Apollo–11 évfordulók
Apollo–11 |
---|
|
Az Apollo–11 évfordulók azon események és rendezvények sorát jelöli, amelyeket az első holdra szállás évfordulóin tartottak, megemlékezvén úgy a 3 főszereplő űrhajós, mint a mögöttük sorakozó százezernyi mérnök, munkás, technikus erőfeszítéséről. Ezen eseményekre az 1969. július 16-24. között végbement Apollo–11 repülés 5 és 10 évre kerek évfordulóin került sor, amikor a legtöbbször az Egyesült Államok kormányzati szinten emlékezett meg, Neil Armstrong, Buzz Aldrin és Michael Collins részvételével a Hold első eléréséről.
10. évforduló
[szerkesztés]Az Apollo–11 űrhajósai hosszú idő után először léptek a nyilvánosság elé repülésük tizedik évfodulóján. A megemlékezésekre Washington D.C.-ben került sor, ahol a központi ünneplést a Fehér Ház rózsakertjében rendezték meg, amelynek keretében Jimmy Carter elnök beszédet mondott, majd Neil Armstrong azt az amerikai zászlót adta át az elnöknek, amely a Holdon kitűzött példány pontos mása volt és velük repült a Holdra és vissza, fizikailag is megjárva szomszéd égitestet.[1]
Az elnöki látogatás mellett a nyilvánosság elé is lépett az űrhajóstrió: a Smithsonian Intézet Nemzeti Légi és Űrhajózási Múzeumában álltak mikrofon elé és válaszoltak kérdésekre.[2]
15. évforduló
[szerkesztés]1984 júliusában ismét a Fehér Házban, ezúttal annak Keleti Termében került sor a megemlékezésre, ahol Ronald Reagan elnök mondott beszédet és ünnepeltek az egybegyűltekkel és a három űrhajóssal együtt.[3]
A központi megemlékezés mellett egy sajátos kis ünneplés kerekedett abból, hogy az USA Légierejének egy speciális tesztcsoportja épített egy 1/100 arányú, kb. 1 méter 21 cm magas működőképes Saturn V modellt és az évforduló napján, pontosan helyi idő szerint 9:32-kor (13:32 UTC) felbocsátotta azt Cape Canaveralről. A rakétaindításban a NASA szívesen vállalt partnerséget, azonban a robbanásveszélyes anyagok jelenléte miatt nem lehetett nyilvános esemény.[4]
20. évforduló
[szerkesztés]Az évforduló jegyében, de 1989. május 26-án, a pontos dátum előtt 3 héttel Armstrong, Aldrin és Collins egy sajtókonferencián vettek részt és hosszasan válaszoltak a megjelentek kérdéseire.[5]
1989-ben a 20. évfordulóra való megemlékezésre a Smithsonian Intézet Nemzeti Légi és Űrhajózási Múzeumában került sor. Ezen az eseményen George Bush elnök bejelentette az általa képviselt kormányzat űrpolitikáját Űrfelfedezési Kezdeményezés (Space Exploration Initiative) néven, amely a Holdra való visszatérést és a Mars űrhajósok általi meghódítását tűzte ki célul.[6]
A US Postal Service (Egyesült Államok Postaszolgálata) kibocsátott egy bélyeget, amelyet Chris Calle – az Apollo–11 repülésekor 1969-ben frissen kibocsátott emlékbélyeg tervezőjének Paul Calle-nak a fia – tervezett. A 2,4 $ névértékű elsőbbségi bélyeg két űrhajóst ábrázol, ahogy azok kitűzik az amerikai lobogót a Hold felszínén. Mivel az Egyesült Államokban szabály, hogy élő személyiség nem jeleníthető meg bélyegen, az űrhajósok arcát az átláthatatlan ellenző takarja a képen. A bélyeg bemutatására szintén a Smithsonian Intézet ünnepsége keretében került sor.[7]
25. évforduló
