Ugrás a tartalomhoz

Emmanuel Carrère

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Emmanuel Carrère
Született1957. december 9. (66 éves)
Párizs, Franciaország
Állampolgárságafrancia[1]
Nemzetiségefrancia Francia
HázastársaHélène Devynck (2011–2020)
SzüleiHélène Carrère d'Encausse
Louis Carrère d'Encausse
Foglalkozása
IskoláiPárizsi Politikai Tanulmányok Intézete
Kitüntetései
A Wikimédia Commons tartalmaz Emmanuel Carrère témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Emmanuel Carrère (Párizs 16. kerülete, 1957. december 9. –) francia író, forgatókönyvíró és filmrendező.

Élete

[szerkesztés]

Családja

[szerkesztés]

Carrère gazdag családban született Párizs 16. kerületében. Édesapja, Louis Carrère d'Encausse[3] nyugdíjas biztosítási ügyvezető, édesanyja, Hélène Carrère d'Encausse(wd) történész (született Hélène Zourabichvili, grúz emigránsok lánya) pedig az Académie Française tagja és örökös titkára, valamint az Európai Parlament korábbi képviselője[4], és Salome Zourabichvili(wd) grúz elnök(wd) unokatestvére volt.[5] Carrère-nek két nővére van: Nathalie, aki ügyvéd, és Marina(wd), aki orvos, televíziós műsorvezető és író.[6] Nicolas Zourabichvili(wd) zeneszerző unokaöccse és François Zourabichvili(wd) filozófus unokatestvére.[5]

Tanulmányai

[szerkesztés]

Carrère a Lycée Janson-de-Sailly-ban és a Sciences Po-ban (a párizsi Politikai Tanulmányok Intézetében) tanult.[7]

Pályája

[szerkesztés]

A katonai szolgálat alternatívájaként Carrère két évig francia nyelvet tanított az indonéziai Surabayában. Ezután a Télérama és a Positif magazinok filmkritikusa lett.[7] 1982-ben jelent meg első könyve, egy monográfia Werner Herzog filmrendezőről. A következő évben jelent meg első regénye, a L'amie du jaguar, amelyben indonéziai élményeit dolgozta fel.[7] Második regénye, a Bravoure, amely Mary Shelley, Percy Bysshe Shelley, Lord Byron, John Polidori(wd) és 1816 nyarán a Genfi-tónál töltött tartózkodásuk történetén alapul, 1984-ben jelent meg. Carrère első és második regénye is irodalmi díjat nyert (1984-ben a Prix Passion, 1985-ben pedig a Prix littéraire de la Vocation), de az 1986-ban megjelent harmadik regénye, La Moustache (A bajusz) volt az, amely a szerzőt szélesebb olvasóközönséggel ismertette meg. Carrère később filmre(wd) is adaptálta a könyvet, amelyet ő rendezett, és amely a 2005-ös cannes-i filmfesztiválon elnyerte a Label Europa Cinemas díját. Ugyancsak 1986-ban jelent meg egy esszé, amelyben Carrère az alternatív történelmet vizsgálja, Le détroit de Behring: introduction à l'uchronie címmel. 1988-ban Carrère kiadta a Hors d'atteinte című regényét, amely egy olyan nőről szól, aki a véletlenre bízza az életét. Következő, 1993-ban megjelent műve a Je suis vivant et vous êtes morts, Philip K. Dick amerikai sci-fi író fiktív életrajza. Ezt követte La Classe de neige című regénye, amely 1995-ben elnyerte a Prix Femina díjat, és amelyet Claude Miller(wd) megfilmesített(wd).[7]

A La Classe de neige megjelenése után Carrère a gyilkos Jean-Claude Romand(wd) ügye[8] felé fordította figyelmét. Levelezett vele a börtönben, és részt vett a tárgyalásán. A 2000-ben kiadott L'Adversaire bestseller lett Franciaországban, és 23 nyelvre fordították le. Nicole Garcia rendezőnő azonos című filmet(wd) forgatott belőle.[7]

2007-ben Carrère egy oroszországi látogatásáról és orosz gyökereiről szóló Un roman russe című regényt adott ki. A könyvben elárulta, hogy anyai nagyapja a második világháborúban a megszálló német erőknek dolgozott fordítóként, és 1944-ben eltűnt, feltehetően a francia ellenállás tagjai ölték meg.[9]

Carrère Srí Lankán nyaralt, amikor az Indiai-óceánon szökőár pusztított. A szállodájában tartózkodott, és nem volt személyes veszélyben, de az élményt a következő, 2009-ben megjelent D'autres vies que la mienne című könyvének ihletőjeként használta fel.

