Ugrás a tartalomhoz

Egykepolitika Kínában

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Egy propagandafestmény Kuangtung tartományban az egyetlen gyermeket nevelő nukleáris család eszméjét népszerűsíti.
A születések alakulása Kínában 1950 és 2015 között

Az egygyermekes politika (kínaiul: 一孩政策; pinyin: Yī Hái Zhèngcè) kifejezés egy 1980 és 2015 között Kínában végrehajtott népességtervezési kezdeményezésre utal, amelynek célja az ország népességnövekedésének megfékezése volt azáltal, hogy sok családot egyetlen gyermekre korlátoztak. Ez a kezdeményezés egy sokkal szélesebb körű, a népességnövekedés megfékezésére irányuló erőfeszítés része volt, amely 1970-ben kezdődött és 2021-ben ért véget, egy fél évszázados program, amely magában foglalta a házasságkötés és a gyermekvállalás alsó korhatárát, a kétgyermekes korhatárt sok pár számára, a születések közötti minimális időintervallumot, a szigorú felügyeletet és a szabályok be nem tartásáért járó szigorú bírságokat. A programnak széleskörű társadalmi, kulturális, gazdasági és demográfiai hatásai voltak, bár az egygyermekes korlátozások hozzájárulása a tágabb programhoz vitatott.[1]

Kína családtervezési politikáját a túlnépesedéstől való félelem kezdte alakítani az 1970-es években, és a tisztviselők megemelték a házassági korhatárt, valamint kevesebb és szélesebb körben történő születésre szólítottak fel. A túlnépesedés az állami tisztviselők szemében akadályozná a nemzetgazdaság fellendítésére és az emberek életszínvonalának javítására irányuló programjukat.[2] 1980-ban egy teljes évtizednyi összehangolt erőfeszítés után szinte általános egygyermekes korlátozást vezettek be. Ezt aztán 1982-ben hivatalosan is beírták a Kínai Népköztársaság alkotmányába. Az alkotmányban foglaltak szerint a párok kötelesek betartani a családtervezés követelményeit. Minden család számára korlátozták, hogy csak egy gyermeket vállaljon.[3] Később a lakosság bizonyos csoportjai számára engedélyeztek néhány kivételt. Az 1980-as évek közepén a vidéki szülők számára engedélyezték a második gyermek vállalását, ha az első gyermek lány volt. Néhány más csoport, köztük az etnikai kisebbségek számára is engedélyeztek kivételeket.[4] 2015-ben a kormány eltörölte az összes megmaradt egygyermekes korlátozást, és bevezette a kétgyermekes korlátozást. Ezt 2021 májusában háromgyermekes korlátra lazították.[5] 2021 júliusában az összes korlátot, valamint a túllépésért járó büntetéseket is eltörölték.[6]

A politika végrehajtását országos szinten elsősorban a Nemzeti Népesedési és Családtervezési Bizottság, tartományi és helyi szinten pedig szakbizottságok kezelték.[7] A tisztviselők átható propagandakampányokkal népszerűsítették a programot és ösztönözték a betartását. A szigor, amellyel a programot végrehajtották, koronként, régiónként és társadalmi státuszonként változott. Egyes esetekben a nőket fogamzásgátlásra, abortuszra és sterilizációra kényszerítették. A politikát megszegő családok nagy pénzbírságokkal és egyéb büntetésekkel, például elbocsátásokkal és a jövőbeli karrier korlátozásaival szembesültek.

A népességszabályozási programnak széleskörű társadalmi hatásai voltak, különösen a kínai nőkre nézve. A patriarchális hozzáállás és a fiúk kulturális preferálása a nem kívánt csecsemő lányok elhagyásához vezetett, akik közül néhányan meghaltak, másokat pedig külföldre adoptáltak. Idővel ez az ország nemi arányát a férfiak felé tolta el, és a "hiányzó nők" generációját hozta létre. Ez a politika azonban azt is eredményezte, hogy a nők, akik egyébként a gyermekneveléssel lettek volna elfoglalva, nagyobb arányban vettek részt a munkaerőpiacon, és egyes lányok oktatásába a család nagyobb mértékben fektettek be. Még a politika megszüntetése után is alacsonyabbak a születési ráták Kínában, mint a politika bevezetése előtt.[8]

A Kínai Kommunista Párt a programnak tulajdonítja, hogy hozzájárult az ország gazdasági felemelkedéséhez, és azt állítja, hogy 400 millió születést akadályozott meg. Néhány tudós vitatja ezt a becslést, bár az ellenvetések az egygyermekes korlátozások hatására összpontosítanak.

Háttér

[szerkesztés]
Kína népessége 1950 óta

A Kínai Népköztársaság 1949-es megalapítása óta a szocializmus építése volt a legfőbb küldetés, amelyet az államnak teljesítenie kellett. A legfelsőbb állami vezetők úgy vélték, hogy a nagyobb népességszám hatékonyan hozzájárul a nemzeti erőfeszítésekhez.

Mao Ce-tung vezetése alatt Kínában a születési ráta 37 ezrelékről 20 ezrelékre csökkent.[9] 1949-ben ezer születésenként 227-ről 1981-re 53 ezrelékre csökkent a csecsemőhalandóság, és a várható élettartam drámaian megnőtt, az 1948-as 35 év körüli értékről 1976-ra 66 évre.[9][10] Az 1960-as évekig a kormány többnyire arra ösztönözte a családokat, hogy minél több gyermeket vállaljanak,[11] különösen a Nagy ugrás Előre idején, mivel Mao úgy vélte, hogy a népességnövekedés erősíti az országot, ami megakadályozta a családtervezési programok megjelenését Kína fejlődésének korábbi szakaszában.[12][13][14] Az állam ebben az időszakban igyekezett ösztönözni a több gyermekvállalást. Az olyan politikák, mint a Szovjetunióból származó "Anyahősnő" (kínaiul: 英雄母亲) a kommunista kormány egyik intézkedése volt.[14] Ennek eredményeként a népesség az 1949-es 540 millió körüli értékről 1976-ra 940 millióra nőtt.[15] 1970-től kezdve a polgárokat arra ösztönözték, hogy későbbi életkorban házasodjanak, és sokaknak csak két gyermekük lehetett.[16]

