Ugrás a tartalomhoz

Elsőajtós felszállás (Budapest)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az elsőajtós felszállási rendszert a budapesti autóbuszokon a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) vezette be. Az első ilyen buszjáratok 2009. június 2-án kezdtek el működni a 87-87A-187-es illetve a 141-141A, majd július 1-jén a 40-es vonalakon.[1]

A rendszer bevezetése időközben folytatódott, és a legtöbbet 2012 és 2013-ban vezették be, mivel 2012-ben a jegyárbevétel az új rendszer miatt 1,6 milliárd forinttal nőtt.[2] 2024-ben 228 nappali autóbusz-, 14 troli- és 36 éjszakai járat közlekedik első ajtós felszállási rendszerrel. Jegyet a buszvezetőnél is lehet vásárolni emelt, 600 forintos összegért.[3]

A rendszer lényege, hogy felszállás pillanatában a bérletet/menetjegyet a jármű vezetőjének (éjszakai járatokon a jegyellenőröknek) fel kell mutatni, jegy esetében lyukasztani is kell. Ha az utas ezt nem teszi meg, a járművezető a felszállást megtiltja.

Az ellenőrzésen túl a rendszer lényege, hogy az utas az első ajtón száll fel, és azon át nem szállhat le. (Kivétel: mozgáskorlátozottak és babakocsival utazók, akik a második ajtón át szállhatnak fel-le.) Az utasok szükségszerűen a busz középső illetve hátsó ajtaja irányába húzódnak.

Első ajtós felszállású viszonylatok 2024-ben

[szerkesztés]

Autóbuszjáratok

[szerkesztés]

Nappali

[szerkesztés]

10, 13, 13A, 15, 25, 26, 27, 29, 38, 38A, 39, 40, 40B, 40E, 46, 53, 54, 55, 57, 58, 63, 64, 64A, 65, 65A, 67, 68, 71, 84E, 87, 87A, 88, 88A, 89E, 91, 92, 92A, 93, 93A, 94E, 95, 96, 98, 98E, 100E, 102, 104, 104A, 105, 113, 113A, 117, 118, 119, 120, 121, 122E, 124, 125, 125B, 126, 126A, 128, 129, 130, 131, 134, 137, 138, 140, 140A, 140B, 141, 144, 146, 146A, 147, 149, 150, 150B, 152, 153, 154, 155, 156, 157, 157A, 158, 158B, 160, 161, 161A, 162, 164, 165, 166, 168E, 170, 172, 173, 174, 175, 178, 179, 181, 183, 185, 187, 188, 188E, 191, 193E, 194, 194B, 195, 197, 198, 200E, 202E, 204, 210, 210B, 212, 212A, 212B, 217, 217E, 218, 219, 220, 225, 226, 231, 231B, 236, 236A, 237, 238, 240, 243, 250, 250B, 251, 251A, 251E, 254E, 255E, 257, 260, 262, 264, 266, 268, 269, 270, 272, 277, 278, 279, 279B, 280, 280B, 281, 287, 291, 294E, 296, 296A, 297, 298

Az 5-ös busz esetében a hétvégi elsőajtós felszállás csak a budai, valamint a Korong utca és a rákospalotai végállomás közötti szakaszra vonatkozik. A 7-es, 110-es, a 112-es és a 133E viszonylatok esetében kizárólag a budai vonalrészen van érvényben a rendszer. A kieső szakaszokon a járművek összes ajtaja igénybe vehető.

Éjszakai

[szerkesztés]

901, 908, 908A, 916, 918, 922, 922B, 930, 931, 931A, 937, 938, 940, 941, 943, 948, 960, 963, 964, 966, 968, 972, 972B, 980, 990, 992, 994, 994B, 996, 996A, 998, 999

  • Csak szóló buszokon a Széll Kálmán tér – Hűvösvölgy szakaszon: 956
  • Csak a vasárnaptól csütörtökig terjedő időszakban: 934, 979, 979A

Trolibuszjáratok

[szerkesztés]

72, 73, 74A, 77, 79, 82, 82A

  • Munkanapokon este 20 óra után, valamint hétvégén és ünnepnapokon: 70, 74, 78
  • Csak hétvégén és ünnepnapokon: 75, 76, 80, 83

A 72-es esetében az elsőajtós felszállás hétköznap csak a Zugló vasútállomás és a Báthory utca / Bajcsy-Zsilinszky út szakaszon van érvényben.

Ideiglenes felfüggesztése a koronavírus-járvány idején

[szerkesztés]

A Covid19-pandémia okán, Karácsony Gergely budapesti főpolgármester döntése alapján, 2020. március 12-én éjféltől felfüggesztette a BKK a budapesti viszonylatokon az elsőajtós felszállási rendet. A szolgáltatást továbbra is csak jegy vagy bérlet megváltásával lehetett igénybe venni, az intézkedés csupán a járművek jobb szellőzését szolgálta, illetve az esetleges tömörülést volt hivatott megakadályozni.[4] 2020. március 16. és június 14. között,[5][6] illetve 2021. március 29. és május 9. a járművek elejét a járművezetők egészségének védelme érdekében kordonnal zárták le, az első felszállósáv és a kordon közötti részre az utasok nem léphettek be.[7][8]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Mától első ajtós felszállás egyes BKV-járatokon. Index.hu, 2009. június 2. (Hozzáférés: 2018. március 3.)
  2. Áprilisban és májusban újabb járatainkon vezetjük be az elsőajtós felszállási rendet. Budapesti Közlekedési Központ, 2013. május 9. (Hozzáférés: 2018. március 3.)
  3. Helyszínen váltott vonaljegy. BKK. (Hozzáférés: 2023. október 22.)
  4. Koronavírusjárvány-megelőzés: felfüggesztik az elsőajtós felszállási rendszert Budapesten. BKK, 2020. március 11. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  5. Járművezetők védelme: hétfőtől nem nyitják az autóbuszok az első ajtót. BKK, 2020. március 14. (Hozzáférés: 2020. március 17.)
  6. Újra nyitják az első ajtót a fővárosi buszok és trolik, visszaáll az első ajtós felszállási rend. BKK, 2020. június 15. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  7. Hétfőtől nem nyitják ki az első ajtókat a buszok és a trolik. BKK, 2021. március 26. (Hozzáférés: 2021. április 4.)
  8. Hétfőtől újra kinyitjuk az első ajtókat. BKK, 2021. május 7. (Hozzáférés: 2021. május 8.)

Források

[szerkesztés]