Ugrás a tartalomhoz

Dombi Imréné

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dombi Imréné
Dombi Imréné 2016 januárjában
Dombi Imréné 2016 januárjában
Született1969. augusztus 24. (55 éves)
Debrecen
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásapolitikus
Tisztségemagyarországi polgármester (2011–2019, Püspökladány)
SablonWikidataSegítség

Dombi Imréné (Debrecen, 1969. augusztus 24. –) magyar politikus, Püspökladány polgármestere.[1] 2006-2014 között választott önkormányzati képviselő,[2] 2010 és 2011 között alpolgármester, 2011 és 2019 között Püspökladány város polgármestere. 2011 és 2019 között helyi Fidesz-frakció elnöke, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat képviselője.[3]

Életrajza

[szerkesztés]

Gyermekkora

[szerkesztés]

Szél Lajos mezőgazdász és Kovács Eszter könyvelő gyermekeként született Szél Katalin néven Debrecenben, 1969. augusztus 24-én. Püspökladányi felmenői mind református vallásúak voltak.

Szülei kiskorában elváltak, de ő ezt követően is Püspökladányban maradt, édesanyjával. Hároméves korától Kövesi József többszörös magyar bajnok birkózó, a Püspökladányi Birkózó Szakosztály egykori vezetője volt a nevelőapja.

Tanulmányai, munkássága

[szerkesztés]

A Zója Általános Iskolába járt elemibe, majd 1983-ban beiratkozott a Karacs Ferenc Gimnáziumba, ahol érettségijét szerezte.

Ezt követően képesített könyvelői, vállalati tervezői, statisztikusi képesítésekre tett szert, valamint angol nyelvvizsgát szerzett.

2007-ben a Nemzeti Bankárképzőben értékpapír és tőzsdei jogi vizsgát tett.

1987-től a K&H ZRT befektetési tanácsadójaként dolgozott, ahonnan politikai tevékenysége miatt távozott 2011-ben, amikor Püspökladány város polgármesterének választották.

Politikai karrierje 2006-ban kezdődött. 2011-ben az Arnóth Sándor halála miatt kiírt időközi választáson lett a város polgármestere, ezt a címét 2014-ben megvédte.

Politikai pályafutása

[szerkesztés]
  • 2006–2010 között választott önkormányzati képviselő.
  • 2010–2014 között választott önkormányzati képviselő.
  • 2010–2011 alpolgármester.
  • 2011–2019 polgármester.
  • 2011-től a Sárréti Kistérségi Társulás elnöke.
  • 2011-től a püspökladányi Fidesz-csoport elnöke.
  • 2014-től a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat képviselője.

Bizottságai

[szerkesztés]
  • Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság
  • Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság

Családja

[szerkesztés]

Férjével, Dombi Imrével 1989 óta élnek boldog házasságban. Egy gyermekük van, Katalin.

Sógora a magyar bajnok labdarúgó, Dombi Tibor.

Díjak, elismerések

[szerkesztés]

Nevéhez köthető

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Administrator: Püspökladány Város weboldala - Képviselők. www.puspokladany.hu. [2016. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. május 22.)
  2. Administrator: Püspökladány Város weboldala - Képviselők 2006-2010. www.puspokladany.hu. [2020. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. május 22.)
  3. Hajdú-Bihar Megye Közigazgatási Portál. www.hbmo.hu. (Hozzáférés: 2017. május 22.)

Források

[szerkesztés]