Ericsson-díj
Az Ericsson-díj magyar matematika- és fizikatanárok számára adományozható díj.
„Az Ericsson Magyarország 1999-ben alapított díjat azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a magyar természettudományos alapképzés magas színvonalának fenntartásához, illetve emeléséhez. Az Ericsson-díjat olyan matematikát és/vagy fizikát oktató pedagógusoknak ítéli oda a díj kuratóriuma, akik elismerten sokat tesznek tantárgyuk megszerettetéséért és a tehetséggondozásért.”[1]
A díjnak ennek megfelelően két változata van, ezek hivatalos elnevezése:
- „Ericsson a matematika és fizika népszerűsítéséért” díj (N)
- „Ericsson a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért” díj (T)
A díjazottak személyére a szakmai és társadalmi szervezetek, illetve a jelölt pedagógus munkáját ismerő kollégák, tanítványok tehetnek javaslatot. A javaslatokról a Bolyai János Matematikai Társulat és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Ericsson-díjbizottsága ajánlása alapján a MATFUND Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány dönt.
2022-ben és 2023-ban a díjat nem adták ki. 2024-től a digitális kultúra (informatika) területén dolgozó pedagógusokat is díjazzák.
Díjazottak
[szerkesztés]A díj átadásakor még aktív tanároknál munkahelyként az akkori, nyugdíjasoknál az utolsó munkahely szerepel.
Év | Név | Település | Iskola | Tantárgy | Kat. |
---|---|---|---|---|---|
1999 | Árokszállási Eszter | Paks | Energetikai Szakképzési Intézet Műszaki Szakközépiskolája | matematika | T |
1999 | Balázs Tivadar | Debrecen | Fazekas Mihály Gimnázium | matematika | T |
1999 | Deli Lajos | Hajdúszoboszló | Hőgyes Endre Gimnázium | matematika | T |
1999 | Katz Sándor | Bonyhád | Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium | matematika | N |
1999 | Kothencz Jánosné | Szeged | Tisza-parti Általános Iskola | matematika | N |
1999 | Kovács Csongorné | Budapest | Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola | matematika | T |
1999 | Róka Sándor | Nyíregyháza | Bessenyei György Tanárképző Főiskola | matematika | N |
1999 | Számadó László | Budapest | Veres Péter Gimnázium | matematika | N |
1999 | Gyimesi Éva | Szentendre | II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium | fizika | T |
1999 | Holics László | Budapest | Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium | fizika | N |
1999 | Horváth Gábor | Budapest | Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium | fizika | T |
1999 | Nagy Márton | Sopron | Berzsenyi Dániel Gimnázium | fizika | N |
1999 | Sebestyén Zoltán | Pécs | Testvérvárosok Terei Általános Iskola | fizika | N |
1999 | Simon László | Túrkeve | Ványai Ambrus Gimnázium és Gépjárműtechnikai Szakközépiskola | fizika | N |
1999 | Szegedi Ervin, dr. | Debrecen | KLTE Gyakorló Gimnáziuma | fizika | T |
1999 | Varga István | Békéscsaba | Tevan András Gimnázium és Nyomdaipari Szakközépiskola | fizika | T |
2000 | Károlyi Károly | Bátaszék | Kanizsai Dorottya Általános Iskola | matematika | N |
2000 | Lászlóné Sergyán Stefánia | Budapest | Szent István Gimnázium | matematika | T |
2000 | Maráz Lászlóné | Tata | Vaszari János Általános Iskola | matematika | N |
2000 | Németh József | Pécs | Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola | matematika | T |
2000 | Polcz Katalin | Pécs | Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola | matematika | T |
2000 | Simonné Bujdosó Margit | Debrecen | Debreceni Egyetem Arany János Gyakorló Általános Iskolája | matematika | T |
2000 | Tarcsay Tamás | Szeged | Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziuma | matematika | N |
