Ugrás a tartalomhoz

A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései 2005-ben

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(A magyar labdarúgó-válogatott 2005. február 2-i mérkőzése szócikkből átirányítva)

A magyar labdarúgó-válogatott 2005-ben 13 mérkőzést játszott. Az esztendőt két barátságos találkozóval kezdte, Szaúd-Arábia ellen 0–0-t ért el, míg Walestől 2–0 arányú vereséget szenvedett. A 2006-os labdarúgó-világbajnokság selejtezői alatt beiktattak két felkészülési találkozót is, május 31-én Franciaországtól, augusztus 17-én pedig Argentínától kapott ki 2–1-re a nemzeti csapat. A vb-selejtezőkön jónak mondható mérleggel rendelkeztek, Bulgária ellen 1–1 itthon, Izlandot 3–2-re győzték le Reykjavíkban, Málta felett 4–0-s siker, a svédektől egy 1–0-s, majd Bulgária ellen 2–0-s vereség, végül Horvátországgal egy 0–0-s döntetlen. Az évet három barátságos találkozóval zárta a magyar együttes, Görögországtól 2–1-re kaptak ki, amit a decemberi amerikai túra követett, előbb a tartalékos Mexikótól kikaptak 2–0-ra, ezt az Antigua és Barbuda-i válogatott ellen 3–0-ra megnyert összecsapás követte, ami egyben a naptári év utolsó mérkőzése volt.

Eredmények

[szerkesztés]

Barátságos mérkőzés

794. mérkőzés
2005. február 2.
Magyarország  0 – 0  Szaúd-Arábia Isztambul, Törökország
Nézőszám: 100
Játékvezető: Derlei (török)
Tóth B. Sárga lap 17'
Leandro Sárga lap 41'
Lipcsei Sárga lap 46'
(Jegyzőkönyv)
Részletek
Mansour Sárga lap 67'
Fallatah Sárga lap 68'

Barátságos mérkőzés

795. mérkőzés
2005. február 9.
Wales  2 – 0  Magyarország Millennium-stadion, Cardiff
Nézőszám: 16 672
Játékvezető: Richmond (skót)
Bellamy Gól : 64' 64' Gól : 80' 80' (0 – 0)
(Jegyzőkönyv)
Részletek
Dragóner Sárga lap 56'

2006-os labdarúgó-világbajnokság-selejtező

796. mérkőzés
2005. március 30.
Magyarország  1 – 1  Bulgária Szusza Ferenc Stadion, Budapest
Nézőszám: 12 500
Játékvezető: Wegereef (holland)
Rajczi Gól : 90' 90'
Vincze O. Sárga lap 30'
BöőrSárga lap 51'
Stark Sárga lap 78'
Torghelle Sárga lap 86'
(0 – 0)
(Jegyzőkönyv)
Részletek
Sz. Petrov Gól : 52' 52'
Sz. Petrov Sárga lap 36'
Berbatov Sárga lap 40'
Jankov Sárga lap 56'

Barátságos mérkőzés

797. mérkőzés
2005. május 31.
Franciaország  2 – 1  Magyarország Metz
Nézőszám: 28 000
Játékvezető: Allaerts (belga)
Cissé Gól : 10' 10'
Malouda Gól : 35' 35'
(2 – 0)
(Jegyzőkönyv)
Részletek
Kerekes Gól : 78' 78'
Stark Sárga lap 19'
Vanczák Sárga lap 34'

2006-os labdarúgó-világbajnokság-selejtező

798. mérkőzés
2005. június 4.
Izland  2 – 3  Magyarország Reykjavík
Nézőszám: 8 000
Játékvezető: Batista (portugál)
Guðjohnsen Gól : 18' 18'
K. Sigurðsson Gól : 68' 68'
I. Sigurðsson Sárga lap 45'
Guðjohnsen Sárga lap 58'
Bjarnason kiállítva 57′
(1 – 1)
(Jegyzőkönyv)
Részletek
Gera Gól : 45' 45' (11-esből) Gól : 57' 57' (11-esből)
Huszti Gól : 73' 73'
Bárányos Sárga lap 33'
Gera Sárga lap 60'
Király Sárga lap 90'

