi idő után március-május tájékán hozzák világra utódaikat. A kondától különvonulva gödröt ásnak maguknak és ott szülik meg utódaikat, egy ilyen alomban 12 kismalac is lehet. Az utódait féltő anyakoca a legveszélyesebb emlősállat a magyar erdőkben, ezért ilyenkor jobb nem letérni a kijelölt utakról. A kismalacok nagyon gyorsan fejlődnek, néhány nap múlva már követik anyjukat és elhagyják a gödröt. Az utódok sárgásbarna és mogyoróbarna csíkozásúak, nagyon könnyen felismerhetőek. A fiatal disznó ivarérettségét kétéves korában éri el. A kifejlett vaddisznó elélhet akár 8-15 évig is.