Ugrás a tartalomhoz

Eino Leino (költő)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ez a szócikk a költőről szól. Hasonló címmel lásd még: Eino Leino (egyértelműsítő lap).
Eino Leino
Élete
Született1878. július 6.
Paltamo
Elhunyt1926. január 10. (47 évesen)
Tuusula
SírhelyHietaniemi temető
Nemzetiségfinn
SzüleiAnna Emilia Kyrenius és Anders Lönnbohm
HázastársaFreya Schoultz
Aino Kajanus
Hanna Laitinen
GyermekeiEya Helka
Pályafutása
Írói álneveTeemu
Jellemző műfaj(ok)vers, próza, színmű
Eino Leino aláírása
Eino Leino aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Eino Leino témájú médiaállományokat.

Eino Leino (Paltamo, 1878. július 6. – Tuusula, 1926. január 10.) költő, újságíró, író, a finn költészet egyik úttörője. Verseiben ötvözte a modern és a népies elemeket egyaránt. Legtöbb munkájának a stílusa a Kalevalán, valamint népdalokon alapszik. A természet, szerelem és a kétségbeesés gyakori témák Leino munkásságában. Még ma is széles körben olvassák Finnországban, verseit gyakran idézik.

Fiatalkora

[szerkesztés]

Eino Leino Armas Einar Leopold Lönnbohm néven született Paltamóban, és a családban tíz gyermek közül a hetedik volt. A sok felnőtt között magányos, koraérett gyermekké vált, és korán a könyvek felé fordult. Az iskolát Kajaaniban kezdte el, Ouluban, majd Hämeenlinnában folytatta. 1895-ben, tizenhat éves korában felvették az egyetemre. Noha fiatalabb volt diáktársainál, ezek szellemi vezérüknek tekintették.[1]

Már az elemi iskolában elkezdte finnre fordítani Johan Ludvig Runeberg verseit. 1896-ban jelent meg az első két versgyűjteménye, Maaliskuun lauluja, (Márciusi dalok) illetve Tarina suuresta tammesta címmel. Húsz éves korában bátyjával, Kasimir Leinóval, aki költő, kritikus, színigazgató és az irodalmi élet ismert alakja volt, megalapítottál a Nykyaika (Jelen) című folyóiratot, amely a maga korában egyedülállónak számított. A célja nem a nemzeti nyelv vagy identitás ügyének előmozdítása, hanem a nemzetközi irodalmi kitekintés volt. A lap jó minőségű volt, de ez nem jelentett hosszú életet: egy évvel később megszűnt, és az adósságok kifizetése a Leino fivérekre maradt.[1]

1899-ben az akkor 21 éves Eino Leino a Päivälehti című újsághoz került, ahol kulturális ügyekkel foglalkozott. 1904-ben a lap utódjának, a Helsingin Sanomat-nak a színikritikusa lett. A közismertséget az hozta meg számára, hogy ugyanebben az évben a Helsingin Sanomat állandó vezércikkírója lett.[1]

Pályafutása

[szerkesztés]
Eino Leino: Helkavirsiä

Korai költészetére nagy hatással volt a Kalevala és a finn mitológia; ebben az értelemben a finn újromantika első és legfontosabb kimunkálója volt. Ennek legjobb példája az 1903-ban megjelent Helkavirsiä (A tavaszi ünnep énekei) című gyűjteménye, amelyben a Kalevala versformáját összekapcsolta a legújabb európai irodalmi áramlatokkal.[1][2] A modern francia költők közül elsősorban Rimbaud volt rá nagy hatással.[3]

1902-ben Leino beleszeretett háziasszonya lányába, Freya Schoultzba, akivel 1905-ben házasodtak össze. Ebből a szerelemből született a Talvi-yö című, 1905-ben megjelent versgyűjtemény. Ugyanebben az évben jelent meg Päivä Helsingissä című prózakötete, valamint a Väinämöisen kosinta és Hiiden miekka, Pentti Pääkkönen, Lydian kuningas és Meiram című színpadi művei. Az 1905-ös évben oroszországi eseményei rengeteg munkát adtak neki vezércikkíróként, mintegy 110 írása jelent meg Teemu álnéven. Nézeteit tekintve Leino egyértelműen az Ifjúfinn Párt(wd) híve volt, és a passzív ellenállás szószólója.[1]