2000 | Wágner Tamás | Budapest | Kürt Alapítványi Gimnázium | matematika | N |
2000 | Beregszászi Zoltán | Budapest | Puskás Tivadar Távközlési Technikum | fizika | T |
2000 | Horváth Ferenc | Barcs | Dráva Völgye Középiskola | fizika | T |
2000 | Jurisits József | Szekszárd | Garay János Gimnázium | fizika | N |
2000 | Kopcsa József | Debrecen | Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Középiskola | fizika | N |
2000 | Kotormán Mihály | Debrecen | Debreceni Egyetem Gyakorló Általános Iskolája | fizika | T |
2000 | Pálovics Róbert | Zalaegerszeg | Zrínyi Miklós Gimnázium | fizika | T |
2000 | Zátonyi Sándor | Sopron | Orsolya téri Általános Iskola | fizika | N |
2000 | Zsúdel László | Miskolc | Földes Ferenc Gimnázium | fizika | N |
2001 | Ács Katalin | Budapest | Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnázium | matematika | N |
2001 | Benedek Ilona | Budapest | Szilágyi Erzsébet Gimnázium | matematika | N |
2001 | Csiszár Mária | Zalaegerszeg | Zrínyi Miklós Gimnázium | matematika | T |
2001 | Erdős Gábor | Nagykanizsa | Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola | matematika | T |
2001 | Huma Erzsébet | Oroszlány | Ságvári Endre Általános Iskola | matematika | T |
2001 | Marczis György | Gyula | Erkel Ferenc Gimnázium | matematika | N |
2001 | Pásztorné Vinter Erika | Gesztely | Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola | matematika | N |
2001 | Rubóczky György | Budapest | Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | matematika | T |
2001 | Anka Attiláné | Pécs | Jókai Utcai Általános Iskola | fizika | T |
2001 | Csajági Sándor | Paks | Paksi Atomerőmű Műszaki Szakközépiskola | fizika | N |
2001 | Fülöp László | Budapest | Trefort Ágoston Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola | fizika | T |
2001 | Honyek Gyula | Budapest | ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziuma | fizika | T |
2001 | Kiss Miklós | Gyöngyös | Berze Nagy János Gimnázium | fizika | N |
2001 | Lévainé Kovács Róza | Karcag | Kovács Mihály Általános Iskola | fizika | N |
2001 | Moór Ágnes | Budapest | Szent István Gimnázium | fizika | T |
2001 | Simon Péter | Pécs | Leőwey Klára Gimnázium | fizika | N |
2002 | Békéssy Szilvia | Budapest | Veres Péter Gimnázium | matematika | T |
2002 | Brenyó Mihály | Kecskemét | Bányai Júlia Gimnázium | matematika | T |
2002 | Horváthné Kutasi Mária | Kőszeg | Jurisits Miklós Gimnázium | matematika | N |
2002 | Jakab Tamás | Bonyhád | Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium | matematika | N |
2002 | Poronyi Gábor | Pécs | Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola | matematika | N |
2002 | Varga Istvánné | Makó | Belvárosi Általános Iskola és Művészetek Iskolája | matematika | N |
2002 | Farkas László | Keszthely | Vajda János Gimnázium | fizika | N |
2002 | Koncz Károly | Pécs | Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium | fizika | T |
2002 | Márki-Zay János | Hódmezővásárhely | Vásárhelyi Cseresnyés Kollégiumok | fizika | N |
2002 | Ősz György | Ács | Jókai Mór Általános Iskola | fizika | N |
2002 | Pápai Gyuláné | Fertőd | Fertődi Általános Iskola | fizika | T |
2002 | Ujvári Sándor | Székesfehérvár | Lánczos Kornél Gimnázium | fizika | N |
2003 | Bereczkiné Székely Erzsébet | Pécs | Leőwey Klára Gimnázium | matematika | N |
2003 | Brenyó Mihályné | Kecskemét | Mátyás Király Általános Iskola | matematika | N |
2003 | Hegyi Györgyné | Budapest | Radnóti Miklós Gimnázium | matematika | N |
2003 | Lajos Józsefné | Budapest | Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény | matematika | N |
