Betűfém

A betűfém (németül: Letternmetall, angolul: type metal) egy speciális, nyomdászatban használatos fémötvözet, amelynek leggyakoribb összetevői: ólom (Pb), antimon (Sb) és ón (Sn). A betűfém másik elterjedt elnevezése legnagyobb arányú komponenséről: ólom (betűólom vagy ólombetű). A három összetevő közül az ötvözet lágyságát az ólom, keménységét az antimon, míg hígfolyósságát az ón biztosítja. A nyomdai kézi szedéshez használt betűk előírt ötvözeti aránya a következő: 67% ólom, 28% antimon, valamint 5% ón, olvadáspontja pedig 348 °C, az ún. szedőgépfémek összetételi aránya a szükséges olvadási hőtől függően 1-2%-os eltérést mutathat. A betűfémmel szemben támasztott követelményeket az eltérő szedési technológiák határozzák meg, így összetétele is ezeknek megfelelően változik. Mivel a betűfémet többször felhasználják nyomtatás céljára, ezért a legfontosabb követelmény vele kapcsolatban, hogy kemény legyen és szívós, ugyanakkor mégse törékeny. Lényeges még, hogy a betűfémötvözet szennyeződésektől mentes, tiszta fém legyen.

A nyomdászatban leggyakrabban használt betűfémötvözetek

Az alábbi fémanyagok megfelelő összetételének ellenőrzését vegyi, fizikai és optikai elemzések útján végzik, fontos szerepe van mindebben a metallográfiának is.

Szedőgépfémek

Sorszedőgépfém

A soröntő szedőgépeknél alkalmazott ötvözet. A linofém vagy linófém a nyomdaiparban használatos fémötvözetek között a legalacsonyabb olvadáspontú, szinte eutektikusnak mondható. (Az ún. eutektikus, ólomból, antimonból és ónból álló ötvözet kb. 84%-a ólom, 12%-a antimon és 4%-a ón, ezért az öntött sorok fémanyaga viszonylag gyorsan megdermed.)

Monotype szedőgépfémek

Ez a fém ötvözet keményebb, nyomásállóbb szedőanyag, bár komponenseinek arányait tekintve már távolabb áll az eutektikus aránytól. Emiatt a monofém üzemi hőmérséklete is nagyobb, mint pl. a linofémé, hiszen valamennyi, az eutektikustól eltérő komponensű ötvözetnek magasabb az olvadáshője. Az öntött betűk szilárdulásának folyamata ebben az esetben radikálisabb hűtéssel gyorsítható fel.

Sztereotípiai fémek

Ezeket a fémanyagokat írásmagas öntvények és lemezek készítésére használják. Az öntést követő dermedési idő nem olyan rövid, mint a gépi szedésnél. Ez abból a szempontból előnyös, hogy a forma kitöltése során keletkező légbuborékok eltávozását nagyobb hatékonysággal lehet biztosítani. A még folyékony halmazállapotú részek anyaga pedig pótolja a dermedés során összehúzódó fémet. A nagy példányszámú munkák miatt ennél az ötvözetnél a legfontosabb követelmény a nagyfokú nyomásállóság.

Feljavítófémek

Az ilyen típusú ötvözetet a használat során megváltozott összetételű nyomdai fémek helyes arányának helyreállítására használják, ami egyben a fém mennyiségi pótlását is jelenti. Általános tapasztalat, hogy a fémek óntartalma csökken, míg az antimontartalom nő. Ennek következtében a feljavítófém összetétele éppen ellentétes arányú, a helyreállítandó fémanyag óntartalmának növelése és antimontartalmának csökkentése céljából. Ez a jelenség a linofémekre jellemző.

A feljavítófémeket leginkább a sorszedőgépekben használt fémek javításánál alkalmazzák. Ezt a célt szolgálja a BFF jelzéssel bevezetett feljavítófém, amely 10% ónt és 9% antimont tartalmaz.

Monofémek javításánál a BFKF jelzésű feljavítófémet használják, amely a BFF-fel azonos óntartalmú (10%), de annál kb. kétszer több antimont (20%) tartalmaz. A monofémek sajátossága, hogy ón- és antimontartalmuk egyaránt csökken, BFKF rendszeres adagolásával viszont összetételük a megfelelő szinten tartható. Szükség esetén, ha önmagában egy feljavítófém nem elég hatásos, megfelelő arányban kettő is használható egyszerre: 10 és 20% között bármilyen értékű antimontartalom elérhető, az óntartalom pedig, amely mindkét fémben 10%, változatlan marad. A megfelelő mennyiségű feljavítófémet legpontosabban analitikai vizsgálatok alapján adják meg, pl. speciális képlet alapján kiszámítják az ún. feljavítófém-szükségletet.

Egyéb szedőgépfémek

Typograph

85,5% ólom, 13% antimon és 1,5% ón, olvadáspontja 254 °C

Ludlow

78,5% ólom, 12% antimon, 9,5% ón, olvadáspont 250 °C

További betűfémötvözetek

Kizárásfém

1; 1,5 és 2 pont szélességű kizárások esetében – 86% ólom, 12% antimon és 2% ón, 244 °C-os olvadásponttal.