1906-tól kezdve jelent meg az elnyomó oroszosítás időszakáról szóló trilógiája: Tuomas Vitikka (1906), Jaana Rönty (1907) és Olli Suurpää (1908). Közben színdarabokat is írt: Lalli (1907), Maunu Tavast (1908) és Tuomas piispa (1909). 1908-ban újabb verseskötetet adott ki Halla, egy műfordításkötetet Maailman kannel címmel és Goethe Iphigénia Tauriszban című drámájának fordítását.[1]

1908–1909-ben európai utazást tett. Visszatérve belevetette magát az éjszakai életbe,[4] de ugyanakkor ontotta magából az írásokat. 1911 és 1913 között jelent meg a modern kapitalista világot ábrázoló regényciklusa: Työn orja (A munka rabja), Rahan orja (A pénz rabja), Naisen orja (Az asszony rabja) és Onnen orja (A szerencse rabja). 1912-ben irodalmi körútra indult az országban, hogy megismertesse műveit.[1] Ugyanebben az évben létrehozta Helsinkiben a Seurasaari szigeten az ország első szabadtéri színházát,[5] Kaarle Halme rendezővel együtt filmet készített, amelyet 1915-ben mutattak be.[4] Közben Dante Isteni színjáték-ának fordításán dolgozott, és új lapot indított Sunnuntai címmel, ami 1918-ig jelent meg.[1]

A finn polgárháború lelkileg megviselte Leinót, mivel egyaránt meg tudta érteni mindkét harcoló felet, a fehéreket és a vörösöket.[1] 1921-ben Gustav Suits észt költő és felesége irodalmi körutat szerveztek számára Észtországban, ahol kedvező fogadtatásra lelt.[4] Utóbb a depresszió egyre inkább elhatalmasodott rajta, és sok időt töltött kórházban. Utolsó jelentős irodalmi műve az Elämäni kuvakirja (1925) volt, amelyet egy memoársorozat első darabjának szánt.[1]

1926-ban halt meg, mindössze 47 évesen. Közköltségen temették el.[1]

Családja és magánélete

[szerkesztés]

Első felesége Freya Schoultz volt, akitől 1906-ban lánya született, de ekkorra kapcsolatuk megromlott. Ezzel párhuzamosan bontakozott ki szerelme L. Onerva (Hilja Onerva Lehtinen) költőnővel, aki egész életén át barátja is maradt. 1908-ban együtt utaztak Olaszországba, ami hatalmas botrányt jelentett, mivel még mindketten házasok voltak. 1913-ban Leino ismét megházasodott, felesége Aino Kajanus hárfaművész lett, de ez a házassága sem tartott sokáig. 1916 és 1919 között Aino Kallas írónővel állt szerelmi kapcsolatban, egy észt diplomata feleségével. 1921-ben Hanna Laitinen banki tisztviselővel kötött házasságot. Bár nem váltak el, a kapcsolatuk nem működött, és a költő elköltözött otthonából.[1][4]

Emlékezete

[szerkesztés]

Életrajzát szeretője és élethosszig tartó barátja, L. Onerva írta meg.[1] 1947-ben az Otava könyvkiadó megalapította az Eino Leino Társaságot, amelynek első tevékenysége az volt, hogy gyűjtést szervezett a költő szobrának felállítására.[6] A Lauri L. Leppänen által 1953-ban készített szobor Helsinkiben az Esplanadin áll.[7] Születésnapja, július 6-a a költészet napja Finnországban, zászlós ünnep.[4] Közel hetven évvel a halála után, 1995-ben a róla írt regény, Hannu Mäkelä Mestari című műve közönségsikert aratott.[1]

A finn könyvkiadók alapítványa és az Eino Leino Társaság közösen alapította a költőről elnevezett Eino Leino-díjat(wd).[8]

Életében megjelent művei[4]

[szerkesztés]

Verseskötetek

[szerkesztés]
„Virágzik most minden a Lappföldön,
a föld, a fű, az árpa, a törpenyír.
Itt van a nyár, kinyílott a börtön,
de énbennem valami nagyon sír.
[…]
S megkérdezem, miért van az, hogy itt
az embernek minden útját állja?
Nem repülhet föl a csillagokig
a vágyaknak rénszarvas-szánjában.”

