Ugrás a tartalomhoz

Debreceni Református Kollégium Baráti Köre

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Debreceni Református Kollégium Baráti Köre
Alapítva2002[1]
Típusnonprofit szervezet
Székhely4026 Debrecen, Kálvin tér 16.[2]
elnökdr. Győri János[1]

A Debreceni Református Kollégium Baráti Köre weboldala

A Debreceni Református Kollégium Baráti Köre egy jogilag 2002-ben alakult – de de facto nagy hagyománnyal bíró – közhasznú egyesület, amely a Kollégium egykori diákjait, jelenlegi és egykori tanárait fogja össze és segíti a Kollégiummal való kapcsolattartásukat.

Gyökerei

[szerkesztés]

A 19. század vége felé, az aktuálisan Kollégista diákok jogait védő, de már hanyatló Coetus mellett létrejött az öregdiákokat összefogó szervezet is. Mivel az aktuális diákok mellett az öregdiákokat is képviselte – beleértve az éppen Kollégium tanáraként dolgozókat – a Kollégiumhoz kötődő, de független entitás volt mindig. 1928-ban átalakult, és felvette a Debreceni Kollégiumi Diákszövetség nevet.[3]

A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának diákjai az intézményben töltött első év után diákpolgári fogadalmat tettek és tesznek ma is. A fogadalom szövegében szerepel egy, a Kollégium belső világát közelebbről nem ismerők számára nehezen értelmezhető mondat, amely a fogadalomtévőt „a Kollégium írott és íratlan törvényeinek megtartására” kötelezi. Ezek az íratlan törvények a Kollégium szervesen működő közösségi életében azoknak a hagyományoknak, érzelmi viszonyulásoknak az összességét jelentik, amelyek az adott pillanatban a mindennapi együttélést szabályozzák, s ha az idő próbáját kiállják, később akár írott törvénnyé is válhatnak. Ezeknek az íratlan szabályoknak megfelelően és a Kollégium legnemesebb hagyományainak megfelelően a Diákszövetség a szegény sorsú diákok támogatását és a diáknemzedékek közötti párbeszéd erősítését tekintette fő feladatának. Ugyanez mondható el a Kollégium mai Baráti Köréről is.[4]

Mindezek mellett kiadói, megemlékezési és eseményszervezési tevékenysége sem volt elhanyagolható. A Debreceni Kollégiumi Diákszövetség Előkészítő Bizottsága 1928-ban határozta el egy hősi emlékmű állítását az első világháborúban áldozatul esett kollégiumi diákok és tanárok emlékére. Eredetileg szobrot szerettek volna állíttatni, de a rendelkezésükre álló pénzösszegből Medgyessy egy bronz domborművet tudott készíteni. A pénz – ami éppen fele volt az eredeti költségvetésnek – a Csokonai-kör gyűjtéséből, és magánadományokból jött össze. A 105x200 cm nagyságú domborművet – amelyen hét álló katonaalakot látunk, akik szuronyt szegezve, és ágyút tolva haladnak balról jobbra – 1933. május 18-án leplezték le. Felirata: A kollégium hős tanárainak és hős diákjainak emlékezetére emelte a kollégiumi diákszövetség 1933.[3][5]

Ünnepélyeiken rendszeresen gyűjtöttek a Kollégium részére. Az 1930. december 1-jén tartott ünnepélyükön a szereplők Móricz Zsigmond és Oláh Gábor voltak.[6]

1938-ban emléktáblát állítottak Horthy Miklós kormányzónak, mint egykori kollégiumi diáknak, aki egyben a Diákszövetség fővédnöke is volt. Ugyanakkor a Diákszövetség tevékenységének nem volt meghatározó eleme a Horthy-kultusz ápolása. Az emléktábla állítását szívügyének érezte, de egyszeri cselekedet volt a részéről.[4]

A szocializmus éveiben, mint minden nem „kommunista” szervezet, az enyészetre volt ítélve, de a rendszerváltásnak köszönhetően ismét újjászerveződhetett és működhetett tovább, de ekkortól már az öregdiákok, illetve az egykori és jelenlegi tanárok képviselete és az újjáalakuló intézményekkel való kapcsolattartása tevődött át a hangsúly, mely célt jogi megalakulásakor az alapokmányba bele is foglalták.

