Ugrás a tartalomhoz

A magyar labdarúgó-válogatott 2010. október 12-i mérkőzése

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Előző mérkőzés - Következő mérkőzés

A magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtező mérkőzése Finnország ellen, 2010. október 12-én. A végeredmény 2–1 lett a magyar csapat javára.

Előzmények

[szerkesztés]

A magyar labdarúgó-válogatott a Finnország elleni mérkőzésig három találkozót játszott a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezőjében. Az első meccsen Svédországban szenvedett vereséget, de négy nappal később Moldovát legyőzte. Októberben a finnek elleni lesz a második selejtezője a válogatottnak, hiszen október 8-án San Marino válogatottját ütötték ki 8–0-ra. Három forduló után az E csoport harmadik helyén állt Magyarország.

Ezúttal idegenben játszunk, egy, az előzőeknél sokkal erősebb együttes ellen, ez viszont nem jelenti azt, hogy ne játszhatnánk a saját játékunkat. Bátor és kreatív játékra lesz szükségünk, a játékosoknak a legjobbjukat kell nyújtaniuk.

Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.[1]

A finn válogatott az október 12-i magyarok elleni mérkőzésig két Eb-selejtezőn volt túl. Kezdésként, meglepetésre kikaptak Moldovában 2–0-ra. A következő mérkőzésüket a hollandok ellen játszották és újból vereséggel tértek haza, 2–1-re kaptak ki. Finnország a csoport ötödik helyén állt a magyarok elleni mérkőzés előtt.

Megpróbáltuk kiokoskodni, hogy mi lesz a taktikájuk, de a legfontosabb az, hogy a játékosaim jól végrehajtsák a saját utasításaikat. Mindent megteszek azért, hogy csökkentsem a csapatomra nehezedő nyomást. Nem kellett külön felhívnom a játékosok figyelmét a mérkőzés fontosságára. Minél inkább erőlködünk, annál kisebb az esélyünk a jó eredmény elérésére.

Stuart Baxter, a finn válogatott szövetségi kapitánya.[2]

Tabella a mérkőzés előtt
Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
 Hollandia 3 3 0 0 8 1 +7 9
 Svédország 2 2 0 0 8 0 +8 6
 Magyarország 3 2 0 1 10 3 +7 6
 Moldova 3 1 0 2 3 3 0 3
 Finnország 2 0 0 2 1 4 –3 0
 San Marino 3 0 0 3 0 19 –19 0

Keretek

[szerkesztés]

Egervári Sándor a magyar válogatott szövetségi kapitánya szeptember 27-én jelölte ki huszonegy fős játékoskeretét a két októberi selejtezőre, illetve megnevezte a biztonsági tartalékokat is. A tartalékok: Komlósi Ádám, Varga József.[3] A finn válogatott szövetségi kapitánya, Stuart Baxter október 1-jén jelölte ki, a huszonhárom főből álló keretét.[4] Később huszonnegyedik játékosként, egy sérülés miatt, Jussi Jääskeläinen is csatlakozott a csapathoz.

