Ugrás a tartalomhoz

Carl-Heinrich von Stülpnagel

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Carl-Heinrich von Stülpnagel
Stülpnagel gyalogsági tábornok (1940)
Stülpnagel gyalogsági tábornok (1940)
Születési névCarl-Heinrich Rudolf Wilhelm von Stülpnagel
Született1886. január 2.[1][2][3]
Berlin
Meghalt1944. augusztus 30. (58 évesen)[1][2][3]
plötzenseei börtön
SírhelyFrankfurt am Main város temetője
Állampolgárságanémet
Rendfokozatagyalogsági tábornok
Csatái
Kitüntetései
  • Katonai Érdemkereszt III. osztálya
  • Német Ezüst Kereszt
  • A Vaskereszt Lovagkeresztje
  • Vaskereszt 1. osztálya
Halál okaakasztás
SzüleiHermann von Stülpnagel
IskoláiPrussian Military Academy
A Wikimédia Commons tartalmaz Carl-Heinrich von Stülpnagel témájú médiaállományokat.

Carl-Heinrich Rudolf Wilhelm von Stülpnagel (Berlin, 1886. január 2. – Plötzensee, 1944. augusztus 30.) nemesi származású német katonatiszt, 1939-től gyalogsági tábornok, a második világháborúban a Wehrmacht hadtest- majd hadseregparancsnoka a keleti fronton. 1942-től a megszállt Franciaország katonai kormányzója. Kapcsolatot tartott a katonai ellenállással, aktívan részt vett a Hitler elleni összeesküvésben, ennek kudarca után elfogták és kivégezték.[4]

Élete

[szerkesztés]

Származása

[szerkesztés]

Ősi nemesi családok leszármazottjaként született Berlinben. Édesapja Hermann von Stülpnagel porosz altábornagy (1839–1912) volt. Az uckermarki porosz Stülpnagel család nevének első okleveles említése 1321-ből származik. Édesanyja Luise von der Tann-Rathsamhausen bárónő (1856–1907) volt, a von der Tann frankföldi-hesseni nemesi nemzetség sarja.[5]

Carl-Heinrich 1904-ben érettségizett a frankfurti Lessing Gimnáziumban, és ugyanezen év október 1-jén hadapródként (Fahnenjunker) szolgálatba lépett a 115. gárda-gyalogezrednél Darmstadtban. (Ezredét, az egykori 1. hesseni nagyhercegi gárdaezredet 1867-ben integrálták a porosz királyi hadseregbe). Tiszti vizsgáit 1905. május 18-án tette le, 1906. január 21-én hadnaggyá avatták. 1911. október 1. és 1914. június 30. között Berlinben elvégezte a Porosz Hadiakadémiát (Kriegsakademie). 1913-ban főhadnaggyá léptették elő.

Az első világháború éveiben

[szerkesztés]

1914-ben, az első világháború kitörésekor Stülpnagel a 115. ezred 12. századának parancsnoka volt, egyben ezred-adjutáns. 1915. július 19-én századossá lépett elő.

Brandis kastély (1928)

1916. január 20-án megnősült. Helene von Pentz bárókisasszonyt (1889–1965), a nagybirtokos Friedrich von Pentz báró (1843–1902) és Marie von Steinmetz (1847–1924) leányát vette feleségül.[6] Az esküvőt a családi hitbizomány területén, a szászországi Brandis kastélyban tartották. A házaspárnak két gyermeke született, Joachim (1917–2004) jogász és Walter (1919–?) építészmérnök.[7]

A világháború végére Stülpnagel a nyugati fronton működő császári 18. hadosztály törzskari tisztjévé avanzsált.[8] Érdemeiért megkapta a Vaskereszt mindkét osztályát.[9]

A weimari köztársaság idején

[szerkesztés]

A háború után a Reichswehrben szolgált. 1932 végén ezredesi rangot kapott, december 1-jével a Hadügyminisztérium (Reichswehrministerium) Idegen Hadseregek Ügyosztályának élére helyezték, Herbert Fischer ezredes utódjaként. Az ügyosztály a külföldi katonai hírszerzésért volt felelős.[4] 1935-ben Stülpnagel egy antibolsevista és antiszemita szellemű memorandumot írt.[10]

