Ugrás a tartalomhoz

Dunkleosteus

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dunkleosteus
Evolúciós időszak: 380–360 Ma
késő devon
Dunkleosteus koponya
Dunkleosteus koponya
Természetvédelmi státusz
Fosszilis
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Placodermi
Rend: Arthrodira
Alrend: Brachythoraci
Alrendág: Coccosteina
Öregcsalád: Dunkleosteoidea
Család: Dunkleosteidae
Stensiö, 1963
Nem: Dunkleosteus
Lehman, 1956
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Dunkleosteus témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Dunkleosteus témájú médiaállományokat és Dunkleosteus témájú kategóriát.

A Dunkleosteus a Placodermi osztályának Arthrodira rendjébe, ezen belül a Dunkleosteidae családjába tartozó páncélos őshalak neme, amely 380–360 millió évvel ezelőtt élt a késő devon korban.

A Dunkleosteus (David Dunkle csontja) a legnagyobb méretű Arthrodira-fajok közé tartozott. A késő devon csúcsragadozójának számított. Számos Dunkleosteus maradvány került elő Észak-Amerikából, Lengyelországból, Belgiumból és Marokkóból.

A Dunkleosteus nem, 1956-ban David Dunkle tiszteletére kapta a nevét. Dunkle a Cleveland Museum of Natural History ősgerinces részlegének volt a kurátora. A típusfajt, a D. terrelli-t először 1873-ban írták le, a ma már monotipikus Dinichthys részeként.

Megjelenésük

[szerkesztés]
Rajz a D. terrelli fajról
Dunkleosteus koponya a frankfurti Senckenberg Naturmuseumban

A legnagyobb Dunkleosteus faj, a Dunkleosteus terrelli 4,1 méter hosszú és 1494–1764 kilogramm tömegű lehetett.[1] Csak a Titanichthys agassizi páncélos őshal tudta megközelíteni a méretét. Mivel a Dunkleosteus-fajok testét vastag, csontos páncélzat védte, ezek az őshalak lassú mozgásúak, ám igen erősek voltak. E halakból leginkább csak az elülső csontos páncélzatok kövesedtek meg, emiatt a Dunkleosteusok testének hátsó részét csak elképzelni tudjuk. Valójában a fennmaradt kövületek alig 5%-a esetén maradt fent az állat testének több mint egynegyed része. Szerencsére a Dunkleosteus egy kisebb rokona, a Coccosteus testének hátulsó része is fennmaradt így elképzelésünk lehet arról, hogyan nézhettek ki a szóban forgó nem tagjai.

Egy kivételesen jól megőrződött D. terrelli példány mellúszójában fennmaradt keratinból arra lehet következtetni hogy a páncéloshalak morfológiája jóval változatosabb volt, mint azt előtte feltételezték és az úszók kialakulását nagyban befolyásolták a mozgás által támasztott igények.

Ennek ismerete, azzal kiegészítve, mely szerint az aktuális táplálékforrások minősége erősebben meghatározta az úszók formáját mint az evolúciós befolyások, egy 2017-es tanulmányban lehetővé tette a D. terrelli alakjának meghatározását. Ennek alapján a faj testének alakja sokkal inkább hasonlított egy cápáéra, valamint farkának elülső lebenye sokkal erőteljesebb volt, mint ahogy az a nem többi fajánál megfigyelhető.


Fogak helyett ezeknek az állatoknak két csontos lemez ült a szájperemen, mely csőrszerű képződményt eredményezett. Miután a chicagoi Field Természetrajzi Múzeum (Field Museum of Natural History) és a Chicagói Egyetem kutatói, biomechanikus modelleken kísérleteket végeztek, rájöttek, hogy a halak között az óriásfogú cápa (C. megalodon) után a Dunkleosteusnak volt a legerősebb harapása. A Dunkleosteus harapása 4414 – 7495 N lehetett.[2][3] Ily módon ugyanabba a kategóriába került, mint a Tyrannosaurus és a modern krokodilok, amelyek szintén igen erős harapással bírnak.[4]

A Dunkleosteus számítások szerint 50-60 milliszekund alatt képes volt kinyitni a száját, az így képződő nyomáskülönbségnek köszönhetően pedig a zsákmány gyakorlatilag beszívodott a szájába.[4] Ezt a módszert sok ma is élő hal alkalmazza. A legújabb morfológiai vizsgálatok szerint, növekedésük során e halak szájszerve nagy változásokon ment keresztül. A fiatalok csontlemezei mereven ízesültek, épp úgy, mint a Coccosteusé, és valószínűleg puhatestű élőlényekkel táplálkoztak, a felnőtteké viszont mozgékonyabbá, hajlékonyabbá vált, így nagyobb és erősebb páncélzatú állatokat is zsákmányolhattak.

Életmódjuk

[szerkesztés]

A tudósok szerint ezek a halak a tengerek minden részét birtokba vették, épp úgy a partmenti vizeket, mint a nyílt tengert, és a mélységeket is.

Számos páncélzaton Dunkleosteus fognyomok találhatóak, amely arra enged következtetni, hogy ezek a halak egymást is zsákmánynak tekintették.

Több esetben a kövületek közelében csontokkal teli „köpeteket” is találtak, ebből arra következtetnek a kutatók, hogy amit a hal nem volt képes megemészteni, azt visszaöklendezte.[5]

Szaporodásuk

[szerkesztés]

A Dunkleosteus nem képviselői az elsők között voltak, melyek belső megtermékenyítéssel szaporodtak.

Rendszerezés

[szerkesztés]

A nembe az alábbi 9 faj tartozik:[6][7]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Engelman, Russell K. (2023). „A Devonian Fish Tale: A New Method of Body Length Estimation Suggests Much Smaller Sizes for Dunkleosteus terrelli (Placodermi: Arthrodira)”. Diversity 15 (3). DOI:10.3390/d15030318. 
  2. Anderson, P.S.L.; Westneat, M. (2007). „Feeding mechanics and bite force modelling of the skull of Dunkleosteus terrelli, an ancient apex predator”. Biology Letters 3 (1), 76–79. o. DOI:10.1098/rsbl.2006.0569. 
  3. Anderson, P.S.L.; Westneat, M. (2009). „A biomechanical model of feeding kinematics for Dunkleosteus terrelli (Arthrodira, Placodermi)”. Paleobiology 35 (2), 251–269. o. DOI:10.1666/08011.1. 
  4. a b Roy Britt, Robert: Prehistoric Fish Had Most Powerful Jaws. LiveScience, 2006. november 28. (Hozzáférés: 2009. április 26.)
  5. Dunkleosteus Placodermi Devonian Armored Fish from Morocco. Fossil Archives. The Virtual Fossil Museum. (Hozzáférés: 2009. április 26.)
  6. Denison, Robert. Placodermi Volume 2 of Handbook of Paleoichthyology'. Stuttgart New York: Gustav Fischer Verlag, 128. o. (1978). ISBN 978-0-89574-027-4 
  7. Carr, R.K. & W.J. Hlavin, 2010: Two new species of Dunkleosteus

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Dunkleosteus című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

[szerkesztés]