[szerkesztés]1994. július 16-án a NASA egy visszaszámlálás visszajátszást tartott a Kennedy Űrközpontban Cape Canaveral-en, amelynek végén méretarányos Saturn V makett-rakétát indított a magasba. Az Apollo–11 űrhajósai nem vettek részt az eseményen, mondván korábban már megtették azt öt évvel korábban.[8]
A legénység ehelyett ismét a Fehér Ház vendége volt 1994. július 21-én, ahol Bill Clinton elnök, Al Gore alelnök és a First Lady, Hillary Clinton látták őket vendégül és számos más Apollo űrhajós is az ünnepló meghívottak között volt az eseményen.[9]
Az Egyesült Államok Postaszolgálata ismét bélyegkibocsátással emlékezett meg az évfordulóról, egyszerre két Apollo–11 tematikájú bélyeget is kiadott: egy 29 centes vízszintes bélyeget és egy 9,95 dolláros express feladvány bélyeget. A 29 centes bélyeg egy, az amerikai zászlónak tisztelgő űrhajóst ábrázol, míg a 9,95 dolláros ugyanazon jelenet egy kinagyított változata. Mindkét bélyeget ugyanúgy Paul és Chris Calle tervezte. A bélyeg bemutatására Washington D.C.-ben került sor, Buzz Aldrin jelenlétében.[10]
30. évforduló
[szerkesztés]Az 1999-es 30. évforduló alkalmából Al Gore alelnök a Langley Aranyéremmel tüntette ki az Apollo–11 űrhajósait. A ceremóniát Nemzeti Légi és Űrhajózási Múzeumban tartották[11] – ahol huszonkettedik alkalommal adományozták a kitüntetést –, ahol Armstrong a következő szavakkal vette át a kitüntetést: „Mi, az Apollo–11 legénysége óriási megtiszteltetésnek vesszük, hogy meghívtak átvenni ezt a Langley érmet, de mi tesszük ezt az Apollo-programban dolgozó összes férfi és nő nevében”.[12]
Az alkalommal egyidőben a NASM két új kiállítást is avatott. Kiállították Armstrong és Aldrin sisakját és kesztyűjét, valamint felállítottak egy távolról irányítható kamerát a holdkomp belsejében, hogy a látogatók is ilyen módon bejárhassák az űrhajó belsejét.[13]
A washingtoni ünnepség mellett Armstrong részt vett a Kennedy űrközpontban is egy banketten, de visszautasította, hogy autogrammokat osztogasson, vagy beszédet tartson. Aldrin úgyszintén részt vett a banketten, Collins viszont nem jött el. Aldrin július 17-én nyilvános közönségtalálkozót tartott[14].
Az alkalomból történt meg a Kennedy Űrközpont Apollo emlékművének építkezéséhez az USA Űrséta Hírességek Csarnokán az „első kapavágás” is.[15]
Az USPS saját hagyományaihoz illően kibocsátott egy 33 centes bélyeget, amely egy az 1960-as évek eseményeire megemlékező sorozat része volt. A bélyeg címe, Ember sétál a Holdon volt, katalógusszáma pedig 3188e és Aldrin lábnyomát ábrázolja. A bélyeget 1999. július 17-én, a Kennedy Űrközpontban mutatták be.[16]
1999. július 21-én Buzz Aldrin mondott beszédet azon az ünnepségen, amelynek keretében a chicagoi Tribune Towerben kiállítottak egy holdkőzetet. Ez volt az első alkalom, hogy a NASA kölcsönadott egy holdkőzetmintát egy privát szervezetnek, amely nem iskola, múzeum, vagy más ismeretterjesztő intézmény volt.[17] A kőzetet 2011-ben vették vissza, mivel addigra a kiállítóstand elavult és méltatlanná vált a kiállításra.[18]
