Kaszpi-tengeri ingola
 | ||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||
Mérsékelten fenyegetett      
| ||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Caspiomyzon wagneri Kessler, 1870 | ||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Kaszpi-tengeri ingola témájú rendszertani információt. |
A kaszpi-tengeri ingola (Caspiomyzon wagneri) az ingolák (Cephalaspidomorphi) osztályának az ingolaalakúak (Petromyzoniformes) rendjéhez, ezen belül az ingolafélék (Petromyzontidae) családjához tartozó faj. Nemének egyetlen faja.
Előfordulása
[szerkesztés]A kaszpi-tengeri ingola elterjedési területe a Kaszpi-tenger és a beletorkolló folyók, a Volga, az Urál stb.
Megjelenése
[szerkesztés]A felső állkapcsi lemez keskeny, csak egy tompa foggal. Az alsó állkapcsi lemez 5 foggal, közülük a két szélső néha kéthegyű. Szájkorongja a belső felén tompa, a külsőn gyenge, lekerekített szarufogakkal, amelyek rézsútos ívben rendeződtek. Az elülső nyelvlemez középső beszögellés nélküli, elülső peremén egy sor azonos nagyságú fogacska ül. A kifejlett állatok érettségi fokától függően a két hátúszót széles köztes tér választja el, vagy éppen érintkeznek egymással. A második hátúszó a farokúszóval érintkezik. Hátoldala a világoszöldestől a sötét olajzöldig változik, sötét foltok vagy márványozás nélkül; oldalai és a hasoldal világosak, ezüstös csillogással. Testhossza 20-40 centiméter, maximum körülbelül 55 centiméter. Két alfaját különböztetjük meg, közülük a kisebb formának a már körülbelül 20 centiméteres példányai ivarérettek, a nagyobb alfaj átlagos hossza 37-41 centiméter.
Életmódja
[szerkesztés]A kaszpi-tengeri ingola ragadozó életmódot folytató hal, amely szájával a halak testére tapadva azok húsával és vérével táplálkozik.
Szaporodása
[szerkesztés]A kaszpi-tengeri ingola vándorló hal, október és december között nagy csapatokban felfelé úszik a folyókban. A téli pihenő után (a táplálkozást már útban az ívóhelyek felé beszünteti), március és május között ívik, a nőstény nagyságától függően 20 000-32 000 ikráját a folyóágy homokos vagy kavicsos részén, fészekgödörbe rakja.
Források
[szerkesztés]- Édesvízi halak. Budapest: Magyar Könyvklub. 1996. = Természetkalauz, ISBN 963 547 140 8
- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2010. március 20.)
