Ugrás a tartalomhoz

A biológiai sokféleség nemzetközi napja

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A biológiai sokféleség nemzetközi napja vagy a biodiverzitás védelmének világnapja minden év május 22-én olyan világnap, amely az élővilág sokféleségére (biodiverzitás), illetve az azt fenyegető veszélyekre igyekszik ráirányítani a széles nyilvánosság figyelmét. A választás azért esett május 22-ére, mert 1992-ben ezen a napon fogadták el a Biológiai Sokféleség Egyezmény végleges szövegét az ENSZ Környezeti Programjának (UNEP) Nairobiban tartott konferenciáján.[1] Az egyezmény „azt a célt tűzte ki, hogy 2010-re világszinten jelentősen mérsékelni kell a biológiai sokféleség csökkenésének jelenlegi ütemét. A 2010-re vonatkozó célkitűzést később a Fenntartható Fejlődés Világcsúcs is elfogadta.”[2]

Története

[szerkesztés]

„A rendezvény alapját Edward Osborne Wilson amerikai entomológus és természetvédelmi szakember teremtette meg 1997-ben, amikor több tucat botanikus és zoológus részvételével a New York állambeli Walden-tó környékén megnyitotta az első Biodiverzitás Napot.”[3] Május 22-ét, az ENSZ közgyűlése 2000-ben nyilvánította a Biológiai Sokféleség Nemzetközi Napjává. Korábban december 29-éhez, a biológiai sokféleség egyezmény hatályba lépésének évfordulójához kötődött e jeles nap, azonban az év végi ünnepek miatt a világ sok országában problémát jelentett az eseményről kellő súllyal megemlékezni.[1]

Az Európai Unióban

[szerkesztés]

„Az Európai Unió a globális vállalásnál ambiciózusabb célt tűzött ki maga elé, ugyanis az Európai Tanács Göteborg-i ülésén vállalta, hogy Európában 2010-ig megállítja a biológiai sokféleség csökkenését.”[2]

Magyarországon

[szerkesztés]

Magyarországon első alkalommal 2005-ben emlékeztek meg a Biológiai Sokféleség Nemzetközi Napjáról, a Fővárosi Állat- és Növénykert rendezvényén.[4] 2006-ban a Baranya megyei Gyűrűfű településen rendeztek „Biodiverzitás Napot”,[5] és egy minisztériumi-civil rendezvényt a Kiskunsági Nemzeti Parkban, Bugacon.[2][6]

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium honlapot Archiválva 2008. május 11-i dátummal a Wayback Machine-ben üzemeltet a Biológiai Sokféleség Egyezmény hazai, európai és világszintű kérdéseiről.

Jegyzetek

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]