Analitizmus és szintetizmus (nyelvészet)
A nyelvészetben az analitizmus és a szintetizmus a klasszikus morfológiai nyelvtipológiában használt szakszavak. Olyan nyelvi vonásokra utalnak, amelyeket tekintetbe vesznek a nyelvek osztályozásában a szót alkotó morfémák számának a szempontjából. Az eszerinti osztályozást August Wilhelm Schlegel kezdeményezte egy 1818-ban megjelent munkájában.[1]
Minden nyelvet el lehet helyezni az alábbi skálán, kivéve az extrém pontjait:[2][3]
| analitizmus | ↔ | szintetizmus | ↔ | poliszintetizmus |
| (egy szó = egy morféma) | (egy szó = egynél több morféma) | (egy szó = egy mondat) |
Ez azt jelenti, hogy egyetlen nyelv sem tisztán analitikus, szintetikus vagy poliszintetikus, hanem szó lehet csak olyan nyelvekről, amelyekben e vonások egyike túlsúlyban van a többihez viszonyítva.
Joseph H. Greenberg amerikai nyelvész kiszámította nyolc nyelvből vett száz szavas minták alapján a morfémák és a szavak száma közötti arányt, melyet „szintézisfok”-nak nevezett el. Minél kisebb egy nyelvre vonatkozóan ennek az aránynak a hányadosa, annál analitikusabb az adott nyelv.[4]
Az analitizmus és a szintetizmus arra is vonatkoznak, hogy miként valósulnak meg az egyes nyelvtani alakok és viszonyok. A magyar nyelvben, például, vannak analitikus igealakok, a segédigések (pl. olvasni fogok), és szintetikusak is, azaz toldalékokkal megvalósítottak, pl. olvasok. A mondattan terén is vannak analitikusan létrehozott viszonyok, pl. a helyhatározó kifejezése névutóval (asztal mellett), illetve rag használatával (asztalnál).[5] A szókészletet illetően is lehet szó analitikus képződményekről egyszerű szavakkal ellentétben, mely úton szinonimapárok is keletkezhetnek, pl. beleegyezését adja – beleegyezik.[6]
Analitizmus
[szerkesztés]Azokat a nyelveket, amelyekben az analitizmus a legmagasabb fokú, izolálóknak nevezik. Ilyen nyelvek főleg Kelet- és Délkelet-Ázsiában, valamint Nyugat-Afrikában vannak (például a joruba nyelv). Klasszikus példái az analitikus nyelveknek a kínai és a vietnámi. A kínaiból, például, hiányzik a ragozás, a szót többnyire egy lexikai vagy nyelvtani jelentésű morféma alkotja,[2] a mondattani viszonyokat pedig főleg a szórend[7] és a viszonyszók fejezik ki.[8] Például a magyar „Ha megvársz, veled megyek” mondat megfelelője:[2]
| nǐ | děng | wǒ, | wǒ | jiù | gēn | nǐ | qù |
| te | várni | én, | én | akkor | -val/-vel | te | menni |
A mondat nyolc, egy-egy morfémának megfelelő szóból áll.
