Ugrás a tartalomhoz

Az FBI által legkeresettebb tíz bűnöző listája

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
1996. május 19-én Leslie Isben Rogge lett az első olyan bűnöző, akit az interneten közzétett lista segítségével fogtak el

Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) által legkeresettebb tíz bűnöző listája (angolul: FBI Ten Most Wanted Fugitives) egy 1949 óta létező körözési lista. J. Edgar Hoover akkori FBI-igazgató és William Kinsey Hutchinson,[1] az International News Service (az United Press International elődjének) főszerkesztője az FBI „legnehezebb fiainak” elfogásának elősegítésére törekedett. A köztük zajló megbeszélés publikus cikké vált, amely annyira pozitív sajtóvisszhangot kapott, hogy 1950. március 14-én az FBI hivatalosan is bejelentette a listát, hogy növelje a bűnüldözőszervek által elkapott veszélyes szökevények számát.[2]

Személyeket általában elfogásuk, haláluk vagy az ellenük folyó büntetőeljárások megszüntetése esetén távolítanak el a listáról; ekkor az üres helyekre az FBI új neveket helyez. Az FBI döntése alapján 2021-ig 11 esetben, „a társadalom számára különösen veszélyes fenyegetést továbbá nem jelentő” személy került levételre a listáról. Az 1984-ben a listához adott Machetero tag, Víctor Manuel Gerena(wd) szerepelt a listán a leghosszabb ideig, 32 évig. A legrövidebb időt Billie Austin Bryant töltötte a listán, aki csak két óráig szerepelt 1969-ben.[3] 2019. május 28-tól a nyolcvan éves Eugene Palmer a listára valaha került legidősebb személy.[4]

Ritka alkalmakkor az FBI egy 11. személyt (Number Eleven) is hozzáad a listához, amennyiben rendkívül veszélyes, de az aktuális tíz közül egyet sem kívánnak eltávolítani.[5] A médiában történő alkalmi rangsorállítással szemben az FBI számára nincsen első számú („#1 on the FBI’s Most Wanted List”) vagy legkeresettebb („The Most Wanted”) személy.

A listát általában nyilvános helyekre szokták kifüggeszteni, például postákban. 2014. december 4-éig 504 személy szerepelt a listán, köztük nyolc nő. Ebből 94%-ukat, 473 főt tartóztattak le vagy semlegesítettek, közülük 155 főt (31%) a nyilvánosság segítségével. 1996. május 19-én[6] Leslie Isben Rogge lett az első olyan bűnöző, akit az internet segítségével kaptak el.[7] Az FBI továbbá fenntart egyéb körözési listákat is, eltűnt személyekről vagy épp a tíz legkeresettebb terroristáról.[8]

2013. június 17-én a listán addig szereplő személyek száma elérte az ötszázat.[9] 2023. november 15-éig 532 személy – köztük tizenegy nő – szerepelt a listán, közülük 494 főt tartóztattak le vagy semlegesítettek (93%), közülük 163 főt a nyilvánosság segítségével.[10]

A lista frissítése

[szerkesztés]

Az FBI székhelyén a Bűnügyi Nyomozó Iroda (CID) mind az 56 FBI-irodát felkéri, hogy küldjenek jelölteket a tíz legkeresettebb bűnöző listájára.[11] A jelölteket a CID és a sajtóosztály különleges ügynökei nézik át.[11] A kiválogatott jelölteket a CID igazgatóhelyettesének küldik el jóváhagyásra, majd pedig az FBI igazgatója véglegesíti őket.[11] Ez a folyamat sok időt vehet igénybe, így fordulhatott elő például, hogy Whitey Bulger, akit 2011. június 22-én letartóztattak a kaliforniai Santa Monicában, 2012. május 9-ig szerepelt a listán.[12] Hasonlóképp, Oszáma bin Láden is a listán maradt még majdnem egy évig a halálát követően.[13]

A lista

[szerkesztés]

A körözött személyekről a 1-800-CALL-FBI telefonszámon, a tips.fbi.gov weboldalon, FBI irodákban vagy amerikai külképviseleteken (Magyarországon a budapesti nagykövetségen) lehet bejelentést tenni.[14]