Bár Kína termékenységi rátája az 1970-es években e korlátozások hatására gyorsabban csökkent, mint bárhol máshol a világon, a kínai kormány úgy vélte, hogy még mindig túl magas, amit befolyásolt az olyan szervezetek, mint a Római Klub és a Sierra Club által javasolt, a lehetséges túlnépesedési válságról szóló globális vita. A termékenységi ráta az 1950-es évekbeli 5,9-ről az 1970-es évekre 4,0-ra csökkent. Ennek ellenére a népesség még mindig jelentős mértékben nőtt. Kínában 1949-ben körülbelül 541 670 000 ember élt. Ez a szám 1969-re 806 710 000-re emelkedett.

Az 1970-es évek elején az állam bevezetett egy sor születéstervezési politikát. Ez főként a későbbi gyermekvállalást (kínaiul: 晚; pinyin: wǎn), az újabb gyermekek születése közötti hosszabb időt (kínaiul: 稀; pinyin: xī) és a kevesebb gyermek születését (kínaiul: 少; pinyin: shǎo) szorgalmazta. A hatóságok 1978-ban kezdték ösztönözni az egygyermekes családokat, 1979-ben pedig bejelentették, hogy az egygyermekes családok mellett kívánnak kiállni. Ma Yinchu, a kínai népességtervezési elmélet egyik megalapítója[17] szintén a politika szellemi tervezője volt.[18][19][20][21][22][23] 1979 késő tavaszán Chen Yun volt az első magas rangú vezető, aki az egygyermekes politikát javasolta.[24][25]

1979. június 1-jén Chen Yun azt mondta:[26][27]

"Xiannian elvtárs javasolta nekem a "jobb egy, legfeljebb kettő" tervezést. Én azt mondtam, hogy legyen szigorúbb, és írja elő, hogy "csak egy lehet". Készülj fel arra, hogy mások bírálni fognak az utódok levágásáért. De ha nem tesszük meg, a jövő borúsan néz ki."

Teng Hsziao-ping, Kína akkori legfőbb vezetője támogatta a politikát, más magas rangú vezetőkkel, köztük Hua Guofenggel és Li Xiannian-nal együtt.[26][28] 1979. október 15-én Teng Pekingben találkozott a Felix Greene által vezetett brit delegációval,[29][30] és azt mondta, hogy "mi egy gyermeket szorgalmazunk páronként. Gazdasági jutalmat adunk azoknak, akik megígérik, hogy csak egy gyermeket szülnek.".[26]

A politika megfogalmazása

[szerkesztés]

"Virtuális" népesedési válság

[szerkesztés]

Kína népességének törvényszerű, folyamatos, gyors növekedése és a társadalomra gyakorolt nyilvánvaló hatásai ellenére Kínában nem volt valódi "népesedési válság". A tudósok, köztük Susan Greenhalgh szerint az állam szándékosan hozott létre egy virtuális népesedési válságot, hogy politikai célokat szolgáljon.[31] Az állami promóciók szerint a fenyegető túlnépesedési válság tönkretenné a "Kína szocialista modernizációjának" megvalósítására irányuló nemzeti menetrendet, amely magában foglalja az ipart, a mezőgazdaságot, a nemzetvédelmet és a technológiát.[32]

Kína hozzáállása a népességszabályozáshoz a fórumokon a globális színtéren a válság koholt jellegét bizonyította. Az 1960-as évek közepén, amikor a születésszabályozás globális mozgalmai megjelentek, a kínai küldöttek kifejezték a népességszabályozással szembeni ellenzéki álláspontjukat. Az ENSZ által szervezett első, 1969-ben Bukarestben tartott népesedési világkonferencián azt állították, hogy ez egy imperialista program, amelyet a nyugati országok kényszerítettek rá a harmadik világ országaira, és hogy a népesség nem meghatározó tényezője a gazdasági növekedésnek és egy ország jólétének.[33] Mégis, amikor a hazai környezetre fordultak, az állam országos születésszabályozási programot kezdeményezett. Retorikájuk és cselekedeteik nem illettek egymáshoz, és felfedték az állam által támogatott "népesedési válság" törvénytelenségét, amely veszélyeztetheti Kína modernizációját.[33]

Azt is feltételezik, hogy matematikai kifejezéseket, grafikonokat és táblázatokat használtak fel egy olyan meggyőző narratíva kialakítására, amely bemutatja a népesedési probléma sürgősségét, valamint igazolja a kötelező születésszabályozás szükségességét az egész országban.[34] A kulturális forradalom korábbi traumái miatt a közvélemény és az állami felső vezetők a tudomány karizmájához fordultak, és néha vakon imádták azt, mint minden probléma megoldását. Így bármit, amit az úgynevezett tudományos alátámasztással lepleztek és díszítettek, mind a nép, mind az állam nagyra értékelt.[34]

1979-ben kezdtek megjelenni olyan érvek, amelyek szerint a túl gyors népességnövekedés szabotálja a gazdaságot és rombolja a környezetet, és lényegében megakadályozza, hogy Kína a globális világ méltó tagja legyen. Ügyes és szándékos összehasonlításokat végeztek a fejlett és iparosodott országokkal, például az Amerikai Egyesült Államokkal, Japánnal és Franciaországgal.[35] Egy ilyen összehasonlítás szerint Kína viszonylag alacsony egy főre jutó jövedelmét közvetlenül a népességnövekedésnek tulajdonítják, és semmilyen más tényezőnek. Bár az adatok igazak, az elrendezés és az olvasóknak való bemutatás módja mégis egy állam által meghatározott, kiemelt üzenetet közvetített, miszerint a népesedési probléma nemzeti katasztrófa, és azonnali orvoslásra van égető szükség.[35]

Kínai népességtudomány

[szerkesztés]