2011-ben megjelent Limonov című életrajzi regénye Eduard Limonov orosz íróról és politikai disszidensről szól.[10]

A korai kereszténység kialakulásáról szóló regénye, Le Royaume 2014-ben jelent meg.[11] A könyv botrányt kavart a Steubenville-i Ferences Egyetemen, és az angol tanszék vezetőjét, aki a könyvet egy haladó szeminárium tantervébe foglalta, eltávolították posztjáról.[12]

Carrère 2016-ban adta ki újságírói munkáinak gyűjteményét Il est avantageux d'avoir où aller címmel. Angolul 2019-ben jelent meg 97,196 Words: Essays címmel 2017-ben a The Guardian számára írt, Emmanuel Macronról szóló cikkét tartalmazza.[13]

A 2020-ban megjelent Yoga (Jóga) című könyvében Carrère a depresszióval kapcsolatos tapasztalatairól és a párizsi Sainte-Anne kórházban töltött négy hónapról ír, ahol bipoláris depressziót diagnosztizáltak nála, és ketaminnal, elektrokonvulzív terápiával és lítiummal kezelték.[14][15]

2021 szeptemberétől 2022 júniusáig Carrère a 2015. novemberi párizsi merényletek tárgyalását követte. Heti cikkeit a franciaországi L'Obs(wd), a spanyolországi El País, az olaszországi la Repubblica és a svájci Le Temps közölte.[16] Cikkei 2022 szeptemberében, kiegészítő anyagokkal kiegészítve, könyv formájában jelentek meg V13 címmel. (Franciaországban a per V13 néven ismert, mivel a merényletek pénteken (franciául: vendredi), 13-án történtek).[17] A könyvért elnyerte a 2022-es Prix Aujourd'hui díjat.[18]

Carrère tagja volt a 2010-es cannes-i filmfesztivál nemzetközi zsűrijének[19], valamint a 2012-es cannes-i filmfesztivál Cinéfoundation és rövidfilmes szekciójának zsűritagja volt.[20] 2015-ben tagja volt a 2015-ös Velencei Filmfesztivál fő versenyprogramja zsűrijének, amelynek elnöke Alfonso Cuarón volt.

Magánélete

[szerkesztés]

Carrère kétszer nősült, egy lánya és két fia van.[7]

Stílus

[szerkesztés]

Carrère művei szabadon mozognak a műfajok között, és az identitás, az illúzió és a valóság témái foglalkoztatják.[21] Prózáját „takarékosnak és hajlékonynak” nevezték.[22]

Díjai

[szerkesztés]
  • 1984: Prix Passion
  • 1985: Prix littéraire de la vocation
  • 1987: Grand Prix de l'imaginaire – Prix spécial
  • 1988: Prix Charles-Oulmont
  • 1988: Prix Kléber-Haedens
  • 1995: Prix Femina
  • 2007: Prix Duménil
  • 2009: Prix Marie-Claire; prix Crésus
  • 2010: Grand prix de littérature Henri-Gal from the Académie française
  • 2011: Prix Renaudot; Prix de la langue française
  • 2012: Premio Malaparte
  • 2014: Prix littéraire du Monde; "Meilleur livre de l'année", awarded by Lire
  • 2015: Mondello Prize
  • 2016: Tomasi di Lampedusa Literary Prize
  • 2017: Prix FIL de littérature en langues romanes.
  • 2018: Prix de la Bibliothèque nationale de France (BnF)
  • 2019: Premio Hemingway
  • 2021: Princess of Asturias Award for Literature; Visions du Réel Honorary Award; Taobuk Award for Literary Excellence; Premio Napoli
  • 2022: Prix Aujourd'hui