3 pont vagy attól nagyobb kizárásoknál, négyzeteknél, illetve űrtöltőknél az arány 83% ólom, 16% antimon és 1% ón, az olvadáspont 270 °C.

Tömöntödei fém

80% ólomból, 16,5% antimonból illetve 3,5% ónból áll, 274 °C-os olvadásponttal.

Története és előállítása

A könyvnyomtatás viszonylag gyors elterjedése nagy mértékben volt köszönhető a hozzá kapcsolódó technikai újításoknak, találmányoknak. Ezek közé tartozott a betűfém is, amelynek kitalálását és első alkalmazását Gutenbergnek tulajdonítják. A betűfémötvözet, a betűöntés folyamata valamint a nyomtatás Gutenberg óta évszázadokon át szorosan összetartozott, az első nyomdászok nagy része még betűöntő, betűmetsző, szedő és nyomtató volt egy személyben. A kézisajtó korában a betűfém előállításánál hosszú ideig a Gutenberg-féle eljárás volt a meghatározó.

Johannes Gutenberg szobra a nevét viselő Mainzi Egyetem campusa előtt

Az első öntőkészülék nem volt más, mint két egyszerű, egymással szembefordított fém derékszög. A köztük kialakított hasáb alakú tér képezte a betűtest öntőformáját. A derékszögek rövidebb szára a készülékkel önthető betű törzsméretének felelt meg, míg a hosszabb szárak a betűvastagság szabályozására szolgáltak (minden egyes betűtörzsmérethez külön készülékre volt szükség). A hasáb alakú teret a matrica zárta be alulról. A betűtest vastagságát a betűöntő automatikusan állíthatta be a matricatest szélességének megfelelő kialakításával valamint a két derékszögre szerelt ütközőperemekkel. Későbbi időkben a matricát köríves rugó rögzítette az oldalsó, vonalba állítást szolgáló felső ütközőperemhez. A szükséges fémmennyiséget kanállal merítve (a kanál mérete az önteni kívánt betű térfogatától függött) a folyékony fémet belefolyatták a matricába. A még kásás halmazállapotú fémbe megszilárdulás előtt, a kanál nyelének hegyes végével beledöftek, hogy a betűkép éleit teljesen kitöltse a matricában.

A betűfémöntés módszerén csupán a 19. század elején kezdtek változtatni: a kanállal való öntés helyett egy szívó-nyomó, dugattyús üstből való fémbefröccsentés terjedt el. 1838-ban D. Bruce találta fel az első kézi hajtású betűöntőgépet, amelynél a gép hajtókarjának forgatásával az öntőkészülék két derékszögét a matricához illesztették, a fémet pedig a dugattyú segítségével besajtolták. Továbbforgatva a hajtókart a készülék részei illetve a matrica szétnyíltak és a megdermedt betűt kiejtették. Az öntött betűn maradt öntőcsapot kézzel letörték és csiszolás után már használható is volt.

Bruce találmányát később B. Laurid tökéletesítette, de itt a betűk csupán utólagos megmunkálás után voltak használhatók.

1862-ben R. Johnson és S. Atkinson állított össze olyan betűöntőgépet, amely már kész betűk öntésére volt alkalmas, ezen kívül minden műveletet elvégzett biztosítva a komplett betűanyagot. Az ilyen típusú gépet nevezték a nyomdászszakmában komplett-öntőgépnek, amelyet a 19. század végén mind a francia Fouchermind pedig a német Küstermann gépgyár továbbfejlesztett, korszerűsített változataik még a múlt században is használatban voltak.

Magát a betűfémet Gutenberg óta évszázadokon át szinte változatlan formában alkalmazták, míg a múlt század 70-es éveiben átadta helyét az ofszetnyomásnak illetve az azt követő, forradalmian új számítógépes nyomdai eljárásoknak.

Források

Nyomdaipari enciklopédia, Benyák Ferenc et al., főszerk. Gara Miklós, 3., átdolg. kiad. Bp, Osiris, 2001. (Osiris kézikönyvek , ISSN 1416-6321) ISBN 963 379 527 3
Kovács Sándor: Nyomdaipari alapismeretek, Budapest, B+V Lap- és Könyvkiadó, 2000.
Novák László: A nyomdászat története, Budapest, Világosság Ny., 1928
Kicsi Sándor András: Magyar könyvlexikon, Kiss József Könyvkiadó, Budapest, 2006
Nyomdaipari enciklopédia, Főszerk.: Dr. Gara Miklós, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1977
Nyomdászati lexikon, Szerk. Bíró Miklós, Kertész Árpád, Novák László, Budapest, 1936.
Szántó Tibor: A BETŰ – a betűtörténet és a korszerű betűművészet rövid áttekintése, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982

Külső hivatkozások

Bikfalvi Falka Sámuel // Gábor Pál // Nagy Zoltán // Reiner Imre // Zigány Edit in: http://www.font.hu
Fitz József: A magyar könyv története 1711-ig
Tipometria és betűöntés in.: Novák László: A nyomdászat története - IV. könyv: XVIII. század
Az öntött betűk előállítása in.: A kézisajtó kora (OSZK, 2008) - https://web.archive.org/web/20100214074028/http://typographia.oszk.hu/