Ugrás a tartalomhoz

Balázs Elemér (zongoraművész)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Balázs Elemér
Született2000. december 16.
Budapest
Állampolgárságamagyar
SzüleiBalázs Elemér
Foglalkozása
Iskolái
Kitüntetései
SablonWikidataSegítség

Ifj. Balázs Elemér (Budapest, 2000. december 16. –) Junior Prima díjas zongorista és zeneszerző. Zenész család sarja, édesapja Balázs Elemér dzsesszdobos és zeneszerző, a magyar dzsesszélet meghatározó szereplője.

Hatévesen kezdte zongoratanulmányait, de már ezt megelőzően is komponált saját darabokat. 2021-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem harmadéves hallgatója volt, Dráfi Kálmán növendéke, azonban 2016-ban édesapja felkérésére vonósokra írt darabjait a Budafoki Dohnányi Zenekar játszotta fel olyan sikerrel, hogy ez a lemez, Örök Szerelem címmel Fonogram díjat kapott ekkor.

Első színházzenéje Weöres Sándor Octopus című darabjához íródott, mely a 2018-2019-es évad előadása lett. 2019-ben Junior Prima díjat kapott. Együtt dolgozott a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, klasszikus szóló zongoristaként fellépett már a Zeneakadémia Nagytermében, Solti termében, a Pesti Vigadó Nagytermében a Müpa Nagytermében, a Magyar Rádióban, a BMC–ben, az MTA Zenetudomány Intézetében, az Óbudai Társaskörben, a Miskolci Nemzeti Színházban, Kőszegen a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetében, Neversben, Párizsban, Rómában, illetve Ljubljanában. 2021-ben a világhírű Núria Rial katalán szopránénekesnővel koncertezett, aki a mai napig elismerően nyilatkozik róla.

Tanulmányai

[szerkesztés]

2019 - :   Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, klasszikus zongora szak

2015 – 2019: Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium, klasszikus zongora és zeneszerzés szak

- Kurzusok:

Díjai, elismerései

[szerkesztés]
  • Fonogram-díj – Örök szerelem című lemez (2016)
  • Creative Art-díj (2017)
  • Neversi Nemzetközi Zongoraverseny második helyezés (2017)
  • Országos Zongoraverseny Nagydíj, illetve különdíj a legjobb Bach interpretációjáért. (2018)
  • Junior Príma díj (2019)
  • Nemzetközi Liszt Ferenc zongoraverseny II. helyezés (2022)
  • Cziffra György Fesztivál - Kreatív Művész díj (2023)

Zeneszerzői tevékenységének lényegesebb pontjai

[szerkesztés]
  • Első kiadatlan zongoradarabjai (2003)

Op. 1

  • 4 Introdukció vonószenekarra Balázs Elemér Group – Örök szerelem című lemezére – Fonogram díj (2015)
  • Zethosz és Amphión (for solo piano) – Különdíj a Bartók konzervatórium zeneszerzőversenyén (2016)
  • Waltz for Solo piano – Lemezfelvétel (2016)
  • Hegedű zongora szonáta – Különdíj és második díj a Sugár Rezső zeneszerzésversenyen (2017)
  • 5 dal Edgar Allen Poe tollából (2017)
  • Szabó Lőrinc: Az egy álmai – Narrátorra és zongorára (2017)
  • Vanguard – Angolkürtre, Vonósötösre , Fuvolára és hárfára (2017)
  • 20 zongoraimprovizáció reneszánsz énekekre (2018)
  • 5 parafrázis Lili Boulanger témáira (2018)
  • 7 parfümök inspirálta zongoraprelűd (2018)
  • Introduction and Passacaglia nagyzenekarra (2018)
  • Parafràzis Grúz dalokra (2018)
  • 4. Zongoraetűd (2018)

Op. 2

  • 130-as zsoltár nagyzenekarra, Vukán György emlékére (2019)

Op. 3

  • Weöres Sándor: Octopus avagy Szent György és a sárkány színházzene (2019)
  • Aláfestőzene egy kortárstánc előadásra (2019)
  • 24 Parafrázis Chopin prelűdjeire – Lemezfelvétel (2021)

Diszkográfia

[szerkesztés]
  • Balázs Elemér Group – BEG15 Örök szerelem – Hunnia Records (2015)
  • Balázs Elemér – 24 Preludes – 24 Reflections – Fonó Budai Zeneház (2021)

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]