Egy olyan izoláló, tehát nagyon analitikus nyelv szintézisfoka, mint a vietnámi, 1,06-os. Mivel az angol nyelvé 1,68-as, ez a nyelv is analitikusnak tekintett.[4]
Szintetizmus
[szerkesztés]Szintetikusoknak nevezik azokat a nyelveket, amelyekben az egynél több morfémát tartalmazó szavak vannak túlsúlyban. Ezek egy lexikai jelentésű szótőből és egy vagy több grammatikai és/vagy lexikai toldalékból állnak. Ugyanakkor összetett szavaik is vannak. Ezek között a nyelvek között két csoportot különböztetnek meg. Az agglutinálóknak nevezett nyelvekben az egyetlen jelentésű vagy funkciójú morfémák vannak túlsúlyban, amelyek úgy követik egymást, hogy közöttük a határok világosak. A flektálóknak nevezett nyelvekben azon morfémák vannak túlsúlyban, amelyek egynél több jelentést, illetve funkciót fejeznek ki egyszerre. Egyes ilyen nyelvekben a szótőbe is beékelődhetnek grammatikai morfémák. Következésképpen a morfémák nincsenek világosan elhatárolva egymástól.[3] Az első csoporthoz tartoznak például a magyar nyelv[9] és a török,[10] a másodikhoz pedig a latin, a görög vagy az arab.[10]
A szanszkrit nyelv jó példája a szintetikus nyelveknek. Szintézisfoka 2,59-es.[4] A magyar is olyan nyelv, amelyben a szintetikus szerkesztés sokkal gyakoribb, mint az analitikus a névszó- és az igeragozás révén, de az analitizmus is megvan benne, melyet a névutók és a segédigés igealakok képviselnek.[5] Greenberg módszerével több kiszámítása is létezik a magyar nyelv szintézisfokának, amelyek mind 2-es körüliek: 2,01; 1,91; 2,05.[11]
Poliszintetizmus
[szerkesztés]A poliszintetizmus a szintetizmus maximumát képviseli. Poliszintetikusak főleg az inkorporálóknak nevezett nyelvek. Ezekben túlsúlyban vannak a nagyon hosszú és alaktanilag nagyon komplex szavak. Ilyen nyelvek elsősorban az indiánokéi és az eszkimókéi között találhatók, de poliszintetizmus jellemez egyes szibériai, észak-kaukázusi és ausztráliai bennszülött nyelveket is. A „Ha megvársz, veled megyek” mondat megfelelője egy eszkimó, az inuktitut nyelvben:[2]
| utaqqui- | gu- | vi- | nga, | aulla- | qati- | gi- | niaq- | pa- | git |
| várni | ha | te | én | menni | társ | birtokolni | jövő idő | állítás | én/te |
A mondat két, egy-egy tagmondatnak megfelelő szóból áll: utaqquiguvinga és aullaqatiginiaqpagit.
Egy eszkimó nyelvre vonatkozóan Greenberg 1954 3,72-es szintézisfokot állapított meg.[4]
Az analitizmus, a szintetizmus és a poliszintetizmus viszonylagossága
[szerkesztés]Mindegyik nyelv több-kevesebb analitizmust, illetve szintetizmust mutat. Összehasonlításképpen lehet mondani, hogy egy nyelv analitikusabb/szintetikusabb, mint egy másik.
A kínai nyelv nagyon analitikus ugyan, mégis számos összetett szó és képzett szó is van benne.[2]
Az indoeurópai nyelvek között a latin, a görög és a szanszkrit nagy mértékben szintetikusak az újlatin nyelvekhez viszonyítva. Ezekhez vagy a némethez képest az angol még kevésbé szintetikus.[2] Ennek ellenére az utóbbiból sem hiányzik teljesen még a poliszintetizmus sem. Egy olyan szó, mint például antidisestablishmentarianisms[12] hét morfémából áll: anti|dis|establish|ment|arian|ism|s.[13] Egyes olyan nyelvek történetét tanulmányozva, mint az újlatin nyelvek vagy az angol, megfigyelhető hogy fejlődésükhöz tartozott a szintetizmus mértékének jelentős csökkenése, főleg az angolban.[3] Bizonyítékként az óangol szintézisfoka 2,12-es a modern angol 1,68-aséhoz képest.[4]
Összehasonlításokat lehet tenni nyelvek között az analitizmus/szintetizmus szempontjából egyik vagy másik grammatikai viszony kifejezését illetően. Példák:[8]
- birtokviszony: (franciául) la maison du père (analitizmus) vs. (németül) Vaters Haus (szintetizmus) „az apa háza”;
- középfok: (angolul) more beautiful (analitizmus) vs. (németül) schöner (szintetizmus) „szebb”.
