Bois du Cazier
| Vallónia főbb bányatelepei | |
| Világörökség | |
 | |
| Bois du Cazier | |
| Adatok | |
| Ország |  Belgium |
| Világörökség-azonosító | 1344rev-003 |
| Típus | Kulturális helyszín |
| Kritériumok | II, IV |
| Felvétel éve | 2012 |
| Elhelyezkedése | |
 Bois du Cazier
Pozíció Belgium térképén
| |
 é. sz. 50° 22′ 50″, k. h. 4° 26′ 34″50.380556°N 4.442778°EKoordináták: é. sz. 50° 22′ 50″, k. h. 4° 26′ 34″50.380556°N 4.442778°E | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Bois du Cazier témájú médiaállományokat. | |
Bois du Cazier egykori szénbánya a belga Marcinelle városában, amely leginkább arról a bányászati katasztrófáról ismert, amely 1956. augusztus 8-án 262 bányász halálát okozta. A helyszín Vallónia főbb bányatelepeinek egyikeként 2012 óta a világörökség része. Jelenleg a vallon ipar történetének és az 1956-os katasztrófának szentelt múzeum- és emlékhely, az ipari örökségek európai útvonalának[1] és 2017 óta az Európai Örökség része.
Története
[szerkesztés]A Bois du Cazier területén folyó szénbányászat története I. Vilmos holland király 1822. szeptember 30-án kiadott rendeletéig nyúlik vissza; amelyben engedélyt adott a bányászat megkezdésére. A terület tulajdonosa és a bánya névadója Jean-Baptiste De Cazier volt. A komplexum elnevezése egy átírási hiba miatt változott du Cazierre. 1898 után a helyszín a charbonnages d'Amercœur társaság tulajdonába került, és a Société anonyme du Charbonnage du Bois du Cazier üzemeltette.
A helyszínen két akna működött, amelyek 765 méter (2510 láb) és 1035 méter (3396 láb) mélyek voltak. Az 1950-es évek közepén nyitották a Foraky-tengely néven ismert harmadik aknát, ami 1175 méteres volt.
1955-re a bánya évente 170 557 tonna szenet termelt és összesen 779 munkást foglalkoztatott, többségében migráns munkavállalókat.
A baleset – 1956. augusztus 8.
[szerkesztés]
1956. augusztus 8-án 975 méter mélyen tűz ütött ki a bányában. A tűz közvetlen oka emberi mulasztás volt: egy munkás rosszul helyezte el a kocsit a teherliftben és ahogy a felvonó mozogni kezdett kiszakadt egy gerenda, elszakadt négy elektromos kábel, és a sűrített levegő vezeték megsérült. A helyzetet rontotta, hogy a hidraulikus mérleg olajnyomás vezetéke is eltört. Végzetes láncreakció alakult ki, ami hatalmas tüzet okozott.[2]
A belga, francia és német tűzoltók 15 napon át küzdöttek a tűz ellen és a túlélők kimentéséért. A baleset idején a föld alatt tartózkodó 275 bányász közül mindössze tizenhárman élték túl.[3] A halottak a többsége vendégmunkás volt: 136 fő olasz, 95 belga, nyolc lengyel, hat görög, öt német, öt francia, három magyar, egy brit, egy holland, egy orosz és egy ukrán volt a halottak között.[3][4]
Négy hónapba telt az utolsó bányászok maradványainak kiemelése. Ez volt a belga történelem legsúlyosabb bányabalesete.
Működés a bányakatasztrófa után
[szerkesztés]A nagy horderejű katasztrófa, átalakította az olasz-belga kapcsolatokat. Olaszország felmondta az 1946-ban Belgiummal kötött migrációs megállapodást. A belga kormány máshol kezdett munkavállalókat keresni, kétoldalú megállapodásokat írt alá Spanyolországgal és Görögországgal, és később tömeges bevándorlást indított el Marokkóból és Törökországból. A férfiak sztrájkoltak más telepeken, mert rájöttek, hogy az életüket is komoly veszély fenyegeti.
A balesetnek szélesebb körű következményei is voltak. 1957-ben az Európai Szén- és Acélközösség Főhatósága nemzetközi konferenciát hívott össze, ami a bányászati biztonsági előírások felülvizsgálatához és új műszaki szabványokhoz vezetett.
A Bois du Cazier kisebb kapacitással a baleset után tovább üzemelt.[5] A huszadik század hatvanas éveire a napi termelés 50 tonnára csökkent, majd a bányászok tiltakozásai ellenére 1967-ben teljesen leállt a kitermelés és a bányát bezárták.[3]
1990. május 28-án nemzeti műemlékké nyilvánították az üzemet, majd 2002-ben múzeumként nyitották meg. 2012 óta további három Vallon bányaipari komplexummal együtt az UNESCO világörökségi helyszíne.
Bois du Cazier mint múzeum
[szerkesztés]Bois du Cazier napjainkban múzeum és Belgium legsúlyosabb bányászati katasztrófájának emlékműve. A bányaépületekben Ipari Múzeum (Musée d'Industrie) kapott helyet Belgium ipartörténetének műtárgyaival, itt működik az 1956-os bányakatasztrófa Emlékmúzeuma, és 2007 óta a charleroi-i üvegmúzeum (Musée du Verre de Charleroi). A 25 hektáros parkosított területen túraútvonalak vezetnek a három meddőhányóhoz.[1]
Érdekességek
[szerkesztés]- Tiberio Murgia olasz színész Bois du Cazierben dolgozott az 1950-es évek közepén.
- Salvatore Adamo belga énekes édesapja olasz bevándorló volt és Marcinelleben dolgozott.
- Elio Di Rupo belga miniszterelnök, egy olasz bányász fia.
Galéria
[szerkesztés]-
A főkapu -
Panoráma az egyik meddőhányóról -
Aknatornyok -
A twill felszedő gép oldalnézete -
A beavatkozó teherautó -
Műhely
Lásd még
[szerkesztés]Inferno Below – A katasztrófát a háború utáni belga és olasz történelem egyik fő pillanatának tekintik,[3] és 2003-ban készült róla az Inferno Below című dokumentumfilm, amely a Festival International de Programs Audiovisuels díjat nyert.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b ERIH Entry: Le Bois du Cazier. European Route of Industrial Heritage, 2014 [2015. november 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 15.)
- ↑ https://anderetijden.nl/aflevering/489/Mijnramp-1956 Bányászati katasztrófa 1956, NPO története
- ↑ a b c d „Il y a 60 ans, au Bois du Cazier, "pas une seule famille n'a été épargnée"”, La Libre Belgique, 2016. augusztus 6. (Hozzáférés: 2016. augusztus 6.)
- ↑ https://socialeurope.eu/the-story-of-european-migration-in-one-tragedy KATE HOLMAN: Az európai migráció története egy tragédiában; 2021. július 29.
- ↑ Emporis Site du Bois du Cazier Accessed 25 January 2015
Források
[szerkesztés]- Cazier Judiciaire. Brussels: Luc Pire (2006. november 7.). ISBN 9782874156069
- „La catastrophe de Marcinelle entre mémoire et histoire”. Les Analyses de l'IHOES, 1–8. o.
- Delaet, JL és munkatársai, Le Bois du Cazier. Marcinelle (Brüsszel 2003). Kapható a Le Bois du Cazier múzeumban.