Az 1934 nyarán bekövetkezett ún. „Röhm-puccs” eseményeit látva Stülpnagel a nemzetiszocialista rendszer bírálójává vált. 1935. október 1-jén vezérőrnaggyá léptették elő, 1936-ban a Hadügyminisztérium Idegen Hadseregek Ügyosztálya vezetését átadta Kurt von Tippelskirch ezredesnek. Ugyanezen év október 6-án kinevezték a Wehrmacht újonnan felállított lübecki 30. gyalogos hadosztályának parancsnokává.[4] 1937. augusztus 27-én altábornaggyá lépett elő. 1938 februárjától 1940 májusáig a haderő-vezérkarában főszállásmesteri (Oberquartiermeister) beosztásban dolgozott, e minőségében Franz Halder vezérkari főnök helyettese volt és felügyelte a haderő logisztikai feladatait. Közben, 1939. április 20-án gyalogsági tábornokká léptették elő.

Náciellenessége erősödött Hitler 1938-as önkényes intézkedései miatt. A Blomberg–Fritsch-válság (Werner von Blomberg tábornagy, hadügyminiszter, Wehrmacht-főparancsnok és Werner von Fritsch vezérőrnagy, szárazföldi hadsereg-parancsnok Hitler általi leváltása) és az 1938-as Szudéta-válság (Csehszlovákia német többségű körzeteinek elfoglalása) után Stülpnagel felvette a kapcsolatot a konzervatív arisztokrata tisztek titkos náciellenes mozgalmával, a Schwarze Kapellével. Részt vett az ún. szeptemberi összeesküvés(wd) tervezésében.[4] (A Hitler megbuktatására szőtt terv a müncheni egyezmény politikai sikere miatt kivihetetlenné vált, nem valósult meg). A hadsereg vezérkarában szolgáló Stülpnagel még 1939–40 telén is Hitler elszánt és nyílt bírálói közé tartozott.

A második világháborúban

[szerkesztés]
Stülpnagel tábornok a megszállt Lengyelországban (1941)

1940 kora nyarán, a franciaországi hadjárat második szakaszában Stülpnagel egy időre átvette a Wehrmacht II. hadtestjének parancsnokságát. A júniusi fegyverszünet megkötése után a Wiesbadenben felállított német–francia fegyverszüneti bizottság elnöke lett, 1940 decemberéig.

Ezután a szovjet frontra került. A Wehrmacht Déli Hadseregcsoportja (Heeresgruppe Süd) kötelékében működő 17. hadsereg élére állították, az ukrajnai frontszakaszon. Vezénylő tábornokként Lembergben tapasztalta az ukrán lakosság erőszakos zsidóellenes akcióit. 1941. június 28-án, miután a szovjet csapatok feladták a várost, pogrom kezdődött, ebbe a június 30-án beérkező Einsatzgruppe csoportok, sőt Hubert Lanz vezérőrnagy 1. hegyivadász-hadosztályának tagjai is bekapcsolódtak.

Stülpnagel tábornok személyes felelőssége vitatott. A fronttal együtt mozgó 17. hadsereg nem maradhatott le az előttük-mellettük haladó 1. harckocsizó hadseregtől (1. Panzerarmee). A tábornok ezért még Lemberg bevétele előtt megbízta Ludwig Kübler altábornagyot, a XXXXIX. hegyivadász hadtest parancsnokát, hogy az elfoglalt városban állítsa helyre a közrendet és biztonságot. Kübler tábornok a fronton ténykedő Stülpnagel helyetteseként biztosította Lemberget. Az általa kinevezett városparancsnok, Karl Wintergerst ezredes azonban ahelyett, hogy a pogromot karhatalom bevetésével megfékezte volna, a szovjet börtönökben talált legyilkolt ukránok tetemeinek közszemlére tételével még olajat öntött a tűzre.[11]

Stülpnagel hadseregparancsnoki felelősségét a Reichssicherheitshauptamt 1944. június 2-án kiadott, UdSSR-10. számú jelentésének egyik megállapítására alapozzák: „Az AOK-17 (azaz a 17. hadsereg főparancsnoksága) mozgósította a frissen elfoglalt területek zsidóellenes és antikommunista beállítottságú lengyel lakosságát, hogy vegyen részt a tisztogató akciókban.”[12]

Más történész rámutat, hogy a szöveg szó szerinti átvétel a Reinhard Heydrich által az Einsatzgruppen részére kiadott 1. számú (1940. június 29-i keltű) és 2. számú (július 1-i keltű) bevetési parancsaiból. A frontcsapatokkal együtt gyorsan előre mozgó Stülpnagel személyének és a front mögötti eseményeknek oksági összekötését kétségesnek tartják, valószínűsítik, hogy a Reichssicherheitshauptamt jelentése megtörtént tényekként ismételte meg Heydrich parancsait.[13]