Kína különösen híján volt a népességkutatáshoz szükséges adatoknak, készségeknek és állami támogatásnak. Mao lakossággal kapcsolatos ambivalens hozzáállása miatt az 1950-es évek végén megszüntették a népességkutatásokat. Ez nyomot hagyott Kína népesedéstörténetében. A tudósok nem rendelkeztek a népességkutatáshoz szükséges készségekkel, módszertannal és adatokkal. Mao halála után a családtervezés Kína nemzeti céljának elérésének kritikus elemévé és előfeltételévé vált. Vagyis "Kína szocialista modernizációjának" elérése, amely magában foglalja az ipar, a mezőgazdaság, a honvédelem és a technológia modernizálását.[32] Ezért ezen a ponton a népességtudomány szorosan kapcsolódott és kötődött az állami politikához. Kínának újra kellett definiálnia a népesedést, mint tudományterületet, azonosítania kellett a népesedési problémát Kínában, és megoldást kellett javasolnia rá.[36] Az ilyen erőfeszítésekbe sokféle hátterű embercsoportot vontak be. Különböző nézeteket vallottak arról, hogy mit kellene tenni a népesedési probléma megoldása érdekében, különböző szakterületekkel rendelkeztek, és Kína különböző intézményeiből érkeztek. E szakértők közül két csoportnak volt a legnagyobb befolyása a népesedési probléma meghatározására és megoldására. Ezek voltak a Liu Zheng (刘铮) által vezetett tudóscsoport és a Song Jian (宋健) által vezetett másik csoport. A kínai népesedéspolitikáról szóló széles körű vitába kétféle tudós és tudós került be. Liu csoportja főként társadalomtudományi, míg Song csoportja természettudományos háttérrel rendelkezett.[37]

Társadalomtudósok

[szerkesztés]

Az 1970-es évek közepén a vitában részt vevő társadalomtudósok, köztük Liu Zheng (刘铮), Wu Cangping (邬沧萍), Lin Fude (林富德) és Zha Ruichuan (查瑞传) a népesedési probléma marxista megfogalmazását helyezték előtérbe. A problémát a "gazdasági és a demográfiai növekedés közötti egyensúlytalanságban" látták, és olyan ésszerű politikát kívántak kialakítani, amely figyelembe veszi a társadalmi következményeket.[36] Ezek a társadalomtudósok a társadalomtudományok, a statisztika, a genetika, a történelem és sok más területről érkeztek. Azonban nagyon korlátozottan jutottak hozzá az erőforrásokhoz a természettudósokhoz képest, akik 1978-ban kapcsolódtak be a népesedéspolitikai döntéshozatalba.[37] Mivel a népességtudomány az 1950-es évektől kezdve tiltott volt, és csak 1979-ben került ki a "tiltott zónákból", a két évtized között a népességtudomány nem haladt előre. Miután felszabadultak a korlátozások alól, a társadalmilag orientált tudósok nehezen tudtak részt venni a népesedési probléma társadalmilag orientált megvitatásában, mivel az intellektuális elszigeteltség, valamint a tudományos élet e területétől való 20 éves elszakadás miatt.[36]

Természettudósok

[szerkesztés]

A természettudósok teljesen más szemszögből tekintettek a népesedési problémára. Őket az irányításelmélet használata és annak a tényleges politikára való alkalmazása érdekelte. A tudósoknak ez a csoportja nagyon kevés ismerettel rendelkezett a népesedési dimenzióról. A csoport vezetője, Song Jian (宋健), a repülőgépipari minisztérium irányításelméleti szakembere volt. Híres volt a rakétatudományban elért karrierjéről. Yu Jingyuan (于景元) és Li Guangyuan (李广元) a kibernetika területén képzett mérnökök voltak.[37] A társadalomtudósokhoz képest a természettudósok e csoportjának számos előnye volt. A maoista időszakban politikai védelemben részesültek a nemzetvédelemben és a technológiában betöltött fontos szerepük miatt. Hozzáférésük volt a nyugati tudományokhoz is. Végül fontos szerepet vállaltak a népesedési modell vizsgálatában, valamint az egygyermekes politika részleteinek megtervezésében.[37] A kontrollelméletet arra használták, hogy az embereket úgy irányítsák, mint a tárgyakat. A kvantitatív kutatások és elemzések után pedig megmutatták a legfelsőbb állami vezetőknek, hogy az egyetlen megoldás egy olyan politika lenne, amely "minden párt arra ösztönöz, hogy csak egy gyermeket vállaljon, függetlenül az egyénre és a társadalomra háruló költségektől."[37]

A Song csoport részvételével kapcsolatos érvek

[szerkesztés]

Bár a fenti szakaszokban Greenhalgh egy nemrégiben megjelent és gyakran ismételt értelmezése azt állítja, hogy Jian volt az egygyermekes politika központi tervezője, és hogy ő "eltérítette" a népesedéspolitikai döntéshozatali folyamatot,[38] ezt az állítást több vezető tudós, köztük Liang Zhongtang (梁中堂), az egygyermekes korlátozások egyik vezető belső kritikusa és a csengtui megbeszélések szemtanúja is cáfolta,[39] "az egygyermekes politika ötlete a párton belüli vezetőktől származott, nem pedig a tudósoktól, akik bizonyítékokat kínáltak fel annak alátámasztására."[40] A központi tisztviselők már 1979-ben döntöttek az egygyermekes korlátozás mellett, mielőtt Song munkájáról tudomást szereztek volna, és amikor 1980-ban értesültek munkájáról, már szimpatikusnak tűntek az álláspontja iránt.[41] Ráadásul, még ha Song munkája meg is győzte őket arról, hogy 1980-ban folytassák az egyetemes egygyermekes korlátozásokkal, a politikát alig öt évvel később "1,5"-gyermekes politikává lazították, és ez az a politika, amelyet azóta is "egygyermekes politikaként" tévesen tüntetnek fel. Ezért félrevezető azt sugallni, hogy Jian volt a politika kitalálója vagy kidolgozója.

