Ugrás a tartalomhoz

Colorado kormányzóinak listája

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ez a lista az Amerikai Egyesült Államok Colorado államának kormányzóit sorolja föl. Colorado területét már időszámításunk kezdetén földműveléssel foglalkozó indián törzsek lakták, később azonban délebbre költöztek. A hegyekben csak nagyon kevés ember élt. Colorado a Louisiana megvásárlási szerződésével került az Egyesült Államok birtokába. Jefferson elnök megbízásából felderítő expedíció indult a területek felkutatására. Az expedíciót Zebulon Pike vezette. A Sziklás hegységnek azt a csúcsát, amelyet Pike fedezett fel, később róla nevezték el.

Az 1800-as évek elején az átjárók kutatására prémvadászok vállalkoztak. 1858-ban a mai Denver környékén aranyra bukkantak, amely megmozgatta az emberek fantáziáját, lázba hozta a kalandorokat, kincskeresőket. Megindult a szerencsevadászok, aranyásók áradata. Ezek átmeneti telepeket, sátorvárosokat hoztak létre. A gazdag aranylelőhelyek mellett ezüstbányákat is feltártak.

1859. november 7-én szervezték meg a Jefferson territóriumot, amely 1861. február 28-án kapta meg a Colorado territórium nevet. (Territory of Colorado).  Colorado 1876. augusztus 1-jén vált az USA teljes jogú, harmincnyolcadik tagállamává.

A kormányzói széket négy évre lehet elnyerni, s egy alkalommal lehet újraválasztani az adott kormányzót.

Jelenleg a 42. kormányzó, a Demokrata Párthoz tartozó Jared Polis tölti be a tisztséget 2019. január 8. óta. A jelenleg hivatalban lévő alkormányzó a szintén demokrata Dianne Primavera.

Párthovatartozás

[szerkesztés]
Párt Kormányzók
Demokrata 20
Republikánus 22
People's Party 1

Kormányzók listája

[szerkesztés]

Az Colorado-i Territórium kormányzói

[szerkesztés]
# Kép Kormányzó Hivatalban Egyéb választott

(szövetségi) tisztségei

Kinevező elnök neve
1 William Gilpin 1861. március 25.[1]

1862. március 26.

Abraham Lincoln
2 John Evans 1862. március 26.[1]

1865. október 17.

3 Alexander Cummings 1865. október 17.[2]

1867. április 24.

Andrew Johnson
4 Alexander Cameron Hunt 1867. április 24.[2]

1869. június 14.

5 Edward M. McCook 1869. június 14.[3]

1873.

Ulysses S. Grant
6 Samuel Hitt Elbert 1873. április 4.[4]

1874.

7 Edward M. McCook 1874. június 19.[3]

1875. március 29.

Az USA-t képviselő miniszter Hawaii-ban

(1866-1868)

8 John Long Routt[5] 1875. március 29.[6]

1876. augusztus 1.

Colorado szövetségi állam kormányzói

[szerkesztés]
Colorado kormányzóinak listája
People's Party Demokrata Párt Republikánus Párt
# Kép Kormányzó Hivatalban Párt Terminus Egyéb választott

(szövetségi) tisztségei

Helyettes
1 John Long Routt[5] 1876. augusztus 1. – 1879, január 14. 1
(1876)
Lafayette Head
2 Frederick Walker Pitkin[7] 1879. január 14. – 1883. január 9. 2
(1878)
Horace Austin Warner Tabor
3
(1880)
3 James Benton Grant[8] 1883. január 9. – 1885. január 13. 4
(1882)
William H. Meyer
4 Benjamin Harrison Eaton[9] 1885. január 13. – 1887. január 11. 5
(1884)
Peter W. Breene
5 Alva Adams[10] 1887. január 11. – 1889. január 8. 6
(1886)
Norman H. Meldrum
6 Job Adams Cooper[11] 1889. január 8. – 1891. január 13. 7
(1888)
William Grover Smith
7 John Long Routt[5] 1891. január 13. – 1893. január 10. 8
(1890)
William Story
8 Davis Hanson Waite[12] 1893. január 10. – 1895. január 8. 9
(1892)
David Hopkinson Nichols
9 Albert Washington McIntire[13] 1895. január 8. – 1897. január 12. 10
(1894)
Jared L. Brush
10 Alva Adams[10] 1897. január 12. – 1899. január 10. 11
(1896)
11 Charles Spalding Thomas[14] 1899. január 13. – 1901. január 8. 12
(1898)
Az USA szenátusának tagja

