Blegny-bánya
| Blegny-bánya | |
| Világörökség | |
 | |
| Adatok | |
| Ország |  Belgium |
| Világörökség-azonosító | 1344rev-004 |
| Típus | Kulturális helyszín |
| Kritériumok | II, IV |
| Felvétel éve | 2012 |
| Elhelyezkedése | |
 Blegny-bánya
Pozíció Belgium térképén
| |
 é. sz. 50° 41′ 12″, k. h. 5° 43′ 19″50.686786°N 5.721944°EKoordináták: é. sz. 50° 41′ 12″, k. h. 5° 43′ 19″50.686786°N 5.721944°E | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Blegny-bánya témájú médiaállományokat. | |
A Blegny-bánya a liège-i szénmedence egyik bányája volt Blegny községben, Belgiumban, amelyet ma ipari örökségként és bemutatóbányaként őriznek. A múzeum az Ipari Örökségek Európai útvonalán[1] található, és egyike annak a négy történelmi bányának Vallóniában, amelyet az UNESCO 2012-ben a Világörökség részévé nyilvánított.
A bányának két, 8 szintig lenyúló aknája van, melyek legmélyebb pontja 530 méter. Az 1-es aknában földalatti tárlatvezetés működik, ahol megtekinthetőek a -30 és -60 méteres szintek tárnajáratai. A látogató betekintést kap a bányászok mindennapi életébe, félelmeibe, megismerheti a földalatti berendezések használatát a kitermelt ásvány válogatását és a mosási műveleteket egészen a szállításig.
A szénbánya története
[szerkesztés]A bányászatot a Val-Dieu-i apátság szerzetesei kezdték meg a 16. században. [1] Az ipari kitermelés 1779-ben indult, amikor az első trembleuri koncessziót Gaspard Corbesier kapta meg. Halála után fiai – Jean, Philippe és Urbain – vitték tovább az üzletet, és 1848-ban az "Argenteau" bánya kitermelési jogának megszerzésével 879 hektárra növelték a bányászati terület méretét.[2] A kitermelés csak lassú ütemben fejlődött. A rossz munkakörülmények, a folyamatos víz betörések, és a szállítási útvonalak hiánya elkedvetlenítette a befektetőket. Mindezek ellenére a Corbesier fivérek 1849-ben egy második akna – a Marie-akna – kiépítését is megkezdték, amelynek létesítményei a következő évben már teljesen működőképesek voltak. Az üzembe helyezés azonban lassan haladt, és a helyzetet csak súlyosbította Jean és Philippe halála 1853-ban és 1854-ben. Az utolsó bányászattal foglalkozó testvér, Urbain 1867-ben bekövetkezett halála a működés teljes lelassulásához vezetett. 1882-ben megalakult a Société Anonyme des Charbonnages d'Argenteau-Trembleur bányatársaság, amelynek az utolsó Corbesier fivér, Gaspard lett az első elnöke – ő ekkor Argenteau polgármestere volt.[2] A rákövetkező éveket a fejlesztés jellemezte, korszerűsítették a Marie-aknát: két új kazánt, egy új szivattyút és az 1878 óta bezárt Cheratte-i szénbányából származó fejvázat helyeztek üzembe. Ugyanebben az évben egyesült a két régi koncesszió, Argenteau és Trembleur, de a cég helyzete továbbra is nehéz volt, a kitermelt szén mennyisége pedig jelentéktelen maradt. Az átmeneti élénkülés után a cég 1887 augusztusában csődbe ment és a bányászat 30 évre leállt.
1919-ben néhány iparos új céget alapított, és újraindították a bányászatot.[3] 1922-ben az Ausselet család vette át a vállalat irányítását, ami dinamikus növekedést hozott; a szénkitermelés 1931-re évi 84 000 tonna volt. A várakozásokkal ellentétben a nagy gazdasági világválság sem lassította a kitermelést, mert a Jacques Ausselet mérnök új, hasznosítható rétegeket talált, ezzel biztosította a szénbányászat fenntarthatóságát az elkövetkező években.
A második világháborúban, 1940-ben a belga hadsereg megsemmisítette az 1-es akna tornyát, mert attól tartott, hogy az ellenség megfigyelőtoronyként használja majd. Ám a robbanás akkora volt, hogy a legtöbb felszíni létesítményt is súlyosan megrongálta, így a bányászat csak a Marie-aknán keresztül folytatódott, lassabb ütemben.[2] 1942-1948 között újjáépítették az 1-es aknát és a szénmosót, így a háború után a termelés újra teljes kapacitással folyt. Az 1-es akna 1960-ban elérte a 760 méteres maximális mélységet, és 1970-re az éves termelés 232 000 tonnás rekordot ért el. A terület 680 bányászt foglalkoztat ekkor.[2]
Az 1973-as olajválság után, 1975-ben a Gazdasági és Szociális Minisztérium leállította a vallon bányászat állami támogatását. Az ekkor még működő liège-i bányák sorban bezártak, és a Blegny-bánya volt a tartomány egyik utolsó aktív szénbányája, ahol 1980 tavaszán állt le a munka.
A bányát nem sokkal bezárása után múzeummá alakították, ahol 140 000 és 160 000 látogató fordul meg évente.[3] A lelőhely számos fennmaradt emléke a második világháború utáni időszakból származik.
Galéria
[szerkesztés]-
A bánya műszaki berendezései -
1. aknatorony -
A Marie-akna bejárata -
A szénmosó részlete -
-30-as járat -
A Blegny-bánya rétegtani leírása
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b ERIH Entry: Blegny-Mine. European Route of Industrial Heritage, 2014 [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 15.)
- ↑ a b c d Lost Ground Since 2006, SA des Charbonnages d'Argenteau. Blegny-mine.be . Elias Nicolas. (Hozzáférés: 2022. szeptember 4.)[halott link]
- ↑ a b Un peu d'histoire. Blegny-mine.be . Blegny-Mine. (Hozzáférés: 2016. április 4.)
Irodalom
[szerkesztés]- CHAUDOIR, HYACINTHE, (1953) Etude geologique du Bassin Houiller de Liege. Les Concessions Cheratte et Argenteau-Trembleur , Association Pour L'Etude de la Paleontologie et de la Stratigraphie Houilleres, Brüsszel (franciául)
- EVA PAPROTH ET AL. (1983) A sziléziai bio- és litosztratigráfiai alosztályok Belgiumban, áttekintés. , Annales de la Société Géologique de Belgique, 106. kötet, 2. sz., 241-283. (angolul)
- DELMER, A., DUSAR, M. & DELCAMBRE, B. (2001) Upper Carboniferous lithostratigraphic units (Belgium). In Bultynck & Dejonghe, eds., Guide to a revised litostratigraphic scale of Belgium, Geologica Belgica online (angolul)