2003 | Pótáné Márton Mária | Eger | Neumann János Szakközépiskola és Gimnázium | matematika | T |
2003 | Zábrádiné Schmierer Emília | Győr | Révai Miklós Gimnázium | matematika | T |
2003 | Alapiné Ecseri Éva | Budapest | Puskás Tivadar Távközlési Technikum | fizika | T |
2003 | Jaloveczki József | Baja | Szent László Általános Művelődési Központ Iskolája | fizika | N |
2003 | Juhász Nándor | Szeged | Rókusi Általános Iskola | fizika | N |
2003 | Kobzos Ferenc | Dunaújváros | Széchenyi István Gimnázium | fizika | N |
2003 | Mester András | Miskolc | Diósgyőri Gimnázium | fizika | N |
2003 | Pesti Gyula | Szekszárd | Garay János Gimnázium | fizika | T |
2004 | Csapó Lászlóné | Kisvárda | Váry Emil Általános Iskola | matematika | T |
2004 | Csete Lajos | Győr | Révai Miklós Gimnázium | matematika | N |
2004 | Dobos Sándor | Budapest | Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Iskola és Gimnázium | matematika | N |
2004 | Gerőcs László | Budapest | ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Iskola | matematika | N |
2004 | Mike János | Szeged | Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium | matematika | T |
2004 | Vajda István | Zalaegerszeg | Zrínyi Miklós Gimnázium | matematika | N |
2004 | Arany Tóth László | Vác | Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium | fizika | N |
2004 | Kirsch Éva | Debrecen | Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma | fizika | N |
2004 | Nagyné Fodor Zsuzsanna | Eger | Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium | fizika | T |
2004 | Tófalusi Péter | Debrecen | Református Kollégium Dóczy Gedeon Gimnázium | fizika | T |
2004 | Varga Gáborné | Budapest | Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium | fizika | N |
2004 | Zátonyi Sándor, (ifj.) | Békéscsaba | Hugonnai Vilma Egészségügyi Szakközépiskola | fizika | N |
2005 | Csordás Mihály | Kecskemét | Kodály Zoltán Általános Iskola | matematika | T |
2005 | Freller Miklós | Dombóvár | Illyés Gyula Gimnázium | matematika | N |
2005 | Konfár László | Szeged | SZTE JGYTFK Gyakorló Általános Iskola | matematika | N |
2005 | Kovács István | Szeged | SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium | matematika | N |
2005 | Pákh György | Budapest | II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Közgazdasági SzKI | matematika | N |
2005 | Táborné Vincze Márta | Budapest | Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Iskola | matematika | T |
2005 | Csiszár Imre | Szeged | SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium | fizika | N |
2005 | Dudás Zoltánné | Szeged | Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium | fizika | N |
2005 | Dvorák Cecília | Budapest | Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | fizika | T |
2005 | Kaszás Dezső | Tamási | Béri Balogh Ádám Gimnázium | fizika | N |
2005 | Lang Ágota | Sopron | Széchenyi István Gimnázium | fizika | N |
2005 | Pécsi István | Szolnok | Verseghy Ferenc Gimnázium | fizika | T |
2006 | Csorba Ferenc | Győr | Krúdy Gyula Gimnázium | matematika | N |
2006 | Fazakas Tünde | Budapest | Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Iskola | matematika | T |
2006 | Fábián Istvánné | Kecskemét | Zrínyi Ilona Általános Iskola | matematika | T |
2006 | Kós Géza | Budapest | MTA SZTAKI | matematika | N |
2006 | Minda Mihály | Vác | Boronkay György Műszaki Középiskola | matematika | N |
2006 | Vancsó Imréné | Gödöllő | Premontrei Szt. Norbert Gimnázium | matematika | N |
2006 | Berecz János | Hódmezővásárhely | Bethlen Gábor Református Gimnázium | fizika | N |