A USS Hornet immár múzeumhajóként egy napos eseményben emlékezett meg a 30 évvel korábbi bevetésről. Az esemény része volt a NASA kiállításainak és amatőr csillagász eseményeknek. 1999. július 24-én, az űrhajó visszatérésének és óceánból való kiemelésének 30. évfordulóján volt az események csúcspontja, amikor Buzz Aldrin és a hajó egykori kapitánya, Carl Seiberlich részvételével emlékeztek meg. Az eseményen 17 000-en vettek részt.[19]
35. évforduló
[szerkesztés]A 2004-es évforduló meglehetősen csendesen zajlott, az erre a célra összehívott események nélkül. Mindössze a Fehér Ház adott ki George W. Bush nevében egy megemlékező sajtóközleményt.[20]
Emellett a svájci Omega óragyár – az eredetileg az Apollo–11-en és a későbbi összes repülésen az űrhajósok által viselt karórák gyártója – adott ki egy limitált szériás 35. évfordulós modellt az eredeti Speedmaster Moonwatch szériájából.[21]
40. évforduló
[szerkesztés]Az újabb kerek évfordulón 2009-ben ismét a Fehér Házba hívta meg az aktuális elnök, Barack Obama 2009. július 20-án Armstrongot, Aldrint és Collinst, ahol egy nyilvános eseményen emlékeztek meg együtt a repülés 40. évfordulójáról. Egyben ez volt az utolsó olyan ünnepi esemény, amelyen a teljes legénység részt tudott venni, Armstrong 2012-es halála előtt. Az elnök személyes emlékeit villantotta fel: meg kell jegyeznem egy személyes emléket, jómagam Hawaii-n nőttem fel – ahogy ezt sokan tudják – és még mindig emlékszem, ahogy ott ültem a nagypapám vállán, amikor az űrkabin leszállt a vízre és kimentették a legénységet és mi kimentünk a parta és úgy tettünk, mintha az űrhajósok látnának bennünket, ahogy integettünk a hazatérésükkor. Majd azzal folytatta, hogy milyen hatással voltak Amerikára: egy egész generációnyi tudóst és mérnököt inspiráltak, ami végül valóban kápráztató innovációkbanm haladásban és vállalkozószellemben és kreativitásban jelent meg idehaza a Földön; és azt gondolom, hogy ez a fontos a számunkra, hogy emlékezzünk, a NASA nem csak a kíváncsiságunkat táplálta, vagy a csodálkozásunkat, hanem különleges gyakorlati alkalmazásai születtek.[22]
Két hétre rá, 2009. augusztus 7-én, két floridai képviselő, Bill Nelson szenátor és Alan Grayson alsóházi képviselő nyújtott be egy törvényjavaslatot, hogy a Kongresszus adományozza Armstronnak, Aldrinnak és Collinsnak az USA legmagasabb civil kitüntetését, a Kongresszusi Aranyérmet, amelyet a törvényhozás természetesen megszavazott és a kitüntetetteknek adományozott.[23]
A hivatalos állami megemlékezések mellett számos kisebb megemlékezés is zajlott. A Life Magazine online oldala, a Life.com egy korábban publikálatlan fotókból álló képgalériát tett közzé, amely képeket a Life fotósa, Raloh Morse készítette az Apollo–11 felszállása előtt az űrhajósokról.[24] 2009. július 16.-július 24. között pedig a NASA streamelte az eredeti rádiófelvételeket a honlapján, valós időben – természetesen 40 év csúszással –. Ezzel párhuzamosan az eredeti videofelvételeket is felújították és a kulcsmozzanatokat közreadták.[25] Végül a John F. Kennedy Elnöki Könyvtár és Múzeum indított el egy Adobe Flash weboldalt, ahol újraközvetítette a holdra szállás szövegét a felszállástól, egészen a holdfelszínre való leérkezésig.
