Dragutin Dimitrijević

Dragutin Dimitrijević
Született	1876. augusztus 17. Belgrád
Elhunyt	1917. június 24. (40 évesen) Szaloniki
Állampolgársága	Szerb Fejedelemség szerb
Foglalkozása	fegyveres erők tagja katonatiszt
Iskolái	First Belgrade Gymnasium
Kitüntetései	Fehér Sas-rend
Halál oka	lőtt seb
Dragutin Dimitrijević aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Dragutin Dimitrijević témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Dragutin Dimitrijevic szerb vezérkari ezredes (barátai hatalmas termete miatt az egyiptomi bikaisten Ápisz után csak Ápisnak nevezték) fiatal tiszttársaival 1903-ban – még mint vezérkari százados – létrehozott egy anarchista szervezetet, s 1903. június 11-én éjszaka Belgrádban kegyetlenül meggyilkolták Obrenović I. Sándor szerb királyt s feleségét, Draga Masint. A királyt 19 pisztolylövéssel és ugyanannyi kardcsapással, a királynét pedig 36 pisztolylövéssel és több mint 40 kardcsapással ölték meg, s a gyilkosság után meztelen holttestüket az emeletről kidobták a "Konak" (királyi palota) kertjébe.

Másnap a meggyilkolt királyhoz hű minisztereket és katonatiszteket ugyancsak megölték, s Karađorđević I. Pétert kiáltották ki királlyá, a miniszterelnök pedig Nikola Pašić lett. Az összeesküvők kapcsolatban voltak az Orosz cári birodalommal, bizonyítja ezt az, hogy az addig Osztrák–Magyar Monarchiával fennálló barátságos szerb kapcsolat hamarosan ellenségessé változott, a cári Oroszországgal ugyanakkor Szerbia szoros barátságba került.

Ez a külpolitikában is megmutatkozott. Amikor a Monarchia 1908-ban megváltoztatta a megszállt Bosznia-Hercegovina birodalmon belüli státusát, – okkupálásról (megszállás) annektálásra (a birodalomhoz csatolás) – a tartományokra igényt tartó Szerbiában a Monarchia területi épsége ellen olyan mérhetetlen izgatás indult, hogy a Monarchia kénytelen volt Szerbiát ultimátummal kötelezni az izgatást irányító Narodna Odbrana nevű társadalmi szervezet feloszlatására. A Szerb királyság a japán háborútól és az 1905. évi polgári forradalomtól legyöngült Orosz Birodalom tanácsára az ultimátumban közölt feltételeket ugyan elfogadta, de az izgatás tovább folyt a Monarchia ellen.

A szerb tisztek által szervezett anarchista összeesküvés, mely eddig Szerbiában a belpolitikai helyzetet kívánta megváltoztatni, 1911-ben – Egyesülés, vagy halál! – néven "terrorszervezetté" változott, mert alapszabálya szerint a "terrorista tetteket" előnyben részesítette az ideológiai propagandával szemben, s most már idegen országokban is tervezett gyilkosságokat, elsősorban külföldi uralkodók, magasabb rangú főtisztek, kormányfők ellen. A szervezetet más néven "Fekete Kéz"-nek (Černa Ruka) is nevezték, vezetője a királygyilkos Dragutin Dimitrijević – most már vezérkari ezredes – a szerb titkosszolgálat vezetője lett, helyettesei Vuković és a rókaképű Tankosić őrnagy voltak. A Fekete Kéz tagjai a szerb hadsereg tisztjei, főképpen törzstisztek, magas rangú szerb kormányhivatalnokok és az I. és II. Balkán-háború véreskezű szerb szabadcsapatainak katonái, – a komitácsik – voltak. Dragutin Dimitrijević szoros barátságban állt Artamanov ezredessel, az Orosz Birodalom belgrádi nagykövetségének katonai attaséjával.

A Fekete Kézzel szemben állt a trónörökös – Sándor régens – és Pašić miniszterelnök is, aki 1912-ben és 1913-ban – a két Balkán-háborúban – szerzett területeket igyekezett pacifikálni, s nem szívesen keveredett volna háborúba a Monarchiával.

A Fekete Kéz a meghódított területeken katonai közigazgatást, a Pašićhoz közelálló főbb kormánytagok és főtisztviselők polgári közigazgatást kívántak bevezetni, emiatt a két szemben álló fél között olyan ellentét alakult ki, hogy Pašić 1914. június 4-én kénytelen volt feloszlatni a szerb parlamentet, s augusztus 1-jére választásokat kiírni. (Pasic és hívei azért nem akartak a meghódított területeken katonai közigazgatást, mert sok korrupciót követtek el a pacifikáció során, amit a Fekete Kéz jól ismert.)