2006 | Härtlein Károly | Budapest | BME Fizikai Intézet | fizika | N |
2006 | Juhász Nándorné | Szeged | Tisza-Parti Általános Iskola | fizika | N |
2006 | Nagy Tibor | Hódmezővásárhely | Bethlen Gábor Református Gimnázium | fizika | T |
2006 | Pákó Gyula | Budapest | ELTE Apáczai Csere János Gimnázium | fizika | T |
2006 | Pápai Gyula | Sopron | Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola | fizika | N |
2007 | Csatár Katalin | Budapest | ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola | matematika | N |
2007 | Kiss Sándor | Nyíregyháza | Nyíregyházi Főiskola | matematika | T |
2007 | Mihályi Gyula | Székesfehérvár | Teleki Blanka Gimnázium | matematika | N |
2007 | Nagy Tibor | Kecskemét | Református Általános Iskola | matematika | N |
2007 | Pogáts Ferenc | Budapest | Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | matematika | N |
2007 | Schultz János | Szeged | Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium | matematika | T |
2007 | Ambrózy Béla | Miskolc | Kandó Kálmán Szakközépiskola | fizika | N |
2007 | Ádám Árpád | Tata | Eötvös József Gimnázium és Kollégium | fizika | N |
2007 | Horváthné Fazekas Erika | Szeged | Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola | fizika | N |
2007 | Hóbor Sándor | Eger | Dobó István Gimnázium | fizika | T |
2007 | Mező Tamás | Szeged | Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium | fizika | T |
2007 | Nagyné Lakos Mária | Paks | Energetikai Szakközépiskola és Kollégium | fizika | N |
2008 | Bartha Gábor | Szentendre | Móricz Zsigmond Gimnázium | matematika | N |
2008 | Kálmán László | Miskolc | Földes Ferenc Gimnázium | matematika | N |
2008 | Marczis Györgyné | Gyula | GYAKI 5. sz. Általános- és Sportiskola Tagintézmény | matematika | T |
2008 | Paulin Elemér | ? | a Bolyai János Matematikai Csapatverseny szervezője | matematika | T |
2008 | Széplaki Györgyné | Budapest | ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola | matematika | N |
2008 | Szoldatics József | Budapest | Szilágyi Erzsébet Gimnázium | matematika | N |
2008 | Csákány Antalné | Budapest | ELTE TTK Főiskolai Kar | fizika | N |
2008 | Jármezei Tamás | Nyíregyháza | a Jedlik Ányos Országos Fizikaverseny szervezője | fizika | T |
2008 | Nagy Anett | Szeged | Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium | fizika | N |
2008 | Orbán Edit | Zalaegerszeg | Zrínyi Miklós Gimnázium | fizika | T |
2008 | Piláth Károly | Budapest | Balassa Bálint Gimnázium | fizika | N |
2008 | Sebestyén Zoltánné | Pécs | PTE Deák Ferenc Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | fizika | N |
2009 | Fábián Gábor | Vác | Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium | matematika | N |
2009 | Horváth Eszter | Budapest | Szilágyi Erzsébet Gimnázium | matematika | T |
2009 | Jeneiné Horváth Kinga | Budapest | Puskás Tivadar Távközlési Technikum | matematika | N |
2009 | Juhász István | Budapest | Szent István Gimnázium | matematika | N |
2009 | Kubatov Antal | Kaposvár | Táncsics Mihály Gimnázium | matematika | T |
2009 | Elblinger Ferenc | Szekszárd | Garay János Gimnázium | fizika | N |
2009 | Fülöp Viktorné | Mosonszentmiklós | Széchenyi István Általános Iskola | fizika | N |
2009 | Kissné Császár Erzsébet | Gyöngyös | Berze Nagy János Gimnázium és Szakiskola | fizika | N |
2009 | Szkladányi András | Baja | III. Béla Gimnázium | fizika | T |
2009 | Varga István | Ajak | Általános Művelődési Központ | fizika | T |
2010 | Ábrahám Gábor | Szeged | Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium | matematika | N |
2010 | Csordásné Szécsi Jolán | Kecskemét | Katona József Gimnázium | matematika | T |