1980-ban a központi kormány találkozót szervezett Chengduban, hogy megvitassák az egygyermekes korlátozások sebességét és hatályát.[16] 1980-ban a chengdui találkozó egyik résztvevője európai látogatása során két nagy hatású könyvet olvasott a népesedési problémákról, A növekedés határai és A túlélés tervezete címűeket. Ez a tisztviselő, Song Jian, több társával együtt megállapította, hogy Kína ideális népessége 700 millió fő, és hogy e cél eléréséhez általános, mindenkire kiterjedő egygyermekes politikára lenne szükség.[42] Továbbá Song és csoportja kimutatta, hogy ha a termékenységi ráta változatlanul 3 születés/nő marad, Kína népessége 2060-ra meghaladja a 3 milliárdot, 2080-ra pedig a 4 milliárdot.[16] A tervet (amelyet családtervezési politikának is neveztek[43]) a párton belüli kritikák ellenére 1980. szeptember 18-án ideiglenes intézkedésként hivatalosan is bevezették.[44][45][46][47] A terv szerint a családoknak egy-egy gyermeket kellett vállalniuk, hogy megfékezzék az akkoriban rohamosan növekvő népességet és enyhítsék a társadalmi, gazdasági és környezeti problémákat Kínában.[48][49]

Története

[szerkesztés]

Az egygyermekes politikát eredetileg "egygenerációs politikának" tervezték.[50] Tartományi szinten hajtották végre, és a végrehajtás változó volt; egyes tartományokban lazább korlátozások voltak. Az egygyermekes korlátot a sűrűn lakott városi területeken érvényesítették a legszigorúbban.[51] Amikor ezt a politikát először bevezették, 6,1 millió olyan család, amely már szült egy gyermeket, megkapta az "egygyermekes tiszteletjegyeket". Ez egy olyan fogadalom volt, amellyel biztosítaniuk kellett, hogy nem vállalnak több gyermeket.[52]

1980-tól kezdődően a hivatalos politika rugalmasságot biztosított a helyi tisztviselőknek, hogy kivételt tegyenek, és engedélyezzék a második gyermeket "gyakorlati nehézségek" esetén (például olyan esetekben, amikor az apa rokkant katona), vagy amikor mindkét szülő egyedülálló gyermek volt,[53] és néhány tartományban más kivételeket is kidolgoztak a politikába. A legtöbb területen a családok kérvényezhették a második gyermek vállalását, ha az első gyermekük lány volt.[54][55] Továbbá a fogyatékkal élő gyermekes családok esetében eltérő politikát alkalmaztak, és azok a családok, amelyek első gyermeke testi fogyatékosságban, mentális betegségben vagy értelmi fogyatékosságban szenved, több gyermeket vállalhattak.[56] A második gyermekekre azonban néha a születési időközök (általában 3 vagy 4 év) betartása volt a feltétel. A tengerentúli országokban született gyermekek nem számítottak bele a politikába, ha nem kaptak kínai állampolgárságot. A külföldről hazatérő kínai állampolgároknak engedélyezték a második gyermek vállalását.[57] Szecsuán tartomány bizonyos háttérrel rendelkező párok számára mentességet engedélyezett.[58] Egy becslés szerint az egygyermekes politika fennállásának végére a szülők legalább 22 módon kaphattak kivételt a törvény alól.[59] 2007-ben a lakosságnak csak 36%-a tartozott a szigorú egygyermekes korlátozás hatálya alá. 53%-uknak engedélyezték a második gyermek vállalását, ha az első gyermekük lány volt; a kínai párok 9,6%-ának nemtől függetlenül két gyermeket engedélyeztek; 1,6%-nak - főként a tibetieknek - pedig egyáltalán nem volt korlátja.[60]

A Szecsuán tartománybeli Danshan Nongcsang falu népeinek közérdekű közleménytáblája 2005 szeptemberében megjegyezte, hogy 2005-ben 25 000 RMB szociális kártérítési díjjal tartoztak. Eddig 11 500 RMB-t gyűjtöttek be, így további 13 500 RMB-t kellett még beszedni.

A 2008-as szecsuani földrengést követően Szecsuánban új kivételt jelentettek be a szabályozás alól azon szülők számára, akik a földrengésben elvesztették gyermeküket.[61][62] Hasonló kivételeket korábban a súlyosan fogyatékos vagy elhunyt gyermekek szülei számára tettek.[63] Az emberek úgy is megpróbálták kijátszani a politikát, hogy Hongkongban szültek második gyermeket, de legalábbis a Guangdongban élők esetében az egygyermekes politikát akkor is érvényesítették, ha a szülés Hongkongban vagy külföldön történt.[64]

Kína etnikai kisebbségekkel szembeni pozitív diszkriminációs politikájának megfelelően minden nem han etnikai csoportra más törvények vonatkoznak, és általában két gyermeket vállalhattak a városi területeken, vidéken pedig három vagy négy gyermeket.[4] A vidéki városokban élő han kínaiaknak szintén két gyermek vállalása volt megengedett.[65] Az ilyen párok, valamint azok miatt, akik egyszerűen csak bírságot (vagy "társadalmi fenntartási díjat") fizettek azért, hogy több gyermeket vállaljanak,[66] a szárazföldi Kína általános termékenységi rátája 2011-ben közel 1,4 gyermek volt egy nőre vetítve.[67]

2010. január 6-án a korábbi Nemzeti Népesedési és Családtervezési Bizottság kiadta a "nemzeti népességfejlesztés" 12. ötéves tervét.[68]

Hatásai

[szerkesztés]
Bővebben: Eltűnt nők és Eltűnt nők Kínában

A születéskori nemek arányában mutatkozó egyenlőtlenségek

[szerkesztés]

