Aradi pestis
Az aradi pestis egy járványsorozat volt, amely 1708–1741 között több ízben kitört és elcsitult Aradon.
A pestis kialakulása
[szerkesztés]A járvány állítólag Nagyszebenből indult ki, és a törökök elől menekülők hurcolták be Aradra. A pestis Aradról tovább terjedt észak felé, Gyulára.
1708
[szerkesztés]Feljegyzések szerint az ez évben Aradon állomásozó kuruc katonaságot tizedelte a pestis. A pestis a következő évben már Debrecenben tombolt.[1] Maga Rákóczi Emlékiratában is megemlékezik a pestisről. Thaly írja, hogy „javában dühöng” ebben az évben a pestis Aradon.
1709
[szerkesztés]Bumer Annamária – az osztrák Heister ezredéhez kötődő asszony – halálos ágyán azt mondta, addig nem fog szűnni Isten ostorozása, amíg nem járulnak a radnai Szűz Mária-képhez. Magyary-Kossa Gyula mintegy 3000-re becsüli a pestis áldozatainak számát.[2]
1738
[szerkesztés]Márciusban a Temesváron állomásozó Grünne-ezred katonái között ütötte fel a fejét a járvány.[3] Ezért a helytartótanács Aradon és Temesvárott minden utast negyven napi veszteglésre kötelezett április 1-jétől. Arad vármegye történetében az áll, hogy 1738. augusztus 4-én tört ki a járvány, és az első évben meghalt 102 katolikus. Őket a Ferdinánd utca 1. számú telkén temették el, ahol korábban a Pászthory-ház állt. A házak kulcsait a hatóság elvette a lakosoktól, otthon kellett maradniuk. Ha mégis megfertőződött volna valaki és meghalt, az utcai őröknek kiszóltak az ablakból, azok szekérre tették és elvitték. Ezeket pecéreknek hívták. A halottas házból sem szabadott kijönniük, hanem a fertőzött szobákból fel kellett költözniük a padlásra. Volt úgy, hogy a család utolsó tagját csak napok múlva találták meg az őrök. Október 13-án felfogadta a város Vida Mihály sebészt, akinek 400 forintot szavaztak meg. Egy minorita testvérnek, Tauer Ferencnek, aki betegekhez járt ki, 120 forintot adtak. Orvosságra 26 forintot költött a város. A járvány 1739. február 13-ig tartott.
1739
[szerkesztés]1739 május 1-jén kitört Eleken a pestis, itt a néphit szentül állította, hogy két égi tünemény előre figyelmeztette a falu lakosságát.[4]
1739. július 1-jén újra kitört a járvány. 400 fából ácsolt veszteglőházat építettek, ahová a fertőzötteket vitték. Fingelhart sebész látta el őket két kórházban. Ideszállításukat és innen való elszállításukat öt ló segítségével oldották meg. A halottakat a Marosba dobták. A járvány december 31-ig tartott.
1740
[szerkesztés]Júliusban megújult a járvány és a vesztegzár, melyet csak következő évben, 1741. június 13-án oldottak fel.
Az aradiak felújították 1732-es fogadalmukat, hogy szobrot emelnek a Szentháromságnak, ahol minden évben imádkozni fognak,[5] és évente egyszer elzarándokolnak Máriaradnára.
Emléke
[szerkesztés]Miután összegyűlt a pénz, hálából Szentháromság-szobrot emeltek a Piac téren, és minden évben egyszer itt imádkoztak. A fogadalmi szobornak is nevezett aradi Szentháromság-szobrot 1745-ben állították fel.[6]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ http://tortenesz.extra.hu/wp-content/kozlemenyek3.pdf Archiválva 2016. január 25-i dátummal a Wayback Machine-ben 13.-oldal
- ↑ Archivált másolat. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. május 11.)
- ↑ http://www.bibl.u-szeged.hu/reizner/03/3165.htm
- ↑ http://elekfoto.com/2012/03/24/arad-varmegye-monographiaja/
- ↑ http://nagyistvan.pecska.ro/letoltesek/Nagy_Istvan_DVD-je/Aradvarmegye_monografiaja/PDF-ek/ArVmM_II_II-Marki_Sandor-Arad_tortenete_II_kotet/AVMT_II-II_339_461_lap-46_52_fejezet.pdf[halott link]
- ↑ Archivált másolat. [2015. június 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. május 11.)