2010 | Ferenczi Éva | Budapest | Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium | matematika | T |
2010 | Kunovszki István | Mohács | Kisfaludy Károly Gimnázium | matematika | N |
2010 | Morvai Éva | Budapest | ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola | matematika | N |
2010 | Bigus Imre | Sárospatak | Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium | fizika | N |
2010 | Bülgözdi László | Szigetszentmiklós | Batthyány Kázmér Gimnázium | fizika | T |
2010 | Jarosievitz Beáta | Budapest | SEK Budapest Általános Iskola és Gimnázium | fizika | N |
2010 | Somogyi Sándor | Győr | Révai Miklós Gimnázium és Kollégium | fizika | T |
2010 | Wöller Lászlóné | Győr | Magyar–Német Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium | fizika | N |
2011 | Csahóczi Erzsébet | Budapest | ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola | matematika | N |
2011 | Dobi János | Szeged | Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium | matematika | T |
2011 | Erben Péter | Budapest | Berzsenyi Dániel Gimnázium | matematika | T |
2011 | Pintér Klára | Szeged | Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógiai Kar Tanító- és Óvóképző Intézete | matematika | N |
2011 | Tölgyesi Ferencné | Székesfehérvár | Hétvezér Általános Iskola | matematika | N |
2011 | Ábrám László | Budapest | Városmajori Gimnázium | fizika | T |
2011 | Győri István | Szeged | Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium | fizika | N |
2011 | Jendrék Miklós | Vác | Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium | fizika | N |
2011 | Kispál István | Dunaújváros | Széchenyi István Gimnázium | fizika | T |
2011 | Zsigó Zsolt | Nyíregyháza | Bánki Donát Műszaki Középiskola | fizika | N |
2012 | Árváné Doba Mária | Budapest | Jedlik Ányos Gimnázium | matematika | T |
2012 | Egyed László | Baja | III. Béla Gimnázium | matematika | N |
2012 | Hámori Veronika | Budapest | Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | matematika | N |
2012 | Varga József | Kecskemét | Bányai Júlia Gimnázium | matematika | T |
2012 | Janóczki József | Debrecen | Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény | fizika | N |
2012 | Moróné Tapody Éva | Szeged | Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola | fizika | N |
2012 | Tóth Károly | Szeged | Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium | fizika | T |
2012 | Wagner Éva | Budapest | Deák Diák Általános Iskola | fizika | T |
2013 | Árokszállási Eszter | Paks | Vak Bottyán Gimnázium | matematika | T |
2013 | Holló Gábor | Budapest | Németh László Gimnázium | matematika | N |
2013 | Koleszár Edit | Kecskemét | Református Általános Iskola | matematika | N |
2013 | Kruchió Mária | Budapest | Áldás Utcai Általános Iskola | matematika | T |
2013 | Csányi Sándor | Szeged | Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium | fizika | T |
2013 | Szeder László | Sárospatak | Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium | fizika | N |
2013 | Tóth Pál | Szentendre | AGY Tanoda Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola | fizika | N |
2013 | Wiandt Péter | Bonyhád | Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium | fizika | T |
2014 | Bíró Bálint | Eger | Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium | matematika | N |
2014 | Kiss Géza | Budapest | Fazekas Mihály Gimnázium és Általános Iskola | matematika | T |
2014 | Pálfiné Kovács Erika | Budapest | Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola | matematika | N |
2014 | Varga Mária | Budapest | Veres Péter Gimnázium | matematika | T |