Az újszülöttek nemi aránya (a férfi és női születések között) a szárazföldi Kínában elérte a 117:100 arányt, és 2000 és 2013 között stabilizálódott, mintegy 10%-kal magasabb, mint az alapérték, amely 103:100 és 107:100 között mozog. Az 1981-es 108:100-ról - a természetes alapvonal határán - 1990-re 111:100-ra emelkedett.[69] 2020-ban a Nemzeti Népesedési és Családtervezési Bizottság jelentése szerint 30 millióval több férfi lesz, mint nő, ami potenciálisan társadalmi instabilitáshoz, és udvarlással motivált kivándorláshoz vezethet.[70] A nemek közötti egyenlőtlenségre hivatkozott 30 milliós szám azonban valószínűleg erősen eltúlzott, mivel a születési statisztikákat torzítják a késői regisztrációk és a be nem jelentett születések: a kutatók például azt találták, hogy a nők későbbi életszakaszban lévő népszámlálási statisztikái nem egyeznek a születési statisztikákkal.[71]

A születéskori nemek arányának eltérése drámaian megnő az első születés után, amelyre vonatkozóan az 1980 és 1999 közötti 20 éves intervallumban az arányok folyamatosan a természetes alapvonalon belül maradtak. Úgy tűnik tehát, hogy a párok nagy többsége elfogadja az első terhesség kimenetelét, akár fiú, akár lány lesz. Ha az első gyermek lány, és lehetőségük van második gyermeket vállalni, akkor a párok rendkívüli lépéseket tesznek annak érdekében, hogy a második gyermek fiú legyen. Ha egy párnak már van két vagy több fiú gyermeke, akkor a magasabb paritású szülések nemi aránya határozottan a nőies irányba tolódik el. Ez a demográfiai bizonyíték arra utal, hogy bár a családok nagyra értékelik a fiú utódok születését, gyakran felmerül egy másodlagos norma, miszerint lányt kell szülni, vagy a gyermekek neme között egyensúlyt kell teremteni. Zeng 1993-ban beszámolt egy 1990-es népszámláláson alapuló tanulmányról, amelyben 100 lányra mindössze 65-70 fiú jutott 100 olyan családban született gyermek esetében, ahol már két vagy több fiú született.[72] Anderson és Silver (1995) tanulmánya hasonló mintázatot talált mind a han, mind a nem han nemzetiségűek körében Hszincsiang tartományban: a magas paritású szüléseknél a lányok erős preferenciája olyan családokban, ahol már két vagy több fiú született.[73] Ezt a tendenciát, hogy a magas paritású szüléseknél a lányokat előnyben részesítik azok a párok, ahol már születtek fiúk, később Coale és Banister is megállapította, akik szintén azt sugallták, hogy ha egy pár elérte a fiúk számával kapcsolatos célját, akkor sokkal valószínűbb, hogy "leállási magatartást" is tanúsít, azaz, abbahagyják a további gyermekvállalást.[74]

A hosszú távú egyenlőtlenség a nemek arányának jelentős kiegyensúlyozatlanságához vagy ferdüléséhez vezetett. A Canadian Broadcasting Corporation beszámolója szerint Kínában 32 millió és 36 millió között van a többlet-férfiak száma, mint ami természetes módon várható lenne, és ez társadalmi problémákhoz vezetett. "Mivel hagyományosan a fiúgyermekeket részesítik előnyben a lányokkal szemben, az egygyermekes politikát gyakran említik Kína ferde nemi arányának okaként [...] Még a kormány is elismeri a problémát, és aggodalmát fejezte ki a több tízmillió fiatal férfi miatt, akik nem fognak tudni menyasszonyt találni, és esetleg nőrabláshoz, szexkereskedelemhez, a bűnözés más formáihoz vagy társadalmi zavargásokhoz fordulhatnak."[48] A helyzet a közeljövőben sem fog javulni. A Kínai Társadalomtudományi Akadémia szerint 2020-ra 24 millióval több férfi lesz a házasulandó korú nőknél.[75]

Ahogy a fiúgyermekek előnyben részesítése miatt bekövetkező nemek közötti szakadék egyre szembetűnőbbé vált, a politika a lányokkal járó előnyök népszerűsítésére helyezte át a figyelmét. Kína vidéki, elszigetelt régióiban a kormányzat a lányt vállaló családoknak nagyobb hozzáférést biztosít az oktatáshoz és más erőforrásokhoz, például munkalehetőségekhez a szülők számára, hogy ösztönözze azt az elképzelést, hogy a lányvállalás a családra is pozitív hatással van.[76]

Oktatás

[szerkesztés]

Az egygyermekes politika hatása a női oktatásra nem ismert. A kutatók azonban kimutatták, hogy a szigorúbb termékenységi politika magasabb női iskolázottságot indukálna.[77] Az egygyermekes politika előtt a nők nagyjából 30 százaléka vett részt felsőoktatásban, míg 1990 és 1992 között a felsőoktatásban tanulók 50 százaléka nő volt. A nők magasabb részvételi aránya az oktatásban a férfi testvérek hiányának tulajdonítható. Ennek eredményeként a családok az egyetlen női gyermekükbe fektettek be.[78] A Journal of Economic Perspectives szerint "a meglévő tanulmányok az egygyermekes politika által kiváltott termékenységi változásnak a gyermekek oktatására gyakorolt hatását vagy szerénynek, vagy minimálisnak mutatják".[79]

Örökbefogadás és elhagyás

[szerkesztés]
Egy út menti tábla a vidéki Szecsuánban: "Tilos a kislányok hátrányos megkülönböztetése, bántalmazása vagy elhagyása".