(1913–1921)

Francis Patrick Carney
12 James Bradley Orman[15] 1901. január 13. – 1903. január 13. 13
(1900)
David C. Coates
13 James Hamilton Peabody[16] 1903. január 13. – 1905. január 10. 14
(1902)
Warren A. Haggott
14 Alva Adams[10] 1905. január 10. – 1905. január 17. 15
(1904)
[17]
Arthur Cornforth
15 James Hamilton Peabody[16] 1905. március 17. – 1905. március 17. Jesse Fuller McDonald
16 Jesse Fuller McDonald[18] 1905. március 17. – 1907. január 8. Betöltetlen
Fred W. Parks
(beiktatva: 1905. július 5.)
17 Henry Augustus Buchtel[19] 1907. január 8. – 1909. január 12. 16
(1906)
Erastus Harper
18 John F. Shafroth[20] 1909. január 12. – 1913. január 14. 17
(1908)
Az USA képviselőházának tagja

(1895–1904)

Az USA szenátusának tagja

(1913–1919)

Stephen R. Fitzgarrald
18
(1910)
19 Elias M. Ammons[21] 1913. január 14. – 1915. január 12. 19
(1912)
20 George Alfred Carlson[22] 1915. január 12. – 1917. január 9. 20
(1914)
Moses E. Lewis
21 Julius Caldeen Gunter[23] 1917. január 9. – 1919. január 14. 21
(1916)
James A. Pulliam
22 Oliver Henry Shoup[24] 1919. január 14. – January 9, 1923. január 9. 22
(1918)
George Stepham
23
(1920)
Earl Cooley
23 William Ellery Sweet[25] 1923. január 9. – 1925. január 13. 24
(1922)
Robert F. Rockwell
24 Clarence Morley[26] 1925. január 13. – 1927. január 11. 25
(1924)
Sterling Byrd Lacy
25 Billy Adams[27] 1927. január 11. – 1933. január 10. 26
(1926)
George Milton Corlett
27
(1928)
28
(1930)
Edwin C. Johnson
26 Edwin C. Johnson[28] 1933. január 10. – 1937. január 1. 29
(1932)
Az USA szenátusának tagja

(1937–1955)

Ray Herbert Talbot
30
(1934)
[29]
27 Ray Herbert Talbot[30] 1937. január 1. – 1937. január 12. Betöltetlen
28 Teller Ammons[31] 1937. január 12. – 1939. január 10. 31
(1936)
Frank J. Hayes
29 Ralph Lawrence Carr[32] 1939. január 10. – 1943. január 12. 32
(1938)
John Charles Vivian
33
(1940)
30 John Charles Vivian[33] 1943. január 12. – 1947. január 14. 34
(1942)
William Eugene Higby
35
(1944)
31 William Lee Knous[34] 1947. január 13. – 1950. április 15. 36
(1946)
Homer L. Pearson
37
(1948)
[35]
Walter Walford Johnson
32 Walter Walford Johnson[36] 1950. április 15. – 1951. január 9. Charles P. Murphy
33 Daniel I.J. Thornton[37] 1951. január 9. – 1955. január 11. 38
(1950)
Gordon L. Allott
39
(1952)
34 Edwin C. Johnson[28] 1955. január 11. – 1957. január 8. 40
(1954)
Az USA szenátusának tagja

(1937–1955)