2014 | Erdősi Katalin | Budapest | Veres Péter Gimnázium | fizika | T |
2014 | Pál Zoltán | Gödre | Gödrei Körzeti Általános Iskola | fizika | N |
2014 | Tasi Zoltánné | Üllés | Üllési Általános Iskola | fizika | N |
2014 | Zámborszky Ferenc | Miskolc | Földes Ferenc Gimnázium | fizika | T |
2015 | Fodor Zsolt | Veszprém | SÉF Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola | matematika | N |
2015 | Lengyel Csaba | Vác | Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium | matematika | T |
2015 | Pataki János | Budapest | Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola | matematika | N |
2015 | Remeténé Orvos Viola | Debrecen | Fazekas Mihály Gimnázium | matematika | T |
2015 | Csatári László | Debrecen | Szent József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium | fizika | N |
2015 | Dudics Pál | Debrecen | Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma | fizika | T |
2015 | Nyerkiné Alabert Zsuzsanna | Dunaújváros | Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium | fizika | N |
2015 | Tölgyesiné Irmes Marianna | Dunakeszi | Radnóti Miklós Gimnázium | fizika | T |
2016 | Besnyőné Titter Beáta | Budapest | Óbudai Árpád Gimnázium | matematika | N |
2016 | Kiss Zoltán | Pécs | Leőwey Klára Gimnázium | matematika | T |
2016 | Magyar Zsolt | Budapest | Szent István Gimnázium | matematika | N |
2016 | Nemecskó István | Budapest | Berzsenyi Dániel Gimnázium | matematika | T |
2016 | Dudás Imre | Miskolc | Herman Ottó Gimnázium | fizika | T |
2016 | Horváth Norbert | Budapest | Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium | fizika | T |
2016 | Nagy Tibor | Szolnok | Varga Katalin Gimnázium | fizika | N |
2016 | Pántyáné Kuzder Mária | Miskolc | Herman Ottó Gimnázium | fizika | N |
2017 | Koncz Levente | Budapest | Óbudai Árpád Gimnázium | matematika | N |
2017 | Pálovicsné Tusnády Katalin | Zalaegerszeg | Zrínyi Miklós Gimnázium | matematika | T |
2017 | Simonné Krum Eszter | Bonyhád | Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium | matematika | T |
2017 | Straubingerné Kemler Anikó | Szekszárd | Garay János Gimnázium | matematika | N |
2017 | Chikán Éva | Budapest | Piarista Gimnázium | fizika | T |
2017 | Kopasz Katalin | Szeged | Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola | fizika | N |
2017 | Piriti János | Nagykanizsa | Batthyány Lajos Gimnázium | fizika | N |
2017 | Szokolai Tibor | Budapest | Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | fizika | T |
2018 | Meiszterics Zoltánné | Pécs | Janus Pannonius Gimnázium | matematika | T |
2018 | Zsilvölgyi Márta | Budapest | Jedlik Ányos Gimnázium | matematika | T |
2018 | Soós Edit | Szeged | Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolája | matematika | N |
2018 | Sztojcsevné Fekete Mária | Budapest | Óbudai Árpád Gimnázium | matematika | N |
2018 | Urbán János | Budapest | Piarista Gimnázium | fizika | T |
2018 | Udvardi Imre | Budapest | Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium | fizika | T |
2018 | Sikó Dezső | Kecskemét | Bolyai János Gimnázium | fizika | N |
2018 | Filep Doina Otília | Megyaszó | Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola | fizika | N |
2019 | Holló-Szabó Ferenc | Esztergom | Temesvári Perbál Ferences Gimnázium | matematika | N |
2019 | Lányi Veronika | Pécs | Janus Pannonius Gimnázium | matematika | N |
2019 | Sztranyák Attila | Budapest | Berzsenyi Dániel Gimnázium | matematika | T |
2019 | Tóth Mariann | Debrecen | Fazekas Mihály Gimnázium | matematika | T |
2019 | Oláh Éva Mária | Törökbálint | Bálint Márton Általános és Középiskola | fizika | T |