A 2009-es évfordulón a magyar Űrvilág.hu weboldal is egyfajta élő közvetítéssel emlékezett meg az eseményekről: fiktív újságcikkek jelentek meg a weboldalon, valós időben nyomon követve az események sorozatát, napjain netes élő közvetítései mintájára.[26]
45. évforduló
[szerkesztés]A 2014-es 45. évforduló ismét kissé csendesebbre sikeredett: az egyetlen esemény a NASA Apollo–11 Hete volt, amelynek keretében 2014. július 21-én a Kennedy Űrközpont Oparations and Checkout Building épületét Neil Armstrongról nevezték el.[27]
50. évforduló
[szerkesztés]Buzz Aldrin, Michael Collins, Rick Armstrong, Mark Armstrong (Neil Armstrong két fia) és még mások vettek részt a Fehér Házban, Donald Trump elnök által rendezett ünnepségen az Ovális Irodában.[28] Korábban Trump elnök az évfordulóra tekintettel elismeréssel említette meg Buz Aldrint a 2019. évi State of the Union Address beszédében.[29]
A Smithsonian Intézet Nemzeti Légi és Űrhajózási Múzeuma és a NASA közösen szponzorálta az „Apollo 50 Fesztivál” nevü ünnepségsorozatot, amely a főváros szívében levő National Mall nemzeti parkban került megrendezésre. A három napos eseménysorozat (2019. július 18-20. között) során interaktív kiállításokra, más, a nézőt is bevonó tevékenységekre, élő előadásokra került sor, olyan szpíkerekkel, mint Adam Savage és más NASA tudósok. ennek a fesztiválnak a keretében például a Saturn V rakéta életnagyságú (121 méter magas) képét vetítették a 169 méter magas Washington-emlékmű obeliszkjére július 16-20. között, minden este 21:30 és 23:30 között. Ugyancsak része volt a vetítésnek egy 17 perces show, amelynek során levetítették, szintén a Washington-emlékmű oldalára, ahogy a Saturn V rakétát összeszerelték, majd felbocsátották. a rakéta képének az emlékműre vetítése mellett óriáskivetítőkön is futottak programok, így az eredeti archív tévéfelvételek, amelyek a holdraszálláshoz vezető utat járták be a nézőkkel. Július 20-án kissé eltért a show a többi naptól, amikor 21:30 és 23:30 között sztenderd lefolyásban került vetítésre a program, ám az első holdraszállás napján kissé csúsztatták a programot, hogy az a rész, amikor Neil Armstrong a holdfelszínre teszi a lábát és elhangzik tőle a híres – ...Kis lépés... –, mondat, az 50 év különbséggel, de hajszálpontosan az eredeti esemény időpontjában, 22:56:15-kor (EDT) következzen el a képernyőkön.[30][31]
2019. július 19-án a Google doodle (a Google internet kereső logoja) is megemlékezett az évfordulóról. A kereső logoján egy Holdon sétáló űrhajós tűnik fel és egy linket is elrejtettek benne, amely egy animált YouTube videót indított el, amelyen Michael Collins volt a narrátor.[32]
2019. év elején törvényt alkottak (H. R. 2726 számon), amelyben a Képviselőház arra utasítja az Amerikai Egyesült Államok Pénzverdéjét, hogy tervezzen meg és bocsásson ki egy emlékérmet aranyból és ezüstből az Apollo–11 50. évfordulójára. 2019. január 24-én a pénzverde kibocsátotta az Apollo–11 50. évfordulós emlékérmét és a weboldalán elérhetővé tette.[33]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Apollo 11 Anniversary Remarks at a Ceremony in Observance of the 10th Anniversary of the Moon Landing. The American Presidency Project. (Hozzáférés: 2023. december 13.)
- ↑ Tenth Anniversary of Apollo 11. Smithsonian. (Hozzáférés: 2023. december 13.)
- ↑ 15th Anniversary of Apollo 11 Lunar Landing. President Reagan Signs Proclamation, Presentation of Plaque by Neil Armstrong. East Room (angol nyelven). Ronald Reagan Presidental Library & Museum. (Hozzáférés: 2023. december 14.)
- ↑ Milt Salamon: Launch of mini-Apollo 11 Planned (angol nyelven). Newspapers.com. (Hozzáférés: 2023. december 14.)
- ↑ 20th Anniversary of Apollo 11 Flight (angol nyelven). National Cable Satellite Corporation. (Hozzáférés: 2023. december 14.)
- ↑ Celebrating Apollo 11 - 20th Anniversary (angol nyelven). Smithsonian. (Hozzáférés: 2023. december 14.)
- ↑ Stamp (angol nyelven). Newspapers.com. (Hozzáférés: 2023. december 14.)
- ↑ Once again, Apollo 11 has a liftoff (angol nyelven). Newspaper.com. (Hozzáférés: 2023. december 15.)
