Ugrás a tartalomhoz

Csecsei csata

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A csecsei csata Csecse (郅支) városánál folyt az i. e. 36. évben, a Han uralkodócsalád és Csecse csanjü, az északi hsziungnuk uralkodójának serege között.

A Kan Jensou és Csen Tang vezette kínai sereg sikerrel vívta meg e csatát. Az ostromra, illetve ütközetre az említett városnál, a Talasz folyó völgyében, a mai Taraz mellett került sor.

Az erődöt Csecse csanjü az i. e. 44. évben építtette, amikor seregével keletről menekülve elérte Kangcsü országát, azaz a kangarok birodalmát. Az i. e. 49. évben Csecse – mintegy 3000 főt számláló seregével – elhagyta a mai Mongólia területét, a hunok fejedelmének szálláshelyét, a kínaiakkal folytatott harc kilátástalansága miatt. Testvére, Huhanje ugyanis, az i. e. 53. évben, híveivel együtt a kínaiak hűbéres szövetségese lett.

Csecse a kangarok uralkodójával kötött szövetséget. A szövetségesek több alkalommal megtámadták és kifosztották Kína csatlósát, a Vuszun királyságot.

A kínaiak végül hadjáratot indítottak az északi hsziungnuk ellen. Csecsét a harcok során megölték. Tu Hszün tábornok a hsziungnu uralkodó fejét levágta, majd elküldte Csankanba.

Következmények

[szerkesztés]

Csecse csanjü halála után nagyjából egy évszázadig tartó béke következett kínaiak és hsziungnuk között. A csatározások az i. sz. 10. év után újultak ki, amikor Vang Mang büntető hadjáratot vezetett a hsziungnuk ellen.

Források

[szerkesztés]
  • Ban Gu et al. (1962): Hanshu. Zhonghua Shuju, Beijing. ISBN 7-101-00305-2
  • Sima Qian (comp.) (1956): Zizhi Tongjian. Zhonghua Shuju, Beijing. ISBN 7-101-00183-1
  • Wilkinson, D. (1999): Power polarity in the Far Eastern World System. Journal of World-Systems Research 5 (3): 501–617.

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]