Eino Leino: A lapp nyár (Gellért Sándor fordítása)[9]
  • Maaliskuun lauluja, Otava, 1896
  • Tarina suuresta tammesta y.m. runoja, WSOY, 1896
  • Yökehrääjä, Otava, 1897
  • Sata ja yksi laulua, Otava, 1898
  • Tuonelan joutsen, näytelmäruno, Otava, 1898
  • Ajan aalloilta, WSOY, 1899
  • Kuvaelmia muinaisajoilta 1899
  • Hiihtäjän virsiä, Otava, 1900
  • Kivesjärviläiset, kertova runoelma, Otava, 1901
  • Pyhä kevät, Otava, 1901
  • Kangastuksia, Otava, 1902 (A Nap fia)
  • Helkavirsiä, Otava, 1903 (Tavaszünnepi dalok I.)
  • Simo Hurtta. Runoja isonvihan ajoilta, Otava, 1904
  • Talvi-yö, Otava, 1905 (Téli éjszaka)
  • Turjan loihtu, näytelmäruno, Emil Vainio, 1907
  • Halla, Otava, 1908 (Éjszakai fagy)
  • Tähtitarha, Kirja, 1912
  • Painuva päivä, Kirja, 1914
  • Elämän koreus, Kirja, 1915
  • Helkavirsiä. Toinen sarja. Otava, 1916 (Tavaszünnepi dalok II.)
  • Karjalan kuningas, runonäytelmä, Kirja, 1917
  • Leirivalkeat, Kirja, 1917
  • Vapauden kirja, runovalikoima, Kirja, 1918
  • Bellerophon, runotarina, Ahjo, 1919
  • Juhana Herttuan ja Catharina Jagellonican lauluja. Nil nisi mors, Ahjo, 1919
  • Lemmen lauluja, runovalikoima, Kirja, 1919
  • Simo Hurtta. Runoja isonvihan ajoilta, toinen sarja, Otava, 1919
  • Ajatar. Tietovirsiä, Otava, 1920
  • Kodin kukka ja uhrikuusi, runotarina, Ahjo, 1920
  • Syreenien kukkiessa, Minerva, 1920
  • Vanha pappi, kertomaruno, Otava, 1921
  • Pajarin poika. Karjalaisia kansantaruja. Otava, 1922
  • Puolan paanit. Karjalaisia kansantaruja, Otava, 1922
  • Helkavirsiä 1–2, yhteislaitos, Otava, 1924
  • Shemeikan murhe. Uusia runoja, Gummerus, 1924

Prózai művei

[szerkesztés]
  • Päiväperhoja. Pieniä tarinoita, Eero Erkko, 1903
  • Kaunosielu. Kuvaus, Otava, 1904
  • Päivä Helsingissä. Pilakuva, Otava, 1905
  • Tuomas Vitikka. Romaani, Otava, 1906
  • Jaana Rönty. Romaani, Otava, 1907
  • Olli Suurpää. Romaani, Otava, 1908
  • Rikos. Tutkielma. Helsingin Sanomissa keväällä 1908 jatkokertomuksena ilmestynyt novelli, Julk. uudelleen: Eino Leinon Seura, 1949
  • Nuori nainen. Neljä kertomusta, Yrjö Weilin, 1910
  • Työn orja. Romaani, Yrjö Weilin, 1911
  • Rahan orja. Romaani, Yrjö Weilin, 1912
  • Naisen orja. Romaani, Kirja, 1913
  • Onnen orja. Romaani, Kirja, 1913
  • Seikkailijatar. Venäläinen kertomus, Karisto, 1913
  • Mesikämmen. Joulutarina vanhoille ja nuorille, Kirja, 1914
  • Pankkiherroja. Kuvaus nykyaikaisesta suomalaisesta liike-elämästä, Kirja, 1914
  • Paavo Kontio. Lakitieteen tohtori. Romaani, Kirja, 1915
  • Musti. Eläintarina, Karisto, 1916
  • Alla kasvon kaikkivallan. Mystillinen trilogia. Erään aikansa lapsen ajatuksia, tunnustuksia ja kaukonäkyjä, Karisto, 1917
  • Ahven ja kultakalat. Tarina syvyyksistä, Ahjo, 1918
  • Elina. Murroskauden kertomus, Minerva, 1919 (2. painos nimellä Punainen sankari)
  • Kolme lähti, kaksi palasi. Tarina kieltolain Suomesta, Minerva, 1926

Színművei

[szerkesztés]
  • Johan Wilhelm, Wesanderin kirjakauppa, 1900
  • Sota valosta, Otava, 1900
  • Naamioita I: Väinämöisen kosinta, Hiiden miekka, Pentti Pääkkönen, Lydian kuningas, Meiram, näytelmiä, Otava, 1905
  • Naamioita II: Melankolia, Lalli, Niniven lapset, näytelmiä, Otava, 1907
  • Naamioita III: Maunu Tavast, Simo Hurtta, Ritari Klaus, näytelmiä, Vihtori Kosonen, 1908
  • Naamioita IV: Carinus, Alkibiades, näytelmiä, Vihtori Kosonen, 1909
  • Naamioita V: Tuomas piispa, Tarquinus Superbus, Shakkipeli, näytelmiä, Vihtori Kosonen, 1909
  • Naamioita VI: Kirkon vihollinen, Maan parhaat, Ilotulitus, näytelmiä, Yrjö Weilin, 1911
  • Kalevala näyttämöllä, näytelmiä, Yrjö Weilin, 1911