- ↑ 25th Anniversary of the Apollo 11 Moon Landing (angol nyelven). YouTube. (Hozzáférés: 2023. december 15.)
- ↑ Post office adds its stamp of approval (angol nyelven). Newspapers.com. (Hozzáférés: 2023. december 15.)
- ↑ Langley Medal to be Awarded to Apollo 11 Astronauts on 30TH Anniversary of Their Mission (angol nyelven). National Air and Space Museum. (Hozzáférés: 2024. január 2.)
- ↑ Apollo 11 astronauts recall historic flights – 30th anniversary of first walk on the moon (angol nyelven). Smithsonian NASM. (Hozzáférés: 2024. január 2.)
- ↑ Marcia Dunn: One Small Step for Armstrong Would be to Talk (angol nyelven). Newspapers.com. (Hozzáférés: 2024. január 2.)
- ↑ [https://web.archive.org/web/20000305182153/http://www.nasm.edu/apollo30th/a11nasm.htm National Air and Space Museum Events & Activities – Celebrating the 30th Anniversary of Apollo 11] (angol nyelven). Newspapers.com. [2000. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. január 2.)
- ↑ Space Coast prepares for Apollo 11 anniversary (angol nyelven). Newspapers.com. (Hozzáférés: 2024. január 2.)
- ↑ Space on Stamps (angol nyelven). Mystic's U.S. Stamp Catalog. (Hozzáférés: 2024. január 2.)
- ↑ Sliver of Moon brightens Michigan Avenue (angol nyelven). Newspapers.com. (Hozzáférés: 2024. január 2.)
- ↑ Tribune Tower moon rock gone, but new one to take its place (angol nyelven). Chicago Tribune. (Hozzáférés: 2024. január 2.)
- ↑ Aircraft carrier marks 'Moongest' (angol nyelven). Newspapers.com. (Hozzáférés: 2024. január 2.)
- ↑ Fact Sheet: Apollo 11 35th Anniversary (angol nyelven). Omega. (Hozzáférés: 2024. január 2.)
- ↑ Omega Speedmaster Apollo 11 2004 (angol nyelven). WhiteHouseArchives/George W. Bush. (Hozzáférés: 2024. január 2.)
- ↑ Presidential Remarks on Apollo 11 Anniversary (angol nyelven). C-Span. (Hozzáférés: 2024. január 2.)
- ↑ S.951 - New Frontier Congressional Gold Medal Act (angol nyelven). OpenCongres. [2012. november 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. január 3.)
- ↑ LIFE: UP CLOSE WITH APOLLO 11 (angol nyelven). Time. [2013. május 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. január 3.)
- ↑ NASA Releases Apollo 11 Cockpit Tapes To Mark Anniversary (angol nyelven). FLYING Media Group. (Hozzáférés: 2024. január 3.)
- ↑ Dancsó Béla: Holdraszállás 40 (magyar nyelven). Űrvilág. (Hozzáférés: 2024. január 3.)
- ↑ James Dean: Neil Armstrong Legacy Adds Honor (angol nyelven). Newspapers.com. (Hozzáférés: 2024. január 3.)
- ↑ MARCIA DUNN: Apollo 11 astronauts reunite on 50th anniversary of moonshot (angol nyelven). The Associated Press. (Hozzáférés: 2024. január 10.)
- ↑ Remarks by President Trump in State of the Union Address (angol nyelven). The White House. (Hozzáférés: 2024. január 10.)
- ↑ Apollo 50 Festival (angol nyelven). National Air and Space Museum. (Hozzáférés: 2024. január 10.)
- ↑ Apollo 50: Go for the Moon (angol nyelven). National Air and Space Museum. (Hozzáférés: 2024. január 10.)
- ↑ Meghan Bartels: Google (and Apollo 11's Michael Collins) Celebrate Moon Landing's 50th with EPIC Google Doodle (angol nyelven). Space.com. (Hozzáférés: 2024. január 10.)
- ↑ Apollo 11 50th Anniversary Commemorative Coin Program (angol nyelven). United States Mint. (Hozzáférés: 2024. január 10.)