Stülpnagel személyi felelőssége inkább olyan parancsok miatt állapítható meg, melyeket törzsének tagjai adtak ki, az ő jóváhagyó aláírásával. Ilyenek: „Szabotázsakciók esetén elsősorban a lakosság zsidó és kommunista tagjai legyenek felelősségre vonva.” „Szabotázsakciókért és bandák szervezéséért legfőképpen a zsidó komszomolistákat kell felelősnek tekinteni.[9] 1941. augusztus 12-én „A bolsevizmus helyzete és befolyása” címmel feljegyzést küldött a haderő-főparancsnokságnak, amelyben bírálta Gerd von Rundstedt tábornagynak, a Déli Hadseregcsoport parancsnokának módszereit. A szöveg záró passzusa miatt későbbi bírálói „döntően antiszemitának” sorolták be.[14] Más elemzők azt emelik ki, hogy Stülpnagel erőszakos intézkedések helyett a népcsoportok oktatását és helyzetük javítását javasolta, a bolsevizmus befolyásának gyengítésére.[15] A Déli Hadseregcsoport parancsnokát nyíltan bíráló feljegyzés kockázatos fogadtatását Stülpnagel egy lojális lezárással (a későbbi kommunista újságírásban „vörös faroknak” megfelelő „rendszerhű” befejezéssel) kívánta lebiztosítani.[16]

Hadseregparancsnoki sikereiért Stülpnagel tábornok 1941. augusztus 21-én megkapta a Vaskereszt Lovagkeresztjét. Az elfoglalt keleti területeken alkalmazott módszerek miatt 1941. október 1-jén kérte felmentését a 17. hadsereg parancsnoki beosztásából. Lépését hivatalosan egészségi állapotával indokolta.

1942 februárjában kinevezték a megszállt Franciaország német katonai kormányzójává. E tisztségben 1940 óta működő elődjét, távoli rokonát, Otto von Stülpnagel tábornokot (1878–1948) váltotta. Továbbra is fenntartotta kapcsolatát a náciellenes ellenállási mozgalommal, összekötője Caesar von Hofacker repülő alezredes (1896–1944) volt.

Szerepe a Hitler elleni összeesküvésben

[szerkesztés]

Stülpnagel tábornok meggyőződéssel hitte, hogy a nemzetiszocialista rendszer katasztrófába sodorja Németországot. Aktívan részt vett a Hitler elleni összeesküvés szervezésében. 1944. július 20-án, a Hitler elleni merénylet hírére Stülpnagel azonnal reagált. Előre kidolgozott terv szerint Párizsban és környékén sikeresen őrizetbe vétette a nemzetiszocialista rendszer kulcsembereit, az SS, az SD és a Gestapo vezetőit és ezek legfontosabb beosztottjait, csaknem 1200 főt. Megpróbálta rávenni Günther von Kluge tábornagyot, az OB West (Nyugati Főparancsnokság) vezetőjét, hogy jöjjön Párizsba és vegye át a hatalomátvétel irányítását, de sikertelenül. Július 20-án éjszaka, amikor odaért a merénylet kudarcának híre, von Kluge tábornagy leváltotta Stülpnagel tábornokot a beosztásából.

Emléktáblája apjának síremlékén, a frankfurti Központi temetőben.

Kivégzése

[szerkesztés]

Az elvetélt merénylet másnapján, július 21-én Stülpnagelt Berlinbe rendelték, a Wehrmacht Zossen-Wünsdorfban székelő főparancsnokságára. Az utasítást kézhez véve megkísérelte főbe lőni magát, de elvétette, súlyosan megsebesült, mindkét szemére megvakult. A hadikórházban letartóztatták, és Berlinbe vitték. 1944. augusztus 30-án a német Népbíróság halálra ítélte, és még aznap a plötzensee-i börtönben felakasztották. Hasonló sorsra jutott Caesar von Hofacker alezredes is, Stülpnagel összekötője az egykori náciellenes mozgalomhoz.

Franciaország német katonai kormányzójává a kivégzett Stülpnagel helyére Karl Kitzinger repülőtábornokot (1886–1962) nevezték ki.