Könyvei

[szerkesztés]
  • Werner Herzog (1982)
  • L'Amie du jaguar (The Jaguar's Friend) (1983)
  • Bravoure (1984) (translated as Gothic Romance, 1990)
  • Le Détroit de Behring (The Behring Strait) (1984) (German: Kleopatras Nase. Kleine Geschichte der Uchronie. Gatza, Berlin 1993.)
  • La Moustache (1986) (translated as The Moustache, 1988)
  • Hors d'atteinte (Out of Reach) (1988)
  • Je suis vivant et vous êtes morts (1993) (I Am Alive and You Are Dead: A Journey into the Mind of Philip K. Dick, translated by Timothy Bent, 2005).
  • La Classe de neige (1995) (Class Trip: A Novel, translated by Linda Coverdale, 1997). Winner of the Prix Fémina Adapted in 1998 as the film of the same name directed by Claude Miller(wd).
  • L'Adversaire (2000) (The Adversary: A True Story of Monstrous Deception, translated by Linda Coverdale, 2002).
  • Un roman russe (2007) (A Russian Novel (UK)/My Life as a Russian Novel (US), translated by Linda Coverdale, 2010)
  • D'autres vies que la mienne (2009) (Other Lives But Mine (UK) and Lives Other Than My Own (US), translated by Linda Coverdale, 2012)
  • Limonov (2011), a biography of Eduard Limonov (Limonov: The Outrageous Adventures, translated by John Lambert, 2015)
  • Le Royaume (2014) (The Kingdom: A Novel, translated by John Lambert, 2017)
  • Il est avantageux d'avoir où aller (2016) (97,196 Words: Essays, partial translation into English by John Lambert, 2019)
  • Yoga (2020), (translated by John Lambert, 2022)
  • V13 (2022)

Magyarul megjelent

[szerkesztés]

Filmei

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a születési helyből következtetve
  2. ↑ https://www.fpa.es/es/premios-princesa-de-asturias/premiados/2021-emmanuel-carrere.html?texto=acta&especifica=0
  3. ↑ A család neve Carrère volt, amelyhez Louis hozzáadta a d'Encausse nevet, anyja Dencausse nevéből.
  4. ↑ Parker, Ian. Emmanuel Carrère writes his way through a breakdown (2022. július 4.) 
  5. ↑ a b Zourabichvili, François. Deleuze: A philosophy of the event. Edinburgh University Press, 30. o. (2012. október 1.) 
  6. ↑ Mediator : Nathalie et Marina Carrère, les sœurs "ennemies" de l'affaire. Le Monde, 2015. szeptember 28.
  7. ↑ a b c d e f Emmanuel Carrère. The Paris Review (2013. október 1.) 
  8. ↑ Jean-Claude Romand (1954. február 11. –) francia ámokfutó és szélhámos, aki 18 éven át orvosnak adta ki magát, majd 1993 januárjában megölte feleségét, gyermekeit és szüleit.
  9. ↑ Emmanuel Carrère: Betraying confidences. The Guardian, 2010. október 19.
  10. ↑ Julian Barnes on Limonov by Emmanuel Carrère review – portrait of a political punk. The Guardian, 2014. október 24.
  11. ↑ Wood, James. The Radical Origins of Christianity (2017. július 3.) 
  12. ↑ Flaherty, Colleen. „Banning a Book, in the Name of 'True Academic Freedom'”, Inside Higher Ed, 2019. január 15. (Hozzáférés: 2019. április 14.) 
  13. ↑ (2017. október 20.) „Orbiting Jupiter: my week with Emmanuel Macron” (brit angol nyelven). ISSN 0261-3077. (Hozzáférés: 2018. december 6.)  .
  14. ↑ Carrère, Emmanuel: 'There are no words for the horror': the story of my madness. The Guardian, 2022. május 19.
  15. ↑ Domestico, Anthony: Continuing not to die. Commonweal, 2023. február 17.
  16. ↑ Procès du 13-Novembre : Emmanuel Carrère publiera en septembre ses chroniques judiciaires. ouest-france, 2022. május 17.
  17. ↑ „Carrère sort le premier livre sur le procès des jihadistes”, Le Matin , 2022. szeptember 1. 
  18. ↑ Emmanuel Carrère, lauréat du prix Aujourd’hui 2022. Le Point, 2022. október 13.
  19. ↑ „Hollywood Reporter: Cannes Lineup”, hollywoodreporter. [2010. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2010. április 15.) 
  20. ↑ The Jury for the Cinéfondation and Short Films. Cannes Film Festival. [2016. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 29.)
  21. ↑ Elkin, Lauren: They were like us and we were like them. The New Inquiry, 2012. július 20.
  22. ↑ Hughes, Kathryn: 97,196 Words by Emmanuel Carrère review – essays from a French superstar writer. The Guardian, 2019. december 13.

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Emmanuel Carrère című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Emmanuel_Carrère&oldid=27487251”