Bukaresti béke (1812)

	Bukaresti béke (1812)
	Területi változások a bukaresti békeszerződés értelmében. Oroszország szerzeménye vörös-zöld színnel sávozva.
Típusa	békeszerződés
Aláírás dátuma	1812. május 28.
Aláírás helye	Manuc Fogadó, Bukarest
Aláírók	Mihail Kutuzov; Láz Aziz pasa
Ratifikációs okmányok leadása	1812. július 5.

„Bukaresti béke” lehetséges további jelentéseiről lásd: Bukaresti béke (egyértelműsítő lap).

Az 1812-es bukaresti békeszerződés (oroszul: Бухарестский мирный договор / Buharesztszkij mirnij dagavór, törökül: Bükreş Antlaşması) a hetedik orosz–török háborút (1806–12) zárta le. 1812. május 28-án Bukarestben írták alá a hadviselő felek képviselői, Mihail Kutuzov tábornok, I. Sándor orosz cár nevében és Láz Aziz Ahmed pasa nagyvezír, II. Mehmed oszmán szultán nevében.

Előzmények

1806-ban az orosz cári csapatok bevonultak az Oszmán Birodalom két csatlós államába, a Moldvai(wd) és a Havasalföldi Fejedelemségbe(wd) Válaszul 1806. december 24-én a Magas Porta hadat üzent az Orosz Birodalomnak, kitört a hetedik orosz–török háború. 1812 tavaszán, amikor Oroszország nyugati határán már küszöbön állt Napóleon császár tervezett oroszországi hadjárata, I. Sándor cár gyors békekötést kívánt a törökökkel, hogy elkerüljön egy kétfrontos háborút.

A szerződés aláírása és tartalma

A béketárgyalások a bukaresti Manuc Fogadóban (románul: Hanul lui Manuc), a város legrégebbi szállodájában folytak, orosz részről Mihail Illarionovics Kutuzov tábornok, a moldvai orosz hadsereg parancsnoka, török részről Láz Aziz Ahmed pasa(wd) nagyvezír († 1819) között. Itt írták alá a békeszerződést 1812. május 28-án. Ratifikálására július 5-én került sor. Az aktussal hivatalosan is lezárult a hat éve tartó orosz–török háború, alig 13 nappal azelőtt, hogy Napóleon hadserege megindult Oroszország ellen.^[2]

Az 1812-es békeszerződés rendelkezése szerint az Orosz Birodalom megkapta a Moldvai Fejedelemség területének keleti felét, azaz a Prut folyótól keletre eső, mintegy 110 km széles területsávot, a későbbi Besszarábiát. Mintegy 45 630 km²-nyi terület került így az Orosz Birodalom fennhatósága alá. Ezekért a területi nyereségekért cserébe Oroszország lemondott az Oszmán Birodalom két vazallus fejedelemségéről, az ún. „Dunai Fejedelemségekről”, azaz Moldvának a Pruttól nyugatra fekvő maradék területéről és a Havasalföldi Fejedelemség egészéről. Oroszország továbbá kereskedelmi jogokat szerzett a Duna folyóra.

A Kaukázus déli előterében (a Transzkaukázusban) az Oszmán Birodalom az oroszok javára lemondott Grúzia nyugati területeiről, cserébe visszakapta az ellenőrzést Ahalkalaki, Poti és Anapa városok fölött, melyeket a háború során orosz és grúz csapatok foglaltak el.^[3]

A szerződés 8. cikkelye alapján fegyvernyugvás jött létre az első szerb felkelés (1804–1813) vezetőjével, Petrović Đorđe Karađorđével. Karađorđe felkelő államalakulata, a „Forradalmi Szerbia” autonómiát kapott.^[4]

Következmények

Az Orosz Birodalom 1812-ben sikerrel tolta ki nyugat felé az Oszmán Birodalommal közös történelmi balkáni határvonalát, amely így a Dnyeszter folyó helyett a 100 km-rel nyugatabbra fekvő Prut folyó képezte a határt. A megegyezés módot adott Sándor cárnak, hogy teljes haderejét a támadó Napóleon ellen fordítsa.

A szerződést orosz részről aláíró Kutuzov tábornagyot, a dunai orosz hadtest parancsnokát a szmolenszki csata után a cár 1812. augusztus 20-án az orosz haderő főparancsnokává nevezte ki, e minőségében 1812 decemberére – súlyos hadvezéri mulasztásai ellenére – győzelemre vitte a Napóleon elleni honvédő háborút.

A szerződést oszmán részről aláíró Láz Aziz Ahmed pasa nagyvezírt politikai ellenfelei bevádolták a szultán előtt, aki ennek nyomán 1812. szeptember 5-én inkompetencia (hozzá nem értés) címén leváltotta. Helyére Aziz Ahmed ellenségét és vádlóját, Hursid Ahmed pasát(wd) nevezte ki nagyvezírré.

A békekötés az Oszmán Birodalom hátát is biztosította, és módot adott a törököknek, hogy megtorló akciókat indítson a szerbek ellen. 1815-ben újabb szerb felkelés tört ki, melynek élére Miloš Obrenović állt. A felkelés sikeresen kivívta a szerb területek autonóm státusát. Az 1821-ben kitört görög szabadságharc ellen a törökök ismét teljes erejükkel léphettek fel, kegyetlen mészárlásokkal félemlítették meg a felkelőket, akik végül az európai hajóhadak beavatkozása (1827) és a nyolcadik orosz–török háború (1828–29) nyomán tudtak sikert elérni.

Jegyzetek

↑ H.E. Stier (dir.). Großer Atlas zur Weltgeschichte (német nyelven), 119. o. (1984). ISBN 3141009198
↑ Robarts, Andrew. Bucharest, Treaty of, Encyclopedia of the Ottoman Empire (angol nyelven). Facts On File (2008). ISBN 978-0-8160-6259-1
↑ Russian Conquest of the Caucasus. Chapter V. (angol nyelven). London, New York, Bombay, Calcutta: Longmans, Green and Co. (1908)
↑ Ćirković, Sima. The Serbs (angol nyelven). Malden: Blackwell Publishing, 182. o. (2004)

Kapcsolódó szócikkek

[1] H.E. Stier (dir.). Großer Atlas zur Weltgeschichte (német nyelven), 119. o. (1984). ISBN 3141009198

[2] Robarts, Andrew. Bucharest, Treaty of, Encyclopedia of the Ottoman Empire (angol nyelven). Facts On File (2008). ISBN 978-0-8160-6259-1

[3] Russian Conquest of the Caucasus. Chapter V. (angol nyelven). London, New York, Bombay, Calcutta: Longmans, Green and Co. (1908)

[4] Ćirković, Sima. The Serbs (angol nyelven). Malden: Blackwell Publishing, 182. o. (2004)

[2]

[3]

[4]