Az analitizmus és a szintetizmus viszonylagossága megnyilvánulhat egy adott nyelv történetének egyik vagy másik momentumában is, mivel grammatikájának különböző terei különbözően működhetnek ebből a szempontból. A japán nyelvben, például, a főnevet nem ragozzák, tehát analitikusan működik, viszont az igének összetett ragozási rendszere van, azaz nagyon szintetikus.[2]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ (franciául) Schlegel, A. W. von. Observations sur la langue et la littérature provençales (Megjegyzések a provanszál nyelvről és irodalomról). Párizs: Librairie grecque–latine–allemande, 1818 (Hozzáférés: 2023. május 4.) (vö. Bussmann 1998, 57. o.).
- ↑ a b c d e f g Eifring – Theil 2005, 4. fej., 5–6. o.
- ↑ a b c Bakró-Nagy 2006, 195. o.
- ↑ a b c d e (angolul) Greenberg, Joseph H. A quantitative approach to the morphological typology of languages (Mennyiségi megközelítés a morfológiai nyelvtipológiában). Spencer, Robert. Festschrift for Wilson D. Wallis. Method and Perspective in Anthropology. University of Minnesota Press.1954, idézi Sörés 2006, 33. o.
- ↑ a b Bokor 2007, 262. o.
- ↑ Bokor 2007, 176. o.
- ↑ Crystal 2008, 25. o.
- ↑ a b Bussmann 1998, 57. o.
- ↑ Kálmán 2007, 84. o.
- ↑ a b Crystal 2008, 472. o.
- ↑ Sörés 2006, 41. o. A 2,5 e szerző kutatásának eredménye.
- ↑ Politikafilozófiai eszme, amely ellenzi a vallás és az állam szétválasztását. Itt a terminus többes számban van (vö. Wiktionary, antidisestablishmentarianism szócikk).
- ↑ Crystal 2008, 374. o.
Források
[szerkesztés]- Bakró-Nagy Marianne. 9. fejezet – Az uráli nyelvek tipológiai jellemzése. In Kiefer Ferenc (főszerk.). Magyar nyelv. Budapest: Akadémiai Kiadó. 2006. ISBN 963-05-8324-0. 192–207. o. (Hozzáférés: 2019. május 4.)
- Bokor József. Szóalaktan. A. Jászó Anna (szerk.) A magyar nyelv könyve. 8. kiadás. Budapest: Trezor. 2007. ISBN 978-963-8144-19-5. 254–292. o. (Hozzáférés: 2019. január 25.)
- Bokor József. Szókészlettan. A. Jászó Anna (szerk.) A magyar nyelv könyve. 8. kiadás. Budapest: Trezor. 2007. ISBN 978-963-8144-19-5. 164–196. o.
- (angolul) Bussmann, Hadumod (szerk.) Dictionary of Language and Linguistics Archiválva 2022. január 23-i dátummal a Wayback Machine-ben (Nyelvi és nyelvészeti szótár). London – New York: Routledge. 1998. ISBN 0-203-98005-0 (Hozzáférés: 2019. január 25.)
- (angolul) Crystal, David. A Dictionary of Linguistics and Phonetics (Nyelvészeti és hangtani szótár). 6. kiadás. Blackwell Publishing. 2008. ISBN 978-1-4051-5296-9 (Hozzáférés: 2019. január 25.)
- (angolul) Eifring, Halvor – Theil, Rolf. Linguistics for Students of Asian and African Languages (Nyelvészet ázsiai és afrikai nyelveket tanulmányozó hallgatók számára). Oslói Egyetem. 2005 (Hozzáférés: 2019. január 25.)
- Kálmán László – Trón Viktor. Bevezetés a nyelvtudományba Archiválva 2023. június 5-i dátummal a Wayback Machine-ben. 2., bővített kiadás. Budapest: Tinta. 2007, ISBN 978-963-7094-65-1 (Hozzáférés: 2019. január 25.)
- (franciául) Sörés, Anna. Chapitre II. Une langue agglutinante. Le hongrois dans la typologie des langues (2. fejezet. Egy agglutináló nyelv. A magyar a nyelvtipológiában). Lambert-Lucas. 2006. ISBN 2-915806-29-2. 29–51. o. (Hozzáférés: 2019. január 25.)