Jogi megalakulása

[szerkesztés]

A Debreceni Református Kollégium Baráti Körét a Kollégium egykori diákjainak kezdeményezésére hozták létre jogi személyként, 2002-ben. Névválasztásukkor nem tartották meg a „szellemi előd” nevét, mivel nem szerették volna, ha összetévesztik őket a jelenlegi Debreceni Kollégiumi Diákszövetséggel, amely a debreceni középiskolai kollégiumok diákönkormányzatainak városi szerveződése. A Baráti Kör szervezetileg közhasznú egyesületként került bejegyzésre. Az alapító okiratban foglaltak szerint célja:

  • a Debreceni Református Kollégium hagyo­mányainak ápolása;
  • a Kollégium egykori diákjai egymással és volt iskolájukkal történő kapcsolattartásának elősegí­tése;
  • diáktalálkozók, érettségi találkozók, konferenciák, kulturális és művészeti események, tudományos tanácskozások szervezése és lebonyolítása;
  • a volt diákok folyamatos tájékoztatása a Kollégium intézményeinek működéséről;
  • a Kollégiummal kapcsolatos kiad­ványok tervezése, kiadása és terjesztése;
  • a kollégiumi tagozatok kiváló di­ákjainak és felkészítő tanárainak jutalmazása.

Az egyesület jogi megalakulása után is meghatározó szerepet játszik az évenkénti debreceni diáktalálkozók szervezésében. A Debreceni Református Kollégium alapításának 475. jubileumi éve alkalmából, 2013. május 25-én szervezett diáktalálkozó vendége volt Orbán Viktor miniszterelnök,[7] aki beszéde közben bejelentette, hogy az egyetemes reformáció elindulásának 500. évfordulójáig, 2017-ig a magyar kormány tízmilliárd forintot biztosít a Debreceni Református Kollégium és iskoláinak rendbehozatalára.[8][9][10] A támogatásról szóló megállapodást a kormányfő beszédét követően írta alá Orbán Viktor és Bölcskei Gusztáv püspök a Nagytemplomban.[11] Szintén a jubileumi év keretében, a Baráti Kör szervezésében 2013. szeptember 27-én Kollégium-történeti konferenciát és könyvbemutatót tartottak, illetve szeptember 28-án a Kollégium neves diákjai emléktáblát avattak fel Nagykönyvtár bejáratával szemben.[12]

A Baráti Kör kezdeményezésére állították vissza eredeti helyére 2012. május 19-én,[4][13][14] a Kollégium főépületének belső árkádjai alá azt a táblát, mely megemlékezik Horthy Miklósról, mint a Kollégium nevezetes diákjáról. A táblát a Kollégium épületének felújításakor találták meg, eredetileg 1938-ban állította a szellemi (mivel jogilag nem létezett) elődje, a Debreceni Kollégiumi Diákszövetség, majd 1947-ben öt kommunista beállítottságú főiskolai hallgató leverte.[15] A Horthy-emléktábla visszaállítása kisebb párhuzamos tüntetéshez, tiltakozásokhoz vezetett a Kollégium előtt, amelyeken több civil szervezet, az MSZP és a Jobbik képviselői (egymás ellen tüntetve) és a Debreceni Zsidó Hitközség képviselői is részt vettek. Az ellentüntetők és szimpátiatüntetők olykor heves szóváltásba keveredtek egymással.[16][17][18][19]

Tagság

[szerkesztés]

Az egyesület rendes tagja lehet az a nagykorú természetes személy, aki a Debreceni Refor­mátus Kollégium bármely tagozatán tanulmányokat folytatott vagy azok valamelyikével élete során munkaviszonyba került. Az egyesület pártoló tagja lehet bármely belföldi vagy külföldi természetes vagy jogi személy, illetve gazdálkodó szervezet, aki/amely az egyesület céljainak megvalósulását támogatni kí­vánja.

