Ugrás a tartalomhoz

Bëlga

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bëlga
Információk
Eredet Magyarország, Budapest
Alapítva1998
Aktív évek1998–
MűfajRap-rock / Pop-rap / Funky
Kiadó1G Records, Crossroads, Chameleon Records
Tagok
Még5milliárd
Bauxit
Tokyo
DJ Titusz
DJ Marvin
Korábbi tagok
Sickratman
Lord Cursor

A Bëlga weboldala
SablonWikidataSegítség

A Bëlga egy magyar könnyűzenei együttes, amely 1998 tavaszán alakult Budapest XVII. kerületében. Szövegeikre gyakran jellemző a szatirikus és társadalomkritikus hangvétel.

Története

[szerkesztés]

A csapat alapító tagjai: Bauxit, Még5lövés és Tokyo, mindannyian A Tan Kapuja Buddhista Főiskola hallgatói voltak. Az 1990-es évek végén a Tilos Rádió egyik műsorában találkoztak, ahol megismerték DJ Tituszt és Sickratmant (akkor még „Secretman” volt). 2001-ben léptek fel először a Sziget Fesztiválon.[1] 2003 tavaszán Sickratman és Lord Cursor elhagyta a csapatot. Az első fellépésük a Pepsi Sztárcsináló című tehetségkutató műsorban volt, ahol egészen a döntőig jutottak el az Ovi című számukkal. A 2002-ben kiadott Majd megszokod című debütáló album hozta meg az ismertséget a csapat számára, az album egyik dala, a Nemzeti hip-hop a nacionalista nézeteket kifigurázó szövegeivel híresült el (egy városi legenda[2] szerint az azóta megszűnt Pannon Rádió – mivel ők komolyan vették – egyik kedvelt dala lett), de az Ovi, A gyaloglás vége és a Kalauz is sikereket ért el. A 2004-ben megjelent Jön a Gólem! című album kicsit poposabb hangzású, mint elődje, amely aranylemez lett. Az album kislemezei: Hazakísérlek, Királyok a házban, Az a baj és Képviselő boogie. 2005 októberében megjelent a csapat harmadik, dupla albuma, ami a Bokorpuszta, illetve a Zsolti a béka címeket viseli. Érdekesség, hogy a Bokorpuszta felnőtteknek, a Zsolti a béka gyerekeknek készült.

2007-ben látott napvilágot a következő Bëlga-album, a Zigilemez. 2008. november 15-én jelent meg hatodik albumuk, az Élő 2008, amely 21 koncertfelvételt tartalmaz.

2010-ben négy albumuk jelent meg. Az első, politikai témájú március 5-én jelent meg, és az Arany nevet kapta; a második, „oktatási segédanyag” (az április 1-jei Bravo magazinhoz adták ajándéknak) címe Platina, április 1-jén jelent meg. A harmadik album, amely „hagyományos” Bëlga-dalokat tartalmaz, a Gyémánt címet viseli, május 5-én jelent meg. A negyedik album a Farost címet kapta, 2010. június 4-én jelent meg. Mind a négy album letölthető ingyenesen az együttes honlapjáról – a csapat már a kezdetektől támogatja a szabad zenemásolást.[2][3]

2012 decemberében megjelent a Stég FM 84 című album, ezt követte 2013-ban a Sanyi című lemezük. Emellett 2012 óta a csapat egyes számait a Bandcamp-oldalán teszi elérhetővé.

2015 márciusában a Szerelmes vagyok című dalt 10 éves jubileumára 14 nyelvre fordították le. Ugyanebben az évben jelent meg Disco! című nagylemezük, amely a későbbiekben aranylemez lett. A lemezen található Rendőrmunka című dalhoz készült remixeket 2017. január 9-én adták ki Rëmixrazzia címmel. December 6-án jelent meg Csumpa című albumuk.

2019. január 20-án jelent meg Huszonëgy című EP-jük, melyben az együttes alakulásának huszonegyedik évfordulója alkalmából mondanak köszönetet.

2021. május 28-án megjelent az együttes Karnevál című albuma, mely a korábbiakkal szemben nem csak CD-n és a streaming szolgáltatók kínálatában vált elérhetővé, hanem kazettán is megvásárolható volt, korlátozott számban.

  • Még5milliárd (korábban Még5lövés, 1998 óta)
  • Bauxit (korábban Simson, 1998 óta)
  • Tokyo (1998 óta)
  • DJ Titusz (1998 óta)
  • DJ Marvin (2014 óta)[4][5]

Korábbi tagok

[szerkesztés]
  • Secretman (Paizs Miklós, később Sickratman, 1998–2003)
  • Lord Cursor (Tóth Szabolcs, 1998–2003)

Diszkográfia

[szerkesztés]

Nagylemezek

[szerkesztés]
Album[6] Megjelenés Legmagasabb helyezés Minősítés
MAHASZ Top 40 album- és válogatáslemez
Majd megszokod 2002. március 15. -
Jön a Gólem! 2004. március 15. 1
Bëlga 3[7]

  • Bokorpuszta
  • Zsolti a béka
2005. október 1. 4
Zigilemez[8] 2007. október 15. 3
Bëlga Tavasz[9]

2010. március-június 30
Stég FM 84[10] 2012. december 6. -
Sanyi[11] 2013. október 11. 28
Disco! 2015. november 23. 2 Aranyalbum[12][13]
Csumpa 2017. december 6.
Karnevál 2021. május 28.[14]
Fém of Bëlga 2023. november 23.

