Bajkálontúl

A Bajkálontúl (oroszul: Забайкалье) tájegység (nagytáj) Oroszországban; földrajzi szempontból Szibéria déli hegyvidékeihez tartozik.

Neve

Az orosz Zabajkalje (magyarul Bajkálontúl) régóta használt elnevezés. Általában a délnyugat–északkeleti irányú, ívben elnyúló Bajkál-tó és a déli, délkeleti országhatár közötti, – tehát a központi Oroszországtól távolabbi, „túlsó” – területet jelölte. A 19. század közepétől az Orosz Birodalom egyik nagy közigazgatási egységét is így nevezték (Zabajkalszkaja oblaszty, vagyis Bajkálontúli terület).

A Szovjetunió létrejötte után nem volt ilyen nevű közigazgatási egység, (csak Burjátföld és Csitai terület), de a Bajkálontúl nevet nem hivatalosan továbbra is használták. A 2008-ban létrehozott Bajkálontúli határterületet a sajtóban sokszor szintén csak Zabajkalje (Bajkálontúl) néven említik, holott a földrajzi értelemben vett Bajkálon túli országrésznek csak kb. a felét foglalja el; a másik fele közigazgatásilag Burjátföldhöz, egy kisebb darabja pedig az Irkutszki területhez tartozik.

A Bajkálontúl területének egy kisebb része már jóval korábban Dauria néven vált ismertté. A mongol népcsaládhoz tartozó daur (dahúr) népcsoport a Silka, Arguny, Amur folyók partján élt. A 17. század közepétől cári fennhatóság alá került, majd a nyercsinszki szerződés (1689) a Mandzsu-dinasztiának juttatta.

Ez a szócikk a továbbiakban csak a természetföldrajzi tájegységgel foglalkozik.

Bajkálontúl

A Bajkálontúl (Zabajkalje) – óriási hegyvidék, mely a Bajkálmelléktől dél és délkelet felé az országhatárig, kelet felé az Oljokma völgyéig és a Silka torkolatáig terjed. Domborzatát délnyugat–északkelet csapásirányú hegyláncok és hegyközi medencék váltakozása jellemzi. Hegységei általában középhegységek, egy részük fennsík; néhány magashegységének csúcsa 2500 m fölé emelkedik.

Kialakításában nyugaton és középső részén jelentős szerepet játszott az archaikum végén lezajlott bajkál gyűrődés, később a kaledóniai és a variszkuszi hegységképződés. Ennek megfelelően nyugaton kemény kristályos kőzetek, illetve óidei pala, kvarcit építik fel. A pliocénban lezajlott vulkánosság nyomai a bazaltfennsíkokon láthatók. Keleti része fiatalabb gyűrődések hatására alakult ki, paleozoikumi és harmadidőszaki különféle kőzetekből áll.

Általában nyugati, központi és keleti részre osztják.

• Nyugati részéhez, a Szelenga és a Vityim vízgyűjtő területéhez tartozik:
  • délnyugaton a Cagan-Daban, a Cagan-Hurtej és más középhegységek
  • északkeleten a Vityim-felföld
• Központi részének (melyet néha Dauriának is neveznek) délnyugat–északkelet irányú legnagyobb hegységei:
  • a Jablonovij-hegyvonulat
  • és a vele párhuzamos Cserszkij-hegyvonulat (vagy Cserszkij-hegység)
  • az Oljokmai-hegylánc (Oljokminszkij Sztanovik) a Cserszkij folytatása a Nyercsa folyón túl
  • a Cserszkijtől délkeletre húzódik a Daur-hegység, valamint
  • a Mogojtuj-hegység
• A keleti rész széles völgyekkel elválasztott, párhuzamosan futó alacsony középhegységei:
  • Erman-, Gazimur-, Nyercsa-, Klicska-hegyvonulat
  • legnagyobb a Silka jobb partja mentén elnyúló Borscsovocsnij-hegység.

Bajkál-Sztanovoj-hegyvidék

A Bajkál-Sztanovoj-hegyvidék (vagy egyszerűen Sztanovoj-hegyvidék) – Szibéria déli hegyvidékeinek legészakibb tagja; oroszul: Bajkalszko-Sztanovaja oblaszty, de előfordul a Szevero-Zabajkalje, vagyis Észak-Bajkálontúl elnevezés is.

Nagyjából az északi szélesség 55° és 60° között terül el. A Bajkál-tó északi-északkeleti csücskétől kelet felé a Maja forrásvidékéig terjed, északon a Felső-Léna völgye határolja.

A hegyvidék három vagy négy nagyobb részre osztható:

• Három északnyugati felföldje a hegyvidék legalacsonyabb és legkevésbé tagolt része:
  • Észak-bajkáli-felföld
  • Patom-felföld
  • Oljokma–Csara-felföld
• A tőlük délebbre elterülő Sztanovoj-felföldet erősen tagolt, magas hegységek alkotják, mély völgyek szabdalják, a hegyoldalakat sűrű tajga borítja:
  • Észak-mujai-hegység (a Muja a Vityim mellékfolyója)
  • Dél-mujai-hegység
  • Kodar-hegység, itt van a Bajkál-vidék legmagasabb csúcsa (3073 m)
  • Kalar-hegység
  • Udokan-hegység
• Az Oljokmától keletre hosszan nyúlik el a Sztanovoj-hegylánc; jelentős (de nem a teljes) része tartozik a hegyvidékhez.
• A legkeletebbre fekvő Aldan-felföldet, melynek szerkezeti alapja is eltérő (Aldan-őspajzs), nem mindig sorolják a Bajkál-vidékhez.

Források

• Székely András. Szovjetunió (I. kötet) – Bajkálontúli-hegyvidék, Sztanovoj-hegyvidék. Budapest: Gondolat Kiadó, 472–477. o.. ISBN 963-280-303-5 I. kötet (1978) 
• Bolsaja szovjetszkaja enciklopegyija, 3. kiadás (orosz nyelven) (1970–1977) 
• N. A. Gvozgyeckij, N. I. Mihajlov. Fizicseszkaja geografija SZSZSZR (Aziatszkaja csaszty) – Zabajkalszkaja oblaszty, 3. kiadás (orosz nyelven), 347. o. (1978). Hozzáférés ideje: 2015. augusztus 18. 
• N. A. Gvozgyeckij, N. I. Mihajlov. Fizicseszkaja geografija SZSZSZR (Aziatszkaja csaszty) – Zabajkalszkaja oblaszty, 3. kiadás (orosz nyelven), 356. o. (1978). Hozzáférés ideje: 2015. augusztus 18. 
• M. V. Konsztantyinov és mások: Zabajkalje (orosz nyelven). Enciklopegyija Zabajkalja

Kapcsolódó szócikkek

• Dauriai tájak