A Monarchia Oskar Potiorek táborszernagy – Bosznia kormányzója javaslatára 1914 júniusában a szarajevói és a raguzai hadtest részvételével Boszniában hadgyakorlatot tervezett, amit a Boszniában lakó szerbek provokációnak tekintettek. Mikor megtudták, hogy a tervezett hadgyakorlaton a Monarchia trónörököse személyesen vesz részt, elhatározták, hogy a trónörökös ellen merényletet fognak elkövetni. Ehhez azonban szükségük volt pisztolyokra és bombákra. Miután Boszniában ez nem állt rendelkezésükre, megkeresték Belgrádban tanuló, szarajevói középiskolákból kicsapott ismerőseiket, hogy szerezzenek fegyvereket a merénylet végrehajtásához. A Belgrádban tanuló boszniai szerb középiskolások, Gavrilo Princip, Trifko Grabež és Nedeljko Čabrinović nyomdász a Fekete Kéz egyik vezetőjéhez – Tankosić őrnagyhoz – fordult fegyverekért, aki Dragutin Dimitrijević ezredessel egyetértett a merénylet végrehajtásával, s a Kragujeváci Arsenalból két pisztolyt és négy kézigránátot adtak a fiúknak a merénylet végrehajtásához, s ellátták őket ciánkálival is, hogy azt a merénylet végrehajtása után vegyék be, s így megbízóikat ne tudják elárulni. A bombák és pisztolyok kezelésére pedig a Belgrád melletti topčideri katonai lőtéren a Fekete Kézhez tartozó Milan Ciganović, volt komitácsi képezte ki őket. A fiúk aztán május 18-án elindultak Boszniába, illegálisan átkeltek a Drinán, s a fegyvereket eljuttatták Szarajevóba.

A hadgyakorlatot Tarčin mellett – a szerb határtól mintegy 60 kilométerre – 1914. június 26–27-én a trónörökös részvételével a Monarchia két hadteste megtartotta. Másnap, június 28-án vasárnap, a szerbek szent Vitus napján a trónörökös főherceg feleségével együtt belátogatott Szarajevóba, ahol délelőtt 10 óra tájban Čabrinović bombát dobott a főherceg gépkocsijára, de az a gépkocsi ponyvájáról lecsúszott, s a mögötte menő gépkocsi alatt robbant fel, s több embert megsebesített. Čabrinovićot elfogták, de mivel a ciánkáli nem hatott, élve került a rendőrök kezére. A trónörökös pedig sértetlenül érkezett a városházára, ahol rövid ünnepség után visszatértek a városközpontba. A gépkocsivezetőket azonban rosszul tájékoztatták a megváltoztatott útvonalról, s a trónörököst és feleségét szállító gépkocsi Potiorek utasítására éppen ott kezdett manőverezni, ahol Princip állt egy üzlet ajtaja mellett, előlépett s néhány lépésről agyonlőtte a trónörököst és feleségét. A ciánkáli nála sem hatott. Délelőtt 11 óra volt.

A Monarchia nyomozói aztán nagyon könnyen feltárták a merénylet résztvevőinek személyét, s azt, hogy a merényletet Szerbiában egy "terrorszervezet" irányította. A Monarchia július 23-án egy 48 órán belül lejáró ultimátumot adott át Szerbiának, melyben a Szarajevóban feltárt adatok alapján megállapítható volt, hogy a merényletet Szerbiában szervezték és irányították, a merénylők a fegyvereket szerb katonai raktárból kapták, ezért követelte a szerb kormánytól, hogy a nyomozást szerb területen folytassák a Monarchia közegeinek bevonásával. A szerb trónörökös és Pašić is nagyon jól tudta (de az antant is), hogy a nyomozás kétségtelenül megállapítja, hogy a Fekete Kéz tagjai, - tehát szerb katonatisztek – a merénylet előkészítői, ha pedig ezt megállapítják, akkor a tiszteket felelősségre kell vonni, esetleg ki kell adni a Monarchiának. Ez pedig az anarchiában vergődő Szerbiában polgárháborúhoz vezetne, ami az országot megsemmisítené. Pašićnak ugyan jól jött volna a Fekete Kéz ily módon történő felszámolása, de a fenyegető polgárháború miatt ezt nem merte vállalni. A diplomácia szemétdombjáról ekkor elővették azt, hogy a Monarchia ezzel a követelésével beavatkozik Szerbia szuverenitásába, ezért – az orosz cár katonai támogatást biztosító távirata után – az ultimátumot elutasították, a Monarchia pedig 1914. július 27-én este 6 órakor a diplomáciai kapcsolatot megszakította Szerbiával. Miután pedig súlyos sérelmének orvoslására más módja nem maradt, másnap – 1914 július 28-án – hadat üzent a Szerb Királyságnak. Ezt követték a központi hatalmak és antant államok egymást követő hadüzenetei, amivel kezdetét vette az első világháború. Az antant hatalmai - Oroszország, Franciaország és Anglia - pedig vállaltak egy világháborút egy "terrorista" szervezetért, s azt megtűrő országért.

A Központi hatalmak csapatai aztán 1915 őszén tönkreverték a szerb seregeket, az ország teljes területét elfoglalták, a szétvert szerb seregek maradványai aztán Korfura és Görögországba menekültek. A szerb trónörökös és Pašić ekkor megtalálta a módját a Fekete Kézzel történő leszámolásnak, a szervezet vezetőit a menekülő csapatokban szétszórták, Dragutin Dimitrijevic vezérkari ezredest pedig egy koncepciós perben – a szerb trónörökös ellen elkövetett sikertelen merénylet vádjával – halálra ítélték, s 1917. június 26-án két társával együtt Szalonikiben agyonlőtték.