Kislemezek

[szerkesztés]
  • Bóvli (2012)
  • Filozófiai munkálatok (2013)
  • Tuti a buli! (2014)
  • Szerelmes vagyok (2015)
  • Cimbi EP (2016)
  • Huszonëgy (2019)
  • Pontyfénykép (2020)
  • Gyúrni kéne (2023)

Remixalbumok

[szerkesztés]
  • Rëmixrazzia (2017)[15]

Koncertfelvételek

[szerkesztés]
  • Élő 2008 (2008)
  • Fehérlófia 1 / Fehérlófia 2 (Livë 2012 Nyár) (kislemez, 2012)

Díjak, elismerések

[szerkesztés]
Év Jelölés Díj Eredmény
2003 Majd megszokod Az év hazai felfedezettje Jelölve
Az év hazai rap- vagy hiphop albuma Jelölve
2005 Jön a Gólem! Jelölve
2006 3 Jelölve
2008 Zigilemez Elnyerte
2014 Sanyi Jelölve
Év Jelölés Díj Eredmény
2005 Bëlga Legjobb együttes Jelölve
2006 Jelölve
Szerelmes vagyok Legjobb videóklip Elnyerte

Videóklipek

[szerkesztés]
  • Nemzeti hip-hop (2002)
  • Lyuk-lyuk (2002)
  • Az a baj (2004)
  • Gyere kislány, gyere (2004)
  • Hazakísérlek (2005)
  • Szerelmes vagyok (2005)
  • Egy-két-há (2005)
  • Zsolti, a béka (2005)
  • Mit parodizálsz (2007)
  • Halmazok (2010)
  • A piki lapika (2010)
  • Zenevírus (2010)
  • Bebukta (2010)
  • Politikus 2 (2010)
  • Tesi (2010)
  • Ingyen (2010)
  • Angol rendhagyók (2010)
  • M.K.V.G. (2010)
  • Zsolti A Béka (Titusz Version) (2012)
  • Fuck You (BZMG English Version) (2012)
  • Gyarmat (2013)
  • Tini Rock (2013)
  • Tuti a Buli! (reklámdal) (2014)
  • Bezzeg régen (2014)
  • Rímálom az Elme utcában (2014)
  • Szaros senki (2014)
  • LTP (2014)
  • Szerelmes vagyok (külföldi változatok) (2015)
  • Egyszer fent (km. Wahorn András) (2015)
  • Benzinkút (2015)
  • Tervek (2017)
  • Mi vagyunk Az Emberek (2017)
  • Pia (2017)
  • Mivót? (szövegvideó) (2018)
  • Cica (2018)
  • Huszonëgy (2019)
  • Zsolti a Béka III. - Zsolti a Béka vs Megabéka (2020)
  • Pontyfénykép (km. Busa Pista) (2020)
  • Össznépi trepni (km. Kiss Erzsi, Krúbi, Dé:Nash) (2021)
  • Maria Morcos (2022)
  • Gyúrni Kéne (2023)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Pepsi Sziget fesztivál plakát (2001)
  2. a b Hogyan kerül a Bëlga a Pannon Rádióba és a Tescóba?. ufi.hu. [2018. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 23.)
  3. 2010 BELGA TAVASZ. belga.hu. [2017. július 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. május 15.)
  4. Archivált másolat. [2014. január 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 23.)
  5. Bemutatkozik a Bëlga új tagja. hvg.hu, 2014. január 22. (Hozzáférés: 2018. július 23.)
  6. Archivált másolat. [2016. november 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. október 7.)
  7. Bëlga 3 - duplalemez. [2015. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 17.)
  8. Archivált másolat. [2016. február 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 17.)
  9. Archivált másolat. [2013. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. május 20.)
  10. Archivált másolat. [2016. február 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 17.)
  11. Archivált másolat. [2016. február 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 17.)
  12. http://zene.slagerlistak.hu/archivum/kereso-eloado-cim-szerint/belga
  13. http://mymusic.hu/20151209_masfel_het_alatt_aranylemez_a_belga_disco
  14. A Bëlga Karnevál című kazettájának Limitált kiadása a discogs oldalon. [2020. június 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. augusztus 1.)
  15. Remixlemezzel operál a Bëlga – megmutatjuk, hogy szól. [2017. május 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. május 15.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]