Stephen L.R. McNichols
35 Stephen L.R. McNichols[38] 1957. január 8. – 1963. január 8. 41
(1956)
Frank L. Hays
42
(1958)
Robert Lee Knous
36 John Arthur Love[39] 1963. január 13. – 1973. július 16. 43
(1962)
44
(1966)
Mark Anthony Hogan
45
(1970)
[40]
John David Vanderhoof
37 John David Vanderhoof[41] 1973. július 16. – 1975. január 14. Ted L. Strickland
38 Richard "Dick" Lamm[42] 1975. január 14. – 1987. január 13. 46
(1974)
George L. Brown
47
(1978)
Nancy E. Dick
48
(1982)
39 Roy Romer[43] 1987. január 13. – 1999. január 12. 49
(1986)
Mike Callihan
(resigned May 10, 1994)
50
(1990)
Vacant
Samuel H. Cassidy
(took office May 11, 1994)
51
(1994)
Gail Schoettler
40 Bill Owens[44] 1999. január 12. – 2007. január 9. 52
(1998)
Joe Rogers
53
(2002)
Jane E. Norton
41 Bill Ritter[45] 2007. január 9. – 2011. január 11. 54
(2006)
Barbara O'Brien
42 John Hickenlooper 2011. január 11. – 2019. január 8. 55
(2010)
Denver polgármestere

(2003–2011)

Az USA szenátusának tagja

(2021–)

Joseph A. Garcia
56
(2014)
43 Jared Polis 2019. január 8. - 57

(2018)[46]

Az USA képviselőházának tagja

(2009–2019)

Dianne Primavera

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Houston Jr., Robert B.. Two Colorado Odysseys: Chief Ouray Porter Nelson, 3. o. (2005). ISBN 0-595-35860-8 
  2. a b Alexander Cummings. Colorado Governor's Index. Colorado State Archives. (Hozzáférés: 2007. szeptember 1.)
  3. a b Edward Moody McCook. Colorado Governor's Index. Colorado State Archives. (Hozzáférés: 2007. szeptember 1.)
  4. Samuel Hitt Elbert. Colorado Governor's Index. Colorado State Archives. (Hozzáférés: 2007. szeptember 1.)
  5. a b c root: John Long Routt. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  6. John L. Routt. Colorado Governor's Index. Colorado State Archives. (Hozzáférés: 2007. szeptember 1.)
  7. root: Frederick Walker Pitkin. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  8. root: James Benton Grant. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  9. root: Benjamin Harrison Eaton. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  10. a b c root: Alva Adams. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  11. root: Job Adams Cooper. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  12. root: Davis Hanson Waite. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  13. root: Albert Wills McIntire. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  14. root: Charles Spalding Thomas. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  15. root: James Bradley Orman. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  16. a b root: James Hamilton Peabody. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  17. A választások törvényessége körül viták merültek fel, így egy időben több kormányzó is próbálta ellátni a feladatot.
  18. root: Jesse Fuller McDonald. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  19. root: Henry Augustus Buchtel. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  20. root: John Franklin Shafroth. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  21. root: Elias Milton Ammons. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  22. root: George Alfred Carlson. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  23. root: Julius Caldeen Gunter. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  24. root: Oliver Henry Nelson Shoup. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  25. root: William Ellery Sweet. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  26. root: Clarence Morley. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  27. root: William Herbert Adams. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  28. a b root: Edwin Carl Johnson. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  29. Edwin C. Johnson lemondott, miután megválasztották az USA szenátorává
  30. root: Raymond Herbert Talbot. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  31. root: Teller Ammons. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  32. root: Ralph Lawrence Carr. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  33. root: John Charles Vivian. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  34. root: William Lee Knous. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  35. William Lee Knous lemondott, miután kinevezték az USA legfelsőbb bíróságának tagjává.
  36. root: Walter Walfred Johnson. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  37. root: Daniel Issac J. Thornton. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  38. root: Stephen Lucid Robert McNichols. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  39. root: John Arthur Love. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  40. John Arthur Love lemondott, miután szövetségi kormányi feladatot kapott
  41. root: John D. Vanderhoof. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  42. root: Richard D. Lamm. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  43. root: Roy Romer. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  44. root: Bill Owens. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  45. root: Bill Ritter. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. szeptember 9.)
  46. Mandátuma 2023. január 8-án jár le, s indulhat újraválasztásért.

Források

[szerkesztés]