A Baráti Kör jelenlegi vezetősége

  • dr. Győri János elnök,
  • dr. Fekete Károly titkár,
  • Csete Örs, Nagy László alelnökök,
  • dr. Győri Judit, dr. Fazakas Gergely és Győri József elnökségi tagok.

Könyvkiadásaik

[szerkesztés]
  • Gajdics Sándor: „Örömet intő két kéz” – Csenki Imre – Debreceni Kollégiumi Kórus, Debrecen 1992, ISBN 963-042-084-8
  • A Debreceni Református Kollégium Baráti Körének Évkönyve a 2004. évről. Szerk. Fekete Károly, Debrecen 2005[20]
  • Menedék: a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában 1950-1957 között érettségizett diákok visszaemlékezései, szerk. Csiha András, Debrecen 2011 (második kiadás 2013), ISBN 978-963-081-366-2 (kötött)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b 475 éves a Debreceni Református Kollégium - Baráti kör. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 1.) (jogilag)
  2. A Debreceni Református Kollégium Baráti Köre
  3. a b Éles Bulcsú: Debrecen világháborús emlékművei. [2014. november 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 4.)
  4. a b c vagy.hu - Egy elmaradt párbeszéd helyett, 2012. május 11. [2012. június 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 2.)
  5. Hősi emlékmű a debreceni kollégiumi diákok részére, 2013. május 9. [2014. november 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 4.)
  6. Oláh Gábor: NAPLÓK, 1930. (Hozzáférés: 2013. június 4.)
  7. A Diáktalálkozó Programja – 2013. május 25., 2013. május 9. [2013. augusztus 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 1.)
  8. Magyar Hírlap: Nemzeti emlékhely Debrecenben, 2013. április 12. [2013. december 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 1.)
  9. kormany.hu - A kormány támogatja a Debreceni Református Kollégium felújítását. [2013. június 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 1.)
  10. hirado.hu - Orbán: a kormány támogatja a Debreceni Református Kollégium felújítását, 2013. május 25. [2013. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 1.)
  11. dehir.hu - Orbán Viktor: az az állam független, amely maga dönt a sorsáról, 2013. május 9. (Hozzáférés: 2013. június 1.)
  12. A Debreceni Református Kollégium Baráti Körének (KBK) Hírlevele - 2013. január, 2013. január 23. [2013. december 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 2.)
  13. dehir.hu - Horthy-tábla kerül a Kollégium falára, 2011. augusztus 31. (Hozzáférés: 2013. június 2.)
  14. HAON - A kollégium baráti köre nem Horthynak állít emléket, 2012. május 21. [2014. november 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 2.)
  15. Horthy-emléktáblát avattak a debreceni Református Kollégiumban, 2012. május 19. (Hozzáférés: 2013. június 4.)
  16. dehir.hu - Felavatták Horthy Miklós emléktábláját a Református Kollégiumban, 2012. május 19. (Hozzáférés: 2013. június 2.)
  17. Népszava online - Horthy-emléktáblát avattak Debrecenben, 2012. május 21. [2014. november 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 2.)
  18. Népszava online - Felavatták a debreceni Horthy-emléktáblát, 2012. május 19. (Hozzáférés: 2013. június 2.)
  19. szebbjovo.hu - Felavatták Horthy Miklós emléktábláját a debreceni Református Kollégiumban, 2012. május 20. (Hozzáférés: 2013. június 2.)[halott link]
  20. MOKKA - Magyar Országos Közös Katalógus. (Hozzáférés: 2013. június 3.)

Források

[szerkesztés]