Dzsucse-torony
A Dzsucse-torony (koreaiul: 주체사상탑, Csucshe Szaszangthap ( ); „A Dzsucse eszme tornya”) Phenjan, Észak-Korea fővárosának egyik látványossága, ami az ország államalapítója, Kim Ir Szen ideológiáját, a Dzsucse eszmét testesíti meg. Az eszme lényege, hogy az ember csak önmagára támaszkodhat, a Koreai Munkapárt saját bevallása szerint pedig a marxizmus-leninizmus tökéletesített formája.
Története
[szerkesztés]A tornyot 1982-ben építették meg, a Nagy Vezér 70. születésnapja alkalmából, a Tedong folyó keleti partján, szemben a szintén róla elnevezett Kim Ir Szen térrel. Habár fia, és utódja, Kim Dzsongil van számontartva tervezőjeként,[1] a délre szökött korábbi észak-koreai hivatalnokokkal készített interjúk ellentmondanak ennek.[2]
A 170 méter magas építmény négyszögű talapzaton áll, 25 550 gránittömbből (365 × 70: Kim Ir Szen addigi életének minden napjáért egy darab), fehér kővel, és 70 elválasztóval burkolva, és megkoronázva egy 20 méteres, 45 tonnás, világító, fémből készült fáklyalánggal. Felvonó is van beépítve a toronyba, és a tetejéről kilátás nyílik a városra.
Galéria
[szerkesztés]-
Kilátás a toronyból
-
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Coonan, Clifford. „Kim Dzsongil, egy bor, nő, és bombaszerető zsarnok”, The Independent, 2006. október 21. (Hozzáférés: 2008. október 11.) (angol nyelvű)
- ↑ Martin, Bradly K.. Under The Loving Care of The Fatherly Leader. Macmillan, 626. o. (2004. december 15.). ISBN 0-312-32221-6
Külső hivatkozások
[szerkesztés]- Asian Historical Architecture: Juche Tower
- 360 fokos panorámakép a tetejéről
- A Google Térkép műholdas képe
Koordináták: é. sz. 39° 01′ 04″, k. h. 125° 45′ 48″39.017644°N 125.763347°E