Bácskai Tamás
Bácskai Tamás | |
Született | 1925. május 30. Budapest[1] |
Elhunyt | 2007. november 22. (82 évesen) Budapest[1] |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Iskolái | |
Sírhelye | Fiumei Úti Sírkert (Szóróparcella) |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Bácskai Tamás (Burger Tamás) (Budapest, 1925. május 30. – Budapest, 2007. december 21.) közgazdász.
Családja
[szerkesztés]Apja Burger Dénes ügyvéd, anyja Wohl Ibolya volt.[2] Apai nagyszülei Burger Vilmos és Rothman Rozália, anyai nagyszülei Wohl Károly (1874–1951)[3] államvasúti felügyelő és Spitzer Erzsébet (1880–1946).[4] Felesége Bárkány Júlia általános iskolai tanár. Testvére: Bácskai Vera (1930–2018) történész. Leányai: Bácskai Anna (1952–) és Bácskai Julianna (1957–).
Ifjúsága, tanulmányai
[szerkesztés]Színészi pályára készült, a Vajda János Társaság színházi kollégiumában megismerkedett Jákó Pállal és Major Tamással is. Itt került kapcsolatba az illegális kommunista mozgalommal. Magyarország német megszállása után deportálták. Ács községnél megszökött, és a szovjet csapatok bevonulásáig elrejtőzött.
1945 és 1947 között a Színiakadémia hallgatója volt, majd az ELTE ÁJTK-n állam- és jogtudományi doktori oklevelet szerzett (1959). 1973-ban a közgazdaság-tudományok kandidátusa (1973) lett. Angol, francia, német és orosz nyelvismeretet szerzett.
Élete és oktatói munkássága
[szerkesztés]Pályáját kulturális területen kezdte. A MADISZ kulturális előadója volt 1945-ben, majd a Szikra Könyvkiadó munkatársa (1946–1947). Ezután a Jóvátételi Hivatal orosz nyelvű kereskedelmi levelezője és tolmácsa lett (1947–1948). A Gazdasági Főtanács Sajtóosztályának vezetője (1948–1949), a Külügyminisztérium Politikai Főosztályának szovjet referense (1949), a Pénzügyminisztérium munkatársa, miniszteri titkára (1949–1950).
1950-ben kezdte meg tudományos pályáját a Budapesti Corvinus Egyetem előd-intézményénél, a Magyar Közgazdaság-tudományi Egyetemen, (később Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem) ahol adjunktus, (1950–1958), docens (1958–1985), illetve egyetemi tanár (1985–1995) és tanszékvezető (1984–1995) lett.
A Nemzetközi Bankárképző Intézet oktatási igazgatója volt 1988 és 1992 között. 1988-ban az Indianai Egyetem, 1990-ben a St. Gallen-i Főiskola vendégprofesszora volt.
Állambiztonsági tevékenysége
[szerkesztés]2005-ben nyilvánosságra került, hogy 1957-től titkos megbízottként dolgozott az egykori állambiztonságnak. A „hazafias alapon” beszervezett Bácskai azzal indokolta az együttműködés elvállalását, hogy az 1956-os forradalom kirobbanásakor a Bem téren radikális műegyetemi fiatalok közelében tartózkodott, akik „erősen antiszemita jelszavakat” hangoztattak. Bácskait a hírszerzés szervezte be, de jelentett az úgynevezett „belső reakció” elleni részlegnek is.[5]
1962-ben a Béke Világtanács titkára lett Bécsben, ezt a posztot 1968-ig töltötte be.
A Magyar Nemzeti Bank vezetésében
[szerkesztés]1968-ban, az új gazdasági mechanizmus bevezetése idején a közgazdasági pályán aktivizálta magát, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöki tanácsadója lett (1968. ápr. 1.–1968. szept. 1.), majd az MNB Közgazdasági Főosztályának megbízott vezetője (1968. szept. 1.–1968. dec. 31.), vezetője (1969. jan. 1-jétől), egyúttal az MNB ügyvezető igazgatója (1972. jún. 15.–1984), majd ismét az elnök tanácsadója volt 1990 és 1995 között.
1990 körül az egyik kezdeményezője és szervezője volt a Budapesti Értéktőzsde újjáélesztésének, éveken át vezette a népszerű Bankárklubot.
Kutatási területe
[szerkesztés]Fő kutatási területe a pénzügypolitika, a pénzügyi rendszer fejlődése volt. A szocializmusban, a tervgazdaságban is közel állt hozzá a polgári közgazdaságtan, a piacgazdaság, Korának egyik kiemelkedő reformközgazdásza lett Magyarországon.
Társadalmi funkciói
[szerkesztés]- Az MTA Pénzügytani Bizottsága tagja
- A Magyar Tőzsdealapítvány Bizottság elnöke (1988-tól)
- A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriumának elnöke (1994–1996).
- A TIT budapesti szervezete közgazdasági szakosztályának elnöke.
Díjai, elismerései
[szerkesztés]- Szocialista Munkáért Érdemérem (1955)
- Munka Érdemrend (ezüst, 1966 és 1972)
- Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970)
- Popovics Sándor-díj (1993)
- A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2000)
Szerkesztői tevékenysége
[szerkesztés]- A Pénzügyi Szemle szerkesztője (1952–1958)
- Az Acta Oeconomica és a Magyar Nemzet szerkesztőbizottságának tagja (1992–1997)
- A Figyelő szerkesztőbizottságának elnöke (1997–2007)
- A Hitelintézeti Szemle szerkesztőbizottságának tagja (2001–2005)
- A Magyar Közgazdasági Társaság aranyérme és a Közgazdász-díj I. fokozata
Főbb művei
[szerkesztés]Cikkeinek, tanulmányainak tucatjai jelentek meg többek között a Magyar–Szovjet Közgazdasági Szemlében (1953–1954), az Állam és Igazgatásban (1953-tól), a Társadalmi Szemlében (1954-től), a Statisztikai Szemlében (1954-től), a Gazdasági Figyelőben (1957-től), a Közgazdasági Szemlében (1961-től), a Pénzügy és Számvitel (1962-től), a Befektetés (1988-tól), a Bankrendszer (1988-tól), a Stádium (1988-tól) és az Aula (1991-től) című periodikákban. Számos szakkönyvet és tanulmányt fordított le, oktatói tevékenysége során tankönyvek, jegyzetek hosszú sorát írta. Szerkesztette a Fejlődő országok lexikonát és szócikkeket írt abba.
- Bácskai Tamás – Huszti Ernő – Simon Péterné: A pénz. Budapest: Kossuth. 1974. ISBN 963 09 0042 4
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 12.)
- ↑ Szülei házasságkötési bejegyzése a Budapest VII. kerületi polgári házassági akv. 1665/1923. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. június 23.)
- ↑ Wohl Károly halotti bejegyzése a Budapest VI. kerületi polgári halotti akv. 401/1951. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. június 23.)
- ↑ Wohl Károlyné Spitzer Erzsébet halotti bejegyzése a Budapest VI. kerületi 817/1946. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. június 23.)
- ↑ Archivált másolat. [2019. január 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 26.)
Források
[szerkesztés]- ↑ Névpont: Kozák Péter: Névpont. nevpont.hu. Budapest
- A Bankszövetség nekrológja, 2007
- A Népszabadság nekrológja (fényképpel)