A svéd válogatott győzni jött Budapestre. Az összecsapás előtt szóba került az is, hogy a svéd válogatott klasszisa Zlatan Ibrahimović sérülése miatt kihagyja a fontos találkozót.
A mérkőzést megelőzőleg statikai vizsgálatok után csak 42 ezer férőhelyet értékesíthettek a jegyeladók és a felsőkaréj egy részét nem nyithatták meg a mérkőzésre a szervezők.
„
Az első mérkőzésünk is nagyon nehéz volt, sőt a magyarok a meccs egyes időszakaiban jobban is játszottak, mint mi, de végül sikerült megszereznünk a három pontot - mondta a sajtótájékoztatón . Holnap csakis a győzelemmel lehetünk elégedettek, mert a döntetlen csak a csodával határos módon érne később továbbjutást, vereség esetén pedig lemondhatnánk álmainkról. Természetesen nyerni szeretnénk, csapatunk ereje az egységben rejlik, és ezt igyekszünk is kihasználni.
Telt házas mérkőzésen csapott össze a két csapat a Puskás Ferenc Stadionban. Bátran kezdték a hazaiak a világbajnoki selejtezőt. Letámadással presszingeltek a magyarok, a svédek inkább a kontrákra rendezkedtek be. A mérkőzés elején Olof Mellberg szerzett gólt fejesből. A mérkőzés második szögleténél Kim Källström beívelte a labdát, Szélesi Zoltán lemaradt Mellbergről, aki csukafejessel bevette a kaput. A magyar csapat futott az eredmény után. Dzsudzsák Balázs villogott a bal oldalon, de a cselek után a beadások nem találták meg az alacsony Huszti Szabolcsot a svéd védelemben. A szünetben Dárdai helyére beálló Torghelle Sándor vette át Huszti szerepét a csatársorban. Harcosabbá vált a csapat, de ez inkább mezőnyben mutatkozott meg, mintsem a kapu előtt. A 78. percben Dzsudzsák buktatását büntetővel honorálta az olasz játékvezető. Az ítélet-végrehajtó szerepet Huszti vállalt magára, aki értékesítette a tizenegyeset. Felrázta az egyenlítés a magyarokat és a győzelem is elképzelhetővé vált. A meccs hajrája iramban és izgalomban gazdag perceket hozott. Az utolsó utáni pillanatban, amikor sokan a hármas sípszót várták Källström ívelte fel a labdát Tímár Krisztián - aki juhász Rolandot váltotta - alászaladt a labdának és az átszállt a feje fölött, ami a mélységből jövő Ibrahimovicnak kapóra jött. Megállíthatatlanul tört kapura, a kifutó Babos Gábor ugyan elrúgta a labdát, de a svéd csatárt találta telibe és testéről a kapuba pattogott a játékszer. Rendkívül balszerencsés és elkerülhető gól volt ez. Ezzel a győzelemmel egy pontra megközelítettek minket a svédek a táblázaton.
„
Számos problémánk és nehézségünk ellenére megmutattunk, hogy igenis, tudunk küzdeni, harcolni, és ez biztató a jövőre nézve - nyilatkozta a mérkőzés után Erwin Koeman szövetségi kapitány. - Nem érdemeltünk vereséget, nagy balszerencse, hogy végül mégsem szereztünk pontot. Szükség van néhány napra ahhoz, hogy a játékosok feldolgozzák a történteket, és ez érthető is, mert rászolgáltak arra, hogy legalább egy pontot szerezzenek Svédország ellen.