Azon szülők számára, akik "engedély nélkül" szültek, vagy akik fiút szerettek volna, de lányuk született, a gyermekük örökbeadásra való átadása volt az egyik stratégia, hogy elkerüljék az egygyermekes korlátozások szerinti büntetéseket. Sok család el is rejtette illegális gyermekét, hogy a kormány ne büntesse őket.[80] Valójában az "out adoptálás" már a születéstervezés előtt sem volt ritka Kínában. Az 1980-as években az úgynevezett "eltűnt lányok" valamivel több mint felét a leányok örökbefogadásai tették ki, mivel a népszámlálásokon és felméréseken gyakran nem jelentették be az out-örökbefogadott leányokat, míg az örökbefogadó szülőket nem büntették a születési kvóta megsértéséért.[81] 1991-ben azonban egy központi rendelet megpróbálta bezárni ezt a kiskaput azzal, hogy megemelte a büntetéseket, és minden olyan háztartásra kivetette őket, amelynek "nem engedélyezett" gyermeke volt, beleértve azokat is, amelyeknek örökbefogadott gyermekeik voltak. A büntetéseket azonban a központi rendelet megkísérelte megszüntetni.[80] Az örökbefogadási kiskapu bezárása mintegy kétmillió kínai gyermek elhagyását eredményezte, akiknek többsége lány volt;[82] sokan közülük árvaházakban végezték, közülük körülbelül 120 000-et külföldről érkező szülők fogadtak örökbe.

Az elhagyási hullám csúcspontja az 1990-es években volt, 2000 után egy kisebb hullám következett be.[80] Ezzel egy időben az egyes állami árvaházakban tapasztalható rossz ellátás és a magas halálozási arány intenzív nemzetközi nyomást gyakorolt a reformokra.[83][84]