2019 | Szabó Miklós | Eger | Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium | fizika | T |
2019 | Tepliczky István | Miskolc | Herman Ottó Gimnázium | fizika | N |
2019 | Theisz György | Székesfehérvár | Teleki Blanka Gimnázium | fizika | N |
2020 | Győry Ákos | Miskolc | Földes Ferenc Gimnázium | matematika | T |
2020 | Juhász Péter | Budapest | Szent István Gimnázium | matematika | N |
2020 | Lángné Juhász Szilvia | Szeged | Gregor József Általános Iskola | matematika | N |
2020 | Szilágyiné Manasses Melinda | Dunakeszi | Radnóti Miklós Gimnázium | matematika | T |
2020 | Hömöstrei Mihály | Budapest | Budapesti Német Iskola | fizika | T |
2020 | Rudolf Tamásné | Budapest | Áldás Utcai Általános Iskola | fizika | N |
2020 | Siposs András | Budapest | ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium | fizika | T |
2020 | Szabó László Attila | Csongrád | Batsányi János Gimnázium | fizika | N |
2021 | Berkéné Várbíró Beáta, dr. | Keszthely | Vajda János Gimnázium | matematika | N |
2021 | Madarász Péter | Miskolc | Herman Ottó Gimnázium | matematika | T |
2021 | Orosz Gyula Tibor | Budapest | Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | matematika | T |
2021 | Szomódi Zsuzsanna | Budapest | Szabó Magda Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola | matematika | N |
2021 | Poócza József | Győr | Kazinczy Ferenc Gimnázium | fizika | N |
2021 | Schramek Anikó, dr. | Budapest | Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | fizika | T |
2021 | Seres István, dr. | Gödöllő | Premontrei Szent Norbert Gimnázium és Gödöllői Református Líceum | fizika | T |
2021 | Stonawski Tamás, dr. | Nyíregyháza | Képes Géza Általános Iskola és Nyíregyházi Egyetem | fizika | N |
2024 | Molnár István, dr. | Békéscsaba | Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Kar | matematika | T |
2024 | Süveges-Szabó Marianna Éva | Budapest | Baár-Madas Református Gimnázium | matematika | N |
2024 | Thuróczy Erzsébet Emília | Gödöllő | Török Ignác Gimnázium | matematika | T |
2024 | Horváth Henrietta | Dunakeszi | Radnóti Miklós Gimnázium | fizika | T |
2024 | Nagy Piroska Mária, dr. | Budapest | Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | fizika | T |
2024 | Sinkó Andrea | Szombathely | Nagy Lajos Gimnázium | fizika | N |
2024 | Csató Endre | Miskolc | Földes Ferenc Gimnázium | informatika | T |
2024 | Schmieder László | Budapest | Eötvös József Gimnázium | informatika | N |
2024 | Tassy Gergely | Budapest | Veres Péter Gimnázium | informatika | T |
Jelmagyarázat a kategóriákhoz:
- N → „Ericsson a matematika és fizika népszerűsítéséért”
- T → „Ericsson a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért”
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Archivált másolat. [2010. október 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. május 1.)
További információk
[szerkesztés]- Az Ericsson-díjas fizikatanárok listája a FizKapu portálon
- A MATFUND Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány alapító okirata
- Az Ericson-díj a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok honlapján
- A 2011. évi díjátadásról szóló hír az Prim Hirek honlapján
- A 2012. évi díjátadásról szóló hír a Civishír honlapon
- A 2013. évi díjátadásról szóló hír az Prim Hirek honlapján
- A 2015. évi díjátadásról szóló hír az Prim Hirek honlapján
- Videó a 2016. évi díjátadóról.
- A 2017. évi díjazottakat bemutató videók (YouTube)
- A 2019. évi díjazottakat bemutató videók (YouTube)
- A 2024. évi pályázati kírás
- A 2024. évi díjazottakat bemutató videók (YouTube)