 Finnország
Név Kor Vál./Gól Klub
Peter Enckelman 33 éves 12 / 0 Skócia St. Johnstone
Otto Fredrikson 28 éves 9 / 0 Oroszország Szpartak-Nalcsik
Jussi Jääskeläinen 35 éves 55 / 0 Anglia Bolton Wanderers
Jukka Lehtovaara 22 éves 1 / 0 Finnország TPS
Markus Heikkinen 31 éves 55 / 0 Ausztria Rapid Wien
Sami Hyypiä Csapatkapitány 37 éves 104 / 5 Németország Bayer Leverkusen
Miika Koppinen 32 éves 18 / 0 Norvégia Tromso
Veli Lampi 26 éves 21 / 0 Hollandia Willem II
Niklas Moisander 25 éves 14 / 1 Hollandia AZ
Petri Pasanen 30 éves 60 / 1 Németország Werder Bremen
Jukka Raitala 22 éves 2 / 0 Németország Paderborn
Alexei Eremenko 27 éves 46 / 13 Skócia Kilmarnock
Roman Eremenko 23 éves 30 / 1 Ukrajna Dinamo Kijiv
Kasper Hämäläinen 24 éves 10 / 0 Svédország Djurgarden
Perparim Hetemaj 23 éves 2 / 0 Olaszország Brescia
Roni Porokara 26 éves 16 / 3 Svédország Örebro
Daniel Sjölund 27 éves 24 / 2 Svédország Djurgarden
Tim Sparv 23 éves 11 / 0 Hollandia Groningen
Mika Väyrynen 28 éves 46 / 4 Hollandia Heerenveen
Mikael Forssell 29 éves 70 / 20 Németország Hannover
Jonatan Johansson 35 éves 105 / 22 Finnország TPS
Shefki Kuqi 33 éves 60 / 7 Anglia Derby County
Jari Litmanen 39 éves 135 / 31 Finnország Lahti
 Magyarország
Név Kor Vál./Gól Klub
Bogdán Ádám 23 éves 0 / 0 Anglia Bolton Wanderers
Fülöp Márton 27 éves 21 / 0 Anglia Ipswich Town
Király Gábor 34 éves 77 / 0 Németország 1860 München
Gyepes Gábor 29 éves 26 / 1 Wales Cardiff City
Juhász Roland 27 éves 57 / 5 Belgium RSC Anderlecht
Laczkó Zsolt 23 éves 6 / 0 Magyarország Debreceni VSC
Lázár Pál 22 éves 2 / 0 Magyarország Videoton
Lipták Zoltán 25 éves 3 / 0 Magyarország Videoton
Vanczák Vilmos 27 éves 50 / 1 Svájc Sion
Vermes Krisztián 25 éves 3 / 0 Magyarország Újpest
Czvitkovics Péter 27 éves 3 / 0 Magyarország Debreceni VSC
Dzsudzsák Balázs 23 éves 30 / 3 Hollandia PSV Eindhoven
Elek Ákos 22 éves 5 / 0 Magyarország Videoton
Koltai Tamás 23 éves 2 / 0 Magyarország Győri ETO
Koman Vladimir 21 éves 5 / 2 Olaszország Sampdoria
Pintér Ádám 22 éves 0 / 0 Spanyolország Real Zaragoza
Vadócz Krisztián 25 éves 32 / 2 Spanyolország CA Osasuna
Gera Zoltán Csapatkapitány 31 éves 67 / 19 Anglia Fulham
Priskin Tamás 24 éves 29 / 7 Anglia Ipswich Town
Rudolf Gergely 25 éves 15 / 4 Olaszország Genoa
Szalai Ádám 22 éves 4 / 3 Németország FSV Mainz

 megjegyzés: Az adatok a mérkőzés előtti állapotnak megfelelőek!

Az összeállítások

[szerkesztés]
Finnország  1 – 2  Magyarország
Forssell Gól : 86' 86'
Väyrynen Sárga lap 41'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Szalai Gól : 50' 50'
Dzsudzsák Gól : 90+4' 90+4'
Lipták Sárga lap 37'
Elek Sárga lap 88'
Olimpiai Stadion, Helsinki
Nézőszám: 15 000
Játékvezető: Alan Kelly (ír)

Finnország
Magyarország
FINNORSZÁG:
K 22 Jussi Jääskeläinen
JV 2 Petri Pasanen
V 23 Markus Heikkinen
V 4 Sami Hyypiä Csapatkapitány
BV 3 Niklas Moisander
KKP 7 Roman Eremenko
KKP 14 Tim Sparv lecserélve 72'
JKP 17 Roni Porokara lecserélve 71'
KTK 6 Mika Väyrynen Sárga lap 41'
BKP 15 Daniel Sjölund lecserélve 81'
CS 9 Mikael Forssell Gól : 86' 86'
Cserék:
K 1 Otto Fredrikson
V 5 Veli Lampi
KTK 10 Jari Litmanen becserélve 72'
KP 13 Joona Toivio
CS 16 Jonatan Johansson
CS 18 Shefki Kuqi becserélve 81'
KP 20 Alexei Eremenko becserélve 71'
Szövetségi kapitány:
Anglia Stuart Baxter
MAGYARORSZÁG:
K 1 Király Gábor
JV 2 Vermes Krisztián
V 3 Lipták Zoltán Sárga lap 37'
V 4 Juhász Roland
BV 5 Laczkó Zsolt lecserélve 86'
KKP 6 Elek Ákos Sárga lap 88'
KKP 11 Vadócz Krisztián lecserélve 75'
JKP 8 Rudolf Gergely lecserélve a szünetben
KTK 10 Gera Zoltán Csapatkapitány
BKP 7 Dzsudzsák Balázs Gól : 90+4' 90+4'
CS 9 Szalai Ádám Gól : 50' 50'
Cserék:
K 12 Fülöp Márton
V 13 Pintér Ádám becserélve 75'
V 14 Vanczák Vilmos becserélve 86'
V 15 Gyepes Gábor
KTK 16 Koman Vladimir becserélve a szünetben
JKP 17 Czvitkovics Péter
CS 18 Priskin Tamás
Szövetségi kapitány:
Magyarország Egervári Sándor