2005 után a nemzetközi örökbefogadások száma csökkent, ami egyrészt a csökkenő születési arányszámoknak, másrészt a kínai szülők által maguk részéről az örökbefogadások iránti kereslet ezzel összefüggő növekedésének tudható be. A National Public Radio-nak 2015. október 30-án adott interjújában Adam Pertman,[85] a National Center on Adoption and Permanency elnök-vezérigazgatója jelezte, hogy "az elmúlt évek csecsemőlányai, ha úgy tetszik, már öt-hét éve nem állnak rendelkezésre. Kína ... megpróbálta a lányokat az országon belül tartani ... És ennek az a következménye, hogy ma már nem azok a fiatal lányok, akik korábban elérhetőek voltak - elsősorban lányok -, hanem idősebb gyermekek, speciális szükségletű gyermekek, testvércsoportokban élő gyermekek. Ez nagyon, nagyon más.".[86]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Analysis of China's one-child policy sparks uproar. www.science.org . (Hozzáférés: 2022. április 13.)
  2. ↑ Hershatter, Gail. Women and China's Revolutions. Rowman et Littlefield, 253. o. (2019). ISBN 9781442215689 
  3. ↑ 中华人民共和国宪法. 中华人民共和国中央人民政府 . (Hozzáférés: 2022. április 22.)
  4. ↑ a b KIZLAK, KAMURAN: Çin'de üç çocuk: Siz yapın, biz bakalım (turkish nyelven). BirGün , 2021. június 21. [2022. augusztus 16-i dátummal az eredetiből archiválva].
  5. ↑ „China allows three children in major policy shift”, BBC, 2021. május 31. 
  6. ↑ Cheng, Evelyn: China scraps fines, will let families have as many children as they'd like. CNBC , 2021. július 21. (Hozzáférés: 2022. április 29.)
  7. ↑ Andrew Mullen: What was China's one-child policy and why was it so controversial?. South China Morning Post , 2021. június 1. (Hozzáférés: 2022. április 13.)
  8. ↑ Ending the One-Child Policy in China Shows Continued Imbalance. BORGEN , 2021. október 29. (Hozzáférés: 2022. április 13.)
  9. ↑ a b „Population Growth in China: The Basic Characteristics of China's Demographic Transition”. Global Geografia. (Hozzáférés: 2011. december 22.) 
  10. ↑ World Development Indicators. Google Public Data Explorer. World Bank, 2009. július 1. [2013. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 4.)
  11. ↑ „The Physics of Revenge: When Dr. Lu Gang's American Dream Died, Six People Died With It”, The Los Angeles Times Magazine, 1992. június 7.. [2013. január 27-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. július 14.) 
  12. ↑ Qu, H. (1988. március 1.). „A review of population theoretical research since the founding of the People's Republic of China”. Population Research (Peking, China) 5 (1), 21–28. o. ISSN 1002-6576. PMID 12281752. 
  13. ↑ (2006. augusztus 19.) „China's one child policy”. BMJ 333 (7564), 361–62. o. DOI:10.1136/bmj.38938.412593.80. PMID 16916810. PMC 1550444. 
  14. ↑ a b 中国人口政策演变 (kínai nyelven). Fudan University , 2015. április 7. [2019. november 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. június 19.)
  15. ↑ Total population, CBR, CDR, NIR and TFR of China (1949–2000). China Daily. [2017. december 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 4.)
  16. ↑ a b c Birth control in China 1949–2000: Population policy and demographic development.. London: Routledge (2003. november 27.) 
  17. ↑ Allison C. Lund: The One Child P The One Child Policy: A Moral Analysis of China's Most Extreme Population Policy. DePauw University . (Hozzáférés: 2022. július 25.)
  18. ↑ Thoughts on Economic Development in China. Routledge (2013. március 5.). ISBN 9781135075897 
  19. ↑ One Child: The Story of China's Most Radical Experiment. Houghton Mifflin Harcourt (2015. november 3.). ISBN 9780544276604 
  20. ↑ How China Escaped Shock Therapy: The Market Reform Debate. Routledge (2021. május 26.). ISBN 9780429953958 
  21. ↑ The Making of the Human Sciences in China: Historical and Conceptual Foundations. BRILL (2019. május 7.). ISBN 9789004397620 
  22. ↑ Historical Dictionary of the Chinese Environment. Rowman & Littlefield (2019. október 8.). ISBN 9781538120361 
  23. ↑ Routledge Handbook of the History of Global Economic Thought. Routledge (2014. augusztus 27.). ISBN 9781317644118 
  24. ↑ Greenhalgh, Susan (2005. november 27.). „Missile Science, Population Science: The Origins of China One-Child Policy”. The China Quarterly 182 (182), 253–276. o. DOI:10.1017/S0305741005000184. ISSN 0305-7410. JSTOR 20192474. 
  25. ↑ Greenhalgh, Susan (2003. november 27.). „Science, Modernity, and the Making of China's One-Child Policy”. Population and Development Review 29 (2), 163–196. o. DOI:10.1111/j.1728-4457.2003.00163.x. ISSN 0098-7921. JSTOR 3115224. 
  26. ↑ a b c Yang, Min: 独生子女政策出台始末 (kínai nyelven). Chinese University of Hong Kong . (Hozzáférés: 2021. június 19.)
  27. ↑ Li, Qi: 二十世纪五十年代中共领导人的人口控制思想探析 (kínai nyelven). The Research Institute of the History and Literature of the Chinese Communist Party , 2019. július 9. (Hozzáférés: 2021. június 19.)
  28. ↑ Potts, Malcolm (2006. augusztus 19.). „China's one child policy”. BMJ: British Medical Journal 333 (7564), 361–362. o. DOI:10.1136/bmj.38938.412593.80. ISSN 0959-8138. PMID 16916810. PMC 1550444. 
  29. ↑ Xian, Quzhou. Beijing Review. Beijing Review, 18. o. (1980. november 27.) 
  30. ↑ 邓副总理会见英知名人士代表团并接受英国朋友的集体采访 (kínai nyelven). People's Daily , 1979. október 16. (Hozzáférés: 2021. június 19.)
  31. ↑ Greenhalgh, Susan. „"Science, Modernity, and the Making of China's One-Child Policy".”. Population and Development Review 29, 172–175. o. 
  32. ↑ a b Greenhalgh, Susan (2003). „Science, Modernity, and the Making of China's One-Child Policy”. Population and Development Review 29 (2), 167. o. DOI:10.1111/j.1728-4457.2003.00163.x. JSTOR 3115224. 
  33. ↑ a b Feng, Wang (2013. február 19.). „Population, Policy, and Politics: How Will History Judge China's One-Child Policy?”. Population and Development Review 38, 115–129. o. DOI:10.1111/j.1728-4457.2013.00555.x. 
  34. ↑ a b Greenhalgh, Susan. „Science, Modernity, and the Making of China's One-Child Policy”. Population and Development Review 29, 171–172. o. 
  35. ↑ a b Greenhalgh, Susan. „Science, Modernity, and the Making of China's One-Child Policy”. Population and Development Review 29, 172–176. o. 
  36. ↑ a b c Greenhalgh, Susan (2003). „Science, Modernity, and the Making of China's One-Child Policy”. Population and Development Review 29 (2), 168. o. DOI:10.1111/j.1728-4457.2003.00163.x. JSTOR 3115224. 
  37. ↑ a b c d e Greenhalgh, Susan (2003). „Science, Modernity, and the Making of China's One-Child Policy”. Population and Development Review 29 (2), 168–169. o. DOI:10.1111/j.1728-4457.2003.00163.x. JSTOR 3115224. 
  38. ↑ Just One Child: Science and Policy in Deng's China (angol nyelven). Berkeley: University of California Press, Dust Jacket. o. (2008. november 27.) 
  39. ↑ „Has China outgrown the one-child policy?”, 2010. november 27. 
  40. ↑ (2012. november 27.) „Population, Policy, and Politics: How Will History Judge China's One-Child Policy?”. Population and Development Review 38, 115–29. o. [2019. június 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1111/j.1728-4457.2013.00555.x. (Hozzáférés: 2023. január 23.) 
  41. ↑ China's Strategic Demographic Initiative (angol nyelven). New York: Praeger Publishing (1991. november 27.). ISBN 9780275938246 
  42. ↑ Radical Environmentalists, Criminal Pseudo-Scientists, and the Fatal Cult of Antihumanism. The New Atlantis (2012). ISBN 978-1-59403476-3 
  43. ↑ Family Planning in China, Embassy of the People's Republic of China in Lithuania; Information Office of the State Council of the People's Republic of China, August 1995, Section III paragraph 2, <http://www.fmprc.gov.cn/ce/celt/eng/zt/zfbps/t125241.htm>. Hozzáférés ideje: 27 October 2014
  44. ↑ „Experts challenge China's 1-child population claim”, Boston.com , 2011. október 27.. [2012. január 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. július 10.) 