Lásd még

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Facts on the Program. FBI. [2010. június 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. július 10.)
  2. This Day in History 1950: The FBI debuts 10 Most Wanted. History.com. (Hozzáférés: 2008. június 20.)
  3. McCabe, Paul. „Ask the FBI.: The Ten Most Wanted list”, USA Today, 2001. március 21. 
  4. Eugene Palmer Added to Ten Most Wanted Fugitives List: New York Man Accused of Murdering His Son’s Wife. FBI.gov (angolul) (2019. május 28.) (Hozzáférés: 2019. május 30.)
  5. Douglas, John. The Anatomy of Motive: The FBI's Legendary Mindhunter Explores the Key to Understanding and Catching Violent Criminals. Mindhunters, Inc. (1999. július 1.) 
  6. „U.S. Fugitive Surrenders In Guatemala After Photo Is Seen On Internet”, Associated Press, 1996. május 19. 
  7. Biography – Wanted: Gentleman Bank Robber: The True Story of Leslie Isben Rogge, One of the FBI’s Most Elusive Criminals from Nish Publishing Company. [2013. január 27-i dátummal az eredetiből archiválva].
  8. FBI Most Wanted Terrorists. FBI.gov. (Hozzáférés: 2016. december 28.)
  9. Alleged rapist, killer added to FBI's 'Most Wanted' list. NBC News. (Hozzáférés: 2013. június 18.)
  10. Wanted by the FBI: Another Milestone for the Ten Most Wanted Fugitives List (angol nyelven). FBI.gov, 2019. március 14. (Hozzáférés: 2019. március 17.)
  11. a b c Ten Most Wanted Fugitives Program. FBI. (Hozzáférés: 2013. február 17.)
  12. FBI Ten Most Wanted. (Hozzáférés: 2011. november 27.)
  13. Pelofsky, Jeremy. „FBI replaces bin Laden on Ten Most Wanted list”, Yahoo! News, 2012. április 10. 
  14. Submit a Tip (angol nyelven). FBI.gov. (Hozzáférés: 2019. május 30.)
  15. Flores' FBI Top 10 Most Wanted Fugitive Alert (angol nyelven). FBI. [2007. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. július 2.)
  16. AMW Fugitive Data File for Alexis Flores (angol nyelven). AMW.com. [2008. december 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 20.)
  17. Patel's FBI Top 10 Most Wanted Fugitive Alert (angol nyelven). FBI. (Hozzáférés: 2017. április 19.)
  18. Latest on FBI's most wanted list: Man accused of killing wife in Md. doughnut shop”, The Washington Post, 2017. április 18. (Hozzáférés: 2017. április 19.) (angol nyelvű) 
  19. New Top Ten Fugitive (angol nyelven). Federal Bureau of Investigation
  20. a b Vitel’Homme Innocent Added to FBI's Ten Most Wanted Fugitives List (angol nyelven). Federal Bureau of Investigation , 2023. november 15. (Hozzáférés: 2023. november 16.)
  21. Alleged MS-13 Leader Added to FBI’s Ten Most Wanted Fugitives List (angol nyelven). Federal Bureau of Investigation , 2021. november 3. (Hozzáférés: 2021. november 5.)
  22. Ruja Ignatova Added to FBI’s Ten Most Wanted Fugitives List (angol nyelven). Federal Bureau of Investigation , 2022. június 30. (Hozzáférés: 2022. július 4.)
  23. Up to $5 Million Reward for Information Leading to Arrest and/or Conviction of Fraudster Ruja Ignatova (amerikai angol nyelven). U.S. Embassy in Bulgaria , 2024. június 27. (Hozzáférés: 2024. július 11.)
  24. Omar Cardenas Added to FBI's Ten Most Wanted Fugitives List (angol nyelven). Federal Bureau of Investigation , 2022. július 20. (Hozzáférés: 2022. július 24.)
  25. WILVER VILLEGAS-PALOMINO (angol nyelven). Federal Bureau of Investigation , 2023. április 14. (Hozzáférés: 2023. április 14.)
  26. DONALD EUGENE FIELDS II (angol nyelven). Federal Bureau of Investigation , 2023. (Hozzáférés: 2023. május 28.)

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a FBI Ten Most Wanted Fugitives című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

[szerkesztés]
Commons:Category:FBI Ten Most Wanted Fugitives