Emlékezete

[szerkesztés]

Mivel holttestét nem találták meg, ezért Frankfurt am Main Központi temetőjében nyugvó édesapjának, Hermann von Stülpnagel altábornagynak síremlékére helyezték el Carl-Heinrich von Stülpnagel emléktábláját. A sírhelyet Frankfurt város magisztrátusa védett díszsírhellyé nyilvánította.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. ↑ a b BnF-források (francia nyelven)
  3. ↑ a b Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ a b c d szerk.: Correlli Barnett: Hitler’s Generals (angol nyelven). Weidenfeld and Nicolson (1989). ISBN 0 297 79462 0 
  5. ↑ (1985) „Adelige Häuser”. Genealogisches Handbuch des Adels (GHdA)., Limburg/Lahn XVIII (A) (87), 429. o, Kiadó: Starke. ISSN 0435-2408. 
  6. ↑ Deutsche Biographie. Stülpnagel, Carl-Heinrich Rudolf Wilhelm von (német nyelven). deutsche-biographie.de. (Hozzáférés: 2020. augusztus 22.)
  7. ↑ Deutsche Biographie. Stülpnagel, Walter von (német nyelven). deutsche-biographie.de. (Hozzáférés: 2020. augusztus 22.)
  8. ↑ Ernst Klee. Das Personenlexikon zum Dritten Reich. Wer war was vor und nach 1945 (német nyelven). Frankfurt am Main: Fischer, 612. o. (2005). ISBN 978-3-596-16048-8 
  9. ↑ a b Johannes Hürter. Hitlers Heerführer. Die deutschen Oberbefehlshaber im Krieg gegen die Sowjetunion 1941/42, Online: a Verlag Walter de Gruyter honlapján (német nyelven), München: Oldenbourg, 572-667. o. (2007). ISBN 978-3-486-57982-6 
  10. ↑ (1990) „Memorandum by Carl-Heinrich von Stuelpnagel (1935)”. German Historical Institute London (GHIL) Bulletin 19902, London 12-14, 27. o, Kiadó: GHIL Library. ISSN 0269-8552. 
  11. ↑ Hannes Heer. „Blutige Ouvertüre. Lemberg, 30. Juni 1941: Mit dem Einmarsch der Wehrmachttruppen beginnt der Judenmord” (német nyelven). Die Zeit 2001 (26). 
  12. ↑ szerk.: Klaus-Michael Mallmann: Die „Ereignismeldungen UdSSR” 1941. Dokumente der Einsatzgruppen in der Sowjetunion (német nyelven). Darmstadt: WBG, 64–68. o. (2011) 
  13. ↑ Christian Streit.szerk.: Gerd R. Ueberschär: Angehörige des militärischen Widerstands und der Genozid an den Juden im Südabschnitt der Ostfront, NS-Verbrechen und der militärische Widerstand gegen Hitler (német nyelven). Darmstadt: Primus, 90–103. o. (2000) 
  14. ↑ Manfred Messerschmidt.szerk.: Gerd R. Ueberschär: Motive der militärischen Verschwörer gegen Hitler, NS-Verbrechen und der militärische Widerstand gegen Hitler (német nyelven). Darmstadt: Primus, 107–118. o. (2000) 
  15. ↑ Barbara Koehn. Carl-Heinrich von Stülpnagel. Offizier und Widerstandskämpfer. Eine Verteidigung. Zeitgeschichtliche Forschungen 34. (német nyelven). Berlin: Duncker & Humblot, 143. o. (2008). ISBN 978-3-428-12892-1 
  16. ↑ Gerhard Ringshausen. „Widerstand und Antisemitismus. Der Fall Carl-Heinrich von Stülpnagel” (német nyelven). Kirchliche Zeitgeschichte / Contemporary Church History 2014 (27), 144–162. o. 

Kapcsolódó információk

[szerkesztés]
  • Carl-Heinrich von Stülpnagel. Katalog der Deutschen Nationalbibliothek (portal.dnb.de). (Hozzáférés: 2020. augusztus 27.)
  • Heinrich Bücheler. Carl-Heinrich von Stülpnagel, Soldat – Philosoph – Verschwörer (német nyelven). Berlin: Ullstein (1989). ISBN 3-550-07300-3 
  • Ernst Klee. Das Personenlexikon zum Dritten Reich, Wer war was vor und Nach 1945 (német nyelven). Frankfurt/Main: Fischer Verlag, 612. o. (2005). ISBN 978-3-596-16048-8 
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Carl-Heinrich_von_Stülpnagel&oldid=27537912”