  45. ↑ (2003. június 1.) „The One Child Family Policy”. Archives of Disease in Childhood 88 (6), 463–64. o. DOI:10.1136/adc.88.6.463. PMID 12765905. PMC 1763112. 
  46. ↑ East and Southeast Asia: China. CIA World Factbook. (Hozzáférés: 2008. december 10.)
  47. ↑ (1981. március 1.) „Population Trends, Population Policy, and Population Studies in China”. Population and Development Review 7 (1), 85–97. o. DOI:10.2307/1972766. JSTOR 1972766. (Hozzáférés: 2012. március 27.)  Coale shows detailed birth and death data up to 1979, and gives a cultural environment to the famine in 1959–61.
  48. ↑ a b Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) cbc.ca nevű lábjegyzeteknek
  49. ↑ (2006) „La politique de l'enfant unique en République populaire de Chine” (francia nyelven), 22–28. o, Kiadó: University of Geneva. (Hozzáférés: 2007. november 6.) 
  50. ↑ Only Hope (angol nyelven). Stanford University Press, 179. o. (2004). ISBN 9780804753302 
  51. ↑ Status of Population and Family Planning Program in China by Province. Economic and Social Commission for Asia and the Pacific. [2012. március 30-i dátummal az eredetiből archiválva].
  52. ↑ Handbook on the Family and Marriage in China (angol nyelven). Edward Elgar Publishing. DOI: 10.4337/9781785368196.00016 (2017. november 27.). ISBN 978-1-78536-819-6 
  53. ↑ „America, the U.N. and China's Family Planning (Opinion)”, The New York Times , 1987. január 4.. [2008. december 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2008. október 27.) 
  54. ↑ Most people free to have more child. China Daily, 2007. július 11. [2009. augusztus 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. július 31.)
  55. ↑ Hu, Huiting. „Family Planning Law and China's Birth Control Situation”, China Daily , 2002. október 18.. [2009. február 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2009. március 2.) 
  56. ↑ „China's Only Child”. NOVA. PBS.
  57. ↑ „Are the rich challenging family planning policy?”, China Daily , 2006. december 28.. [2009. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2007. április 13.) 
  58. ↑ 29th session of the standing committee of the 8th People's Congress of Sichuan Province (rev ed.), United Nations Economic and Social Commission for Asia and the Pacific, 17 October 1997, Articles 11–13, <http://www.unescap.org/esid/psis/population/database/poplaws/law_china/ch_record075.htm>. Hozzáférés ideje: 31 October 2008 Archiválva 2008. július 6-i dátummal a Wayback Machine-ben Archivált másolat. [2008. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. január 23.)
  59. ↑ „Reports of Forced Abortions Fuel Push to End Chinese Law”, The New York Times , 2012. július 22.. [2012. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. július 23.) 
  60. ↑ „China relaxes its one-child policy”, The Australian, 2007. január 24.. [2013. május 17-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. december 1.) 
  61. ↑ „One-Child Policy Lifted for Quake Victims' Parents”, The New York Times , 2008. május 27.. [2008. december 10-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2008. május 28.) 
  62. ↑ „Baby offer for earthquake parents”, BBC (Hozzáférés: 2008. október 31.) 
  63. ↑ „China Amends Child Policy for Some Quake Victims”, Morning Edition, NPR. [2018. február 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. április 5.) 
  64. ↑ Tan, Kenneth: Hong Kong to issue blanket ban on mothers from the mainland?. Shanghaiist, 2012. február 9. [2014. május 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 4.)
  65. ↑ „China Sticking With One-Child Policy”, The New York Times , 2008. május 11.. [2011. március 27-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2008. november 20.) 
  66. ↑ New rich challenge family planning policy. Xinhua, 2005. december 14. [2007. október 15-i dátummal az eredetiből archiválva].
  67. ↑ „The most surprising demographic crisis”, The Economist , 2011. május 5.. [2011. október 31-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. február 25.) 
  68. ↑ 从"一胎化"到"全面二孩" ——40年我国人口政策变化与政协声音. [2019. január 22-i dátummal az eredetiből archiválva].
  69. ↑ Sex Ratios at Birth in China, 2005. [2006. július 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. március 2.)
  70. ↑ „Chinese facing shortage of wives”, BBC, 2007. január 12. (Hozzáférés: 2007. január 12.) 
  71. ↑ China's 'missing women' theory likely overblown, researchers say. South China Morning Post , 2016. november 30. [2019. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. december 15.)
  72. ↑ Zeng, Yi (1993), "Causes and Implications of the Recent Increase in the Reported Sex Ratio at Birth in China", Population and Development Review 19 (June): 283–302, DOI 10.2307/2938438
  73. ↑ Anderson, Barbara A & Silver, Brian D (1995), "Ethnic Differences in Fertility and Sex Ratios at Birth in China: Evidence from Xinjiang", Population Studies 49 (July): 211–26, DOI 10.1080/0032472031000148476
  74. ↑ (1996. december 1.) „Five decades of missing females in China”. Proceedings of the American Philosophical Society 140 (4), 421–450. o. DOI:10.2307/2061752. JSTOR 987286. PMID 7828766. (Hozzáférés: 2019. július 5.)  Also printed as (1994. augusztus 1.) „Five decades of missing females in China.”. Demography 31 (3), 459–79. o. DOI:10.2307/2061752. JSTOR 2061752. PMID 7828766. (Hozzáférés: 2019. július 5.) 
  75. ↑ "Online dating a path to marriage for young, busy Chinese", Beijing today, Oct 2015, <https://beijingtoday.com.cn/2015/10/online-dating-a-path-to-marriage-for-young-busy-chinese/>. Hozzáférés ideje: 31 October 2015 Archiválva 2015. december 12-i dátummal a Wayback Machine-ben
  76. ↑ LEWIS, NORAH L. (1987. november 27.). „Implementing Social Change: China and the One Child Policy”. International Review of Modern Sociology 17 (2), 247. o. ISSN 0973-2047. JSTOR 41420898. 
  77. ↑ (2015. november 27.) „The Great Expectations: Impact of One-Child Policy on Education of Girls”. SSRN Electronic Journal. DOI:10.2139/ssrn.2655341. ISSN 1556-5068. 
  78. ↑ Kelly Dawson: China women still battling tradition, 70 years after revolution. Al Jazeera , 2019. szeptember 29. [2020. március 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. április 1.)
  79. ↑ Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) :0 nevű lábjegyzeteknek
  80. ↑ a b c China's hidden children: Abandonment, adoption, and the human costs of the one- child policy (angol nyelven). Chicago: University of Chicago Press (2016) 
  81. ↑ (1991) „The missing girls of China: a new demographic account”. Population and Development Review 17 (1), 35–51. o. DOI:10.2307/1972351. JSTOR 1972351. 
  82. ↑ Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) GoodkindBIllion nevű lábjegyzeteknek
  83. ↑ Death by Default: A Policy of Fatal Neglect in China's State Orphanages (angol nyelven). New York: Human Rights Watch (1996). ISBN 978-1-56432-163-3 
  84. ↑ (1996. március 1.) „Chinese Orphanages: A Follow-up”, Kiadó: Human Rights Watch/Asia. (Hozzáférés: 2016. december 4.) 
  85. ↑ Adam Pertman, National center on adoption & permanency, <http://www.nationalcenteronadoptionandpermanency.net/adam-pertman.html>. Hozzáférés ideje: 31 October 2015 Archiválva 2016. február 20-i dátummal a Wayback Machine-ben Archivált másolat. [2016. február 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. január 20.)
  86. ↑ How China's one-child policy transformed US attitudes on adoption, NPR, 30 October 2015, <https://www.npr.org/2015/10/30/453217108/how-chinas-one-child-policy-transformed-u-s-attitudes-on-adoption>. Hozzáférés ideje: 5 April 2018

Irodalom

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Egykepolitika_Kínában&oldid=27606045”