Ugrás a tartalomhoz

Barsi Dénes

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Barsi Dénes
Barsi Dénes szobra Dunaújvárosban (1990, Fodor Sándor)
Barsi Dénes szobra Dunaújvárosban (1990, Fodor Sándor)
Élete
Születési névHarcsa Dénes
Született1905. július 7.
Jóka
Elhunyt1968. január 5. (62 évesen)
Dunaújváros
GyermekeiBarsi Tomaj
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)regények, elbeszélések
Első műveBolond gomba (kisregény, 1941)
KitüntetéseiJózsef Attila-díj (1962)
Irodalmi díjaiJózsef Attila-díj (1962)

Barsi Dénes (eredeti neve: Harcsa Dénes) (Jóka, 1905. július 7.Dunaújváros, 1968. január 5.) József Attila-díjas (1962) író, újságíró.

Életpályája

[szerkesztés]

Barsi Dénes, eredeti nevén Harcsa Dénes parasztcsaládban született 1905. július 7-én Jókán. 1926-ban tanítói oklevelet szerzett Debrecenben. Az oklevél megszerzése után 1927-ben a körösszegapáti református iskolához került mint helyettes tanító. Még abban az évben megválasztották kántortanítónak. Tagja volt az Országos és Bihar vármegyei Református Tanítóegyesületnek.

Később a Komádi melletti Dobaipusztán tanított. 1933-1935 között jelent meg a Komádi és Vidéke című lap, amely országos hírnévre tett szert. Barsi Dénes helyi tanító és író, Szabó Pál biharugrai író és Sinka István vésztői költő szerkesztette és írta. 1934-ben jelent meg Barsi első verse az újságban, ezután vált rendszeressé a vers rovat, amely közölte Sinka írásait és költeményeit, majd pedig Szabó Pál írásait. Ettől kezdve mondhatjuk a lapot a három bihari író lapjának. 1935 októberében megindították a Kelet Népe című folyóiratot. Az új folyóirat kiadását a három szerkesztő a Sebes-Körös hídján határozta el. A lapot Budapesten szerkesztették, majd 1938-ban egyesült a Válasszal. Később Szabó Pál lemondott kiadói jogáról Móricz Zsigmond javára.

Barsi rendszeresen írt cikkeket – főként parasztkérdésekről – a Magyar Élet és a Magyar Út című folyóiratokba. Részt vett a népi írók vitáiban és találkozóin. 1945-1946 között a fővárosban élt, a Parasztszövetség lapjának, a Magyar Parasztéletnek a szerkesztője. A Magyar Közösség koncepciós perében 1947-ben koholt vádakkal börtönbüntetésre ítélték. 1949-től a Tiszántúlra visszatérve napszámosként kereste kenyerét. 1957 után egymás után jelentek meg regényei a régi és az átalakuló falusi életről. 1961-ben Dunaújvárosba költözött, hogy a város társadalmának történetét megírja, de betegsége ebben már megakadályozta. 1968. január 5-én halt meg Dunaújvárosban.

Művei

[szerkesztés]
  • Bolond gomba (kisregény, 1941)
  • A Császár-malom titka (kisregény, 1941)
  • Mezei füst (regény, 1943)
  • Jehova tanúja (regény, 1957)
  • Szentjánosbogár (elbeszélések, 1958)
  • A tüskebokor kivirágzik (ifjúsági regény, 1959)
  • Lázgörbe (regény, 1961)
  • Eltűnik a vajdakincs (ifjúsági regény, 1962)
  • Sorsváltás (regény, 1963)
  • Sötétből világosba (elbeszélések, 1966)
  • Ne reszkess, apafej! (ifjúsági regény, 1966)
  • Parázs a hamuban (regény, 1968)
  • Újhold a pusztán (összegyűjtött versek, 1990)
  • Isten a magyar mezőn (összegyűjtött versei, 2005)

Emlékezete

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]
  • Új magyar irodalmi lexikon I. (A–Gy). Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. 146. o. ISBN 963-05-6805-5  

További információk

[szerkesztés]