A könyv népei
A könyv népei (arabul: Ahl al-Kitāb) iszlám kifejezés, amely az ábrahámi vallások másik két fő ágára, azaz a zsidókra és a keresztényekre, továbbá más egyistenhívő csoportokra utal.
Azok a hívők, akik egyistenhívők, és kinyilatkoztatott könyvek (Tóra, Aveszta,[4] Evangéliumok, Ószövetség, Biblia, Korán) követői, az egyistenhivő keresztények, zsidók és a muszlimok. A védelmi szerződés népe (dzimma), az egyistenhívő nem muszlim vallású hívők összessége. Az első dzimmik a zsidók voltak, majd követték őket a keresztények és más egyistenhívő népek. A saría vallási alapon tesz különbséget a muszlim törvények alkalmazása szempontjából. Más szabályok vonatkoznak a muzulmánokra és a nem muzulmánokra. A saría törvénykezésen kívül a védelmi szerződés (dzimma) határozza meg a muzulmán országok keresztény és zsidó kisebbségeinek életét.
Jegyzetek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Kéri Katalin: Kislexikon a középkori muszlim civilizáció tanulmányozásához
- Abdul-Fattah Munif: A nem-muszlimok helyzete az iszlám világban a 20-21. században
- Habsburg Ottó: A „könyv népei”, mno.hu
- Encyclopaedia of Ismailism AHL AL-DHIMMA
- Yusuf al-Qaradawi: Non-Muslims in Muslim societies, American Trust Publications, 1985
- Ahl al-Kitāb ISLAM, Encyclopaedia Britannica
- Ahl al-Ḏimma
- Miért ölik a keresztényeket a Közel-Keleten?
- Keresztes Krisztián: A klasszikus civilizáció vége és az iszlám
- Szalai András: Az iszlám kereszténységképe és ennek hatása a két vallás viszonyára
- A kegyes Korán értelmezésének fordítása 1-3. fejezet
- Cseh Balázs: A muzulmán jog és az Iszlám Állam viszonya az aktuális közel-keleti történések tükrében
- Bill Warner: Tizenhárom előadás a politikai iszlámról Archiválva 2018. június 28-i dátummal a Wayback Machine-ben
További információk
[szerkesztés]- Claude Cahen: Az iszlám a kezdetektől az oszmán birodalom létrejöttéig, Budapest, Gondolat, 1989.
- Rainer Hermann: Az Iszlám Állam - A világi állam kudarca az arab világban, Budapest, Akadémiai Kiadó Zrt., 2015, ISBN 9789630596107
- Bóka János: Az iszlám jog alapjai. In. Badó Attila – Loss Sándor (szerk.): Betekintés a jogrendszerek világába. Szeged, 2004
- Goldziher Ignác: Előadások az Iszlámról. Katalizátor Kiadó, Budapest, 2008
- Jany János: Klasszikus iszlám jog – Egy jogi kultúra természetrajza. Gondolat Kiadó, Budapest, 2006
- Muckel, Stefan: Der Islam im öffentlichen Recht des säkularen Verfassungsstaates. Duncker & Humblot, Berlin, 2008
- Al-Abed, Saleh: A nem-muszlimok jogai az iszlám államban
- Al-Ghazali, Muhammad: A fanatizmus és a tolerancia a kereszténység és az Iszlám között
- Abu-l-A'la Maududi: Iszlám életmód
- Simon Róbert: A Korán világa, Budapest, Helikon, 1987.
- Polgár Ernő: Az iszlám világ titkai