Ugrás a tartalomhoz

Csány László-díj

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
ifj. Szlávics László: Csány László-díj kisplasztika

A Csány László-díj a Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési tagozata által az 1849. évi független magyar kormány közlekedési minisztere és a szabadságharc önkéntes mártírja, Csány László tiszteletére és emlékére alapított díj.

A díj odaítélése

[szerkesztés]

E kitüntetést a Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata azoknak a mérnököknek adja, akik

  • Csány László igényes erkölcsi, etikai normáinak megfelelő szellemben él és dolgozik, valamint
  • kiemelkedő alkotó tevékenységet fejtettek ki a közlekedésépítés szakterületén tervezőként vagy építőként,
  • akik alkotói tevékenységükön túl a közlekedésépítő mérnökök képzésével, társadalmi, illetve tudományos tevékenységükkel a mérnökök alkotó működését jelentősen elősegítették.

A kitüntetésre javaslatot tehet a Közlekedési Tagozat bármely szakosztálya, területi szakcsoportja vagy a Tagozat legalább öt tagja együttesen. A javaslatokat megfelelő indoklással, kell a Kuratórium elnökének eljuttatni.

A díj odaítéléséről a 7 tagú Kuratórium titkos szavazással dönt.

Nem kaphatnak Csány László-díjat: a Kuratórium tagjai, a Széchenyi-díjasok és a Zielinski Szilárd-díjasok.

Díj leírása

[szerkesztés]

A kitüntetés művészi kisplasztikáján Csány László arcmása és „Csány László díj”, a kitüntetett neve és az adományozás éve, valamint a Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata felirat, illetve az MMK logója látható.

A kisplasztika szálracsiszolt rozsdamentes acélhasáb, melynek felületébe vésett grafika látható. A talapzat feketére pácolt tölgyfa. A mű alkotója: ifj. Szlávics László[1]

Díjazottak

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]