Filmforgatókönyve

[szerkesztés]
  • Kesä (Nyár), 1915 (rendező: Kaarle Halme)

Művei magyarul

[szerkesztés]

1914-ben a Franklin kiadó jelentette meg egy kötetét Tavaszünnepi dalok: Finn balladák címmel, fordította "Somkúti" (teljes neve nincs feltüntetve).[10] Az 1920-as években a Pásztortűz közölte néhány versét Pálffy Márton fordításában.[11] 1943-ban Kodolányi János fordított a verseiből, ezek az Északi csillagok: Finn rokonaink költészete című antológiában jelentek meg 1944. februárban.[12] 1972-ben versei jelentek meg a Csillagok Suomi egén című antológiában, Gellért Sándor fordításában a bukeresti Kriterion Könyvkiadónál. Válogatott verseit 1978-ban az Európa Könyvkiadó adta ki Himnusz a tűzhöz címmel, Képes Géza fordításában.[10]

  • Lejno Ejnó: Finn balladák; ford. Somkuti [Zolnai Gyula]; Franklin, Bp., 191?
  • Lejno Einóː Tavaszünnepi dalok finn balladák; ford. Somkuti [Zolnai Gyula]; Franklin, Bp., 1914 (Olcsó könyvtár)
  • Himnusz a tűzhöz Válogatott versek; vál., ford., utószó Képes Géza; Európa, Bp., 1978

Hivatkozások

[szerkesztés]
  1. ↑ a b c d e f g h i j k l m n Maria-Liisa Nevala: Leino, Eino. kansallisbiografia.fi (Hozzáférés: 2017. november 13.)
  2. ↑ Képes Géza: A Kalevala és a magyar irodalom. Világirodalmi Figyelő, VII. évf. 1. sz. (1961)
  3. ↑ Gombár Endre: Aila Meriluoto, és a modem finn költészet főbb jellemzői. Filológiai Közlöny, VII. évf. 1–2. sz. (1961. június)
  4. ↑ a b c d e f Timaffy Lilla: Eino Leino. finnorszag-unkari.hu (2017. február 5.) (Hozzáférés: 2017. november 13.)
  5. ↑ Finn irodalom. finnugor.elte.hu (Hozzáférés: 2017. november 13.)
  6. ↑ The Eino Leino Society. 375humanistia.helsinki.fi (Hozzáférés: 2017. november 13.)
  7. ↑ Szíj Enikő: Finnország. Budapest: Panoráma. 1979. 241. o. ISBN 963 243 111 1  
  8. ↑ Literary Prizes Awarded by the Finnish Book Foundation. kirjasaatio.fi (Hozzáférés: 2017. november 13.) arch
  9. ↑ Csillagok Suomi egén. Finn költők magyarul Gellért Sándor fordításában. Bukarest: Kriterion. 1972. 20. o.  
  10. ↑ a b mokka.hu adatbázis
  11. ↑ Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés III. (Kh–M). Főszerk. Dávid Gyula. Bukarest: Kriterion. 1994. ISBN 973-26-0369-0   [műfordítás címszó]
  12. ↑ Horányi Károly: Egy megemlékezés tükrében (Kodolányi János: Arvi Järventaus és egyéb emlékek). Irodalomtörténeti Közlemények, CVI. évf. 5–6. sz. (2002)

További információk

[szerkesztés]
Fájl:Wikisource-logo-hu.svg
A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
Eino Leino témában.
  • A finn és észt költészet. In A magyar irodalom története 1945-1975. Szerk. Béládi Miklós [et al.]. Budapest: Akadémiai. 1981–1990. ISBN 963 05 2815 0  
  • Launonen, Hannu: Eino Leino költészete. Alföld, XXXI. évf. 1–6. sz. (1980)
  • Képes Géza: Eino Leino. Filológiai közlöny, XXVIII. évf. 4. sz. (1982)
  • Venczel Katalin: Ady Endre és Eino Leino költői pályájáról. Palócföld, XXIX. évf. 3. sz. (1995) 246–263. o.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Eino_Leino_(költő)&oldid=26387588”