A mérkőzés

[szerkesztés]

A találkozót Helsinkiben rendezték, magyar idő szerint 17:30-kor. Az első félidőben mindkét csapattól óvatos játékot láthatott, a helyszínre kilátogató, mintegy 15 ezer néző. A félidőben csak a magyar csapat cserélt. Koman Vladimir érkezett a pályára. Öt perccel becserélése után máris gólpasszt adott Szalai Ádámnak, így megszerezte a vezetést a vendég csapat. A gól megtörte a finneket, de lassan visszarázódtak a meccsbe, és helyzeteket is kidolgoztak. A 86. percben érkezett az egyenlítés is. Mikael Forssell talált be Király kapujába. A meccs végén mégis a magyarok örülhettek, hiszen Dzsudzsák Balázs a hosszabbítás 4. percében gólt szerzett, így Magyarország elvitte a három pontot Finnországból.

Nem az a fontos, hogy én végig hittem-e a győzelemben, hanem az, hogy a játékosok hittek benne, és fogcsikorgatva ugyan, de kiharcoltuk a három pontot. Köszönet jár Gellei Imrének és Csábi Józsefnek, amiért feltérképezték az ellenfelet, így az első félidőben nem nagyon történt meglepetés a pályán, taktikailag a második játékrészben történtek az izgalmas dolgok. A szünetben jól sikerült belenyúlnunk a találkozóba, és az, hogy az utolsó percig győzelemre játszottunk, meghozta az eredményét.

Egervári Sándor[5]

Nem érdemeltünk vereséget, mert végig domináltunk a mérkőzésen. A magyarok gyors játékosaik révén kétszer lekontráztak minket, de a mérkőzés egészét tekintve jobbak voltunk, győznünk kellett volna.

Stuart Baxter[6]

További eredmények
2010. október 12. Hollandia  4 – 1  Svédország
2010. október 12. San Marino  0 – 2  Moldova
Tabella a mérkőzés után
Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
 Hollandia 4 4 0 0 12 2 +10 12
 Magyarország 4 3 0 1 12 4 +8 9
 Svédország 3 2 0 1 9 4 +5 6
 Moldova 4 2 0 2 5 3 +2 6
 Finnország 3 0 0 3 2 6 –4 0
 San Marino 4 0 0 4 0 21 –21 0

Örökmérleg a mérkőzés után

[szerkesztés]
Finnország  :  Magyarország
1 Győzelem 9
2 Döntetlen 2
9 Gólok 42
5/36 Pontok 29/36
14 % 81

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Egervári: Minimum egy döntetlen kell - nyomás van a finneken. pepsifoci.hu, 2010. október 11. [2010. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 11.)
  2. Egervári meglepné a finneket. nemzetisport.hu, 2010. október 11. (Hozzáférés: 2010. október 11.)
  3. Egervári Sándor keretet hirdetett. mlsz.hu, 2010. szeptember 27. (Hozzáférés: 2010. október 11.)[halott link]
  4. Litmanen is a finn keretben a mieink ellen. pepsifoci.hu, 2010. október 1. [2010. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 11.)
  5. Válogatott: Ez a kilenc pont jó alap a folytatásra - Egervári. nemzetisport.hu, 2010. október 12. (Hozzáférés: 2010. október 13.)
  6. Válogatott: Jobbak voltunk, mint a magyarok, nem mondok le - Baxter. nemzetisport.hu, 2010. október 12. (Hozzáférés: 2010. október 13.)

További információk

[szerkesztés]