Ugrás a tartalomhoz

Dunszt István

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dunszt István
Született1945január 18. (80 éves)
Pacsa
SzüleiDunszt Adorján
Kitüntetései
  • Kecskemét Város Sportjáért Díj
  • Pedagógus Szolgálati Emlékérem

Dunszt István (Pacsa, 1945. január 18.[1]) magyar festőművész, grafikus, röplabdaedző és pedagógus.[1][2][3][4]

Élete

[szerkesztés]

Dunszt István 1945. január 18-án született Pacsán. Általános iskolai tanulmányait Kecskeméten végezte, kezdetben a Kodály Iskolában, majd az Országos Nevelőintézetben folytatta. Középiskolai tanulmányait a Kecskeméti Katona József Gimnázium ének-zenei tagozatán végezte. Érettségi után sikertelenül felvételizett a Képzőművészeti Főiskolára, így két évig londinerként dolgozott az Aranyhomok Szállodában. 1965-ben a Magyar Testnevelési Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol tanári és úszóedzői diplomát szerzett 1969-ben.[1]

Tanári pályafutását a Kodály Iskolában kezdte, majd a Közgazdasági Szakközépiskolában és a Kecskeméti Református Gimnáziumban is tanított. 2011-ben vonult nyugdíjba, de még mindig edzéseket tart a református iskolában. Neve összefonódik a kecskeméti női röplabda csapat létrehozásával, melyet sikeresen vezetett az NB I-be. Emellett utánpótlás csapataival számos bajnoki címet szerzett.[5]

Munkássága, elismerések

[szerkesztés]

Munkásságát több díjjal ismerték el, 2003-ban Kecskemét Város Sportjáért Díjat, 2011-ben pedig Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott.[6][7]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b c Hírös Naptár. www.hirosnaptar.hu. (Hozzáférés: 2025. február 4.)
  2. DUNSZT ISTVÁN festőművész, grafikus, röplabdaedző és pedagógus (magyar nyelven), 2013. február 23. (Hozzáférés: 2025. február 4.)
  3. Megnyílt a Kecskeméti Örömfestők kiállítása a Városházán (magyar nyelven), 2023. szeptember 30. (Hozzáférés: 2025. február 4.)
  4. Hajnalka, Sebestyén: BAON - Új tárlata nyílik Dunszt Istvánnak Kecskeméten (magyar nyelven). BAON - Új tárlata nyílik Dunszt Istvánnak Kecskeméten, 2023. november 5. (Hozzáférés: 2025. február 4.)
  5. Nemzeti Emlékezet Bizottsága. YouTube
  6. Dolcsi egy napja – 3. állomás – Séramóra Sétairoda (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2025. február 4.)
  7. BAON - Dunszt képek a galériában (magyar nyelven). BAON - Dunszt képek a galériában, 2013. február 15. (Hozzáférés: 2025. február 4.)