Barátságos mérkőzés

799. mérkőzés
2005. augusztus 17.
Magyarország  1 – 2  Argentína Puskás Ferenc Stadion, Budapest
Nézőszám: 20 000
Játékvezető: Merk (német)
Torghelle Gól : 29' 29'
Bodnár Sárga lap 16'
Vanczák Sárga lap 65'
(1 – 1)
(Jegyzőkönyv)
Részletek
M. Rodríguez Gól : 18' 18'
Heinze Gól : 63' 63'
Scaloni Sárga lap 36'
M. Rodríguez Sárga lap 53'
Messi kiállítva 65′

2006-os labdarúgó-világbajnokság-selejtező

800. mérkőzés
2005. szeptember 3.
Magyarország  4 – 0  Málta Szusza Ferenc Stadion, Budapest
Játékvezető: Vitalij Ivanovics Hoduljan (ukrán)
Torghelle Gól : 35' 35'
Said Gól : 55' 55' (öngól)
Takács Gól : 64' 64'
Rajczi Gól : 85' 85'
Takács Sárga lap 43'
(1 – 0)
(Jegyzőkönyv)
Részletek
Haber Sárga lap 36'
Pullicino Sárga lap 42'

2006-os labdarúgó-világbajnokság-selejtező

801. mérkőzés
2005. szeptember 7.
Magyarország  0 – 1  Svédország Puskás Ferenc Stadion, Budapest
Nézőszám: 25 000
Játékvezető: Farina (olasz)
Takács Sárga lap 8'
Böőr Sárga lap 9'
Hajnal Sárga lap 18'
Torghelle Sárga lap 80'
(0 – 0)
(Jegyzőkönyv)
Részletek
Ibrahimović Gól : 90+1' 90+1'
Östlund Sárga lap 33'
C. Andersson Sárga lap 35'

2006-os labdarúgó-világbajnokság-selejtező

802. mérkőzés
2005. október 8.
Bulgária  2 – 0  Magyarország Vaszil Levszki Stadion, Szófia
Nézőszám: 2 000
Játékvezető: Dejan Delević (Szerbia és Montenegró)
Berbatov Gól : 30' 30'
Lazarov Gól : 55' 55'
Sz. Petrov Sárga lap 66'
(1 – 0)
(Jegyzőkönyv)
Részletek
Torghelle sárga lap2. sárga lapkiállítva 33′, 90+2′

2006-os labdarúgó-világbajnokság-selejtező

803. mérkőzés
2005. október 12.
Magyarország  0 – 0  Horvátország Szusza Ferenc Stadion, Budapest
Nézőszám: 7 000
Játékvezető: Bo Larsen (dán)
Stark Sárga lap 4' (Jegyzőkönyv)
Részletek
Tomas Sárga lap 59'

Barátságos mérkőzés

804. mérkőzés
2005. november 16.
Görögország  2 – 1  Magyarország Karaiszkákisz-stadion, Athén
Nézőszám: 15 000
Játékvezető: Vink (holland)
Janakópulosz Gól : 31' 31'
Kafész Gól : 90+1' 90+1'
Zagorakisz Sárga lap 32'
Baszinász Sárga lap 84'
(1 – 0)
(Jegyzőkönyv)
Részletek
Kenesei Gól : 77' 77' (11-esből)
Torghelle sárga lap2. sárga lapkiállítva 40′, 82′

Barátságos mérkőzés

805. mérkőzés
2005. december 15.
Magyarország  0 – 2  Mexikó Chase Field Stadium, Phoenix, USA
Nézőszám: 40 000
Játékvezető: Valenzuela (USA)
Rósa D. kiállítva 10′
Priskin Sárga lap 71'
(0 – 1)
(Jegyzőkönyv)
Részletek
Fonseca Gól : 33' 33'
Huiqui Gól : 52' 52'
Huiqui Sárga lap 23'

Barátságos mérkőzés

806. mérkőzés
2005. december 18.
Magyarország  3 – 0  Antigua és Barbuda Miami, USA
Nézőszám: 200
Játékvezető: Reginald Rutty
Vadócz Gól : 10' 10'
Feczesin Gól : 32' 32'
Ferenczi Gól : 80' 80'
(2 – 0)
(Jegyzőkönyv)
Részletek

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]